Tömény csalódás. Az USR és a kommunizmus

T

Megdöbbentett az USR kezdeményezése „a kommunizmus eszméinek hirdetése” kapcsán. Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor Traian Băsescu államelnök elérte a kommunizmus elítéltetését, szurkoltam neki. Ma már azt hiszem, inkább volt az egész politikai trükk, mint komolyan vett gesztus, annál is inkább, mert Traian Băsescu meglehetősen kizárólagos léleknek bizonyult, értelmiségi holdudvara pedig olyan hízelkedésekbe fogott, amelyek még az 1989 előtti időket is elhomályosították – ha másért nem, hát azért, mert Gabriel Liiceanu és társai szabadon tették, amit tettek.

Ma pedig visszatetsző ez az egész. Kétség sem férhet hozzá, hogy a kommunizmus áldozatainak éppúgy részvét jár, mint a nácizmuséinak, a gyilkosok pedig mindenképpen gyilkosok; a halál nem aritmetikai művelet kérdése, egyetlen embert megölni is bűn, jóvátehetetlen.

A problémát nem is ebben látom.

Hanem először is abban, hogy több olyasvalakivel találkoztam, aki kommunistának vallotta magát: egyiknek sem forgott vérben a szeme, és nem akart kiirtani rögtön valakit, lehetőleg minél többeket, egy jól meghatározott csoportot. És sok olyannal is, akik fasiszták voltak, akik az öklüket rázták, tomboltak, és vért kívántak a világot irányító zsidó összeesküvőkre, a cigányokra, az arabokra, akire csak lehetett. Sok kommunista nem Sztálin, de minden fasiszta Hitler – ezt tapasztaltam.

Ha viszont kilépünk ebből a könnyen kézre álló párhuzamból, akkor is motoz itt egy képmutatás. A szüleink vajon mik voltak? Évtizedeken keresztül ugyanazt hallották, teljesen átpaszírozták a fejükön a kommunizmus tanait, teljesen beléjük ivódott az akkori életmód. Bizonyára mindenki ismer idős embereket, akik sohasem fáztak, soha nem éheztek, mindig volt munkahelyük, ingyenes kórházi ellátást kaptak, jó fizetést, akik nem értik, most mire a sok rongyrázás, a hőszigetelt lakás, az új buszok – a kommunisták: ők mind. Ha rájuk emeljük a szemünket, talán az anyánkat vagy az apánkat látjuk.

Ma már persze senki nem kommunista, senki nem volt párttag, sőt, mindenki utált még a haza sólyma is lenni, és mindig mindenki gyűlölte Ceaușescut. A legendákon túllépve azonban mégiscsak az RKP tagja volt a többség, mégiscsak részt vett a felvonulásokon, s a romániai magyar mégiscsak dicsérte Kádárt Ceaușescu ellenében, holott Kádár is egy kommunista ország vezetője volt. Sokan éppen ezt kompenzálandó lettek olyan szenvedélyesen magyarok és keresztények.

Különben is hol kezdődik „a kommunizmus eszméinek hirdetése”? Ha arra vágyom, hogy egyenlítődjenek ki a szociális különbségek, és e vágyamnak hangot is adok, már le is csukhatnak? Ha elmondom, hogy ami most van, lélektelen egoizmus, a pénz bálványozása? Vagy ahhoz a burzsujokat kell szidnom először? Hiszen sokan lekommunistázzák azt is, aki együttérez a megalázottakkal.

Szóval ez az USR-féle ötlet is rossz politikai fogás. Nincs végigondolva, de hangos.

Streetart Jénában. Fotó: bunnyfrosch (Wikimedia Commons)
Streetart Jénában. Fotó: bunnyfrosch (Wikimedia Commons)

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Demény Péter
Demény Péter

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória