Love me gender

L

Aki válaszol: Zöldi Tamás
Amire válaszol: Le a gender-ideológiával! – Labanino Rafael írása

A minap vendégségben voltam, és beszélgettünk az élet dolgairól, én legalábbis azt hittem, de később kiderült, hogy interjút adtam egy újságnak.

Ritkán adatik meg, hogy egy cikk rólam szóljon, főleg úgy, hogy nem én írtam. Igaz, a nevem említése nélkül íródott az alábbiakban egy részletében idézett bejegyzés, de most akkor felfedném azt, hogy én voltam az író múzsája.

A vita hevében elsiklottunk egymás érvei mellett, vagy nem értettük meg egymást igazán, de az is lehet, hogy úgy jártunk, mint amikor bemutatkozunk egy idegen embernek: a saját nevünkre koncentrálunk, és ezért nem halljuk meg a másikét.

Idézet a cikkből: „A minap ültünk néhányan, harmincas, negyvenes házaspárok, barátok és ismerősök, nálunk a nappaliban az asztal körül. Mindnyájunknak kisgyerekei vannak, öt-hat évesek, fiúk, lányok egyaránt. Szóba került, hogy engednénk-e a fiainkat szoknyát hordani, akár szoknyában iskolába menni. Hiszen a kislányok hordhatnak nadrágot, a kislányok játszhatnak „fiús” játékokkal, a kislányok lehetnek cowboyok. Akkor a kisfiúk miért nem lehetnek hercegnők, csillámpónik, miért nem hordhatnak szoknyát, miért nem hordhatnak rózsaszínt? A vita hevessé vált, egymás szavába vágva bizonygattuk az igazunkat. Egyikünk, egy apuka, határozottan kijelentette, hogy ő nem engedné a fiát szoknyában iskolába menni, nem engedné rózsaszínt hordani. Szerinte nekünk, szülők felelőssége, hogy irányítsuk valamennyire a gyereket, meghagyva persze a választási szabadságát, de azért finoman, de határozottan ellenőrizni a lehetőségeket. Ő fontosnak tartja – mondta –, hogy a fia férfi legyen. Ezért még az általa túl lányosnak ítélt meséket, rajzfilmeket sem engedi a fiának megnézni.”

A teljes cikk itt olvasható.

Akkor következzék az én vadgender-elméletem!

Felvehet-e szoknyát egy kisfiú?

Fizikailag semmi akadálya, sőt, az ókori Egyiptomban is szarongban, azaz csőszerűen körbehajtott malájszoknyában flangáltak a férfiak. Azóta eltelt „néhány” év, és a szoknya kikopott a férfi ruhatárából. Tehát napjainkban nem opció a szoknya viselése az erősebbik nem esetében. Az, hogy ez az igény felmerül egy hat éves fiúcskában, fura ugyan, de nem következik belőle semmi. Tetszik neki ez a ruhadarab, az anyukáját is ebben látja, ezért felteszi a kérdést.

Az erre adott válasz viszont már a szülő felelőssége. Nyilván nem szakadna le az ég, nem nyílna meg a föld, ha ráadnánk a szoknyát, de azt gondolom, hogy nem tehetjük ki a gyerekünket annak, hogy közröhej tárgya legyen. Kinevethetik, kicsúfolhatják, ujjal mutogathatnak rá. Nem törvényszerűen következik be mindez, de nagy rá az esély. Természetesen felhívhatjuk erre az eshetőségre a figyelmét, de azért egy hatévessel ezt nehéz megértetni. Ráér a gyermek „önmegvalósítani” később is. Jelen pillanatban én maradnék a „kisfiam, szoknyát a lányok viselnek” válasznál, és az élet megy tovább.

Ha majd öt év múlva is felmerül benne a szoknya igénye, akkor ott már ez a válasz kevés lesz. A gyermek minden téren feszegeti a határokat, de azzal, hogy néha falat mutatunk neki, még nem vesszük el a kedvét attól, hogy feszegesse. Meg kell ismertetnünk vele azt, hogy mi a „normális” (mármint a megszokott) attitűd, hogy később tudjon mihez viszonyulni. Picasso is először megtanult hagyományosan festeni, majd később alakította ki a saját stílusát. Feltételezem, hogy a kis Picassónak az anyukája nem úgy mutatta be neki az almát, hogy rajzolt két háromszöget egy négyzetbe. A „hagyományos”, a „normális”, a „megszokott” kifejezések nem szitokszavak, hanem pusztán keretet, viszonyítási alapot nyújtanak a hétköznapokhoz. Ennek hiányában csak bolyongunk az erdőben iránytű nélkül.

Férfit faragok a fiamból!

Mit értek ezalatt? Brit tudósok megállapították, hogy léteznek férfias férfiak, mint ahogy nőies nők is, csak úgy, mint a nőies férfiak, vagy férfias nők. Ez azért lehetséges, mivel képesek vagyunk definiálni azt, hogy mik a férfias tulajdonságok és mik a nőies vonások. Ilyen egyszerű. Szerintem az égvilágon semmi baj nincs azzal, ha valaki nőies férfi, mivel ha baj lenne, akkor is nőies férfiről beszélnénk, ezért kár ezen agyalni. Meggyőződésem, hogy a gyermekünknek tisztában kell lennie azzal, hogy melyek a fiús dolgok és melyek a lányosak, de természetesen nem úgy kell megtanítani neki, hogy ne merjen a fiú lányosan viselkedni, vagy fordítva. A legfontosabb, hogy úgy mutassuk be a férfi és a női tulajdonságokat, hogy ne legyen hozzá semmiféle fölé- vagy alárendelő viszony társítva. Egyik nem sem különb a másiknál, csak más a szerepük. Azért azt ne vitassuk el, hogy vannak szerepek, amik egyes családoknál megcserélődhetnek ugyan, de azért megállapíthatók általánosságok.

Amikor a vitaindító cikkben szereplő asztaltársaságban azt állítottam, hogy szeretnék férfit faragni a fiamból, akkor nem arra gondoltam, hogy tudjon hangosat fingani, a sörtől böfögni és az asszonyt átrúgni nekifutásból a vak komondoron. Csak egy életrevaló gyermeket szeretnék, aki nem ijed meg a saját árnyékától, nem lökik ki a sorból, kiáll a jogaiért (igen, azért is, ha szoknyát akar hordani). Nem egy vasmacsó férfiállatot, mert az olyanokat én magam is szánom. Igen, szeretném, ha a fiam ki tudna cserélni egy konnektort, vagy fel tudna fúrni egy csillárt. Ez a vágyam, de ha nem tud majd felfúrni semmit, akkor is ugyanúgy fogom szeretni. De előtte azért hadd mutathassam meg neki, hogy hogyan kellene a lámpatestet felszerelni! Megmutathatnám a fiamnak a szemöldökszedés fortélyait is, de megvárnám, amíg erre komoly igény mutatkozik, és nem csak holmi gyermeki kíváncsiságból fakadó érdeklődés.

Ahogy szokták mondani: „hozott anyagból dolgozunk”, mindenki azt tudja adni, ami a lényege, amivel önazonos. A metroszexuális apuka is lehet példaképe a gyermekének csakúgy, mint a hedonista vagy a fradista fateré. Mivel én én vagyok, csak azt tudom átadni, amim van, de azt szívesen. Ugyanakkor nem várom el, hogy a világ viszonyuljon hozzám, nem is venném hozzá a bátorságot.

Határozottan állítom, hogy példát kell mutatnunk, amihez tud igazodni a gyerek. Minden család más, nincs egységes példakép, aki mindenkinek megfelelne, de vannak egyetemleges szabályok, erkölcsi minimumok, amit szintén lehetne vitatni, de ettől még léteznek. Semmit nem szabad ráerőszakolni a srácainkra, de mi döntjük el, hogy mit mutatunk meg nekik a világból. Bármi lesz a fiamból, hideg, meleg, burkoló, mindig mellette fogok állni, de most még csak ötéves, ezért

még előtte állok.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Válaszcikk

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória