Újévi program: lassúság

Ú

„Don’t Act. Just Think.” – Slavoj Žižek

Most nem volt kedvem a szilveszteres bulizáshoz.

Ezért mikor lejárt az éjféli csinnadratta-bum-bum-bumm, olvastam egy kis Pilinszky-szöveget, és mert nekem is az volt az érzésem, hogy „rosszul ünnepeljük” ezt az eseményt, inkább elaludtam. Hajnalban felébredtem, készítettem egy jó forró kávét, bebújtam a meleg kabátomba, felhúztam a bundával bélelt gumicsizmám, s kimentem a kertbe.

A kert még ködösen aludt. Ahogy néztem a szálló cigifüstöt, hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Csak egy darabig, mert aztán belém fészkelte magát a villódzó önreflexió, hogy azért nem olyan időket élünk, amikor csak úgy – büntetlenül, felelőtlenül –  álmodozni lehet.

Újév van. Csak semmi álmodozás, semmi önfeledtség! Most a komoly és megfontolt számvetések ideje lenne. Úgy is lehetne mondani, hogy idő van, emberek.

Mire van idő?

Néztem a kertet, mit, mikor és melyik parcellába kell majd vetni. De aztán inkább mégis arra figyeltem, hogy milyen sejtelmesen, észrevétlenül artikulálódik a reggel. Fenébe a tervezéssel, amikor játszhatok egy kis fenomenológiai percepciós izét. Hiszen most éppen erre van alkalmas idő, éppen a szürkület átvált reggelbe, majd nappalba, közben a köd egyszerűen feloldódik a semmibe: így végignézni a láthatatlan változást, magát az átalakulást; felemelő élmény, bár nem is olyan egyszerű. Na, így esett, hogy én láttam – legalábbis erőlködve néztem – 2019 első reggeledését. Újévi reggel: kozmikus esemény. Hiszen itt vagyunk ezen a kis bolygón, hangtalanul suhanunk a végtelen világűrben, keringünk a saját tengelyünk körül, bolyongunk a Nap vonzásának megfelelően, tehetetlenül. Újabb évnyi ciklust kezdtünk meg, én meg azt lestem a parányi égitesten lapulva, amikor éppen úgy fordul a Föld, hogy a sötétet elárasztja a nap fénye. Nehéz belegondolni, hogy én fordultam a nap fele, s nem a nap jött fel. Intersztelláris játék, pilinszkys meditáció.

Persze megint közbeszól a pislákoló önreflexió, hogy hoppá, ez is álmodozás, bármennyire akarom kicselezni. És nem olyan időket élünk, hogy kozmikusan szórakoztasson minket a mindenség.

Hiszen iszonyatos súllyal, égető sietséggel nehezedik ránk ezen a sárgolyón néhány apróság. Nemzetközi menekültválságok. Milliók jönnek-mennek, kiszolgáltatottan, csupasz emberi tömegmasszaként. Közben egyre jobban leleplezzük a természet titkait, és egyre nagyobb hatékonysággal irányítjuk: géntechnológia, nanotechnológia, biotechnológia. Azért valljuk be magunknak: ezeket a technológiákat még nem gondoltuk végig, s nem tudjuk, mit eredményeznek a jövőben, főleg, mert mindehhez hozzátartozik az információs-, meg kiber-, meg mittoménmilyen technológia is. Mesterséges intelligencia? Melegszik a klímánk, mérgeződik, satnyul és pusztul a bolygónk élő burka, terjed a sivatag, fogy a jég, fogy a termőföld, növekszik a szén-dioxid-koncentráció és a lakosság. Krónikusan túlsúlyosak az emberek a világ egyik felén. Halnak éhen az emberek más térségekben. A politikai hatalom pedig semmit az égvilágon nem tud ezekkel a problémákkal kezdeni, mert meghaladja őt. Az államiság vége? Inkább e neokapitalista izének kiszolgáltatva olyanná formálódik, amilyenné ezek a kényszerek kényszerítik. Közben azért megpróbálja a hatalmát megszilárdítani, ezért kissé – de határozottan – elkezd autoriter lenni. Ha már tehetetlen a valódi problémákkal szemben, legalább az emberek felett uralkodhasson, s legalább magának hazudja azt, hogy még van hatalma.    

Ezek a dolgok globálisak. Mi csak annyit érzékelünk, hogy szétesik az identitásunk, elpárolog a hitünk, megromlik a társadalmunk, egyre feszültebb a közhangulat, egyre több a katasztrófa, mélyebbek a válságok, egyre kiszolgáltatottabbak vagyunk. Globálisan egyenként hasonló helyzetben vagyunk. A különbségek (nekem jobb, neked rosszabb) tényleg a szerencsén múlnak. Mert az merő szerencse, hogy a bolygó melyik felén, melyik pillanatban és milyen kultúrába születtem.

A globális válságnak mi csak a helyi tüneteit, megjelenéseit vagyunk képesek látni, érzékelni. És mert nagyon kényelmetlen és kellemetlen, gyorsan meg akarjuk ezeket oldani. Tüntetések, lázadások, rendőri erőszak, hatalmi visszaélések, mérgező propaganda, pártoskodás, ellenségkép-gyártás, kulturkampf, ideológiák, radikalizálódás – nem sorolom, ismerős annak, aki követi az eseményeket.

Világvége-hangulat közben – boldog új évet?

De vajon tényleg jön a világvége? Egyáltalán mi a világvége?

Világvége van, hiszen világhír, hogy már csak 12 évünk van, amíg a földi éghajlat megbolondul, s mindent felforgat. Ahogy az is világhír, hogy egyre több helyen autoriter kezekbe  kerül a hatalom, amely az emberi jogokat szavatoló demokratikus berendezkedésünket fenyegeti. Az is világhír, hogy sok helyen szélsőséges csoportok terrorizálnak embereket. Hiszen ezért tüntetünk folyton, ezért írunk alá különféle petíciókat, ezért próbáljuk felhívni a figyelmet mindenfélére, ezért folyton tennünk kell valamit. Hogy elkerüljük az apokalipszist.

De szerintem kicsit meg kellene állni, s gondolkodni. Vajon a válság tényleg mostani válság? Nem lehet, hogy ez maga a modernitás válsága, amely hol itt, hol ott bukkan fel különböző formákban és területeken? Vajon társadalmi problémáink éppen most lettek olyan katasztrofálisak, mint ahogy a médiából látható, vagy történetileg éppen katasztrófák sorozata a társadalmi élet? Vajon tényleg közeleg a vég? Minek a vége? Az emberé? A történelemé? S ez biztos, hogy most van?

Mert azért lássuk be, hogy történetileg létezünk, s ezek a problémák történetileg képződtek. Lehet, hogy maga a kultúránk válságkultúra, amely folyamatosan világvégét vár, s ennek a horizontjában szervezi meg magát. Hiszen ez velünk van a kereszténység elterjedése és hatalomra jutása óta – „a világ végezetéig”. De az is lehet, hogy ezek alapvető emberi létproblémák, léttapasztalatok, amelyeket nem látunk át, nem értünk, s ezen értetlenség és tehetetlenség miatt viselkedünk úgy, mint egy megijesztett hangyaboly?

Meg kellene állni. Fel kellene adni a reményt, hogy most, gyorsan-gyorsan meg kell menteni a világot, az emberiséget, a mindenséget. Nem azért, mintha nem lennének komoly globális gondjaink: tény, hogy vannak. Azért kellene megállni, mert valóban gondban vagyunk. Mert gyorsan nem lehet megoldani semmit: évszázados problémákat néhány nap alatt

csak elhamarkodottan súlyosbítani lehet.

Sőt, a kapkodó kormány(meg)döntés, nemzetmentés, természetmentés stb. éppen, hogy annyira lefoglal minket, hogy már nincs is időnk gondolkodni, már csak vakon cselekszünk. Meg kell dönteni a kormányt, ki kell menni az utcára, s majd valamikor végiggondoljuk, hogy ez mit jelent. Közben észre sem vesszük, hogy ez a gondolattalan elfuserált tevés-vevés éppen azt az időnket foglalja le, amiből bármiféle alternatíva, megoldás adódhatna. De amíg cselekszünk, addig sem kell komolyan belegondolni az ember helyzetébe, a globális problémákba, vagy éppen a demokrácia lényegébe. Érezzük a tehetetlenséget, hát bármit is, de tenni kell.  

Tudom, meredek, amit állítok, de egyre jobban meg vagyok győződve, hogy ez a nyüzsgés éppen az ellen dolgozik, amit szeretnénk. A tüntetők a kormány hatalmát erősítik. Akik folyton diktatúrát kiáltanak, azok így pont azokat a társadalmi félelmeket és szorongást erősítik, amely(ek) a diktatúrák melegágya. Amikor már mindenféle sajtót lepropagandáztunk, akkor valójában a sajtóba vetett maradék bizalmat játsszuk el.

Legalább 2000 éve világvégében és válságban élünk; pihenjünk végre egy kicsit.

Újév van, idő van. Most van az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni, átvizsgálni a dolgokat, átvilágítani a saját „human condition”-unkat. Igen, ez a számadások és tervezések ideje – nem a tetteké. Hiszen ez a bolygó, amely az otthonunk, akaratunktól függetlenül kering a végtelen világűrben. Vegyük észre magunkat, s legyünk kicsit szerények, ha már kozmikus eseményeket ünneplünk.

Én azt kívánom, 2019 legyen az alkalmas idő a gondolkodásra.

S ne cselekedj – gondolkodj!

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória