Levél minden Andreához

L

Prológus
Az alábbi írást egy kedves barátom küldte nekem, Kovács Pannának hívják.
Érzem, értem, egyetértek minden szavával. Így hát ez az írás az enyém is. Nevemmel vállalom. 

Harcos vagy és bátor, Andrea. Legalábbis annak tűnsz mindig messziről. Nagyra tartom, ha valaki nem fél, ha megy elöl és lámpást tart, hogy mások is lássanak mögötte. Szóval, tudnám tisztelni a harcod, Andrea. Csakhogy te nem világítani jössz. Te csak délibáb vagy, Andrea: tűnsz valaminek, de nem vagy az. Ahogy közelebb érek, átlátok rajtad.

Sokszor láttalak már, mindig beszéltél. Sokat, gyorsan és olyan elszántsággal, amit akár tisztelni is tudnék. De nem tudlak tisztelni Andrea, mert sosem láttalak dolgozni. Nem láttalak hajnalban kelni, menni úgy is, ha nehéz, menni hétfőn, menni vasárnap, menni akkor is, ha beteg vagy, ha láz van egész testedben. Mondod, munka az is, annyi fekete zsákot keresztekre tenni. Munka, hiszen elfáradtál. Sőt! Mondod, munka ezt egyáltalán kitalálni! Te mondod, de látom, volt, aki segítsen. Munka fújni a sípot, munka beszélni, munka túlharsogni a mikrofont anélkül, hogy levegőt vennél. Munka ez is, mondod. És én értem, Andrea. És méltányolnám is az erőfeszítést, de az, amiért teszed, nem enyém. Nem a miénk, Andrea. Ha értünk tennéd, kérlek, ne tedd. Ha mégis tenned kell, mert neked ez az utad, ez jutott és ezért adnak fizetést, hát tedd. De tudd, hogy a te munkád nem hasznos.

Te nem segíteni jössz, és mi nem vagyunk veled.

Tudod, Andrea, bennem másképp él ez a vidék. Nem ismerem annyira, mint amennyire szeretem, de sokszor vágytam vissza, ha innen elutaztam. Azért mondom így, hangomban alázattal, naivan, Andrea, hogy hátha megérted: annak, amit teszel, egy egész közösségre nézve következményei vannak, amit teszel árt, bánt és rosszat szül. De tudom, Andrea, hogy te ezt tudod, és tudom azt is, hogy ez téged nem zavar. Gyanítom, nem is érdekel. Mert te nem azért jössz, hogy rendet csinálj. Nem csendben jössz és nem a csendért. Te a zajban hiszel. Neked az jó, ha zavar van. Neked vihar kell, amiben nem találjuk egymás kezét, neked úgy jó, ha mindenki haragszik, ha mindenki fél.

Te ebben hiszel, Andrea.

És én sajnálom, ha azért kelted magad körül, mert benned is hangos a homály. Legalább a hited csodálhatnám, mert töretlen – mondod. De nem csodálom, Andrea. Mert az olyanok, mint te, nem építeni jönnek. Ők nem tudnak építeni. Nem segíteni jönnek, mert ők nem tudnak segíteni. Az a legszörnyűbb, Andrea, hogy mentségük sincs: szavuk hangos, szándékuk rossz, a szemükben őrület van.

Andrea, hitedet, mert tisztelni nem tudom, szánom. Nevethetnék is rajta, s azon, hogy ezt egyáltalán, én naiv, hitnek nevezem. De azon a helyen harcoltak és meghaltak, azon a helyen imádkoztak emberek.

Düh van bennem, Andrea, mert rosszat akarsz, és én nem tudok ellene tenni. Ég körülötted minden. Ezt a vak elszántságot tisztelhetném is, Andrea, de a te világod nem Életért küzd: csak szánalmasan nyüszköl a sarokban, mert látja ő is: rombolni csak a földig lehet – lejjebb nincs. Hazudni csak addig lehet. Elmentél a falig, Andrea.

Nem tudok rád felnézni, le pedig nem érdemes. Harcod nem az enyém. Egyedül vagy, és ez nem változik.

Bennünk másképp él ez a vidék, mi érte és nem ellene dolgozunk. És hidd el, sokan vagyunk.

Utolsó próbálkozásként még megpróbálnám elmondani neked, hogy milyen tartozni valahová, milyen, fontos lenni valahol, mondanám, próbáld inkább így. De téged ez nem érdekel. Neked nem ez fontos. Te nem azért jössz …

Ui. A levelet nem Andreának írtam. A levél mindenkié, aki nem azért jön. Aki VALAHA nem azért jött.

A szerző Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Szerk. megj.: Tamás Sándor szövege és Kovács Andrea a Plakátmagányon szintén ma közölt írása között nincs semmilyen összefüggés, nem válaszként íródott rá.  Az egybeesés kizárólag a véletlen műve.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Tamás Sándor

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória