A migráció névtelenjei

A

Egy múzeum nem csak tárgyakat gyűjt, hanem történeteket is. A cél sokszor nem csak az, hogy nagy történelmi eseményeket boncolgassunk, hanem hogy az egyes életutakon keresztül megérthessük, hogyan hozzuk létre közösen a történelmet. A mindennapi életünk történelmét. Ha van valami valóban történelmi jelentőségű ma Romániában (általában Közép- és Kelet-Európában), az az, ahogyan a globális politikai és gazdasági folyamatok a mindennapi életben tükröződnek – konkrétan a külföldi munkavállalásról van szó, annak összes tragédiájával, hőseivel és lehetőségeivel.

Ezt kívánta a Zilahi Történelmi és Művészeti Múzeum feltérképezni és bemutatni Szilágy megye három falujában az itthonmaradottak szemszögén keresztül. A Migráció névtelenjei – Anonimii migrației című projekt egyszerre kutatási, muzeológiai és művészeti munka, melyben a Kárásztelken, Hidalmáson és Márkaszéken készített interjúk feldolgozásával hoztunk létre egy színpadi művet, dokumentumdrámát Én vagyok az egyik szerencsés címmel (Sunt una dintre fortunate, román nyelven, magyar felirattal), valamint egy kiállítást a múzeum Ioan Sima galériájában, amely 2020 januárjáig látogatható. A kiállítás elemei: Vlad Petri a három helyszínen készített gyönyörű és érzelmekkel teli fényképei, valamint meghallgatható, elolvasható interjúrészletek.

A múzeum kutatócsoportja interjúkat készített román, magyar, roma és szlovák közösségekben is, így változatos témákat és különböző típusú munkavállalási formákat tudtunk feltérképezni, azzal együtt, hogy ez milyen hatást gyakorol az itthon maradt családtagokra. Természetesen több hasonló témájú, kutatói és/vagy művészeti projekt létezik Romániában, bár egy múzeum számára egyedülálló tapasztalat volt. E cikkben szeretnék kiemelni és bemutatni egy pár töredéket a magyar nyelvű beszélgetésekből, különös hangsúllyal azokra a gondoskodási stratégiákra, amelyek határokon átnyúlva is segítik fenntartani a családot. [1] 

A vendégmunka nem új Szilágy megyében.

A 69 éves Aranka néni [2] meséli: szegény család voltak, nem nagygazdák. Úgyhogy 18 évesen már a családja többi tagjával és más falubeliekkel Hunyad megyében (például Petrozsényban) utat építettek olyan erdős, hegyes helyeken, amelyek autóval nem voltak megközelíthetők. De a nagyszülei is Amerikában voltak vendégmunkások, hiszen, „ugyé régen is mentek innet a faluból munkára”, s így édesapja Chicagóban született. Annak idején, meséli Aranka néni, nagyanyja kiment Amerikába a férjével, hogy az otthoni munkákat elvégezze. Most – meséli Erzsi néni, aki a 95 évével a falu egyik legidősebb lakosa – a két lánya van külföldön, hogy segítsenek a gyermekeiknek a háztartásban és neveljék az unokáikat. Hiszen a gyermekeiknek és házas- vagy élettársuknak muszáj a megélhetésért dolgozniuk, egyikük Londonban, másikuk Prágában, úgyhogy a nagymamák is kint vannak segíteni. Erzsi néni megrökönyödve magyarázza, hogy még csak saját házuk sincs Londonban, ugye kell fizetni a „chiriát” is, ami sok pénz. A dédnagymama Erzsi néni itthon él, nagyrészt egyedül. A somlyói unokái figyelnek reá, s egy szomszéd néni jön tüzet rakni, vásárolni, ilyesmi.

Míg egyes nagyszülők úgy döntenek, úgy hozzák a lehetőségeik, körülményeik, hogy kiköltöznek a gyermekeikhez, mások telefonon, Skype-on keresztül tartják a sokszor nagyon szoros kapcsolatot. Ahogy a kiállítás interjúrészleteiben is olvashatjuk, az egyik idősebb (70 év körüli) házaspár, a Kovács család fia 2006-ban költözött Amerikába, és hogy ne legyenek problémái a vízumával, azóta nem jött haza. Munkája hosszú autóutakkal jár, azalatt pedig mindennap beszél a szüleivel, így a házaspár izgatottan meséli nekem, hogy lehet, ők többet látnak Amerikából, mint az ott élők. Még az amisoknál is jártak, így, Skype-on keresztül. Vagy sokszor együtt esznek. Az időeltolódás miatt, amikor a fiuk reggelizik, akkor ők ebédelnek, megint a számítógép képernyőjén keresztül. Szintén minden nap beszélgetnek a Hollandiában élő lányukkal és unokájukkal – utóbbi mondásait a nagymama hűségesen feljegyzi, és nekem is felolvassa, miket mond az amúgy magyarul, románul és hollandul beszélő ötéves kislány. Például: „el kell döntse most az anyuka és az apuka felhő, ha akarnak kicsi felhőket, mert még az anyuka pocijában nincsen kicsi felhő”. A nagymama izgatottan mutatja a telefonnal az unokájáról készített filmeket, és a hollandiai fényképeket. 

Aranka néni nem használ laptopot,

ő csupán telefonon beszélget fiával, lányával és az unokáival. Az előbbinek néha felrója, hogy nem mondja el minden ügyes-bajos ügyét, például a múltkor sem számolt be arról, hogy Angliában epekővel műtötték, mert nem akarta felizgatni az anyukáját: „Megértem én, csak nem is”, magyarázza Aranka néni, „csak sajnálja egy szülő meg éppenséggel (…) csak aggódik azért a gyermekért”. Az unokák nyári jövetelére nagyon készül, hiszen azért van kert, benne „paradicsom, paprika, krumpli, paszuly, tojás van, kiscsirke van, tyúk van”, hogy mindennel, amivel lehet, kényeztesse az unokáit. Büszkén mutatja a rengeteg, nagy kartondobozokban tárolt, szárított házi laskát, hiszen az unokák minden vasárnap húslevest követelnek, amikor nyáron nála vannak. 

A családtagok közötti szolidaritás, a szülők és gyermekeik közötti gondoskodás, érzelmi támogatás vagy éppen gyermeknevelésben való segítség tehát – ahogyan Hărăguș, Földes és Savu is bemutatta [3] – határokon keresztül is működik. Ugyanakkor a távolság meghozza a maga tragédiáit. Az Én vagyok az egyik szerencsés dokumentumdrámában az édesanya Olaszországban dolgozik, hátrahagyva fiát a nagymamával; egyszerre gondoskodik egy idős öregúrról Olaszországban, és segít interneten keresztül a főzésben, ház körüli munkákban, tanulásban a középiskolásként már egyedül élő fiának. „Amikor becsukom a Skype ablakát, néha még a képernyőre tapad a tekintetem. Arra gondolok, hogy milyen könnyű lenne, ha itt lenne az anyukám” – mondja a jelenet végén a fiú.

Erzsi néni egyedül lakik, a közeli városban élő unokái, a pap és a szomszédasszony gondoskodnak róla, mert lányai külföldön saját unokáikat nevelik. A Kovács család meg azért költözött haza, falura, mert így a ház körüli munkával szépen le tudják foglalni magukat: 

„Csak oda akarok kijutni, hogy nagyon fájdalmas, mikor a gyermekek kint vannak. Mert hiába tudom, hogy jól vannak mind, de azért állandóan az a reszketés, félelem. Például a tegnap a kisunokámnak kötőhártya-gyulladása volt. S akkor mi ezzel kötjük le magunkat, hogy ha kell, ha nem, túrjuk a földet, piszkálgatjuk, ezt termelünk, azt termelünk. (…) S a lényeg az tehát, hogy nehéz ez az, hogy a gyerekek elmentek. Nehéz. És ezért nem maga a társadalom, a rendszer is hibás, hogy a fiatalok elmennek innen. Itt a legnagyobb probléma, mert semmit nem, nem, nem tesznek annak érdekében, hogy itthon maradjanak.”

1. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Népességkutatási Központ egyik projektjének (Solidaritatea intergeneraţională în contextul migraţiei pentru munca în străinătate. Situaţia vârstnicilor rămaşi acasă) munkatársai különböző statisztikai módszereket használva mutatták be, hogy a romániai családok, lehetőségeiktől függően, egyrészt felhasználják a modern technikát arra, hogy virtuálisan jelen legyenek egymás életében (telefon, írásos és videochat), másrészt az olcsóbb utazási lehetőségeket kihasználva utaznak egymáshoz.

2. A cikkben közölt nevek álnevek, de maguk a történetek és az idézetek valósak.

3. Mihaela Hărăguș, Ionuț Földes, and Veronica Savu, „Older Parents in Romania as a Resource for their Migrant Adult Children” in: Childhood and Parenting in Transnational Settings, ed. Viorela Ducu, Mihaela Nedelcu and Áron Telegdi-Csetri, vol. 15, International Perspectives on Migration (Springer 2018), 155–73.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Ábrán Ágota

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória