Azt hiszem, érdemes lenne visszatérnünk az erkölcsi maximalizmushoz. Nem úgy, hogy valamiféle habzó szájú Savonarolákká változzunk, hanem úgy, hogy tudjuk: létezik a maximum. Másként semmi értelme a minimumnak sem.
Valósággal bele vagyok betegedve a folyamatos magyarázásba; a magyarázásba, mely nem a megértést célozza, hanem az elodázást. A besúgás, a korrupció, a félrenézés, a nepotizmus elmagyarázásába. Ez tájainkon elsősorban etnikai gyökerű és jellegű. Sok román ember „eladja” magát egy egyszerű fizetésemelésért – mondja több erdélyi magyar fölényes mosollyal, és nem zavarja őket, hogy sok magyar ember egy egyszerű állampolgárságért adta el magát, és még olyant is képes leírni, „ne harapj a kézbe, mely enned adott”, azaz: semmi szín alatt ne bíráld a jelenlegi magyar kormányt. Egy román gyilkos mindig sötét gazember, egy magyarnak mindig van mentsége.
Megértem, mit jelent sokaknak a magyar állampolgárság, s annak idején én magam írtam keserű verset Haza-szvit címmel. De már akkor sem, a versben sem csak az egyik vagy csak a másik oldalt kárhoztattam, hanem azt a látásmódot, amely nagyon szűkre szabva gondolja el a magyarságot. Akkoriban nem tudtam volna megfogalmazni, ma már talán igen: azért irtózom az ilyesmiktől, mert ez a manicheizmus a makulátlanok közé taszítja az egyik, a sátánok közé pedig a másik „oldalt”, holott – mint a statisztikákból is nyilvánvaló – nem minden jobboldali szavazott „ránk”, sokan el sem mentek az állampolgárságról szóló népszavazásra 2004. december 5-én, tehát még az sem igaz, ami igaz lehetne, és megkímélne a gondolkodás gyötrelmeitől.
Ugyanilyen sűrűn ismétlődő frázis a „nem lehet mindenki Antigoné”-ária. Csakhogy nem is az a lényeg, hogy mindenki Antigoné legyen, hanem az, hogy tisztázzuk magunkban, fontos-e számunkra az az érték, amelyet Antigoné képvisel. Nem várhatom el senkitől, hogy Antigoné legyen, hiszen magam sem tudhatom, hogy viselkednék éles helyzetekben; azt azonban mindenkitől elvárhatom, hogy ha fontosnak tartja az erkölcsi bátorságot, akkor megbecsülje azt, aki képviseli, elsősorban pedig, hogy megbecsülje és tisztelje azt a távolságot, amely bennünket elválaszt tőle.
Azt is meg kellene értenünk, hogy az erkölcs nem alkudható etnikai alapon. Akik felmentik azokat a magyarokat, akik életük egy nehéz pillanatában kénytelenek voltak rosszul dönteni, azok ne jubiláljanak, ha ugyanezt románoknál tapasztalják. Egy kihallgatás a Szekuritátén senkinek nem lett könnyebb attól, hogy román volt.
Ne mentsd fel magad azért sem, mert más is megtette ugyanazt. Ez működhet az emberi intézmények előtt, és működnie is kell, hiszen ők az interakció színpadán tevékenykednek (hogy ilyen poétikus legyek). A lelkiismereteddel szemben azonban nem működik, és nem is szabad működnie.
Miben hiszel? – kérdezném mindenkitől. Mert ha Istenben, aki nagy divat lett hirtelen, akkor ő a te bűneid alapján fog megítélni, nem a más bűneire kacsintgatva.
