Teológusoktól sok helyen lehet olvasni a Facebookon Szodoma és Gomora történetére hivatkozva, hogy „Isten megtiltotta a buzulást”. Van az úgy, hogy az ember keresztényként nem ülhet békén a kereszténységén, hogy foglalkozzon a munkájával, ami adatott néki a nap alatt, hanem olyasmivel kell foglalkoznia, ami fáradságára van a testnek. Úgy is vehetitek, hogy ez egy apokrif teológiai különvélemény vázlata, egy semelyik erdélyi egyház által nem osztott nézet alapján.
1.
A keresztény Facebook-szövegmagyarázat (tekintsünk most itt el a komoly teológiai munkáktól és a valóban komoly teológusoktól) az egész, Lót és Szodoma lakóinak viszonyrendszerét bemutató történetből egyetlen szót emel ki, és ez a szodomaiak Lótnak szóló válasza az angyalokkal kapcsolatban: „Vezesd őket ki hozzánk, hadd ismerjük meg őket.” A héber szövegben itt a jod-dálet-ajn ige szerepel, ami a Pollák Kaim-féle héber–magyar szótár szerint valóban jelenthet szexuális értelemben való megismerést, de nem ez az egyetlen és kizárólagos jelentése, hanem sokféle megismerést – jó és rossz értelemben – is jelöl. Ennél a versnél Pollák megad egy másik jelentést is, mégpedig a gonoszul élni-t.
Véleményem szerint hibás egy egész történet magyarázatát egy kulcskifejezésre felhúzni, főleg az esetben nem, ha nem vagyunk benne egészen biztosak, hogy az adott szövegkörnyezetben mit is jelent. A Facebook-exegézis ugyanis egyértelműnek veszi, hogy itt szexuális értelemben való megismerésről van szó, és hogy Isten ezért ítéli el Szodomát és Gomorát.
2.
A szodomita kifejezés jelentése az Encyclopaedia Britannica szerint ‘homoszexuális, análisan behatoló, zoofil’, de Nick Grier unitárius teológiaprofesszor elemzése szerint a szó a keresztény hagyományban Szent Jeromosnál jelenik meg először, előtte pedig Alexandriai Philónnál, de Jeromosnál sincs pontosan elmagyarázva, hogy mit jelent. Így viszont az exegézis iránya fordított: van egy fogalom, amire bizonyítékot keresünk a Bibliában, pedig a szöveg maga nem feltétlenül hatalmaz fel erre. Ugyanakkor Szent Ágoston a De civitate Deiben már arról beszél, hogy Isten a homoszexualitásuk miatt ítélte el a szodomaiakat.
Ezen a ponton kell tisztáznunk a szent hagyományhoz való a viszonyunkat, nevezetesen azt, hogy az egyházatyák és az utánuk következő teológusok, például az Angyali Doktor, Aquinói Tamás teológiai véleménye és exegézise felülírja-e a bibliai szöveget. Azért nem írok „eredeti szöveg”-et, mert a Bibliával kapcsolatban borzasztóan nehéz tisztázni, hogy mit értünk „eredeti szöveg” alatt, ám ez mellékszál. A kérdés továbbra is a következő: érvényes-e a szent hagyomány exegetikai megfejtése Szodoma és Gomora történetére, Isten valóban azért pusztítja el a várost, „mert a lakói buzik”?
3.
Ha érvényes az az elv, hogy Scriptura Sacra sui ipsius interpres, azaz a Biblia önmagát magyarázza, lássuk, hogy miket mond az Ószövetség más helyeken arról, hogy mi történt Szodomával és Gomorával. Azt írja Ezékiel próféta a 16,49-50-ben: „Az volt a bűne húgodnak, Szodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és leányainak, de a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta. Felfuvalkodtak, utálatos dolgokat műveltek előttem, azért elvetettem őket, amikor ezt láttam.” E szövegrész előtt egy hosszú passzus Izraelt Samáriához és Szodomához hasonlítja, s ebben Isten paráznasággal vádolja meg Izrael fiait. Érdemes végigolvasni az egész részt (16,36-52).
A paráznaság a prófétai szövegekben gyakran – és alighanem itt is, mivel arról beszél a szöveg, hogy fiaid vérét is nekik adtad –, nem testi bűnökre, hanem a bálványimádásra vonatkozik. Amikor Izrael „paráználkodik”, akkor idegen isteneket tisztel. A szöveg szerint Szodomának is ez a bűne, továbbá a szegényekkel való igazságtalan bánásmód. Egy másik párhuzamos hely a Jeremiás 23,23-24: „Samária prófétáinál botrányos dolgot látok: A Baal nevében prófétálnak, és félrevezetik népemet, Izraelt. Jeruzsálem prófétáinál borzasztó dolgokat látok: házasságtörők, hazugságban élnek, bátorítják a gonosztevőket, ezért senki nem tér meg a gonoszságából. Olyanok előttem mindnyájan, mint Szodoma, lakói pedig, mint Gomora.”
Az Újszövetségben Jézus ezt mondja a tanítványoknak: „Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról. Bizony, mondom néktek: elviselhetőbb dolga lesz Szodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.” (Máté 10,14-15 és másutt). A párhuzamos szöveghelyek, tehát amelyekben Szodoma és Gomora mint jelkép előkerül, e városokkal kapcsolatban három dolgot emelnek ki: a vendégszeretet hiányát (ami a Közel-Keleten az egyik legnagyobb társadalmi bűn), a bálványáldozatot, és azt, hogy lakói gonosztevőket bátorítanak.
Szodomával és Gomorával kapcsolatban Júdás levele (1,7) teremti meg a szexuális értelmezés hagyományát, ismét a paráználkodás kifejezést használva. Ugyanakkor láttuk azt, hogy a paráználkodás az Ószövetségben (amire ez a passzus vonatkozik) nem kizárólag szexuális értelemben, hanem mint a bálványáldozat metaforája vallásgyakorlási értelemben is szerepel.
4.
A Szodomával és Gomorával kapcsolatos zsidó hagyományt Sturovics Andrea hebraista cikke értelmezi számunkra. Ebből megtudjuk, hogy „a szodomaiak gonoszak, jelentsen ez akármit, és vétkesek, de szintén nem tudjuk, miben”. Ez a zsidó hagyomány szerint két különböző típusú bűnre vonatkozik. Ugyanakkor a zsidó hagyománynak teljesen más bibliai helyek jutnak az eszébe Szodomáról és Gomoráról: „Föld, amely kenyeret terem, fonákja azonban olyan lesz, mint a tűz, Kövei zafírlelőhelyek, pora pedig arany. Út, amelyet nem ismer keselyű, és sas szeme. Nem vették arra útjukat sem a vadak, nem vonult át rajta oroszlán. Parázsért nyúlt, és tövestül szakította ki a hegyeket” (Jób 28,5-9).
Szodoma lakói azt mondják: (ha a mi földünk) „Föld, amely kenyeret terem és… kövei zafírlelőhelyek, pora pedig arany”, akkor minek nekünk az átutazó vendég? Nem másért jönnek, csak hogy kifosszanak minket. Gyerünk, töröljük el a zarándokok törvényét földünkről, ahogy mondva van: „Aknát tört távol a lakóktól, akik elfeledvén a lábtól lebegtek, bolyongtak távol a halandóktól” (Jób. 28,4) Raba magyarázata: Mire vonatkozik: „Meddig rohantok rá valakire, mindannyian megölnétek, mint egy dűlő falra, betaszított kerítésre?” (Zsolt. 62,4) Arra, hogy (Szodoma lakói) szemet vetettek a gazdag (utazókra), bedőlt fal mellé ültették, majd alátaszították őket, aztán jöttek, és elvették vagyonukat” – írja Sturovics a hivatkozott cikkben. Itt egyértelműen a vendégbarátság megszegésének, az utazók kifosztásának történetéről, és nem szexuális bűnökről van szó.
5. Egy lehetséges értelmezési kísérlet
Szodoma és Gomora története több főszereplőt és két mellékszereplőt vonultat fel: főszereplők az angyalok, akikről nem tudjuk, hogy férfiak-e (van-e az angyaloknak nemük? mindenesetre férfiaknak látszanak), a szodomaiak és Lót; a mellékszereplők Lót lányai. Lót idegenként letelepszik Szodomában, és itt gyakorolja az ábrahámi – és amúgy az egész Közel-Keleten szinte vallási kötelességként értelmezett – vendégszeretetet az angyalokkal. Nem tudjuk meg, hogy Lót tudta-e, hogy a vendégei tulajdonképpen angyalok. Miután lezajlanak a hagyományos vendéglátás szertartásai, a szodomaiak megpróbálják kicsalni Lót vendégeit, de Lót, ismerve a szodomaiakat (rejtély, hogy mégis miért ott telepedett le), bezárja maga mögött az ajtót. Lót inkább felajánlja két szűz lányát helyettük, de ők nem kellenek a szodomaiaknak, a város pedig Lót menekülése után elpusztul.
Szerintem itt a vendég szentsége ellen elkövetett bűnt látunk: a szodomaiak nem tartják tiszteletben, hogy az angyalok Lót házának vendégei, hogy az idegent úgy kell szeretni, mint saját magadat (Mózes 3. könyve 19,33-34, vö. szeresd felebarátodat, mint magadat), és „ne sanyargasd a jövevényt, […] mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban” (Mózes 2. könyve 23,9). Erre utal a jézusi értelmezés is a Máté evangéliumában.
6.
Ha vallástudományi szempontból nézzük a történetet, az ősatyák történetei szimbolikus történetek, amelyek nem értelmezhetők szó szerint, mint ahogy a teremtéstörténet sem. A mitologikus beszédmód általánosan jellemző a vallási hagyományokra, és e történetek a valóság más síkján „igazak”, nem a fizikai valóság síkján, ezért értelmetlen történeti eseményeket sejteni mögöttük, még ha valóban lehet egy adott történeti esemény a kiindulópontjuk. Továbbá e történetek feloldását nem kizárólag a történetkritikai értelmezés jelenti, mint ahogyan ezt a hagyományból is tudjuk.
7. Következtetés
Hagyománytörténeti szempontból nem helyes egyetlen értelmezési keretre felhúzni egy ilyen tömör, nehéz, problémás történetet, azaz nem helyes azt mondani, hogy „Isten utálja a buzulást”, mert lám-lám, mi történt Szodomával és Gomorával. Minden magát komolyan vevő teológusnak kötelessége az Írások mélyére ásni, és a szövegmagyarázatok során nem adni teret a maga előítéletes gondolkodásának. Ugyanígy: teológiailag teljesen elfogadhatatlan, hogy bárki vélelmezheti, hogy mit gondol Isten a melegekről.
Fel kell ugyanis tennünk magunknak a kérdést: ha a melegek természetüknél fogva gonoszak, akkor Isten, aki mindenható, ilyennek teremtette őket, vagyis olyasmiért hibáztatják őket, amiről nem tehetnek és amiből nincs megtérés (ha elfogadjuk a kettős predestináció teológiai dogmáját, és ezzel együtt azt, hogy vannak olyanok, akiket Isten szándékosan kárhozatra teremtett). Ez esetben viszont nem tartható fent a tökéletesen jó isten képe, mert Isten nem lehet olyan gonosz, hogy valakitől megvonja a bűnből való szabadulás lehetőségét (vagy ha igen, akkor az nem az Írások Istene, hanem valamilyen démiurgosz). Ha viszont Isten a melegeket is a maga képére és hasonlatosságára teremtette, mint minden embert, akkor nekik helyük van a teremtésben, és senki, de senki nem kérdőjelezheti meg Isten ez irányú akaratát, és nem szólíthatja fel őket a szexuális orientációjukból való megtérésre.
