Nemzedékváltás: szép új világ?

N

Erdélyben is – mint a nagyvilágban mindenütt – a társadalom tektonikus lemezei elmozdultak: egy nemzedékváltás kellős közepén vagyunk. Nem figyelünk erre a jelenségre, mert lassú, nem szenzációs látványosság. Márpedig ha a jövőről szeretnénk beszélgetni, ez a téma kikerülhetetlen. Hiszen ha a jelen mindent átrendező folyamataival nem nézünk szembe, sőt fel sem ismerjük azokat, akkor minden, jövőről szóló beszélgetés felesleges, pontatlan álmodozás.

S meglehet, hogy a generációs témák népszerűek a médiában, a tudományos kutatásokban, de merem állítani, hogy az éppen zajló nemzedékváltásról még alig ejtettünk néhány szót. Pedig ez a folyamat gyökeresen fogja átrendezi a kultúrát, a politikát, a gazdaságot, a társadalmat. Úgy látszik, jelenleg egy

radikális paradigmaváltó nemzedékváltás zajlik, globálisan, s így kis hazánkban is.

A nemzedékváltás fogalmának nincs egyetlen átfogó meghatározása. Ez nem tudományos hiányosságból fakad, hanem a probléma szerves része. Ugyanis a nemzedékváltás nem egyetlen tudományos terület tárgya: mindenik tudományágnak, megvan a maga operatív „nemzedék” fogalma, és a váltáshoz is különbözőképp viszonyul. Így van szociológiai, antropológiai, etnográfiai, pszichológiai, politikatudományi, filozófiai, teológiai (a felsorolás korántsem teljes) fogalom-horizont, így magát a nemzedékváltást csak egy összehangolt inter- és multidiszciplináris kutatás tudhatná megragadni, leírni. (Minderről alapozó-átfogó képet ad Veress Károly: A nemzedékváltás szerepe a kultúrában című monográfiája; Pro Philosophia – Polis, Kolozsvár, 1999).

Ezért tudományos meghatározás helyett egyszerűen csak arra a nemzedékre gondolok, amely 1989 óta felnőtt, amelynek nincs közvetlen élettapasztalata (legfeljebb gyermekkori emlékek) a huszadik századról, annak tudás- és műveltségvilágáról, politikai, gazdasági és egyéb rendszereiről. Ezek vagyunk mi: a mai 25-35 évesek. Akik most éppen átvesszük egy visszavonuló nemzedék helyét a kultúrában, intézményekben, munkaerőpiacon, és néhány év múlva a politikában is.

***

De hát mi ebben a „nagy dolog”, hiszen mióta világ a világ, azóta így megy ez?

Nos, most bonyolultabb. Ugyanis egy archaikus vagy akár feudális társadalomban valójában a nemzedékváltásnak alig van szerepe, ugyanis csupán szerepcseréről van szó. A nemzedékváltás csak a modern korban válik érdekessé, amikor a társadalom nem csak újratermeli önmagát, hanem meg is változtatja magát.

Tehát nem csak arról van szó, hogy a fiatal lázadók szemben állnak az idősekkel (generációs különbség), hanem eltérő módon gondolkodnak, és eltérő történelmet élnek meg, eltérő időfogalommal és időtapasztalattal élnek. Ilyenkor a társadalom alapjai újrarendeződnek, ilyenkor paradigmatikus nemzedékváltásról beszélhetünk. Hiszen más volt 1789 előtt és után születni, felnőni, élni és meghalni. Vagy más „Nagy-Magyarország”, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia alattvalójának lenni, és más „Trianon” után állampolgárnak lenni egy fiatal nemzetállamban. Más az állam, más a jog, más a kultúra szerepe és működése.

Paradigmatikus nemzedékváltás zajlott 1968-ban, amelynek hullámai mai napig hatnak, de ezt a folyamatot ma már a közvélemény nem is ismeri, illetve gyakran félreérti. Mint ahogyan a magyar miniszerelnök is a félreértéseket növelte, amikor 2018-as tusnádfürdői beszédében kijelentette, hogy a ’68-as elit megy, és ők jönnek: „a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű nemzedék”. A beszédet nem kívánom kommentálni, illetve arra sem térek ki, hogy mi ’68 jelentősége, de tény, hogy a miniszterelnök generációja nem a ’68-asokat váltja, és nem ők képviselik a valóban új, paradigmaváltó nemzedéket – bár kétségkívül hozzájárulnak az előzményeihez.

***

De itt bele is futottunk egy problémába: adott társadalomban nem egy nemzedék él, nem egy nemzedék határozza meg a formákat és a tartalmakat! Ugyanis a különböző nemzedékek egy időben, egy térben élnek, illetve különböző terek és idők meghatározhatnak egy nemzedéket. Másrészt a paradigmatikus váltásokban és változásokban is mindig több volt a régi (hiszen az az alap), mint az új elem. Harmadrészt ezek a váltások folyamatok, amelyek évtizedeket átölelően zajlanak.

Miért gondolom azt, hogy a jelenlegi paradigmatikus nemzedékváltás radikális, amelyhez fogható még nem nagyon történt?

Elsősorban azt érdemes megfontolni, hogy a mai értelemben vett társadalom, állam, kultúra, gazdaság, tudomány a modern kor eredménye, mint ahogyan az ezeket tematizáló ismeretformák is azok. Ma pedig éppen kilábalóban vagyunk a modernitásból. Hogy ez most posztmodern, vagy egy nagyobb korszakhatár, egy átmeneti periódus, az antropocén hajnala, abba most nem mehetek bele. De a mai problémáink már nem a modernitás problémái. Így maga a „nemzedékváltás” fogalma is fokozottan problematikus ma, mint bármikor, mert könnyen lehet, hogy a szó komolyan vett értelmében mi vagyunk az utolsó nemzedék, illetve az elsők közötti nemtudommicsodák. Mondhatnám, hogy transzhumán, talán már poszthumán lények, de ezek a fogalmak még mindig a humanitáshoz kapcsolódnak, ahogy a posztmodern is a modernhez mérve határozza meg magát. S nem biztos, hogy mi, az első nemtudommicsodák egyáltalán nemzedékben fogunk létezni, vagy lesz-e még ennek egyáltalán jelentősége.

***

Miért vagyunk mi annyira mások, mi, akik 1989–2019 között szocializálódtunk?

A legfontosabb jellemző, amely mellett a legkönnyebb elsiklani, az az, hogy más a mi másságunk. Ugyanis a másság mindig az ugyanaz-hoz képest eltérő, más. A jelenlegi felnőttkort elérő nemzedék (s az utána következő összes többi) pedig nem az ugyanaz-más  dichotómiában a más, hanem az a radikális másság, amely ezt a kettős tagolódást meghaladja, újraírja. Hadd említsek egy példát: a nemiség kettős paradigmájában a nő a férfihoz képest a más(ik); az újabb nemiség-paradigma ezt a kettősséget meghaladó radikális másságokra fókuszál (LGBTQ+). Az újabb nemzedék e példához hasonlóan – és ebben az értelemben –radikálisan más.

Egyszerűen másképp vagyunk mások, maga a másságunk másképp artikulálódik, mint az előző generációk mássága. Persze, eszem ágában sincs azt állítani, hogy azért lennénk mi annyira mások, mert mi másként gondolkodunk. Hanem azt, hogy abban a történelmi periódusban nevelkedtünk, amelynek következménye az, hogy nem tudunk immár ugyanúgy gondolkodni. Azért vagyunk nagyon mások, mert ilyenné formálódtunk a minket megelőző, és velünk együtt létrejött folyamatok során. Melyek ezek a folyamatok? Csak néhányat említek:

  • Globalizáció. Az előttünk járó nemzedék még nemzetállami paradigmában nevelkedett, amelyet világszinten jelentősen meghatározott a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok szembenállása. Ám mi, akik 1989 utániak vagyunk, már egy globális paradigmába születtünk bele, sokan közülünk egyszerre vagyunk román, magyar és európai uniós állampolgárok. Mi már inkább vagyunk „világpolgárok”, mint egy nemzetállam állampolgára csupán. A „határ” fogalma számunkra a történelmi múlt fogalmává fog válni. Ugyanide tartozik, hogy a globális folyamatoknak köszönhetően jelentős globális migrációnak vagyunk a tanúi. Amikor milliók vándorolnak kontinenseken át, akkor mi az, hogy állam és mi az hogy határ? S itt most nem kell reflexből csak a közel-keleti és afrikai menekültekre, bevándorlókra, migránsokra gondolni, hanem arra is, hogy ötmillió román állampolgár már nem Romániában él. Vagy, hogy sokan közülünk, akik sosem hagyták el Romániát, magyarországi választásokon vesznek részt. Ez egy globális tér. Ugyanez a globalitás határozza meg a gazdaságot (lásd a 2008-as világválságot). De globálisak a média, a cégek, a termékek, a munkahelyek, az életstílusok. És természetesen a mi generációnk globális problémákkal is kénytelen szembenézni.
  • Internet, és minden ami ezzel jár. Az internet globálisan meghatározó volta ma már közhely. Ami most ennél lényegesebb, hogy újfajta szocialitás, kommunikáció, tudásforma jött létre az internet, az új információs-kommunikációs formák eredményeképpen. Annyira radikális ezeknek a hatása, hogy az olvasói, lineáris, logikai, kalkulatív kognitív formák mellett létrejött egy eltérő tudásforma. Mi már ebben az új tudatformába nőttünk bele. Mi már digitális bennszülöttek vagyunk, míg mindenik más nemzedék csak digitális bevándorló. Igaz ugyan, hogy ez sok esetben vitatott, de attól még mi vagyunk az a nemzedék, aki azzal találkozott, hogy internetes vezérlésű, pilóta nélküli harci gépek lövöldöznek egy másik kontinensen, vagy azzal, hogy digitális személyiségünk van, ami bárhonnan, bármikor lekövethető.
  • Mindenféle technológia: biotechnológiák, nano-, kiber- stb. Ez is közhelyszámba megy, de megéltük a sikeres klónozást, a genetikai módosítást, a szinte jelen idejű globális kommunikációt, az első képet egy szupermasszív fekete lyukról, a globális internetes vásárlást, az emberi testbe beépített protéziseket, okoskütyük, részecskegyorsítók, s így tovább. A klasszikus sci-fik világát mi már a jelen történéseként éljük meg.
  • Jogi paradigma. Míg az eddig megemlítettek talán már közhelyszámba mennek, a jogi paradigmaváltásról alig-alig esik szó. Az előttünk járó nemzedékek valójában az egyetemes emberi jogok paradigmájában éltek, amely nemzetállami keretekben nyert konkrétumot. Nem nagyon beszélünk arról, hogy ez a jogi paradigma több oldalról is jelentős kritikát kapott, ennek hatására a jogalkotás és a joggyakorlás módosult, és egyre jelentősebben elmozdul. Ennek egyik szemléletes példája, amikor Magyarország miniszterelnöke az egyetemes emberi jogok képviselőire (akik éppen a menekültekkel kapcsolatban szerették volna azokat érvényesíteni), azt mondta, hogy a nemzetállami törvénykezést „nem írhatja felül semmilyen emberi jogi, szépelgő handabanda.” Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Hannah Arendt Az emberi jogok keltette bonyodalmak c. szövegrészletét, illetve Demeter Attila alapos összefoglalóját. De ugyancsak a jogi paradigmaváltáshoz tartozik, hogy néhány államban lehet házasságot kötni szexbabával, vagy állampolgárságok kap egy robot (Szaúd Arábiában, nő „nemű” robot!), vagy jogokkal rendelkezhetnek a folyók. Illetve: Dan Tanasă.
  • Tudás. Alighanem ezt a pontot a legnehezebb megragadni. Ugyanis a felszínes jelzéseket túlmenően – információs társadalom, negyedik ipari forradalom, tudás- vagy hálózati társadalom – ma a tudás lényegének átformálódása zajlik. Ma már nem (úgy) érvényesek a tudást generáló kérdéseink. A tudás fogalma ma már nem az emberi tudathoz, sem a kognitív képességeinkhez kapcsolódik, hanem külső technika és technológia dolga lett. Ezért ma értelmetlenek lettek az olyan kérdések, mint a „mit lehet tudnom?”, „mit kell tennem?”, „mit szabad reméljek?” – „mi az ember?”. Helyettem „tudnak” a big data algoritmus-rendszerei, kijelölik és megszabják a cselekvésem irányait és határait, és nincs remény. Önmagunk technikai apparátusává váltunk. Ennél fogva mindent újra kell gondolni – magát a gondolkodást, a tudást, a cselekvést, a hitet, önmagunkat. De ehhez az újragondoláshoz még nem biztos, hogy van nyelvünk, fogalmi rendszerünk (ezért annyira érthetetlenek a kortárs filozófiák).

Nem folytatom a felsorolást, pedig még ki lehetne térni a new media jelenségére, a gazdasági folyamatok átalakulására, a munka átalakulására, az öregség és betegség, illetve a halál témáinak tabuvá válására, a valami örök jelenben ragadtságra (nincs múltunk, nem érdekel a jövő), a globális felmelegedésre, s még rengeteg dologra a társadalom, a politika, a kultúra területén. Illetve egy általános apokaliptikus válságtapasztalatra minden területen: válság van a politikában, a gazdaságban, a munkaerőpiacon, a lakhatásban, a szociális ellátásban, az oktatásban, az egészségügyben, a párkapcsolatokban, mindenhol.

Általános értelemválság van.

Ezek a folyamatok persze szervesen összetartoznak, összefonódnak, egymást áthatják, kiegészítik. Hogy milyen mértékben határoznak meg minket nemzedéki szinten, az még nem világos. Az is nyitott kérdés, hogy mit fogunk tudni kezdeni ezekkel az élettapasztalatokkal, tudásformákkal, amikor mi, az új nemzedék, elkezdjük átvenni a társadalomban a szerepeket, pozíciókat.

Biztosnak tűnik számomra, hogy egy radikális paradigmaváltó nemzedékváltás vette kezdetét, amely globális, és az emberi életre totálisan kiterjed. Ez alól a romániai magyarság sem vonhatja ki magát.

Mindössze erre szerettem volna felhívni a figyelmet. Illetve arra, hogy ahhoz, hogy a jövőről beszélgessünk, elengedhetetlenül figyelembe kell venni ezt a folyamatot. Egyáltalán vegyük észre. Kezdjünk beszélgetni róla. Éppen azért, mert sok minden nem világos, nem tudjuk felmérni a hatás-összefüggéseket, az előttünk álló gondokat. Nincs – s  enélkül nem is lehetséges – átlátható jövő-kép.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória