Sosem gondoltam volna, hogy Székelyföldön büszkén és önként viselik a nemzeti szimbólumokat. A román nemzeti szimbólumokat.
Egyértelmű, hogy a székelyek számára a regionális identitás a meghatározó. Ők székelyek: a magyar nemzet részei, anyanyelvük magyar, ünnepeken a székely és a magyar himnuszt éneklik, e zászlókat tűzik ki. Felcsíkiak, udvarhelyszékiek, erdővidékiek, vagy éppen felsőháromszékiek. Ezután következik az erdélyiség, a magyar állampolgárság megszerzése, majd a sor legvégén a román állampolgárság. Amit, ugye, születéskor adnak, senki nem kérdezte, hogy kell-e vagy sem. Kisebb települések esetén csak az állami intézményeken szerepel a román nyelvű felirat, a kétnyelvű táblákon a magyar változatot alkalmazzák először.
Minden hivatalban és minden bodegában szinte csak magyarul beszélnek. A román nemzeti szimbólumok a „kötelező kÖr” kategóriájába soroltatnak.
Tény, hogy míg március 15-én hagyományosan kisebb-nagyobb tömegek gyűlnek össze a köztéri rendezvényeken, addig december 1-én többször volt balhé abból, hogy legalább az állami intézmények alkalmazottai miért nem mentek ki ünnepelni. A román himnuszt lejátsszák, ha kötelező, de gyakran csak a dallamot, szöveg nélkül. Román trikolórt szinte kizárólag azokon az intézményeken lehet látni, amelyek számára a törvény kötelezővé teszi a kifüggesztését.
Aztán ott vannak a román–magyar sportesemények. A politikusok egy poénnal elveszik a kérdés élét, azt nyilatkozzák, hogy a mieinknek szurkolnak, aztán mindenki eldöntheti, ez mit is jelent. A nép azonban nem ennyire cizellált, egy pillanatig sem merül fel senkiben, hogy egy Magyarország–Románia, vagy Sepsi OSK–Dinamo București focimeccsen, vagy akár egy Sportklub–Steaua jégkorong-összecsapáson melyik csapat mögé áll. Gondolom, nem az én nagyapám volt az egyedüli, aki számára mindegy volt, hogy a románok kivel játszanak, mert mindig az ellenfélnek szurkolt. Sőt, az orosz–román meccseken is az oroszok oldalán állt, pedig a Szovjetunióban raboskodott a második világháborúban.
Ha Székelyföldön meg kell nevezni a közös ellenséget, akkor kórusban zengik Dan Tănasă nevét. A blogger és NGO-aktivista folyamatosan perel és nyer a székelyföldi intézmények ellenében nyelv- és nemzeti szimbólumhasználati kérdésekben. Tănasă állítása szerint a Székelyföldön élő románokat elnyomja a magyar többség; az önkormányzati honlapokon megvalósuló sorozatos visszaélésekről számol be. Az elmúlt évek során, ha Tănasă pert indított valamelyik önkormányzat ellen, az illetékesek már tudták, fel is készülhetnek a bíróság elmarasztaló döntésének végrehajtására. Sőt, közösségi támogatással pénzalap is létrejött, amelyből kifizethetik a Tănasă-perekben született ítéleteket végre nem hajtó polgármestereket sújtó büntetéseket…
És lám, lám, mégis van olyan téma, amelyet tekintve a székelyek félretesznek minden ellenérzést, elfelejtenek minden sérelmet, s tömegesen piros-sárga-kékbe öltöznek, román nyelven adnak hangot a hitüknek és meggyőződésüknek, és egy csónakban eveznek a fent említett notórius pereskedővel.
Igen, ez a téma a hagyományos család, illetve a házasság intézménye. A balliberális offenzívától való rettegésükben a székely atyafiak tömegesen használják a Facebookon azt a profilfotójukra aggatható grafikát, amelyen ez áll: „Susțin căsătoria între un bărbat și o femeie”. Mellette pedig egy hagyományos család körvonala látható, piros-sárga-kékben tündökölve.
Hiába na, az ember a meggyőződéséhez csak addig ragaszkodik, amíg valami nagy veszély rá nem ront hirtelen. Ez esetben a latexbe öltözött, ostorcsattogtató, nemzet- és családgyilkos melegek.
