Aki jól bókolt a stewardessnek

A

Szerda reggel 10 óra, Bukarest. A taxis dzsessz-sztenderdeket hallgat, ami nem hoz enyhülést arra, hogy minden korábbi számításom ellenére hatalmas a bukaresti dugó, és ebből még akár járatlekésés is lehet. Próbálok ráhangolódni arra, hogy pár óra múlva Londonban leszek, és jó lenne legalább fejben optimalizálni az ottani teendőket. De nem megy, pár hívást még el kell intéznem. Sebaj, majd a repülőn.

Ha tehetem, Tarommal utazom Kolozsvár és Bukarest között. Jó még a Blue Air is, a Wizz csak végső esetben. Most is Tarommal lesz az út, Londonba. Az utazóközönség nagyon különböző a két útvonalon. A Kolozsvár–Bukarest taromos populációja zömében a feltörekvő román középosztályból áll. Sok apró státusjelzés, friss frizurák, iPhone, magabiztosság, összeszedettség, fake erotika. A londoni gép más, ezen zömében munkások utaznak. Nem húzták maguk után a duty free szagát, nem visznek apró szuveníreket senkinek. Az emberek fáradtak, többen egészen meggyötörtek.

A mellettem ülők: jobbra egy 19-22 év körüli, sovány srác. Fémlapos baseballsapka, hatalmas fülesek, extra bass. Amint beül, már szeparálja is magát a zenével, és végigalussza az egész utat. Balra egy piknikus alkatú, az ülésbe belefolyó, ötvenes úr. Először azt hittem, paki, de aztán gyorsan rájöttem, hülye vagyok. Hogy lenne paki? Londonban nem mindenki paki… London nem Bécs!

Nem sokkal az utazómagasság elérése után apró incidens történik. A párhuzamos sorban mellettünk utazó hölgy hátradönti a támlát, mire a mögötte ülő úr belerúg a székbe, és alig félreérthető módon kilátásba helyezi a hölgy szétverését. Ez engem is nagyon érdekel, mert egy alkalommal én is szóvá tettem, hogy az előttem ülő az ölembe döntötte a székét, de akkor megállapodtunk egy kompromisszumban. Nagyon kíváncsi voltam, a stewardess mit mond. A stewardess nem akart beavatkozni, de amikor már indultak a fogadások azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges verekedésben ki győzne, az utaskísérő mégis közbelép, és elmagyarázza, hogy a támlákat bizony hátra lehet billenteni. Az úr elfogadja az autoritás szelíd intését, és abban a sorban dominószerűen mindenki hátrabillenti a székét. Az élénkítő hatású jelenet valami miatt arra készteti ötvenes és egyáltalán nem paki szomszédomat, hogy megkérdezze tőlem, román vagyok-e.

– Erdélyi vagyok – mondom óvatosan.

– Igen, gondoltam, mert másképp mondod a szavakat.

Ez meglep, mert amióta a repülőn ülök, egy szót se szóltam.

– Más az akcentusom?

– Igen, igen, az akcentus. Az akcentus! Dolgozni mész?

– Igen, van valami elintéznivalóm.

– Az erdélyiek jó emberek.

– Jók?

– Nagyon jók. Vannak erdélyi kollégáim. Számíthatsz rájuk!

– Hol dolgozol?

– Az Amazonnál. Az a legnagyobb cég a világon. Ismered az Amazont?

– Persze, szoktam onnan rendelni.

– Na látod!

Közben megjön a sonkás szendvics, majd pár perc mulva lehet kérni valami italt. A stewardess eleve azt kérdi a szomszédomtól, nem parancsol-e a víz helyett inkább egy sört vagy bort. Mikor tisztázzák, hogy ingyen van, bort kér, és egy bókkal hálálja meg a stewardess figyelmességet.

– Mit csinálsz az Amazonnál?

– Veszem le a kódokat.

– A raktárban?

– Igen. Éjszaka dolgozom, meg hétvégén is.

– Minden hétvégén?

– Igen, úgy van a munkám.

– De megkapod szabadnapnak?

– Persze. És 150 fonttal többet keresek, mert hétvége. Az sok. Vagy nem sok?

– De igen, sok – felelem, aztán rájövök, hogy nem is olyan sok.

Így beszélgetünk jó sokat. Dâmbovițai, tizenegy éve él Londonban. Mindezidáig hat gyermeke van, és csak 50 fontot fizet az albérletért, mert a lakást támogatásként kapja. Azt mondja, megszokta, hogy hosszú évek óta éjszaka dolgozik. A gyerekek mind suliban, a nagyobbik egyetemen. Nagyon sok támogatást kapnak, ismétli többször is. Aztán a Brexitről kérdezem, nem tart-e tőle.

– Nagyon jó a Brexit, legyen csak Anglia minél messzebb Romániától! Anglia gazdag ország, semmi baja nem lesz a Brexittől. Románia nem is ország. Romániában nem tudsz élni.

És aztán kicsit felpörög, és úgy beszél, mintha szónokolna. Elmondja, hogy Iohannist börtönbe kellene zárni, mert megegyezett a titkosszolgálatokkal, hogy Dragneát lehallgatják. Amíg Iohannis van hatalmon, ez az ország nem ország. Még mesél egy darabig a romániai belpolitikáról, de nem mindig tudom követni, pedig nagyon érdekelne. Az világos, hogy nem nagyon szereti szülőhazáját, és hogy a PSD elnökével szimpatizál. Meséli, soha többé nem költözik vissza, Londonban nagyon sok támogatást kap. Dolgozhatna még többet is, de nem akar, mert akkor az adó miatt már nem érné meg. De jól megvan a munkahelyén, két hatalmas raktára van az Amazonnak Londonban. Aki teheti, elmegy Romániából.

Aztán minden átmenet nélkül eltűnik, és visszatér még egy pohárka borral. Aki tud bókolni a stewardessnek, nem halhat szomjan – tanulom meg. Itt társalgásunk megszakad. Ismét olvasni kezdek, és ekkor jövök rá, hogy emberem a könyvborítóról következtethette ki, hogy más az akcentusom. Új barátom ahhoz a férfihoz fordul, akire egy órája a nő ráeresztette a háttámlát. Vidám társalgást folytatnak, úgy sejtem, a hölgy kárára. Aztán ismét beszélgetünk, most ő kérdez a Brexitről. Valami kellemetlen gyanút kelthettem benne.

Kérdezi, olvasom-e az újságokat, és hogy mit tudok. Nagyon nehéz bármit elmagyaráznom, mert ő annyit tud mindössze a Brexitről, hogy biztonságban lesz, mert Románia még messzebbre kerül. Nem akarom kiábrándítani, de kicsit összezavartam, amikor azt mondtam, hogy lehetséges, nem lesz szerződés az EU és London között. Ő úgy tudja, már van ilyen megállapodás, minden eldőlt és neki a papírjai rendben vannak.

Amint leszállunk, rutinszerűen megnézem a Pénzcsinálókat, és olvasom, nem sok jót ígérnek a román vendégmunkásoknak a brit kormány tervei. De nem szólok semmit már türelmetlenül álldogáló és már nagyon kiszállni készülő új barátomnak. Arra gondolok, biztos fog találni valami módot arra, hogy ő és gyermekei ne térjenek vissza Romániába, hiszen tizenegy éve Anglia a hazája, és minden jel szerint mindannyian jól megvannak.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kelemen Attila Ármin
Kelemen Attila Ármin

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória