Bukarest, csütörtök, négy óra körül. A Gara de Nord környékén keresek taxit, de csak applikációval találok, és csak nagyon lassan. Egészen biztos, hogy késni fogok. Kínos. A taxis egy harminc körüli, szakállas, apró, élénk, fekete szemű, jól karbantartott férfi, az autó tiszta, kényelmes, jól karbantartott. Sem szentkép, sem rózsafüzér. A Rock FM-et hallgatja.
– Kovászna megyéből vagy? (Az applikációs rendelés miatt a sofőr tudta, mi a nevem.)
– Nem, Kolozsvárról. Pontosabban Nagyváradról.
– Láttad a meccset?
– Sajnos nem. Milyen volt? (Hátha ezzel megúszom, fogalmam sincs, milyen meccs volt az este…)
– Öt évet nem adok, és a Sepsi bajnok lesz. Nagyon jól vezetett csapat, tele szenzációs játékosokkal. Én mindig nekik drukkolok. Nagyon kellett már egy ilyen Sepsi is! Látszik, hogy kemény pénzek vannak benne, és tudják, mit akarnak.
– Igen! (Kicsit kellemetlen irányba haladunk, minthogy nem értek a focihoz.)
– Tudják, hogyan kell jó játékosokat szerezni és megtartani. (Nyilvánvaló, hogy nagyon kedveli a Sepsit.)
– Sajnos, nem nagyon vágom a focit.
– De a Sepsiről hallottál, nem?
– Persze.
– Milyen területen dolgozol?
– Marketing, reklám, ilyesmi. És te? (Nyilván a taxijában ülünk, de veszi a lapot, nevet.)
– Voltam a nyáron Sepsiszentgyörgyön. És a környéken. Csíkszeredában is. (Szünet.)
– Milyen volt? Tetszett?
– Te, valamit nem értek. Arrafelé mindenki olyan deprimált, szomorú. Nekem is olyan rossz kedvem lett. Szegények az emberek, és látszik, szenvednek. A felnőttek, a gyerekek, mindenki. Végül megadták nekik az autonómiát?
– Nem adták meg.
– Meg kellene adni nekik szerintem. Látszik, hogy mindenki olyan szomorú, hogy nem kapják meg, hogy úgy éljenek, ahogy akarnak. Nem beszéltem csak egy nővel egy valutaváltóban és a recepcióssal a hotelben, de mintha azok is depressziósak lettek volna. Nem mosolyogtak. Nem értem, hogy Johannis miért nem adja meg nekik az autonómiát.
– Egy német, Romániában, a magyaroknak? Nem hiszem.
– Te, szerintem ez a Dragnea megadta volna nekik. De értem, amit Johannisszal mondasz. De Dragnea, amilyen tolvaj, olyan tolvaj, de tökös. Szerencsétlenek, szegények az emberek, és látszik, nagyon szomorúak, hogy nem kapták meg az autonómiát. Akkor miért nem adjuk meg nekik?
– Szerintem nem csak azért szomorúak, de abban igazad van, hogy elég nagy a letargia Székelyföldön.
– Te, és Magyarország miért nem avatkozik közbe?
– Szerintem ez Magyarországnak is megfelel.
– Megfelel?
– Gondolj bele, ha körülötted mindenki szomorú lenne, nem tűnne fel, hogy nem ez a normális. Magyarország meg munkaerő-gondokkal küzd. Amúgy meg ott sem túl nagy a vidámság. Meg hát Magyarország azért egy másik ország… Nem olyan egyszerű.
– És Kelemen Hunor is, amikor beszél, hallatszik a hangján, hogy olyan rossz a hangulata, tele van gonddal. Nem értem, miért nem adjuk meg a magyaroknak az autonómiát, hiszen elsősorban mind emberek vagyunk. Érted, emberek vagyunk, nem igaz? Én nem is fogok ezekre szavazni. Tudod, kikre fogok szavazni? Eldöntöttem: az RMDSZ-re.
– Ez remek! Majd elmesélem Hunornak, hogy örüljön.
– Komolyan mondom!
– Elhiszem!
– Ismered Kelemen Hunort?
– Futólag.
– Mondd el neki! És azt is, hogy sok sikert kívánok. És elmondom másoknak is, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Csak így lehet, nem?
Aztán még kicsit visszatértünk a focira, majd megérkeztünk. De még nem szálltam ki, dumáltunk. Csúnyán elkéstem.
