Akik válaszolnak: Pap Ákos és Nagy Gábor református lelkészek
Amire válaszolnak: Szodoma és Gomora, avagy kísérlet egy apokrif exegézisre – Gyöngyösi Csilla írása
Az elmúlt napok népszavazása, ha eredményt nem is, de annyit mindenképpen hozott magával, hogy egy jól ismert bibliai történet és annak értelmezése került középpontba Gyöngyösi Csilla írása révén. Annak ellenére, hogy nagyon sok ponton vitába lehetne szállni a szerzővel, akár a Biblia eredeti szövegének kérdéskörében, akár az egyházatyák értelmezésének könnyed lesöprésében, akár az igemagyarázati módszerével, a bűn relativizálásával, a felelősség Istenre való hárításával, vagy a megtérés lehetetlenségével, mi nem erre szeretnénk vállalkozni. Annakidején az Ószövetség professzorunk úgy szemléltette az exegézis lényegét, hogy bebogozta a Bibliát az asztalterítőbe, majd kibogozta, s azt mondta: Ez az exegézis! Tisztában vagyunk azzal, hogy egy újságcikk nem evangélizációs célzattal íródik meg. Az exegézis azonban nem irodalmi műfaj, több annál: eszköz az örömüzenet megértésében. Ezt az evangéliumot hiányoltuk igazán abban a cikkben, amire most reagálunk. Gyöngyösi Csilla írása megnyugtatni szerette volna olvasóit olyan apokrif tévtanítás segítségével, ami elhallgattatja a lelkiismeretet, leveszi az ember válláról a felelősséget és mitologikussá teszi Istent. Mi épp azt szeretnénk az olvasói közönség elé tárni, hogy Sodoma és Gomora története, az ítélet mellett, tartalmazza az evangéliumot is számunkra. Tesszük ezt abból a meggyőződésből, hogy minden embernek szüksége van a felszabadító és megmentő örömüzenetre.
Vajon valóban elpusztít Isten két gazdag várost azért, mert nem voltak vendégszeretők?
Sodoma és Gomora előfordulási helyeit keresve a Bibliában, azt láthatjuk, hogy konkrétan, szó szerint sehol sincsenek összekötve a homoszexualitással. Nagyon erős kifejezésekkel ecsetelt bűnöket találunk azonban a városok számláján, amik jóval továbbmutatnak a vendégszeretet hiányán. Sodoma és Gomora történetének előzményében olvashatjuk, hogy Isten azt mondja Ábrahámnak, a két város igen súlyos vétke miatt fog elpusztulni (Gen 18,20). A megismerni jod-dálet-ajn ige valóban sokféle jelentéssel bír, elkezdve attól, hogy Ádám megismerte a feleségét és megszületett Kain, a jó és gonosz tudásán keresztül, egészen az erőszakos paráználkodásig, sokféle árnyalat közül választhatunk. A Pollák Kaim-féle héber-magyar szótár igaz, hogy megemlíti a gonoszul élni jelentést is, de az erőszakosan paráználkodni mellett. Pontosan ilyen helyzetekben, a helyes szó megtalálásában segít nekünk a szövegkörnyezet, illetve az, hogy a Biblia önmagát magyarázza. Ha csak udvariasan ismerkedni szerettek volna a sodomaiak az idegenekkel, akkor Lót miért a lányait ajánlja fel nekik cserébe, miért szerepelne ugyanaz a szó eltérő jelentéssel pár mondaton belül? Nem pontosan azért tette ezt Lót, mert tudta, hogy mit kérnek? Gyöngyösi Csilla kifogásolja, hogy egy többértelmű szó egyik jelentésére épül a hagyományos igemagyarázat, de tulajdonképpen ő maga is ugyanezt teszi, csak épp egy másik jelentésárnyalatot próbál ránk erőltetni: a vendégszeretet hiányát. Egy egyszerű példával élnénk: ott van az a magyar szavunk, hogy kavar. Általában arra az esetre használjuk, amikor valaki forgó mozdulatokkal elkészít, összeelegyít valamit. Ha azonban azt olvasnánk, hogy Ádám az Édenkertben Évával kavar (mással kivel is tenné?), akkor tudhatjuk biztosan, hogy nem kell attól félni, hogy a rántás odasül.
Egyáltalán nem mellékszál az sem, hogy mit tekintünk eredeti szövegnek. Ha komolyan vesszük a Biblia kijelentését, hogy a teljes írás Istentől ihletett (2Tim 3,16), akkor ugyanolyan érv az ószövetségi ige, mint az újszövetségi. Lehet hozni enciklopédiából, rabbinikus hagyományból különböző adatokat, de egy bibliai történet evangéliumi üzeneténél a szentírási érv az elsődleges. Júdás levele nagyon rövid kis levél, de nem szabad ennyire hamar lesöpörni a polcról, mint ahogy Gyöngyösi Csilla tette. A levél a két bűnös város kapcsán paráználkodást említ (1,7), mégpedig a Bibliában egyedül itt szereplő görög ekporneüó kifejezéssel. Innen származik a magyar pornó szavunk is, amit Varga Zsigmond Újszövetségi görög–magyar szótára feslett, kicsapongó életet él, nagyon parázna szavakkal fordít. Júdás levele hozzáteszi azt is, hogy ezek az emberek még idegen test (szarx – hústest) után is jártak. Ugyanígy a Péter levele is említést tesz Sodoma és Gomora bűnéről (2Pt 2,7), mégpedig az aszelgeia görög szóval, ami buja életet és kicsapongó életmódot jelöl. Érdemes a további verseket is elolvasni (2Pt 2,7-10), hiszen ott azokról a gonoszokról beszél, akik a testet követve tisztátalanságban járnak. Továbbá az Ézs 3,10-ben a következőt olvassuk: …bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák; jaj lelküknek, mert maguk szereztek maguknak gonoszt. Sodoma bűne az, hogy ahelyett, hogy bűnbánatot tartott volna (mint pl. Ninive, lásd Jónás 3,8), büszkén vállalták és kérkedve hirdették bűneiket. Ezek mellett az igék mellett az Ezékiel próféta a két gonosz városra utalva (Ez 16,49-50) még csak tetézi a bűnüket: felfuvalkodottak és büszkék voltak, elbízták magukat. Ezért példálózik maga Jézus is a tanítványai számára a két bűnös várossal, amikor elküldi őket az evangéliumot hirdetni (Mt 10,15). Aki nem hallgat az evangélium szavára, akinek nem kell az örömhír, mert szívesebben marad a bűnében, és még kérkedik is azzal, annak a sorsánál még a Sodomáé is jobb lesz. Az sem mellékes, hogy a paráznaság a Szentírásban valóban nagyon sokszor az Istentől való eltérés, hűtlenség és bálványimádás képe, de attól még konkrét értelemben is használja a Szentírás.
Sodoma és Gomora legnagyobb bűne nem a vendégszeretet elhanyagolása volt. Bűnük megmutatkozott abban is, hogy nem fogadták be a két idegent, de abban is, hogy meg akarták gyalázni őket, még szexuális értelemben is. Fölfuvalkodottságuk csak hab volt a tortán. Gonoszságuk, ami feljutott Istenhez, magába foglalt sokféle szexuális bűnt, ahogyan a homoszexualitást is, ami utálatos Isten előtt (Lásd: Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az. Lev 18,22). Nem csak az volt elsősorban a városlakók bűne, hogy mit akartak tenni a két idegennel, hanem hogy mit tettek addig egymással és másokkal. A felebarát, az idegen szeretetére, a róla való gondoskodásra gyakran figyelmeztet bennünket a Szentírás, ennek elhanyagolásával akár még üdvösségünket is veszélybe sodorhatjuk (Mt 25,31-46), viszont Sodoma és Gomora nem csupán emiatt pusztult el.
Habár nem mindig egyszerű meglátni, de ennek a történetnek a főszereplője Isten. Ha csak szimbolikus, meg nem történt eseményként olvassuk, úgy Isten is szép lassan mitologikussá válik, eltűnik a fizikai valóság síkjáról. De ahogy a Szentírás emberei is mind hús-vér emberek voltak, úgy Ő is valóságos Úrként van jelen az életünkben. Éppen ezért, amikor az evangéliumot keressük az Ószövetségben, érdemes átfogóbb keretek közé helyezni a történetet. Az, hogy gonoszsága miatt elpusztul két város, de megmenekül néhány ember, eszünkbe juttathatja Noé történetét, Ézsaiás próféta szavait a megtérő maradékról, vagy éppen a Jézus mellett kitartó kicsiny közösséget a „Feszítsd meg!”-et kiáltó többséggel szemben, a Néró korabeli mártírokat, vagy épp a Bonhoefferhez hasonlókat. Van egy gonosz világ, amelynek a bűnei felettébb súlyosak, és ebből a gonoszsággal tele világból kiáltások hangzanak Istenhez (akárcsak később Egyiptomból is, lásd Ex 3,7). Ebbe a bűnös világba Isten elküldi a követeit, az angyalokat, leszáll, akárcsak a Bábel tornya építésekor (Gen 11,5), hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. (Gen 18,21). Már ez maga evangélium, hogy Isten meghallja a Hozzá kiáltók hangját, és nem ül tétlenül, hanem küldöttei révén jelt ad magáról.
Ráadásul még ott van Ábrahám is, aki a történet nagyon fontos szereplője, akinek közbenjárása segítségével menekülhet meg Lót és családja. Ábrahám könyörög azokért, akik igazak, alkudozik Istennel, ötvenről indulva és tízig jutva. Nem tudjuk, hány lakosa lehetett Sodomának és Gomorának, de az igazak itt is kegyelmet találtak Istennél – pedig ők sem voltak bűntelenek, hiszen elég megnéznünk Lót későbbi életvitelét. Ez a történet is Isten kegyelmét szemlélteti. Egy megromlott társadalomban is érdemes Istenhez hűségesnek maradni, ahogy volt Noé, Lót vagy Ézsaiás könyvében a maradék.
Ha tovább keressük az evangéliumot, akkor azt is látnunk kell, hogy nemcsak Sodoma lakói, sőt nem is csak a homoszexuálisok, hanem mindannyian megromlottunk. Épp az ilyenekhez, hozzánk küldte el Isten Jézust, aki mindannyiunknak ugyanazt a szabadítást és üdvösséget kínálja. Ő épp azért jött, hogy ne kelljen nekünk Sodoma és Gomora sorsára jutni: nem kellett Mária Magdalénának sem oda jutni, Zákeusnak sem, és Péternek sem, aki megtagadta. A Római levélben olvassuk: ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók (Róm 9,29) – de hagyott!
Isten elénk adja az életet és a halált. Krisztus nyomában haladhatunk az élet útján akkor is, ha mai Sodomában és Gomorában lakunk, kitarthatunk mellette akkor is, ha elfáradtunk már az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől (2Pt 2,7). Homoszexuálisnak, heteroszexuálisnak, képmutatónak, paráznának, mai modern farizeusnak, törvényszegőnek, bálványimádónak, pénzimádónak, minden egyes embernek ez a nagy felelőssége és lehetősége. Akinek van füle a hallásra, hallja meg az evangéliumot!
