A nihil ellen tényekkel

A

Válaszcikk Czika Tihamér Inkább szeressük az EU-t azért, amit tényleg tud! c. írására.

„Vagyis az a művészet, amit az ember gondol
És ha nem gondol semmit, az is művészet –
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.”
Karinthy Frigyes: Nihil (Recitativo)

Szabad-e nekünk …
…beleszólni a nagyok dolgába?
…a kisebbségi jogokról beszélni, hiszen tabu az EU-ban?
…ambiciózus javaslatot tenni, hiszen mi „csak” kisebbségek vagyunk? 

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben az RMDSZ EP-kampányáról írt cikkben az MSPI-ről szóló részt olvastam. Benne van a brüsszeli status quo megőrzésének egész ideológiája, pont az a fajta eurokrata megközelítés, amely tíz évvel ezelőtt még vonzónak és nagyon profinak tűnt, de aztán idejekorán az orromra koppintott, és tudtomra adta, hogy Brüsszel pont arra való, amire kitalálták: szabad piac, egységes gazdaság, együttműködés nagy témák mentén, szabad mozgás, mindez a szabadság, a béke, az értékelvűség szirupjával megédesítve. Sem többre, sem kevesebbre. Szó se róla, ez is fontos, és sokkal több, mint amit egy olyan nemzetállam mint Románia, önmagában valaha is biztosítani tud. De azért inkább nevezném érdek- és értékközösségnek, mint szerelemnek.

Az elmúlt évek során a vak is láthatta, hogy a válságok hatására nem létező intézmények (pl. euróövezet), ellenőrzési mechanizmusok (költségvetési konvergencia és társai) a stratégiák összehangolása zajlik (például ilyen a roma stratégia).

Ezen a ponton vált nyilvánvalóvá számomra, hogy arra készülnek, hogy minket megvezessenek, azért, hogy ügyeinkkel csendben maradjunk, mert kényelmetlen evidenciákat mondunk ki, ahogyan otthon is fejünk lehajtására próbálnak meg rávenni immár száz éve.

Ezért elkezdtünk építkezni a témával, profibban, strukturáltabban és összehangoltabban, mint korábban. Az RMDSZ által az elmúlt években kialakított eszköztár, kapcsolatrendszer és eredménysor azt bizonyítja, hogy lehet a hosszú évtizedekig magyar ügynek tekintett kisebbségvédelemben előrelépni, európai témává tenni, számos közösséget megnyerni partnernek, szövetségesnek.

Én már ma jelentősnek tartom eredményeinket. A kiindulópont ugyanis a nihil: ma egyetlen EU-s jogszabályban sincs európai kisebbségi előírás. Az Európai Parlament (EP) 1978 óta jegyzett és elfogadott több mint egy tucat jelentést, amelyekben több vagy kevesebb hangsúllyal megjelenik az őshonos kisebbségek (nemzeti kisebbségek, regionális nyelvi csoportok) tematikája. Az Európai Bizottságot (EB) cselekvésre kérik ugyan fel, de a közöny és az elutasítás falába ütköztek. 2019-ben nem egy publicisztika nyomán kell ráébrednünk arra, hogy a kisebbségvédelem nem európai kompetencia. Soha nem mondtuk azt, hogy az, mert ha így volna, joggal kérhette volna bárki számon a képviselőinktől az elmúlt tizenkét esztendő során, hogy miért nincsenek jogszabályok is a kompetencia mellett.

A kiindulópont éppen a kompetencia hiánya: a rövid távú cél pedig olyan légkör megteremtése, hogy a téma ismert legyen az európai közbeszédben, lehetőleg minél több uniós politikában jelenítsünk meg őshonos kisebbségekre vonatkozó elemeket.

És ezzel készen álljunk arra, hogy szerződésmódosításkor a témakör társkompetenciává váljon a tagállamok és az EU számára, amely már erős rendelkezéseket hozhat. Nem vagyunk naivak, hogy a kisebbségvédelem kérdése miatt nyílnak meg a szerződések, de résen kell lennünk javaslatokkal és lobbival, ha e nyitásra más téma miatt sor kerül.

Mikor valaki azt állítja, hogy az európai szinten elfogadott jogszabályok nem lesznek többek vagy erősebbek, mint az EU-s szinten ebben a témában elfogadható jogszabályok, akkor a vagy-vagy dilemmát próbálja ráhúzni egy olyan témára, ahol az is-is hozzárendelő szemléletnek volna helye. Nem romániai vagy európai jogszabályok a dilemma, nem az erős vagy a gyenge áll szemben egymással, hanem a romániai is és európai jogszabályok megteremtése is.

  • Egyértelmű, hogy a határokon átnyúló sportközvetítések ügye nem tagállami kompetencia, ezért, ha ezekben az országokban élő kisebbségi közösségek ezt elérik az MSPI révén, akkor újat teremtünk, és egy meglévő gondot megoldunk.
  • A nyelvi és kulturális sokszínűséggel foglalkozó intézmény felállása (amelynek pozitív hatásait talán még itt sem kell részletezni) – akkor is, ha ez az intézmény egy lesz a sok uniós ügynökség közül, a mi nyelveinkről, kulturális örökségünkről fog szólni, azt monitorizálhatja, jelentéseket készíthet, akcióterveket fogalmaz meg, olyasmiket, ami ma nincs.
  • Ha a régiókban élő kisebbségek szerepe és hozzájárulása plusz támogatásokat jelent a kohéziós politikában, nagyobb odafigyelést eredményez, tehát nem meglévő otthoni jogszabályt dupláz meg, mert ilyen egyáltalán nincs.
  • Ha lesz jogállamisági mechanizmus, és azt sikerül kibővíteni a kisebbségi jogok (általában a nemzeti törvények) betartását követő és szankcionáló területtel, az nem csupán többletjog, hanem egyszerűen forradalmi lesz (ismerve az Európa Tanács gyenge monitorizáló és szankcionáló képességét).
  • Ha sikerül a kisebbségi nyelvek és kultúrák támogatására pénzt szerezni, ha a kisebbségi közösségek együttműködése elfogadott kritériummá válik az EU-ban, akkor számos meglévő, nyitott, de elérhetetlen forrást tudnak majd a kisebbségi szervezetek hasznosítani. Nyilván olyan forrásokat, amelyek otthon nem adottak a számukra.

Egyszerű és közérthető témákat emeltem ki a javaslatok közül, de azt is többször elmondtuk, hogy az Európai Bizottság elé terjesztett javaslatokban benne lesz majd a kisebbségi keretszabályozás igénye, azt is előrebocsátva, hogy ahhoz minden bizonnyal szerződésmódosításra lesz szükség. Hogy mikor lesz mindebből eredmény, azt nem tudom megmondani, aki ismeri az EU-s döntéshozatalt az tudja, hogy a törvényhozási procedúra több évet vesz igénybe, mi pedig több szakaszban tervezzük a jogszabályok megalkotását.

Az elmúlt években jelentős eredményeket értünk el. Az Európai Néppártba és a Minority SafePack révén az európai közbeszédbe is elkezdtük bevinni az őshonos kisebbségek ügyét. Erről már beszámolt az Euronews, és beszámolt nem csupán a kisebbségi sajtó, hanem például németországi mainstream lapok és tévéadók. Néhány hete a német pártok abban versenyeztek, hogy melyikük kommunikálja hamarabb, hogy Európai Parlament programjába beillesztette az MSPI támogatását. A FUEN befolyását, az MSPI ismertségét pedig a FUEN irodájában tett németországi államfői vizit, a kancellár asszonnyal tartott találkozó, a Régiók Bizottságának elnökének támogatása, az ENSZ, az EBESZ, az ET magas szintű és névleges elismerése jelzi. A FUEN határozataira és állásfoglalásaira államfők reagálnak, álláspontunkat ENSZ jegyzékek tartalmazzák, véleményünket tanácsadó testületek kérik ki. Az előkészületben lévő államfői és parlamenti elnöki szintű találkozók, amelyeket partnereink kérésére a választási kampány miatt halasztanunk kellett,mind mutatják, hogy az érdeklődés megmaradt, a fővárosokban a lobbi pedig erőteljes.

Természetesen nem minden találkozó és előrelépés hírértékű: a diplomáciában a csendes munka hatékonyabb, mint a hírverés, akkor is, ha így, egyelőre nem hoz szavazatokat. Az eredményesség és következetesség viszont fontosabb, mint a szűk erdélyi szkeptikus klub meggyőzése.

Ezért is ebben a témában ez lesz az utolsó ilyen részletes okfejtésem, de most véleményem szerint fontos volt a tényeket egymás után helyezni.

A luxemburgi törvényszéken megnyert perünk azt bizonyítja, hogy az uniós joggal is kompatibilis az MSPI tartalma – mellesleg az SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezése is. A bíróság döntése nekünk adott igazat az EB elutasító álláspontjával szemben. Ez tény. Nem csupán procedurális kifogások mentén nyertünk, hanem a bíróság azt is kimondta, hogy a javasolt témák nagy része illeszkedik az EU-s szerződésekbe. Az EB-vel folytatott alku során pedig kompromisszum született két vitatott és a céljaink szempontjából mellékes csomagelem mellőzéséről. Négy éves pereskedés után a megnyert perrel javaslataink kilencven százalékával vittük tovább a projektet.

Czika Tihamér név szerint azok közé tartozott, akik nyíltan, és RMDSZ-en belüli nyomásgyakorlással is próbáltak erről az útról lebeszélni. A polgári kezdeményezés eszközének elvetését javasolta, és miután az MSPI-t az EB nem jegyezte be, óva intett bennünket attól, hogy fellebbezzünk, mert szerinte sikertelen lesz, közröhej tárgya leszünk, és károkat okozunk az RMDSZ-nek és a közösségnek. Ehhez képest megnyertük a pert.

Itt meg kell jegyeznem – az eleganciát félretéve – hogy ezek után az ő helyében nagyon csendben maradnék, és jó kibichez illően megvárnám az értékeléssel az egész projekt végkifejletét, nem vágnék evidenciákat a kezdeményezők fejéhez. Hiszen a tényekben egyetértünk, viszont én realistán nézek az előttünk álló lehetőségek elé. Az elmúlt nyolc év pozitív trendjét elemezve tulajdonképpen óvatos optimizmust körvonalazunk az RMDSZ-ben, míg Czika Tihamér EB-tisztviselőként nihilista, pesszimista álláspontot fogalmaz meg.

A rendszerek nem szeretik a változást, a bennük dolgozó egyének még kevésbé, de haladás csupán reformok és változás útján érhető el: az intézményeket és szabályokat emberek alkották, ők tudják meg is változtatni azokat.

A szkeptikusok hangja az aláírásgyűjtés idején még hangosabb lett, ami nem csoda, hiszen egymillió aláírás összegyűjtése nem kis feladat, és mi tagadás, a kampány során volt olyan pillanat, amikor közülünk is csak kevesen hittek már a sikerben. A szűk kampánycsapatban előfordult, amikor egymást lelkesítettük, hogy másnap Európa valamelyik kisebbségi közösségében aláírásokra váltsuk motivációnkat. Egész Európában gyűjtöttünk aláírásokat, tizenegy országban a minimális aláírásszámot is elértük, a magyar közösségekben pedig kiváló mozgósítással nemzeti ügy lett ebben a témában a pártok, egyházak és más társadalmi szervezetek hatalmas lelkesedésével és munkájának köszönhetően. Kelemen Hunor szövetségi elnökkel sokat kockáztattunk, életem legnehezebb feladata volt, de sikeresek, eredményesek lettünk, mert a közösség hitt bennünk, az európai partnerek támogattak bennünket.

Ha az akkori Facebook-kommenteket nézem, nagyon sokan már temették a kezdeményezést, és nagy magyar kudarcról beszéltek. Ha a kételkedőkre hallgattunk volna, sok munkát spóroltunk volna meg, de eredményeink sem lennének. Eredmények pedig már most vannak. Európai szintű összefogás jött létre a kisebbségi szervezetek között, az RMDSZ és a FUEN kivívták a többi európai kisebbségi szervezet és a témával foglalkozó nemzetközi intézmény elismerését, a FUEN pedig a témában egyenrangú tárgyalópartnerré vált bárhol Európában. Az aláírásgyűjtés sikere által új lehetőségeket és eszközöket sikerült teremtenünk céljaink eléréséhez.

Arról a döntésről, hogy a jelenlegi EB-nek nem nyújtjuk be az aláírásokat, az európai folyamatokat követő embernek nem kell hosszasan magyarázni, de azt kiemelném, hogy a döntést nem az RMDSZ Majális utcai székházában hoztuk meg, hanem a FUEN kongresszusán és a kezdeményező bizottság egyetértésével. Talán nem árt felsorolni a bizottság tagjait, mielőtt bárki hitelt adna a lekicsinylő, marginális magyar érdeket emlegető véleményeknek: Hans-Heinrich Hansen (volt FUEN-elnök), Kelemen Hunor (az RMDSZ elnöke), Anke Spoorendonk (volt német tartományi miniszter, az EFA alelnöke), Karl-Heinz Lambertz (a Régiók Bizottságának elnöke), Valentin Inzko (az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője), Luis Durnwalder (volt dél-tiroli kormányzó), Jannevietske de Vries (volt frízföldi miniszter) és a FUEN jelenlegi elnöke. Ők kiváló kisebbségi képviselők, a kezdeményezés kezdetén valamennyien fontos pozíciókban lévő vezetők.

Sokszor elmondtuk, hogy járatlan utat választottunk. Azt is, hogy nem egyik napról a másikra lesznek eredmények. A mostani választási kampányban sem ígérünk olyant, amit lehetetlen volna kivitelezni. Nem árultunk zsákbamacskát, minden alkalommal elmondtuk és elmondjuk, hogy hosszú folyamat lesz, és több lépésben érhetjük el célunkat. Idén februárban például így magyaráztam el az intézkedéscsomagot:

A FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára szerint a javaslatok megvalósítása több lépésben kivitelezhető. Vannak olyanok, amelyeket azonnal be lehet vezetni, másokat a 2020 utáni pénzügyi időszakban lehet elindítani, egy harmadik csomag pedig hosszabb politikai vitát igényel. „Sajátosan ötvöződnek a jelenlegi EU-s keretben könnyen érvényesíthető kérések, az ambiciózus, de a szerződésekbe még beilleszthető javaslatok és olyan, elsősorban általános kisebbségi jogi megközelítések, amelyek az EU-s szerződések módosítása nyomán alakulhatnak ki. A kisebbségi jogi keret kialakítása egy többlépcsős, hosszú távú terv, ezt a megközelítést tartottuk szem előtt a kezdettől fogva.”

Hogy nyomatékosítsam: ismét megerősítem, hogy végső célunk a szerződésmódosítás, az, hogy a kisebbségvédelem váljon az EU megosztott kompetenciájává, ne tartozzék kizárólag a tagállamokra. Romániában nem a jogi kerettel van a legnagyobb probléma, hanem azzal, hogy az ország a saját törvényeit sem tartja tiszteletben – lásd az anyanyelvhasználat vagy a szimbólumok ügyében hozott ítéleteket, a visszaszolgáltatások vagy a MOGYE esetét, vagy akár azt, ahogyan a bíróságok nem létező törvénycikkelyek alapján osztogatnak bírságokat. A közösségi jogok elutasításának kérdését most meg sem nyitom.

Világos, hogy ismét nemzetközi nyomásgyakorlás alá kell helyezni Romániát, mert mélyreható reformot az elmúlt három évtizedben – bármilyen területen – csupán külföldi nyomásra volt hajlandó véghezvinni, a kisebbségvédelem területén kiváltképpen.

Ennek hiányában úgy érzi a mindenkori román hatalom és a mögötte meghúzódó sötét árnyék (amelyet államérdeknek neveznek), hogy mindent megtehet, senki nem fogja Romániának szemére vetni, az ország nem kerülhet kellemetlen helyzetbe.

Az RMDSZ markáns álláspontra helyezkedett, amikor az EU megváltoztatásának szükségességét az EP-választás programjába illesztette. Kisebbségi jogszabályok kiharcolását tűztük ki célul, közérthetően pedig európai kisebbségvédelmi törvénynek neveztük. Mi a változásra játszunk, szemben a status quo megőrzésében érdekelt erőkkel. Az erdélyi magyarok értik ennek a célnak a fontosságát, hiszem, hogy segítenek nekünk, és erre adnak majd felhatalmazást a közelgő EP-választáson. Brüsszelben a munka nem lesz könnyű, ezt tudjuk. Ha az lenne, a kisebbségvédelem és egyéb európai témák ma már nem itt tartanának: elszántságra, bátorságra, innovációra, következetességre lesz szükség, egyszóval munkára.

A rövid távú cél, hogy nyissuk meg – akár csak résnyire is – a kisebbségvédelmet övező közöny ajtaját, kezdjen el foglalkozni az Unió az őshonos kisebbségek témájával. És ha már sikerült betenni a lábunkat, akkor végül tágra nyitjuk az ajtót, és bebútorozhatunk. Érezhessük már végre otthon magunkat itthon, Európában.

A szerző a FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Vincze Loránt

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória