Inkább szeressük az EU-t azért, amit tényleg tud!

I

Nem irigylem az RMDSZ európai parlamenti választásokkal foglalkozó kampánystábját. Megint el kell adniuk az EU-t a választóknak, úgy, hogy a választók csak egy nagyon kis része érti, mi is ez, mit csinál pontosan ebben az egészben egy EP-képviselő, hogyan dolgozik, miért fontos ő. Közérthető szlogenekbe kell csomagolni az EU-t, ami nem is olyan könnyű.

2007-ben szembesültem ezzel először, az RMDSZ zöldfülű kampányosaként. Azelőtt a Csatlakozás.ro EU-hírekkel foglalkozó weboldalon dolgoztam, éppen mesteriztem uniós jogból. Szóval nagyjából ismertem azt, amit el kell adnunk. Akkor könnyebb dolgunk volt. Egyfelől ott volt listavezetőként Frunda György szenátor, aki akkor még mindig az erdélyi magyarság egyik legnépszerűbb politikusa volt. Ő maga volt a megtestesült erdélyi magyar Európa. Államelnöki kampányát 1996-ban és 2000-ben is az EU-csatlakozásra építette (van, aki még emlékszik a szlogenjére: „Vízum nélkül Európába!”). Az EU mibenlétéről sem kellett sokat beszélni, mindenki örült, hogy tagok lettünk, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy az EP-be is küldünk képviselőket. Utólag visszatekintve,

szinte vicces, hogy megúsztuk egy olyan giccses szlogennel, mint az „Új Honfoglalás”.

Ebben nyilván annak is szerepe volt, hogy muszáj volt átmenni „nemzetibe” egy kicsit, hisz magával Tőkés Lászlóval voltunk versenyben a bejutásért. Frunda végül sajnos nem ment Brüsszelbe (bárcsak…), de végül Winkler Gyulával is jól jártunk.

2009-ben már nehezebb dolgunk volt. Ekkorra már valamelyest alábbhagyott az EUfória. Volt azonban megint egy „nemzeti kibúvó”: az RMDSZ kényszerből ugyan, de kiegyezett Tőkésékkel, a püspök-politikus maga került a lista első helyére. Megint nem kellett túlságosan részletekbe menően magyarázni az EU-t, el tudtuk intézni a kampányt nemzeti szlogenekkel. „Magyar összefogás listájá”-nak hívtuk az RMDSZ–EMNT közös listáját, erre az üzenetre épült az egész kampány. Június 7., a választások napja volt a Magyar Összefogás Napja, erről beszéltünk mindenhol.

Ez volt egyébként az első EP-választás, amikor az RMDSZ bedobta az „uniós szintű kisebbségvédelmi törvény” gondolatát (de erről majd később). A témát nem nagyon kellett még boncolni, jól feküdt Tőkéséknek is, nyomtuk együtt az EU-pénzek lehívása kérdésével (ami akkor még inkább csak papíron létezett). Az összefogás és a gyenge román részvétel az RMDSZ történetének legjobb választási eredményét hozta – 8,92%-ot. Bejutott mindenki, akinek kellett, volt is öröm.

2014-ben az „Erdélyt Európába, magyar érdeket Brüsszelbe” szlogennel futó kampánnyal az RMDSZ-nek sokkal többet kellett izzadnia, mint a korábbi két választáson. Az erdélyi magyar összefogás is teljesen hiányzott, hisz a 2012-es választásokon leszereplő EMNP már a Fidesz listájára „menekítette” Tőkést. Az erdélyiek által fogyasztott magyarországi médiában is beindult már az EU-ellenes „szabadságharc”, hetekkel jártunk az Orbán Viktor elhíresült tusnádfürdői beszéde előtt, amelyben bejelenti az új, „illiberális állam építését”.

Ebben a nem könnyű helyzetben újra szükség volt egy „nemzeti” témára. Fő kampánytémaként kapóra jött az „európai szintű kisebbségvédelmi jogszabály” megalkotása. De most nem csak szlogenként lehetett erre hivatkozni, hisz ekkor már színre lépett Vincze Loránt, aki a lista harmadik helyezettjeként és akkor már az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN alelnökeként hozta a témát a Minority Safepackkel. Akkor még a kezdeményezés nem volt széleskörűen ismert. A Safepack tökéletes kampánytémának tűnt, még akkor is, ha akkor még teljesen bizonytalan volt, hogy egyáltalán el lehet kezdeni az aláírások gyűjtését. Az RMDSZ végül hozta a minimumot: meglett a standard 6,2%, bent volt az eddigi két képviselő egy újabb öt éves mandátumra.

Bár a 2014-es kampányban több jelölt azt mondta, hogy a következő öt évben fog eldőlni az EU-szintű kisebbségi jogszabály sorsa, íme, itt már 2019 tavaszán járunk, és látjuk, ez nem így lett. Úgyhogy nincs meglepetés, az idei EP-választási kampány egyik fő üzenete ugyanaz maradt:

UNIÓS szintű kisebbségi törvényt akarunk!

Megint ez lett a kampány „nemzeti” fonala. A külfölddel, a „nyugattal”, „Amerikával” „Európával” gyakorlatilag 100 éve akarjuk megoldatni kisebbségi ügyeinket. Petícióztunk mi a Népszövetséghez a két világháború között, jártuk Londont és Rómát, kaptunk ideiglenes megoldást Berlintől a ’40-es évek elején, Moszkvától az ’50-es években. A kommunista diktatúra alatt emigránsaink lobbiztak Washingtonban és New Yorkban, a ’90-es években a strasbourgi Európa Tanácstól reméltünk jogokat, az amerikaiaktól az egyházi javak visszaszolgáltatását. Az EU-csatlakozás közeledtével Brüsszel lett a külső támaszunk, a mágikus megoldás. Csakhogy, ahogy a korábbi reménybeli külső „megmentők”, az EU sem tudott ezen a területen túl sokat tenni.

És akkor itt nyissunk e témának egy nagy zárójelet. Állításom a következő:

az EU-nak nincs hatásköre kisebbségek védelme területén.

Hogy megértsük mélységében a témát, a jogi vetületét is meg kell értenünk. Megpróbálok minél közérthetőbben fogalmazni.

A Lisszaboni szerződés életbelépése óta (2009. december 1.) az EU hatáskörei igen pontosan és rendszerezetten le vannak írva az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz) 2-6. cikkeiben.

Négyféle hatáskör-csomag van: kizárólagos hatáskörök (pl. külkereskedelem, vámok), megosztott hatáskörök (ide tartozik a hatáskörök java a belső piactól a mezőgazdaságon át a környezetvédelemig), kiegészítő vagy összehangoló hatáskörök (ahol a hatáskör alapvetően nemzeti, de az EU működtet kiegészítő programokat, pl. az oktatás, a kultúra területén), illetve a politikákat összehangoló, keretmegadó hatáskörök (nagyon szoft, nagyon globális szintű összehangolás, pl. a szociálpolitikák, gazdaságpolitikák területén).

Nos, a rossz hír az, hogy ezen a több tízes összesített hatáskör-listán sehol, de sehol nem szerepel a „kisebbségek jogai” fogalom. Egy szó sincs róluk. Még kiegészítő hatáskörként sem. Magyarán: az EU intézményeinek valójában nincs semmilyen hatáskör utalva a tagállamok által a kisebbségek védelme terén. Soha nem is volt. És jó eséllyel egyhamar nem is lesz.

Magyarország egyszer megpróbálta bevinni a témát:

2004 tavaszán már vége felé járt az alkotmányszerződés tárgyalása (ami később a lisszaboni szerződés szövegének 90%-át adta). Magyarország állítólag megpróbálta a hatáskörök közé bevinni a kisebbségek védelmét, akár mint csak kiegészítő hatáskört. Az ország akkor még teljes brüsszeli lobbierőre támaszkodhatott – manapság a magyar befolyás történelmi mélyponton van.

Több régi és új tagállam ellenállása miatt végül egy kompromisszumos javaslatot terjesztett elő a Medgyessy-kormány: annyit kért csupán, hogy a kisebbségek védelme kerüljön be az EU alapértékei közé, vagyis az azokat felsoroló Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkébe. Ez sikerült is az éppen regnáló ír elnökség hathatós segítségének köszönhetően. Lám-lám, a „nemzetietlen” MSZP-kormány bevitte az EU alapértékei közé, hogy az Unió (…) az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.”

De ez nem hatáskör. Ez csak alapérték. Erre nem lehet direktívát, vagyis „európai kisebbségi törvényt” építeni. Ez legfeljebb egy éppen csatlakozási tárgyalásokat folytató állammal szemben használható (ilyen mostanság Szerbia), illetve egy tagállam ellen a híres 7. cikkelyes szankciós eljárásban (úgy tudom, használják a Magyarországgal szembeni eljárás során, roma ügyben).

Tehát ahhoz, hogy kisebbségi jogokat adó/védő EU-s jogszabályt lehessen hozni, ahhoz nem ide kellett volna bekerülnie ennek, hanem a fentebb említett EUMSz (ez a másik szerződés) hatásköröket felsoroló cikkeibe. Oda persze tudatosan nem akarta több tagállam is betenni. Nem tudjuk, kik voltak az ellenzői, hisz a 2003–2004-es tárgyalásokról nem sok minden nyilvános, s az akkor jelenlévő diplomaták még nem írták meg emlékirataikat. De sacc per kábé be lehet lőni, hogy az ellenzők között szerepelhettek legalább a következő tagállamok – vagy akkor még jövőbeniek –: Franciaország, Görögország, Spanyolország, Szlovákia, Románia, amely országok hagyományosan nemzeti szinten akarják tartani a kisebbségi kérdést.

Ez az ügy is jól mutatja, hogy Brüsszel csupán egy város,

az EU pedig nem absztrakt valami, hanem a tagállamai akaratának az összessége.

Az EU intézményei nem szabadon lebegnek a levegőben, s csinálnak, amit akarnak, azon a területen, amin a vezetőik kedve tartja. Az Európai Bizottság (EB) tehát nem azért elutasító általában kisebbségi jogok területén, mert éppen így akarja, vagy mert esetleg rosszindulatú. Nem is tehet mást, hisz az EB a „szerződések őre”, nem szegheti meg az alapszerződést, nem vonhat magához olyan hatáskört, amelyre a tagállamok sohasem hatalmazták fel. Erre ugyanis a tagállamok nagyon, de nagyon érzékenyek!

Az EU foglalkozzon csak azzal, amihez hatásköre van

– mondja a magyar kormány is, csak éppen más kérdésekben.

Az Európai Parlament 2009 februárjában tartotta egyik ritka vitáját az őshonos kisebbségek jogairól. Az Európai Bizottság akkori igazságügyi biztosa, Jaques Barrot (teljesen mindegy, hogy a politikus francia, mert nem francia álláspontot közvetített) elég tisztán kommunikálta az ülésen felszólaló, többnyire kisebbségi EP-képviselőknek – köztük Sógor Csabának, Winkler Gyulának és Tőkés Lászlónak – hogy az EU-nak nincs e területen hatásköre. A vitáról az EP honlapján megjelent magyar nyelvű kivonatban ez olvasható:

„Az Európai Bizottság nevében a testület alelnöke, az egyébként az igazságügyi együttműködésért felelős Jacques Barrot szólalt fel. A kisebbségek tisztelete, a diszkrimináció tilalma az unió alapvető elvei, egyben az EU-hoz való csatlakozás feltételei is – mondta a biztos. „De az uniónak nincs általános kompetenciája a kisebbségek jogainak védelme területén. A tagállami hatóságoknak – alkotmányos rendjükkel és nemzetközi vállalásaikkal összhangban – feladata a védelem biztosítása. A kisebbségek intézményi autonómiájával és szervezetével kapcsolatos kérdéseket is a tagállamok határozzák meg” – tette hozzá Barrot. Az EU-nak nincs hatásköre arra, hogy általános jogszabályt fogadjon el a kisebbségek védelmére és ennek ellenőrzésére – mondta az egyik benyújtott kérdésre válaszolva a politikus.”

Van-e értelme így a Minority Safepacknek, s amúgy az egész EU-s kisebbségi jogi harcnak? Értelme van. Lobbieszköznek ugyanis tökéletes egy európai polgári kezdeményezés: tematizál, médiát ad, felhívja a figyelmet az igényre (1,2 millió uniós polgár kérése nem ignorálható!), szolidaritást, kapcsolatokat épít a kisebbségi csoportok között. Hogy mi lesz a Safepack konkrét jogi sorsa, nem tudom megmondani. Az első, amit tudni kell róla, hogy ami a csomagban van, töredéke azoknak a jogoknak, amelyekkel az erdélyi magyarság amúgy is rendelkezik Romániában, nagy megváltást tehát ne várjunk tőle. A csomag 8-as listájában van ugyanakkor talán három-négy olyan (tulajdonképpen nem is jogi) kérés, amely esetleg átmehet a Bizottságon, mert alapvetően szakpolitikai vagy finanszírozási jellegű, s akár alkalmazható is. Vagy nem. Majd meglátjuk.

De az biztos, hogy EU-s szintű kisebbségvédelmi jogszabály addig nem lesz, amíg az alapszerződések nem módosulnak,

és explicit hatáskör-felhatalmazás nem kerül be az EUMSz hatásköröket felsoroló cikkei közé. Talán erre utalhatott maga Vincze Loránt is (most már befutó RMDSZ-es jelöltként), amikor a választási program bemutatóján azt mondta EU-s kisebbségi jogokat célzó munkájukról, hogy „a harmadik csomag már az EU-s alapszerződés módosítását feltételezi”.

De egyáltalán lehetséges-e ez, van miért küzdeni, meg lehet-e győzni a tagállamokat, hogy ruházzák fel ilyen hatáskörrel az EU-s intézményeket? Nem tudok határozott igennel válaszolni. Enyhén szkeptikus vagyok. Feladni persze nem szabad, egy külpolitikai jogi küzdelem mindig adhat pluszt az amúgy mindig fontosabb belpolitikaihoz. De ez a harc szerintem nem csak – vagy elsősorban nem – az EP-ben fog eldőlni.

A lobbizást Varsóban, Lisszabonban, Párizsban, Vilniusban, Szófiában, Berlinben és a másik 21 fővárosban kell folytatni.

Hisz bármilyen jogi áttöréshez a tagállamok kellenek. Meg kell látogatni a miniszterelnöki hivatalokat, el kell adni a kérésünket. Néhány tagállamra könnyen lehet számítani (Ausztria, Finnország, Olaszország, talán Szlovénia), másoknál nehéz lesz a feladat, s még másoknál szinte lehetetlen.

A fővárosokat persze nemcsak látogatásokkal lehet melegíteni az ügyben, hanem ugyanolyan fontos lehet a különböző pártcsaládokon belüli támogatás megszerzése. Így pl. az RMDSZ által sikeresen átvitt különböző kisebbségbarát néppárti határozatok aranyat érhetnek majd egy napon, amikor egy EPP-tagpárt vezeti ki tudja, melyik tagállam kormányát. Jó eséllyel az EU alapszerződéseit ki fogják nyitni az elkövetkező tíz évben. Nem mindegy, hogy amikor megtörténik ez, melyik tagállam áll készen a támogatásra.

Alaptémánkra visszatérve: az RMDSZ idei EP-kampányának „nemzeti csomagjában” vannak más üres üzenetek is.

Értelmezhetetlen számomra például a sokat ismételt „kárpát-medencei magyar képviselet”,

mint elérendő cél. Az EP-ben még olyan sincs, hogy magyar képviselet. Az EP-ben a képviselők politikai frakciókba tömörülnek, nem nemzeti csoportokba. A szavazás is frakciók szerint történik, nem nemzeti érdek mentén. A nemzeti érdeket az Európai Tanácsban képviselik a tagállamok miniszterei, vagy a Tanácsban a tagállamok miniszterelnökei/elnökei.

A harmadik politikai kommunikációs lufi az, hogy „május 26-án eldől, hogy azok lesznek többségben, akik nyitottak az őshonos kisebbségek ügye iránt, vagy azok, akik nem akarnak tudomást venni jogainkról, törekvéseinkről”.

Nos, az Európai Parlamentnek mindig is kisebbségpárti többsége volt!

Az EP eddigi története során legalább nyolc olyan politikai határozatot fogadott el, amelyben kéri az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen kisebbségvédelmi jogszabályokat, esetleg működtessen kisebbségeket/kisebbségi nyelveket segítő programokat. Időrendi sorrendben ezek a határozatok a következők voltak (a jelentéstévő EP-képviselő neve és az elfogadás éve): 1-2. Arfe (1981, 1983), 3. Kujpers (1987), 4. Killelea (1994), 5. Ebner (2004), 6. Moraes (2005), 7. Zdanoka (2006), 8. Csáky (2018). Ezek a határozatok természetesen csak politikai természetűek, nincs jogi következményük, bár egyik-másik nyomán a Bizottság elindított különféle programokat (ha nem is kezdeményezett jogszabályt). Az EP kisebbségi Intergroupjában tömörülő vagy 70 kisebbségi és kisebbségpárti képviselő is pontosan tudja, hogy amíg a szerződések nem módosulnak a fentebb leírtaknak megfelelően, egy-két programon, finanszírozáson, létező EU-szakpolitikák „kisebbségi ügyekre” való alkalmazásán túl más nem lesz, mert nem lehet. Kérni persze kell, amit lehet, s többet is, üzenve a tagállamoknak, felmutatva az igényt.

Persze az RMDSZ két legnagyobb problémája a közeledő választáson az igencsak népszerűtlen PSD-ALDE koalícióval való összefonódás – különösen az igazságügyet célzó szavazások kapcsán –, illetve a potenciálisan magas román részvétel, s ez együttvéve történetében először az 5% alá sodorhatják a szervezetet. Az előbbit szerintem már késő kijavítani, de az utóbbi miatt valóban nem mindegy, milyen a kampány, mennyire jó a magyar szavazók mozgósítása. Minden bizonnyal ezért is nyomja a kampányban a párt ennyire erőteljesen az alapjaiban téves, de mindig könnyű „nemzeti hűhót”. No és megszokásból – kell valami piros-fehér-zöld ebbe a kampányba is.

De hadd mondjak jókat is az RMDSZ kampányüzeneteiről. Mert lehet azt is, nem is keveset!

A fent elemzett „nemzeti csomagtól” eltekintve az RMDSZ kampánya tulajdonképpen kifejezetten profi üzeneteket fogalmazott meg. Kelemen Hunor és a jelöltek is többször hangsúlyozták, hogy bár nem mindenben tetszik az EU, alternatívája mégsincs (igaz, azt nem igazán tudjuk meg, hogy mi a gond vele, csak valami semmitmondó „változnia kell”-t kapunk). Ahogy Kelemen Hunor fogalmazott nemrég egy csíkszeredai rádióinterjúban: „1989 előtt nem volt szabadság. Olyan világban éltünk, ahol korlátozták a lehetőségeinket. És ezt szerencsére nem ismeri az a fiatal generáció, amely a kommunista diktatúra bukása után született. Azóta lehet utazni, világot látni mindenféle korlátozás nélkül. Ezt is az európai uniós csatlakozásnak köszönhetjük, akár a békét és biztonságot, a kiszámítható növekedést, a fejlesztéseket településeinken vagy éppen a gazdáknak járó támogatást.”

Kifejezetten innovatívnak tartom,

ahogy az RMDSZ kommunikációs csapata képes volt a választók által most már évek óta látott-megélt mindennapi hasznosságot kampányüzenetté fogalmazni, vizuálisan is csomagolva, legyen szó az APIA néven futó mezőgazdasági támogatásoktól a különböző falvak infrastrukturális fejlesztéseit bemutató videókon át az erdélyi autópályák építésére fordított EU-s pénzektől, a kis- és középvállalkozókat támogató pályázatokon át a kórházak és iskolák építésére, felújítására szánt EU-s forrásokig.

Általában helyesen van találva az is, hogy milyen területen tud valóban egy EP-képviselő „ráhatni” az EU-s politikákra. Mert bár kisebbségi jogokat nem fognak a képviselőink elérni a következő öt éves mandátumban sem, az tényleg rajtuk is múlik, hogy a 2020–2027-es uniós költségvetési ciklusban milyen jellegű és mekkora források fognak Romániának – és általában a közép- és kelet-európai tagállamoknak – jutni olyan területeken, mint a mezőgazdasági alapok, az infrastruktúra-fejlesztés, az emberierőforrás-programok stb. A hét évre szóló költségvetés megszabása az EP legfontosabb és legerősebb hatásköre.

Azt is jónak tartom, hogy néhány hazai, az EU-források kezelését-felhasználását javító módosítást is kérnek a kampányban, mint pl. a bélyegzők elhagyása, a források egy részének átcsoportosítása a kormánytól a megyékhez, vagy általában a pályáztatási bürokrácia csökkentése. Megkockáztatom, hogy üzenetek, kampánytémák, EU-ismeret területén  

az RMDSZ kampánycsapata simán túlszárnyalta az összes román párt kampányát,

amelyek nacionalista és üres szlogenjeit elnézve az ember azt sem tudja, hogy most parlamenti vagy EP-választásra készültek. Igen, ők is „nemzeteznek”, és igen: ők is rosszul teszik.

A fiatalokat vagy a nagyvárosban élőket mozgósító üzenetekből egyelőre még keveset találunk az RMDSZ kampányában. Igaz, az EU hasznossága kapcsán ők a legkönnyebben meggyőzhető réteg (ugyanakkor nem feltétlenül magáról a választási részvételről). Egyébként hadd segítsek: itt egy jó inspirációs oldal, ahonnan további üzenetek tucatjait lehet hasznosítani: ez az Európai Bizottság „EU és én” kampányának a magyar nyelvű oldala.

Lehet még szó a kampányban például az erdélyi egyetemisták által is szeretett Erasmus program bővítéséről, az erdélyi egyetemeknek is fontos kutatási programokról, az erdélyi városokban is telepített ingyenes, nyilvános wifipontokról, a külföldi tanulási és munkavállalási lehetőségek fenntartásáról, Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról, a klímaváltozás elleni küzdelemről, amely a következő generációink talán legnagyobb gondja lesz és így tovább.

De tudjátok, mi az RMDSZ kampányának a legnagyobb csodája?

Hogy nincsenek benne migránsok, nincs benne Soros György,

hogy csak minimális a „brüsszelezés”, a „csúnyabürokratázás”, hogy az RMDSZ nem hozta át a budapesti euszkeptikus populista szemetet és az uszítást. Bevallom, nem igazán reméltem, hogy ezt megússzuk, tekintve a Fidesszel való hangsúlyos összefonódást az utóbbi években. Most már csak azt remélem, hogy ez május 26-ig így is marad (bár tartok egy kicsit attól a beharangozott miniszterelnöki vizittől, de szorítok).

12 éve vagyunk EU-tagok, sok mindennel körülvéve, amelyeket az EU-nak köszönhetünk. Csak szét kell nézni az erdélyi városokban, falvakban, hogy mi változott elmúlt tizenkét évben, az utcákon, tereken, körgyűrűkön, mezőkön. Csak körbe kell nézni baráti és ismerősi körben, hogy ki milyen lehetőségekkel élt, legyen az külföldi munkavállalás vagy tanulás, EU-pénzek megpályázása, kutatási vagy humánerőforrás-fejlesztési programokban való részvétel, elérhető árú nyaralások stb.

Vagy egyszerűen csak tekerjük vissza az időt a fejünkben mondjuk tizenöt évvel, és emlékezzünk, hogy mi minden nem hiányzik az életünkből: a lepattant terek, az omladozó középületek, a rozsdás régi mezőgazdasági gépek, a megfizethetetlen és ritka repülőjáratok, az elérhetetlen nyugati egyetemek, a hatalmas roamingdíjak, a sorban állás a schengeni vízumért, a magyarázkodás a határon.

Tekerjünk vissza 30 évvel, és ott a diktatúra. Tekerjük vissza 75 évvel, és ott a háború.

Inkább szeressük az EU-t azért, amit tényleg tud. Mert abból is akad bőven.

[A cikk a szerző magánvéleménye, a szöveg nem köthető egyetlen EU-s intézményhez sem]

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Czika Tihamér
Czika Tihamér

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória