A #metoo egyéves évfordulóján érdemes végre számot vetni a gender-ideológiával. Mármint a valódival.
A minap ültünk néhányan, harmincas, negyvenes házaspárok, barátok és ismerősök, nálunk a nappaliban az asztal körül. Mindnyájunknak kisgyerekei vannak, öt-hat évesek, fiúk, lányok egyaránt. Szóba került, hogy engednénk-e a fiainkat szoknyát hordani, akár szoknyában iskolába menni. Hiszen a kislányok hordhatnak nadrágot, a kislányok játszhatnak „fiús” játékokkal, a kislányok lehetnek cowboyok. Akkor a kisfiúk miért nem lehetnek hercegnők, csillámpónik, miért nem hordhatnak szoknyát, miért nem hordhatnak rózsaszínt?
A vita hevessé vált, egymás szavába vágva bizonygattuk az igazunkat. Egyikünk, egy apuka, határozottan kijelentette, hogy ő nem engedné a fiát szoknyában iskolába menni, nem engedné rózsaszínt hordani. Szerinte nekünk, szülők felelőssége, hogy irányítsuk valamennyire a gyereket, meghagyva persze a választási szabadságát, de azért finoman, de határozottan ellenőrizni a lehetőségeket. Ő fontosnak tartja – mondta –, hogy a fia férfi legyen. Ezért még az általa túl lányosnak ítélt meséket, rajzfilmeket sem engedi a fiának megnézni.
Hogy pontosan miben is áll ez a férfiasság, nem derült ki. Számára ez természetes volt, s magától értetődő. A szoknya vagy a rózsaszín kapcsán többször igyekezett leszögezni, hogy neki semmi baja a homoszexualitással. És ez tényleg nem valami homofób önmentegető szöveg volt, ismerem az illetőt, tudom, hogy így van. Egy gondolkodó, kedves, világra nyitott emberről van szó. Én minden egyes alkalommal megkérdeztem tőle, hogy jön ide a homoszexualitás, hiszen öt-hat éves gyerekekről beszélünk, nincs szexualitásuk. Ráadásul egy ruhadarabnak vagy egy színnek, egy rajzfilmnek egyébként sincs semmi köze a szexuális irányultsághoz.
Sokat gondolkodtam ezen azóta. A férfiasságon. Elvileg a férfiasságot az erővel, a határozottsággal, a vagánysággal, az érdekérvényesítéssel, az uralommal társítjuk. És mégis, milyen törékeny a férfiasság, hiszen egy szín, egyetlen epizód mondjuk Az én kicsi pónimból, egy ruhadarab, egy ékszer már veszélybe sodorja azt, hogy fiainkból valódi férfiak legyenek. Mégis milyen sérülékeny ez a férfiasság, ha egy öt-hat éves gyerek ártatlan kívánságát – amit azért mond, mert szereti az édesanyját vagy a nővéreit –, hogy szeretne olyan szép szoknyát hordani, mint ők, vagy olyan szép, piros körmöt, mint ők, máris a homoszexualitás „rémével” tudjuk csak társítani. Mégis, milyen illékony a férfiasság, ha tilalomfákkal van körülvéve, ha az egyetlen és igaz férfias útról, az erő, az egyenes derék, a világ uralásának útjáról való legkisebb eltévelyedés is megkérdőjelezi?
Miért tilalmas dolgok ezek? Miért lányosak?
Miért jut valakinek eszébe erről egy kisgyerek kapcsán a homoszexualitás? A férfiasság egy nagyon mélyen, öntudatlanul belsővé tett, belénk nevelt, és mások által folyamatosan megerősített ideológia. A férfiasság minden esetben az erővel áll kapcsolatban, és mindig a gyengeséggel összekapcsolt nőiességgel szemben határozzuk meg. Ezért tilosak a fiúknak a nőiesség szimbólumai. Árulkodó a „lányos” dolgoktól való félelem. A „lányos”-t öntudatlanul a „fiús”-sal értelmezzük, és a fiúk számára negatívnak, hátrányosnak, sőt betegesnek érezzük. A férfiasság, az erő, a vezetés, a társadalmi elsőbbség kultusza ugyanis olyan előnyökkel jár, amiről egy férfi nem mondhat le. Ami a férfiak számára „beteges” – vagyis a gyengédség, az érzelmesség, a családért, a partnerét való önfeláldozás, a gyengeség – éppen ez a nők számára elvárt és helyes viselkedés – hiszen a férfiak elsőbbségét, felsőbbrendűségét így lehet biztosítani. Kultúránkban a fiúk és lányok egyaránt még mindig alapvetően ebben nőnek fel. Érdemes megnézni például, hogy a filmekben milyen arányban beszélnek a nők és a férfiak, és az sem mindegy, miről. A női szereplők – ha meg is szólalnak – mind a mai napig leginkább férfiakról beszélnek. Még mindig rendkívül kevés például az olyan gyerekeknek szóló alkotás, amelyben lányok erős, önálló szereplőként jelennek meg, és amelyben nem a férfiakkal való viszonyrendszerben határozódnak meg (az egyik ilyen értelemben kivételes mesefilm éppen az Én kicsi pónim…)
A férfiasság megkérdőjelezése akár egy rajzfilmmel, egy nem megfelelő színnel azonnali büntetést von maga után. A fentebb említett apának is az volt az egyik érve, hogy féltené a fiát, ha nem felelne meg a férfiasság feltételeinek. Okkal félti. Csakhogy a büntetéshez nem kell fiúként szoknyát hordani. Nem öt-hat évesen, de akár már nyolc-kilenc éves korban, ha egy fiú nem kellően tartózkodó, hideg, fölényes, megfelelően cinikus és arrogáns, akkor könnyen megütheti a bokáját: ha kimutatja az érzelmeit, ha túlságosan lelkesedik, ha túlságosan érdeklődő, ha nem férfias tevékenységeket végez, ha nem érdeklik a férfias dolgok, ha visszahúzódó, ha nem kellően erőszakos. Könyörtelenül rendre fogják utasítani, és „a helyére” verni (képtelesen vagy szó szerint), le, a ranglétra egyik alsóbb fokára.
Fel kell ismernünk, hogy a férfiasság pozitív értékei, a bátorság, az egyéni és társadalmi felelősségvállalás, a gyengébbek felkarolása, még a leglovagiasabban megélt és felfogott formájukban is valójában mélyen erőszakosak, hiszen ezeket is csak alá-fölérendeltségben vagyunk képesek értelmezni és megélni. Az egyéni és társadalmi felelősségvállalás a nők kizárását feltételezi, a gyengébbek felkarolása valójában leereszkedés, és az egyenlőtlen erőviszonyok fenntartását szolgálja.
Az elején azt írtam, hogy a kislányok lehetnek fiúsak. A kamaszlányok és a felnőtt nők azonban már nem. Egy férfinak erőszakosnak, nagyhangúnak, belemenősnek kell lennie – ha nem ilyen, akkor legjobb esetben is csak egy szerencsétlen (akit le lehet és le is kell nyomni). Ellenben egy nő, ha nem megalázkodó, mosolygós, visszafogott, vagy akár túl mély hangon beszél, ha tehát „férfiasan” viselkedik, ellenszenves, fölényeskedő, akit helyre kell tenni.
A férfiasság ideológiájának tragikusak a következményei.
Néma tanúi ennek a legtöbbször ismerős és rokon férfiak, jelenlegi, vagy volt partnerük által bántalmazott nők, az apjuk bántalmazta gyerekek tömegei. A férfiak követik el messze a legtöbb bűncselekményt a világon. A férfierőszak áldozatai is legtöbbször más férfiak (a férfiak sokkal nagyobb arányban válnak fizikai erőszak áldozatává, mint a nők). És miközben a férfiak szinte mindenhol jobb egészségügyi ellátásban részesülnek, mégis nagyobb arányban halnak meg idő előtt kockázatos életvitelük, az egészségüket romboló szenvedélybetegségek miatt, továbbá amiatt, mert később fordulnak orvoshoz, hiszen a gyengeség beismerése nem férfias. A férfiak sokkal nagyobb arányban szenvednek mentális betegségektől és válnak öngyilkossá. Ez elválaszthatatlan az őket gyerekkoruktól az érzelmeik elnyomására, a problémáik eltagadására és erőszakra nevelő – tehát alapvetően patologikus viselkedésre kötelező és sokszor akár szó szerint beléjük vert – férfiasság ideológiájától.
Ráadásul a technikai, gazdasági fejlődés, a nők, a szexuális kisebbségek egyenjogúvá válása olyan kihívások elé állított sok férfit, amelyekre a férfiasság ideológiájával képtelenek megfelelő válaszokat adni. Egyre kevesebb nő hajlandó a munkahelyén meghunyászkodni, otthon pedig egy férfit egy egész életen át kiszolgálni. Egyre több iparágban az empátiát, a kreativitást, a jó együttműködésre való képességet díjazzák. Arról már nem is beszélve, hogy egyre kevésbé elég csupán férfinak lenni a sikerhez (bár azért még mindig túl nagy mértékben elég). Erre a helyzetre, a státuszuk, a férfiasságuk megkérdőjelezésére sok férfi nem tud másképp reagálni, mint erőszakkal. Hiszen nincs más számukra engedélyezett viselkedési forma. Nem véletlen az sem, hogy a „hagyományos értékek” mellett kampányoló szélsőjobboldali pártok választói között a férfiak messze felülreprezentáltak minden országban. Társadalmaink legfőbb problémái mögött mind-mind megtaláljuk a férfiasság ideológiáját is.
A bátorság a hagyományos férfias értékek egyik legfontosabbika. Legyünk hát bátrak. Higgyétek el, nincs mit veszítenünk. Mondjunk búcsút a mindnyájunkból elkövetőt és áldozatot teremtő férfiasságnak. Az erőszakmentes társadalom felé való legfontosabb lépés, hogy végre leszámoljunk a valódi gender-ideológiával. Egyszer és mindenkorra nemet kell mondanunk a férfiasság tévhitére.
