Mi a család? Történetek egy (elmaradt) beszélgetésről

M

Csendes falusi kocsma, kora délután, kortyolgatom a kávém.

Sanyi bácsi érkezik, vesz egy hálba bort, letelepedik mellém. Persze azonnal beszélgetni kezdünk. Milyen rég nem volt eső, pedig mennyire szomjas a föld. Hogy feketében vagyok, kit gyászolok. Tatámat. A kanadai lelkészt? Igen, azt. Beszéljük, hogy milyen lehetett az az élet. Amikor a Szekuritáté nem hagy békén, majd mikor kapsz egy kiutazási engedélyt, elutazol Amerikába, a román állam visszavonja s nem jöhetsz többé haza. Sokan voltak ennél rosszabb helyzetben akkoriban, de ilyen volt az élet. De lám, az itthon maradt négy gyerek mégis felnevelkedett valahogy. Igen, ilyen is volt akkoriban az élet: a szülők végül Kanadában kaptak menekültstátuszt, a gyerekek itthon. Szétszakítottan is család maradtak, lám, mi a család.

Aztán a második kupa bornál már a saját gyerekkoráról mesél. Sanyi bácsi apját elvitték az oroszok Szibériába, ott is halt meg. Valahova fel volt írva egy cirill betűs település neve, hogy hova van eltemetve, de ki se tudta ejteni. Nem is ismerte az apját, túl kicsi volt, amikor elvitték.

Sokan voltak testvérek, s az édesanyjuk nem tudott gondoskodni annyi csemetéről. Ő volt a legkisebb. A második szomszédnak nem voltak gyerekei, ezért őt odaadták nekik. Sok ilyen eset volt akkor a faluban, így alakultak s formálódtak a világháború által szétvert családok új családokká. De azután is sok olyan család volt, hogy az anya nevelte egyedül a gyerekeket. Volt, amikor a nagyszülők az unokákat, mert a szülők kimentek Magyarba’, mert itt nem lehetett mit csinálni. Ők is családok voltak. Volt, ahol sok gyerek volt, mint az ő esetükben, akkor odaadták keresztapáknak, sógoroknak, ahol elfért még egy éhes száj. Vagy csak két ember összeállt, s család lett. Olyan is volt amikor két felnőtt férfitestvér volt a család. Van, amikor az egyedül maradt öregek álltak össze, ketten-hárman, éltek együtt s lettek család. Így jött ki. Ma már nincs ilyen. Ma már a családok nem ilyenek.

Megkérdem, hogy mitől volt akkor család a család? Csodálkozik, hogy ilyent kérdezek. Hiszen a család lényege ma is ugyanaz, mindig ugyanaz volt.

A család az, ahol az embert befogadják, szeretik. Az, hogy szeretik, azt jelenti, hogy etetik, öltöztetik, s jó egészségben tarják. S még azt is, hogy megvédik: mert akik szeretik egymást, azok megvédik egymást mindentől. Odafigyelnek, mi van a másikkal, időt szentelnek rá, érzik egymás bajait, tudják, mikor mi a fáj vagy mitől örvend a másik. Nem hanyagolják el. Sokat beszélgetnek. Sokat hallgatnak együtt. S arra nevelik, hogy egész ember legyen a gyerekből, jó ember legyen, megmagyarázzák, mi a jó és mi a rossz, tudjon majd a saját családjával is boldogulni az életben. Persze ez nem könnyű dolog, de másképp nem érdemes. Mert igaz, a család Istentől van, mert nem jó az embernek egyedül, de az emberek kell a családot csinálják. Magától nem lesz. Jézus urunk is ezt tanította, szeretni kell, vigyázni egymásra, s tenni a másikért. Persze, ahhoz magadra is kell ügyelj. A Krisztus így csinált családot a tanítványokkal. Azok mind testvérek voltak, s Jézus volt az apjuk is, az anyjuk is.

S persze ez így teljesen sosem jön össze, mi emberek vagyunk, nem Krisztusok. De ott, ahol a családban ilyen szeretet van, ott a rosszat is át lehet vészelni. Ahol ezek a dolgok így vannak: azok szerinte mind családok. Pista bácsi például családban élt a macskájával. Vicces, de komoly. Mert úgy szerette a macskát, s az a macska is úgy szerette őt. Mikor Pista bácsi meghalt, a macska megbolondult: egész nap futkározott nagyon nyávogva a faluban, lefogyott, girhes és beteg lett. Aztán valaki megsajnálta, s agyonverte: így Pista bácsihoz került. Mert a macskák nem tudnak rendesen gyászolni. Fontos a család, s fontos a családban a gyászolás, mert persze mindenki meghal. S mikor valaki meghal, az a család dolga. Család nélkül mind bolond emberek leszünk, és annyi bolond futkorászik a világban.


Tényleg megtörtént egy ilyen beszélgetés Sanyi bácsival, bár nem Sándornak hívják.  

Aztán csodálkoztam, hogy miért van a faluban annyi alkohol, erőszak, meg abúzus és egyéb nyomorúság miatt szétesett család. Hiszen bármennyire is megható Sanyi bácsi családfelfogása, a vidéki élet nem ilyen idillből áll. Sőt az erdélyi társadalom sem ilyen, vagy ez az egész kelet-európai tájék: megdöbbentő erről statisztikákat nézni, szociológiai elemzésekkel szembesülni, vagy csak érzékenyen megtapasztalni társadalmunk rideg valóságát.

Valóban mély és durva válságban van a család mint társadalmi intézmény, mint emberi valóság, mint communio. S ezzel kellene kezdjünk valamit, uniós szinten, államilag, az oktatáson-nevelésen át az egyszerű mindennapi életig. Ebben a kérdésben mindenkinek felelőssége, s mindenkinek elvégzendő feladatai vannak. Mert hiszen a „családcsinálás” ilyen.

De sajnálatos módon nem ez történt. Nem vettük komolyan a kérdést, sőt a lehető legnyomorúságosabb módon kikerültük. Mert bár talán megtörtént a felismerés, hogy valami nem stimmel a családdal, a széteső közösségeinkkel, túl gyorsan – gondolkodás és hosszan tartó beszélgetés nélkül – rátaláltunk a probléma gyökerére. A homoszexualitás fenyegeti a családot. Meg persze a gender (tudja a fene, mi az, de rossz), a feminizmus (biztos gonosz), meg az ezek körül gondolkodó, tevékenykedő aktivisták, civilek.

Egy ilyen, mindannyiunkat tényleg közvetlenül érintő, nagy és komoly kérdésre való  válaszadás lehetőségét átengedtük a román ortodox egyház kezdeményezésének. Mindenki hanyatt-homlok csatlakozott a nagy összefogáshoz: hiszen milyen ember az, aki nem csatlakozik a családot megvédendő-megmentendő koalícióhoz?

Ha pedig a probléma gyökere a homoszexualitás, akkor adja magát a megoldás: nem szabad engedni, hogy ezek az emberek belepiszkáljanak a családcsinálás ügyébe-dolgába. Minden erővel, joggal és törvénnyel meg kell akadályozni, hogy házasodjanak, hogy családot alapítsanak! Sőt: alkotmányos szinten ezt egyértelművé kell tenni! S akkor majd elmúlik a veszély, mindenki fellélegezhet.

A szenátus tette a dolgát, megszavazta az alkotmánymódosítást. Ellenállás kevéske, társadalmi beszélgetés erről – egy-két csendben elhaló szót leszámítva – semmi.

A politikum, az egyházak nagyjából egységesen készítették fel az embereket, nagyszerű és egyértelmű eredménnyel. Nagyszerű: hiszen ennyire sok ember, politikai párt, különféle egyház, a többség és a nemzeti kisebbség sosem fogott össze ilyen egységesen ilyen nemes célért. Egyértelmű, hogy a homoszexuális házasság ördögtől való. A népszavazás eredménye előre tudható. A probléma megoldva.


A probléma megoldva? Hiszen azt még csak nem is érintettük, hanem a lehető legcsúnyább és legaljasabb módon kikerültük! Család az, ami nem homoszexuális. Nesze nekünk megoldás egy valóban komoly, a létünket érintő kérdésre.

Többszörösen hibáztunk. Mindannyian. Pártok, egyházak, sajtó, magánszemélyek, intézmények és emberek. Ilyenek és olyanok. Mind. Mert hagytuk, hogy a demagógia, az ostobaság, a szűklátókörűség kisajátítsa a kérdésünket, a problémánkat, az ügyünket. Mert hallgattunk, mert nem beszélgettünk róla. Mert semmit sem tettünk. Mert ily módon elhanyagoltuk magunkat és a saját családjainkat. Elárultuk magunkat.

Mert az egészet egy elnyomott kisebbség még durvább elnyomásával akarjuk megoldani, nagyon aljas embertelen módon, együgyű, buzgó ostobasággal. Mert a családjainkat illetőleg gondban vagyunk, többségileg szavazunk egy kisebbség ellen, s biztosítjuk, hogy tuti ne kaphassanak olyan lehetőséget, amit eddig sem kaptak meg. Az emberségünket árultuk el, mikor őket nem tekintettük embernek.

Persze lehet szidni a politikusokat, a pártokat, az egyházakat. Hiszen felelősek ebben mind. De nézzünk magunkba, miután meguntuk őket szapulni. Mi, egyszerű emberek is éppen annyira felelősséggel tartozunk.


Mindez nagyon súlyos dolog, össztársadalmi, humánus-morális katasztrófa. Most már csak abban bízhatunk, hogy e kegyetlen hibát legalább tudatosítjuk, belátjuk. Nem lesz nehéz, mert a probléma – a „családcsinálás dolga” – éppen olyan válságban van, mint eddig volt, sőt idővel komolyabban tér vissza, hiszen megoldottként egy darabig félretehető. A nem kezelt válság, mint a nem kezelt betegség, csak súlyosbodik. Biztos észre fogjuk venni, hogy valami elromlott, valami emberi még jobban tönkrement – hiszen rólunk van szó.

S talán ebből a tapasztalatból, ezen a hiba és tévedés nyomán belekezdünk lassan a hosszú-hosszú, több évtizedes, kemény munkába.

Megérteni, hogy mi a család, és megteremteni azokat a lehetőségeket, feltételeket, hogy családokban élhessünk. Ha úgy tetszik, olyan „hagyományos keresztény családokban”, amilyenekről Sanyi bácsi mesélt, attól függetlenül, hogy valaki éppen ateista vagy homoszexuális.

Hiszen a család nem valami jog, nem valami törvénykönyvekbe kodifikált intézmény, nem alkotmányban rögzíthető izé, egyház által adományozott áldás, nem tisztázandó fogalom, nem szociológiai faktor, nem az állam alapegysége, s nem sok köze van a házasságok és válások gyakoriságához.

Hanem a család: valódi szeretetben együttélés. Ami nélkül nem csak nem lehet, hanem nem is tud az ember létezni. Emberi létmód a család.


Na, gyorsan szavazzuk meg, hogy bizonyos emberek az ilyesmiből ki kell legyenek zárva.

Aztán hozzunk törvényt, hogy a nőknek kutyakötelességük szülni, tiltsuk be az abortuszt. Majd többségileg vegyük sorra a kisebbségeket, fosszuk meg minél több dologtól, mert csakis ők a hibásak mindenért. Időnként rúgjunk bele a betegekbe és nélkülözőkbe. Végül a kereszténység és a törzs nevében dolgozzunk ki nagyszabású szabályzatokat az embertenyésztésről, tartási és idomítási smódjairól, kerítésekből csináljuk ketreceket nekik, vagy telepítsük őket konténerekbe. Gondolkodás és érzés nélkül vessük alá magunkat ennek az apparátusnak. Ha valaki felháborodna, és azt mondaná, hogy állj, mindez alapjában sérti az emberséget (az enyémet és a tiédet is), akkor válaszoljunk nemmel. Mert mindezen intézkedések jogosak, demokratikusan megszavaztattuk és kétharmaddal elfogadtuk, ne sértsd meg a nemzetem szuverenitását!  

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória