Én, aki eltűnök, de nem hirtelen, mint erdőben a vadnyom

É

Van egy érdekes témakör, amely némi félreértésre szokott alapot adni, amikor a baloldal és a liberalizmus a téma, illetve magán a baloldalon belül is ködösnek bizonyul többek számára. Ez témakör az individualizmus, amelyet – különösen manapság – az igencsak (ál)ostorozott, és egyöntetűen a liberalizmussal összemosott baloldal nyakába szokás varrni, holott enyhén szólva némileg konfliktusos ez a kapcsolat. Érdemes elmélázni ezen, mert érdekes kritikai állásponthoz vezethet.

Számomra többszörösen is meglepő, amikor magukat baloldalinak, ne adj’ isten szocialistának vagy kommunistának mondó emberek kikérik maguknak a saját individualitásukat, teljes mértékben szem elől tévesztve azt, hogy a baloldali gondolkodás – különösen a szocializmus és még inkább a kommunizmus – teljes mértékben kollektivista. A baloldali gondolkodás teljes mértékben individualizmus-ellenes. Már csak ezért sem lehet összemosni a liberalizmussal, amiként a jelenlegi (szélső)jobboldali és centrista diskurzusok teszik. A különbségtétel érdekében elsősorban azt kellene megérteni, hogy a liberalizmus nem baloldali, és a baloldali gondolkodás nem liberális

– legalábbis nem a mai felszínes értelmében.

Marx egyik legtisztábban megfogalmazott mondandója éppen az, hogy csupán akkor leszünk egy organikus társadalom önrendelkező tagjai a mai önző és egymást kizsákmányoló egyének (indvidiumok) helyett, amikor megszűnik az elidegenedés négyféle formája. Már ez a mozzanat láttatja Marx nem épp kedvező véleményét az egyénről mint olyanról. Innen indul az a szocializmusig és kommunizmusig vezető gondolat, amely az egyén helyett az osztályt, a közösséget, a lakosságot, a nem nacionalista eszencializmusban értelmezett „népet” helyezi a társadalmi valóság középpontjába.

Kortárs szerzőre hivatkozva, nagy vonalakban pontosan ezért épül Alain Badiou filozófus teljes hatvan évet felölelő munkássága azon téma köré, hogy miként gondolható el egy szubjektum – sőt nem kevesebb, mint „marxista szubjektum” – egy olyan eszmei irányzatban, amely explicit kollektivista, és pontosan ezért számít anatémának az individualista egoizmus számára. Hogy a magukat eddig kommunistának nevező államok (a szókapcsolat önmagában nevetséges, tekintve, hogy a kommunizmus állam nélküli rendszert jelent) és vezetőik mennyire voltak individualizmus-ellenesek, jól mutatja kommunista jellegüket is.

Ha teljesen radikális akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy bármilyen olyan irányzat, amely a baloldali eszmei irányzatokon belül bármiféle individualizmus vagy egyén mellett száll síkra – jól ismert formulát használva – „revizionizmus”, amelyet az úgynevezett posztmarxista szerzők építettek bele a szocializmus és kommunizmus valamiféle megszelídítése és a neoliberális kapitalizmussal való összeegyeztetésének hiú ábrándja érdekében. Azonban van itt egy mélyebb kapcsolat is, amelyre szintén Badiou világít rá a legprecízebben a kortársak közül.

A Théorie du Sujet című művében Badiou lépésről-lépésre, a filozófiától a szociológián, pszichológián, történelmen keresztül egészen a matematikáig terjedő figyelemmel építi fel azt, amit azóta is „kollektív szubjektumnak” nevez. Badiou meglátásában ez az egyetlen olyan szubjektumforma, amelyet a marxizmus és a belőle kifejlődő, ma több-kevesebb pontossággal „baloldalinak” nevezett eszmei irányzatok megengednek. Ehhez azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a liberalizmus jobb esetben „közép”-re húzó, rosszabb esetben jobbközép irányzat,

de igencsak ritkán baloldali.

Badiou hiperkomplikált terminológiája szerint – a bonyolultság gyökere többek között az, hogy matematikus is – a szubjektum nem más, mint egy olyan, matematikailag leírható társadalmi fókuszpont, lokalizáció térben és időben, amelyen keresztül egy idea, egy eszme megvalósul, megnyilvánul, megmutatja magát. Ezért állítja azt, hogy csupán az osztály, például a munkásosztály, képzelhető el szubjektumként, és nem az egyén. Természetesen a fentieket elképesztően részletesen megérvelte az elmúlt hatvan év során, de ez a szöveg itt publicisztika: csak útjelzőket mutathatok.

Badiou tézise szerint ahhoz, hogy az osztályok eltűnjenek – ami, emlékezzünk: a marxizmus célja előbb az individualizmusnak és az általa legitimált individuumnak kell úgy társadalmi, mint ontológiai szinten eltűnnie. Pontosan azért egyébként, mert az osztálytársadalom alapja az individualizmus által biztosított látszat-szabadság határa. Mint mondja: soha nem lesz globális osztályok és államok nélküli társadalom addig, amíg egyéni határvonalak szabdalják szét az emberiséget, végső soron alaptalan ideológiai, politikai és gazdasági elvek mentén.

Pontosan azért meglepő számomra, hogy mennyien kapaszkodnak még baloldali körökben is foggal-körömmel az egyéniségeikhez, látszat-individualizmusukhoz. Rendben, mondják, de mit lehet tenni azokkal a félelmekkel, hogy enélkül mindössze szürke kis mechanikus izék lennénk?

Katherine Helmond a Brazil című filmben (Terry Gilliam, 1985)
Katherine Helmond a Brazil című filmben (Terry Gilliam, 1985)

Badiou megoldással és egyben érdekes fordulattal is szolgál: meglátása szerint individualitásunktól, az egyéniségünktől  megszabadulni nem jelent egyebet, mint megszabadulni a társadalmi elidegenedéstől. Pontosan azért, mert ez az egyéniség pontosan az, ami által

a jelenkori kapitalista berendezkedés egyénekké individuálja az embereket.

Louis Althusser interpellációnak nevezte azt a folyamatot, ahogy a mindenkori hatalom „megszólítja” az embert, és ez a „megszólítottság” által konstituálódik egyénként, szemben azokkal, akik közül épp ez a „megszólítás” kiemeli. Ebből pontosan az következik, hogy az egyéniség nem valamiféle mágikus eszencia – többek közt épp azért, mert nincs sem emberi, sem személyi természet, vagy más hasonló röhejes kuruzslás –, mindössze az létezik, ahogy a látszólag sajátságos körülményeid lokalizálnak és elhelyeznek a kortárs kapitalista társadalmi termelési módban.

Az a csodás és különleges egyéniséged, amelyre oly büszke vagy, az tulajdonképpen semmi olyasmi, ami elkülönítene többmillió másik embertársadtól, akiket szintúgy „megszólít” a jelenkori kapitalizmus, és ezáltal politikailag, gazdaságilag, kulturálisan elhelyez egy termelési módban.

De nem! Tudjuk: te különleges vagy. Például: olvasol. Vagy: alkotó vagy. Minden egyes gondolatod és alkotásod csodás egyéniségedről árulkodik. Soha senkihez nem hasonlított egyetlen gondolatod sem, soha egyetlen alkotásodra nem volt hatással senki más. Abszolút egyéniség vagy, annyira, hogy képtelenek vagyunk veled kommunikálni, mert totálisan a saját külön nyelven beszélsz. Feltehetőleg ezért nem értjük munkásságod, gondolataid. Te egyéniség. Te különleges, te. Az emberiség történelmében te vagy az első és egyedüli, aki olvas, és az első és egyedüli, aki alkot. Vagy épp bármi, amire valamiért büszke lennél.

A fentiek miatt a posztmarxista filozófiá azon ágazatai, amelyek bármiféle marxizmust is felmutatnak, egyúttal valamilyen módon kritika alá helyezik az individualizmust és az indiviidumot mint olyat: ilyen Gilles Deleuze és Félix Guattari, Michel Foucault, Slavoj Žižek, Jacques Derrida vagy épp maga és talán leginkább Badiou munkássága, valamint az őket továbbgondoló szerzőké.

Van azonban még egy ok,

ami miatt a fentiek az individuum szakadatlan kritikája során helyesen járnak el: az egyéniség mindig ilyen vagy olyan formában osztályérdeket fejez ki. Ennek következtében képtelenség osztályok nélküli társadalomért küzdeni egyéniségekkel, akik tudva vagy tudatlanul osztályérdekek lokalizációi. Ez Badiou meglátásában az alapvető különbség a szubjektum és az individuum között: az előbbi egy eszme, egy idea lokalizációja, az utóbbi egy érdeké, „az egyéni hatékonyság mindenek felett” kapitalista pragmatizmusáé.

Végezetül érdemes szem előtt tartani azt, amit én Marx „platóni fordulatának” neveznék. Marx több helyen is azt mondja, hogy az osztályok nélküli társadalom akkor válik elérhetővé, amikor a munkásosztály minden tagja, minden munkás önmagában filozófussá válik – ezt a pontot Badiou a saját Marx-értelmezése során kiemelten hangsúlyozza.

Ennek a kijelentésnek irgalmatlan súlya van, amint elkezdi az ember komolyan venni. Pontosan azt kell jelentse a baloldal számára, hogy ahelyett, hogy lenéznénk és vezetnék a munkásosztályt, ahogy korábban a „párt mint élcsapat” eszméje nyomán megkísérelték, rá kell őket vezetni arra, hogy képesek legyenek önmagukat irányítani és képviselni. Ha a munkásosztály tagjai filozófusokká válnak, akkor következésképp eltűnik a kapitalizmust alapvetően meghatározó, és a jelenlegi kizsákmányolást megalapozó különbség a fizikai és szellemi munka között, így pedig a különbség a munkásosztály és az értelmiségi osztály között is.

Továbbá ez az oka annak is, hogy a munkásosztály az egyedüli osztály, amely önmaga eltűnését helyezte célkeresztbe: önmaga érdekeinek megvalósulása önmaga eltűnésével jár. Azonban ez nem vicc és nem félvállról veendő: tudatosan kell minden egyénnek dolgoznia saját társadalmi interpellációjának felszámolásán, vagyis önmaga egyénként való megszűnésén dolgoznia ahhoz, hogy szubjektummá váljék egy individuum- és osztálymentes társadalomban.

E következtetés azért adódik a fentiekből, mert már Althusser felveti: nem létezik semmi másféle egyéniség, csakis ideológiai, mégpedig abból kifolyólag, hogy az egyén nem több, mint az ember gazdasági, politikai, kulturális lokalizációja a jelenkori termelési viszonyok között. Nem létezik „szabad egyén”, „szabad individuum”, és bármilyen olyan politikai irányzat, amely erre épít és utal: hazudik.

Csak a miheztartás végett tehát: a baloldali gondolkodás individuum- és individualizmus-ellenes, azonban távolról sem szubjektum-ellenes. Lényeges különbség: az utóbbi megszabadult a társadalmi elidegenedéstől.

 

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Ivácson András Áron
Ivácson András Áron

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória