Feljegyzések világjárvány idején. Öreg hattyúk dala

F

2020. március 26.

A teljes képről ennyit: az emberiség minden valószínűség szerint kapitális szerencsétlenség küszöbén áll. António Guterres ENSZ-főtitkár kijelentette, a szervezet hetvenöt éves története során még sohasem nézett szembe ekkora egészségügyi kihívással, a globális recesszió pedig „közeli bizonyosság”. Történelmi vivere pericolosamente adatott meg tehát nekünk, hogy a Divina Commedia nyelvén fejezzem ki magam. („Ki itt belépsz…”) Közben a szuperhatalmak vezetői, kormányai, valamint a multik és a világ szupergazdagjai aligha fognak a legnehezebb helyzetben levő régiók és közösségek segítségére sietni; könnyen lehet, hogy a remélve jósolt megújulás helyett összeomlik a nemzetközi világrend. Mindehhez tercel a fenyegető klímakatasztrófa. Itt az ideje, hogy az Európai Unió megmentsen minket, mozgósítva az emberi szolidaritás tartalékait. Itt az alkalom, hogy felértékelődjék.

Bevallom azonban, egyre kevésbé érdekelnek a nagyvilág bajai; legfeljebb annyiban, hogy élesítik a kérdést: egyáltalán érdemes-e élni ilyen körülmények között és ilyen kilátások mellett? Lefoglalnak saját ügyes-bajos tennivalóim. Képtelenné váltam arra, hogy valamit pusztán azért csináljak, hogy teljen az idő, mindig is hidegen hagytak – apropó tévénézés, amire „végre van idő bőségesen” – a világhálóra feltett velősségek meg a celebek cuki cicái meg cicijei, bosszúsan derülök az olyan ájtatosságokon, hogy „legalább együtt a család” (összezárva!), meg hogy „vigyázzunk egymásra” (mossuk egymás kezét?), és „felfedezünk egymásban új értékeket” (minden egymásban felfedezett érték új). Ma az öregekről akarok elmélkedni, ebben a témában senki nem vonhatja kétségbe az illetékességem. 

***

Nem rossz ez a tizenegy és tizenhárom óra közötti intervallum! Süt a nap, ki lehet hagyni a napi menüből legalább a D-vitamint, ultraibolya sugarak pusztítják milliárdszámra láthatatlan ellenségeinket, az ibolyán innen pedig… Nos, lakónegyedünkben – ahol a környezet szanatóriumi módon tiszta, zöld és nyugis – néhány napja a fűben megjelentek a violaszín foltok, az ibolyakolóniák. Mindig szerettem az ibolyát, bevallom, tegnap átsuhant az agyamon, hogy megszagolom, de gyermekek jöttek velem szembe, nem akartam nevetségessé válni előttük.

Elítélendő, ha a járványt bárkik politikailag (értsd: a politikai ellenféllel való harcban) próbálják kihasználni. Nemrég Vincze Loránt európai parlamenti képviselő Vírustaktika címmel figyelemre méltó cikket közölt arról, hogy (Romániában) „a sürgősségi döntések egy részét, tulajdonképpen a legfontosabbakat, rövidtávú politikai számítások határozták meg!” Megzengtem ezt a cikket egy rádiójegyzetben, kiegészítve ezzel-azzal. Nem kerülte el a figyelmemet Călin Popescu Tăriceanu Facebook-bejegyzése sem, amelyben a felsőház volt elnöke kéri, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) bocsássa az illetékes parlamenti bizottságok rendelkezésére a tájékoztatásokat, amelyeket Klaus Johannis államfőnek és a kormánynak küldtek a koronavírussal kapcsolatban. „Ha Johannis és Orban időben tudtak mindenről, de alábecsülték a veszélyt az előre hozott választások kiírása miatt, ők a fő bűnösök azért, hogy az orvosokat, az egészségügyi személyzetet és az első sorokban harcoló többieket fegyverek (maszkok, köpenyek, kesztyűk, fertőtlenítőszerek) nélkül küldtük a háborúba. És ha ezt tették, ők kell legyenek az elsők, akik ellen kivizsgálást indítanak az ügyészek.” Vom vedea. 

***

Ó, azok a szegény öregek, akik hősiesen „ erőt mutatnak” (politikusaink kedvenc kifejezése), mert tudják, hogy a gyengeség, a kiszolgáltatottság első jelére kiszelektálódnak, kevésbé tudományos kifejezéssel: kiselejteződnek! Hogy igyekszik némelyikük palástolni a fájdalmát, szenvedését! Milyen szánnivaló és milyen megalázó! Ennél csak a sajnáltatás rosszabb, amannál pedig az önsajnálat. Az egyetlen méltósággal járható út a fegyelem – védekezésben is, érzelmi megnyilvánulásokban is. Magam miatt régen nem izgulok, persze minden óvintézkedést megteszek. Fiaimért azonban aggódom. Ez köztünk néha vitában csapódik le. 

***

Rossz üzenet az egészségügyi miniszter csütörtöki lemondása. Victor Costache elszalasztotta az alkalmat, hogy utolsónak hagyja el a fedélzetet. Nincs kizárva, hogy a miniszterelnök kérte a lemondását elsietett kijelentéséért a bukaresti tesztelésekkel kapcsolatban, de a lényeg az, hogy Costache legfontosabb szerepe lejárt: a magánklinikák több pénzhez juttatását meghiúsította a világjárvány. (Ahogy persze nem lesz aktuális sok minden, a szeptemberi nyugdíjemelés sem.) Meggyőződésem, hogy a szebeni sebészprofesszornak sem ízlett már ez a szerep, állítólag már hétfőn le akart mondani. Nem a MASH-ba való figura ő. Mindenesetre a román egészségügyben rémületes dolgok történnek – hátha valamelyik vállalkozó szellemű újságírónk szóvá teszi valahol. 

***

Ó, ez a szolidaritás az öregekkel, a fennkölt felszólítások a hajlott korúak óvására: de szívbemarkolók! A bolt ajtaján, közvetlenül a Nyitvatartás mellett a felirat: 65 éven felüliek soron kívül bemehetnek, micsoda előzékenység és micsoda előny! Feszt se élek vele, de mégis – hát nem megható? Nem élek vele, mert nem vagyok exhibicionista: nemcsak erőt nem mutatok, de a koromat sem: még csak hetvenhat éves leszek, de már hatvannak nézek ki.  (Salamon Béla válaszolta a korát kérdező nyilasnak: Hatvan leszek – tessék mondani, leszek?) De a szolidaritást világjárvány idején néha álságosnak érzem.  

Szintén a járványhelyzet kihasználásával vádolja nem csupán ellenzéke, de az  Európai Parlament is Magyarország kormányát. A vád nem valamilyen szándékvélelemre, hanem egy előre bejelentett tervre vonatkozik: Orbán különleges jogköröket követel magának, gyakorlatilag ki akarja iktatni a parlamentet, ezzel, keményebb megfogalmazásban, közel áll a diktatúra bevezetéséhez. Itt kell azonban megjegyezni azt is, hogy a magyar kormányfő elemében érzi magát válságos szituációkban (emlékezzünk az árvizekre), és a most is összehasonlíthatatlanul jobban ura a helyzetnek, mint a druszája ideát. Ami engem megnyugtat, miután a fiaim sorsa sokkal jobban érdekel, mint a sajátom.

***

Ó, ez a törődés az öregekkel! Vigyázzunk az öregekre, mondja az államelnök, a miniszter, a miniszterhelyettes, az államtitkár, a szóvivő, a műsorvezető, a meghívott tisztségviselő vagy véleménymondó (otthonról, többnyire pocsék minőségű kapcsolatban), vigyázzunk rájuk, nehogy kimenjenek, mert még megfertőződnek. Csapda. Mint egy ítélet meghosszabbításaHiszen nem pont a kegyetlen magány az öregek legnagyobb baja?

A múlt rendszerben hősök voltak, mert míg a fiaik-lányaik dolgoztak, ők sorba álltak, vigyáztak az unokákra. Most otthon, egyedül, a fiaik-lányaik Izéhonban vigyáznak magukra, ahogy tudnak. A vírusfertőzés sokuk számára megváltás lenne – így a meglévő betegségeikbe halnak bele lassabban és menthetetlenül. Menthetetlenül, mondom, mert ezért a helyzetért alapjában véve tényleg senki sem hibás, jó megoldás egyszerűen nincs. Könnyen belátható, milyen következményei lesznek a mostani kényszerű magánykúráknak. Közben persze valahol már számolják a hasznot, amelyet életünk megrövidülésével hajtunk, miközben a lemenő nap bevilágítja a csatateret az ő aranyló sugaraival. 

***

Hogy miket beveszünk! Ezt most nem képletesen értem, hanem szó szerint. A gyógyszereink ugyanis keresztezhetik egymást, ami elengedhetetlenül szükséges az egyik nyavalyára, mellékhatásaival súlyosbítja a másikat. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért – CCHR szervezet figyelmeztet, hogy az otthonokban élő időseknél sok helyen túlzott mértékben alkalmaznak antipszichotikus szereket, gyakran pusztán azért, hogy a személyzet számára könnyebb legyen kezelni őket. Egy nemrég publikált szakcikk szerint az egyik leggyakrabban alkalmazott ilyen antipszichotikum jelentősen elnyomhatja az amúgy is legyengült szervezetű idősek immunrendszerét, fogékonyabbá teheti őket a fertőzésekre. Két hete még utána néztem volna ennek a dolognak, ma már nem teszem. Nem szedek sem pszicho-, sem antipszichotikus szereket.

***

Wittgenstein története. A nagyon öreg ember halálos ágyán azt nyögi: „Három.” Majd megkönnyebbülten hozzáteszi: „Hála Istennek, hogy a végére értem!” „Minek ért a végére?” – kérdezik a körülötte állók. „Annak – válaszolja utolsó szavaival az agg –, hogy a π összes számjegyeit hátulról visszafelé felsoroljam.” Értik a poént?

***

Valami mégis megkerülhetetlen. A hatásmechanizmus. Ezzel még tartozom a naplómnak. Volt évfolyamtársam küldte el egy kiváló orvos ismerőse magyarázatát. Idézem. Az, hogy a COVID-19 súlyossá válik vagy sem, két fontos tényezőn múlik. Az egyik az életkor. A vírus a tüdő belső felületének hámrétegét támadja meg, ezeknek a sejteknek a szétesését okozza. Egy fiatal szervezetben – ha egyéb betegség nem terheli – a hámsejtek cserélődésének üteme lépést tud tartani a fertőzés terjedésének és a sejtek elhalásának ütemével. Ezért a hámréteg többé-kevésbé ép marad, amíg az immunválasz legyőzi a fertőzést.

Idősebb korban a sejtszaporodás üteme erősen lelassul, ezért a hámréteg viszonylag könnyen megsemmisül a vírusfertőzés során. Ezeken a helyeken a tüdő belső felülete hámréteg nélkül marad, és a tüdőhólyagocskák folyadékkal telnek meg, tehát a gázcsere megszűnik, ami tartós oxigénhiányhoz, az pedig könnyen szívleálláshoz vezet. Ha az idős betegnek sikerül is legyőznie a fertőzést, utána a tüdő belső felületének újrahámosodása sokáig tart, ezért a felépülési időszak hosszú.

A másik fontos tényező: bizonyos másodlagos betegségek, cukorbetegség és magas vérnyomás megléte. A koronavírusok egy speciális fehérjéhez tapadva jutnak be a sejtekbe. Ez a fehérje – az angiotenzin konvertáló enzim 2 (ACE2) – a vese, a tüdő és az erek belső hámrétege sejtjeinek külsején fordul elő. Ennek közeli hasonmása az ACE1. Mindketten jelentős szerepet játszanak a vérnyomás szabályozásában. Sokáig azt hitték az orvosok, hogy maga a magas vérnyomás betegség teszi, de mostanra kiderült, hogy valószínűleg inkább bizonyos gyógyszerek szedése súlyosbíthatja a fertőzést. Ezek a gyógyszerek – például egyes vérnyomáscsökkentők – úgy működnek, hogy elnyomják az ACE1 működését, és ezzel szerephez jut az ACE2. Vagyis ezek a gyógyszerek aktiválják azt a fehérjét, ami bejuttatja a tüdő hámsejtjeibe a vírust, így elősegítve annak  szaporodását. A legrangosabb orvosi folyóiratban, a Lancetben nemrég jelent meg erről egy cikk, amelynek szerzője szerint bizonyos gyógyszerek szedése ellenjavallt koronavírus fertőzés esetén, ilyenek az ACE-gátló vérnyomáscsökkentők, az ARB típusú vérnyomáscsökkentők, egyes inzulinrezisztenciára felírt tiazolindion tartalmú gyógyszerek és az ibuprofén tartalmú gyógyszerek. 

Két fontos megjegyzésem volna a COVID-19 világjárványáról szóló ismeretterjesztés kapcsán. Az egyik az, hogy túlzás nélkül milyen remek az RMDSZ kommunikációja, informáló és mondhatni oktató tevékenysége. A másik, hogy a legjobb forrás, amiből a magyar olvasó tájékozódhat ebben a témakörben: a Qubit portál. Méltó továbbvivője az Élet és Tudomány, a Természet Világa meg a többi hasonló – szintén létező! – lap nevével fémjelzett magyar ismeretterjesztő kultúrának. 

***

Kedvenc szeniális történetem. Az öreget ünneplik kilencvenedik születésnapján. Békebeli hangulat, hatalmas torta, ünnepélyes arcok. Egyszerre az öreg elkezd sírni. – De hát mi a baj, tata? – kérdezi legkedvesebb menye –, hát nem örül, hogy mind itt vagyunk, a fiai-lányai családostul, unokái, kis dédunokái, hogy vigyázunk magára, mint a szemünk fényére? – Hát éppen ez az, kedveském, most nagyon jó dolgom van, de mit csinálok, amikor ti már nem lesztek?… 

***

Naplóm végére érve – miután a kijárási korlátozást magamra nézve kiterjesztettem a világhálóra is –, illendőnek érzem búcsúzóul a köszönetnyilvánítást. Elsősorban azoknak tartozom köszönettel, akik tizenhárom évszakkal ezelőtt idős koromra való tekintettel eltávolítottak a laptól, amelynek alapító főszerkesztője voltam, közülük is kiemelten szövetségi elnökünknek. Nemes gesztusukkal megkíméltek attól, hogy gyakorolnom kelljen a témakerülő, tényelhallgató öncenzúrát, elnökünk pedig kiszabadított a hűség és elkötelezettség önként vállalt csapdájából. (Örömmel látom, hogy volt véleményes kollégáim, némelyikük idősebben, mint én voltam akkor, nem viaskodnak sem az öncenzúra, sem a hűség és elkötelezettség kellemetlen mellékhatásaival. Tény, hogy a nagyérdemű szívesen díjazza a kívánságműsorokat, az emberek szeretik, ha megerősítik őket meggyőződésükben.)

Köszönetet mondok olvasóimnak, tudom, hogy némelyiküknek sok bosszúságot okoztam szerény jegyzeteimmel, magányos véleményeimmel – írják élemedett korom számlájára. Hálás vagyok azoknak, akik hozzászóltak írásaimhoz, betekintést engedtek az emberi gondolkodás mélységeibe, és ráébresztettek, hogy milyen világban élek. És végül köszönet lájkolóimnak, akik mindvégig következetesen betartották a csoportosulások létszámára vonatkozó járványügyi korlátozásokat.

Feljegyzések világjárvány idején

Feljegyzések világjárvány idején. Versenyben az idővel

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Ágoston Hugó
Ágoston Hugó

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória