„ami az embereknek jó” – ezt fogja majd csinálni az RMDSZ a soron következő választások után, a maga 6,5%-os eredményével, miután kiszellőztette a Másnaposok szövetsége – együtt a magyarok ellen üzenete által okozott kellemetlen bűzt – tudtuk meg a napokban Kovács Pétertől. Mindez így lesz mindaddig, ameddig „mindenkinek egy szavazata van, a négy elemi osztályt végzett választónak és az egyetemi professzornak is” – világosít fel a továbbiakban a szerző. Mert addig, ha kampány van, „harc” van, és a „választást az egyszerű és agyonismételt üzenetek nyerik meg”.
Értem én a sarkos megfogalmazást, önmagában ezzel nincs is semmi gondom. Ami számomra azonban ebben a szövegben a legbántóbb, az a lekezelő lazaság, amellyel a választókat – mindannyiunkat – kezel. Ahogyan „bekategorizál”. És ahogyan azt sugallja, hogy a 6,5%-os eredményhez ILYEN típusú – azaz gyűlöletbeszédre építő – egyszerű üzenetekre van szükség, mert ezzel a „négyosztályos” (potenciális) szavazótáborból megnyer annyit, hogy kompenzálja az értelmiségi fanyalgásból adódó veszteségeket – és ezt a vérprofi kampánystratégák fel tudták mérni, a (csúcs)politikusok meg ennek a tudásnak a birtokában lépték és lépik meg ennek (és az ilyen jellegű) üzeneteknek a terjesztését.
Egyszerűen „sima” romániai magyar állampolgárként zavar, sőt, felháborít ez a csúsztatás, arrogancia és cinizmus! Ez a csúsztatás pontosan annak a bizonyítéka, hogy például a jóérzés – a moralitáshoz, integritáshoz, hitelességhez stb. hasonlóan – egyáltalán nem az elvégzett osztályok számától függ. Hanem az embertől és az ő döntéseitől. És ha a politikai kommunikáció a Másnaposok… által jelzett irányba halad tovább, akkor gondolom, a kampánystratégák lassan fölfelé kerekíthetik a „veszteségek” hibahatárát, mert egyre többeknek van/lesz elege önmagában a politikai/hatalmi arroganciából és cinizmusból is.
Az egyszerű üzenet, akár az érzelmekre ható is,
nem ugyanaz, mint a gyűlöletbeszéd! Biztos vagyok benne, hogy ezzel Kovács Péter, a kampánystratégák, az üzeneteket megosztó politikusok, továbbá az RMDSZ vezetői is tisztában vannak. Mint ahogyan minden bizonnyal azzal is, hogy gyűlöletet kelteni, ellenséget kreálni viszonylag egyszerű – bőven láthatunk rá példát, sajnos –, de mindennek hosszú távú romboló következményei is vannak; a választások másnapján nem lehet „kiszellőztetni”, lebontani, megszüntetni, zárójelbe tenni, elfelejteni, és elkezdeni azon dolgozni, „ami az embereknek jó”.
És ennek a felelőssége nem a kampánystartégákat terheli, hanem Az RMDSZ-t – az RMDSZ elnökét, jelöltjeit, politikusait stb.
Kovács Péter példaként említi a következőt: értelmezése szerint az emberek számára nem érthető például az, „hogy miről szól egyik vagy másik, az igazságszolgáltatás törvényi hátterét módosító tervezet”, és „egy hashtag zászlaja alatt” vonulnak ki tiltakozni. Az RMDSZ-nek egy ilyen helyzetben ne lenne más kommunikációs stratégiája arra, hogy megpróbálni eljuttatni a saját álláspontját, értelmezését – üzenetét –, azon kívül, hogy szervezetként feljogosítva érzi magát a gyűlöletkampányra? Nem hiszem, hogy az RMDSZ-es döntéshozók ne értenék, mi ezzel a gond.
Úgy tűnik, mind Kovács Péter olvasata, mind az RMDSZ gyakorlata szerint kampányban bármi megengedett. És valamiért még mindig nehéz elhinnem, hogy ez valóban, valóban rendben van Kelemen Hunor számára, és rendben van sok más RMDSZ-politikus számára. Valahogy egyszerűen még mindig nehéz elhinnem.
Márpedig a cél nem szentesíti az eszközt. Akkor sem, ha olybá tűnik, a politikában egyre értelmetlenebb a felelősség, moralitás, hitelesség, vagy akár a tartalom kérdésének a felvetése. Legalábbis rövid távon.
Azt, hogy mi az óriási probléma az RMDSZ gyűlöletkampányával, miért vállalhatatlan, tökéletesen megfogalmazta Szilágyi N. Sándor. Itt olvasható az általa megfogalmazott álláspont, amelyet ő maga osztott meg a Kovács Péter írására adott válaszában, a cikk alatt.
Kovács Péterrel és az RMDSZ-szel ellentétben, számomra végtelenül fontosak a Szilágyi N. Sándor nyilvános megszólalásai, okfejtései, érvelései, és ezzel sokan vagyunk így, efelől sincs kétségem. Sőt, mindez is erősíti bennem is annak a reményét, hogy valóban lehetne ez az egész közélet másmilyen is, hisz igenis lehet integránsan, morálisan, hitelesen élni egy életen át.
Visszatérve a kampányra. Én is egyike vagyok az RMDSZ szavazat-veszteségeinek, mivel a soron következő választásokon – most először – nem fogok az RMDSZ-re szavazni.
Mert én sem hiszem, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Mert számomra is vállalhatatlan a gyűlöletbeszéd. És ezzel túlléptek egy olyan határt, amely után már nem vagyok képes a saját fenntartásaim ellenére mégiscsak az RMDSZ-re szavazni. (A fenntartásaimat meglehetősen hosszasan tudnám sorolni, ezek egy része nem új keletű, de valószínűleg értelmetlen, mert egyelőre nem foglalkoztatja a kampánystratégákat az RMDSZ-től elfordulók törésvonal-mintázatainak a megragadása.)
Mert telítődtem a kettős mércével. (Legyen szó az „európai védelemről a kisebbségi jogainknak” versus „együtt a magyarok ellen”, vagy tavaly ősszel a családügyi referendum kapcsán képviselt RMDSZ-álláspontról stb.)
Mert telítődtem a hatalmi/politikai arroganciával és cinizmussal.
Kovács Péter azt is nehezményezi, hogy az értelmiség – még – nem szólt hozzá (nagy létszámban) „az RMDSZ által bemutatott, Erdély jövőképét vázoló dokumentumhoz”. Kampány van. Mint megtudtuk, az RMDSZ bármit mondhat. Az majd a „kiszellőztetés” után kiderül, hogy mindebből van-e bármi olyan, amit a szervezet komolyan is gondol, ennek alapján dolgozik majd azon, ami az embereknek jó.
Ahol a mai politikai kommunikáció természetéről írnak, általában nem csak azt írják, hogy kampány van, hanem azt is, hogy permanens kampány van.
Mikor/mit/miért kellene ezek után (el)hinnünk az RMDSZ-nek?
