Boris Johnson brit miniszterelnöknek a parlament előbb megtiltotta, hogy egyezség nélkül kiléptesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból, nem sokkal később meg arra kötelezte a kormányt, hogy kérjen három hónapos halasztást a kilépésre. Boris Johnson – aki annak a kormánynak a feje, amely az imént említett parlamentnek tartozik elszámolással, és többségi szavazattal le is váltható – engedelmesen elküldte a parlamenti döntést az Európai Uniónak, de nem írta alá a kormány nevében továbbított dokumentumot. Utána viszont, úgy hírlik, írt egy levelet szintén az Európai Unió vezetőinek, amelyben kérte, hogy ne vegyék figyelembe a brit parlament kérését. Ezt a levelet alá is írta. Miért ne? Ki tiltja meg egy politikusnak, hogy így járjon el? Az erkölcs? Nocsak! Semmilyen alkotmányban nincs benne, hogy nem lehetünk hülyék, ahogy az más kontextusban, de hasonló éllel már sok-sok éve elhangzott a magyar közéletben is.  Lehetünk hülyék, lehetünk cinikusak, és ez nem attól függ, hogy miniszterelnökök vagyunk-e vagy éjjeliőrök. Nincs igazam? Éljen a demokratikus rosszhiszeműség!

*

Ez így túl erős? Akkor beszéljünk a román parlamentről. Bizalmatlansági szavazás volt nemrég, megbukott egy pocsék kormány, jöhet a még pocsékabb. De most nem erről, hanem a szavazás módjáról szólnék néhány szót. Sok-sok évvel ezelőtt a szenátusban és képviselőházban a frakciók többsége eldöntötte, hogy a titkos szavazásnak nem kell titkosnak lennie. A nyíltság, az őszinteség, a bátorság jegyében a pártok arra kötelezik tagjaikat, hogy amikor az urnákba bedobják a fekete és fehér golyókat, ujjaik közé csippentve mutassák föl a tévékameráknak, illetve a jelenlevő párttársaknak, akik árgus szemekkel figyelik egymást. A szervezettebb frakciók meg is bízzák egy-két tagjukat, hogy álljanak az urnák közelében, és jegyezzék, ki hogyan szavazott. A nép, az istenadta nép mit szól ehhez? Méltatlankodik, hogy ez ugyan nem alkotmánysértés, de demokratikus rosszhiszeműség? Dehogy! Nagyszerű dolog, látjuk mi is, hogyan szavaznak. Legyenek nyíltak! Őszinték! Bátrak! Ezt kéri tőlük a párt. A választók. Az ország.

Arról egy szó sem esik, hogy talán mégis a véleményük lenne a fontos, nem pedig az, milyen utasítást kapnak a főnökeiktől (nevezzük pártvezetésnek, de gondoljunk egyébre, például dossziékra stb. valahol a háttérben). Arról sem beszél senki, hogy amennyiben, mondjuk, vagyunk százan egy testületben, és bár titkos szavazás van, kilencvenkilencen megmutatják a szavazatukat, akkor én, a századik, vajon hogyan fogok titkosan szavazni. Örülnék, ha valaki megmagyarázná. De be lehet-e írni ezt az egészet egy alkotmányba? Meg aztán mi van, ha valaki egy titkos szavazás alkalmával akár véletlenül is meglátja, hogy melyik kezemben volt a fehér golyó, és melyikben a fekete. Nem vagyunk mindannyian zsonglőrök. Hát bűn-e az ilyesmi? (Máris hallom az ellenvetést: miért nem szóltunk annak idején, amikor ez elkezdődött? Szóltunk mi, szóltam én, nem is csinált ilyent az RMDSZ. De mit ért az a hétszázalékos jóhiszeműség?)

*

Etika? Jóhiszeműség? Rosszhiszeműség? Melyik falvédőről tetszettem lejönni éppen? Nem jöttem le, most is ott vagyok. Nézem, hogy terjed a demokratikus rosszhiszeműség, mint újabban a kanyaró. Hogy mindent ki lehet magyarázni. Mindent. A román államfő pártgyűlésekre jár? Mi a baj ezzel? A kilencvenes években az ilyesmiért kitört a botrány, és le akarták mondatni az elnököt? Az akkor volt. Van most is olyasmi az alkotmányban, hogy egyeztet és képvisel az elnök, netán közvetít is, vagyis pártatlannak kellene lennie. Ugyan! Legyünk már komolyak! Amit nem tilt semmilyen jogszabály, azt egy demokráciában szabad. Végül is akármit meg lehet kerülni. A földet is. Bukarestből vagy Budapestről el lehet jutni Brüsszelbe kelet felé is, csak egy kicsit hosszabb lesz az út. Ki állíthatná, hogy nem ugyanoda vezet egy ilyen kerülő? Legfeljebb sokba kerül. Esetleg bele is fáradunk. Vagy már Brüsszel sem lesz olyan. És mi sem.

*

Apropó, Budapest. Hogy ezt se hagyjam ki! Mindenki beszél róla, miért ne beszélnék én is: itt ez a Borkai-ügy. Hol írja valamilyen alkotmány vagy törvény, hogy egy keresztény, családszerető, feddhetetlen polgármester nem viselkedhet nem-keresztényül, nem-családszeretően, nem-feddhetetlenül? Van-e előírás valahol arra, hogy aki… szóval az ilyen nem lehet polgármester?

*

Hogy egy főpolgármestert kilenc év után lecserélnek a választók? Hát micsoda dolog ez? Életfogytiglani államelnökök, miniszterelnökök, főpolgármesterek kellenének. Olyan királyfélék. Ez is egy amerikai kitaláció, ez a politikai váltógazdaság. Felejtsük el! Megtaláltuk a legjobbat, segítsünk neki, hogy életfogytig vezessen minket. Nehogy azt mondja valaki, hogy jobb volt Bush, mint Clinton, jobb volt Obama, mint Bush, jobb Trump, mint Obama. Nincs igazam?

*

De a plakátokat is leszedik, ugye? Ez most megint Romániáról jut eszembe. Mert itt esett meg az, hogy a parlamenti pártok évekkel ezelőtt próbáltak rendet tenni a kampányfinanszírozás bozótjában. Tényleg jóhiszemű kezdeményezés volt. És szükséges is. Csakhogy demagóg tetszelgésükben a politikusok (nem a mélyállam, nem a párhuzamos állam) úgy meg találták nyirbálni a kampányköltségeket, annyi korlátozást vezettek be, hogy alig lehet kampányolni. Vagyis választási kampányban tilos óriásplakátokat, bannereket, másfajta vizuális eszközöket használni, kivéve az erre külön kijelölt helyeket, ahol szabványméretben minden párt elhelyezhet egy-egy plakátot. Körülbelül annyira vonzók ezek a hivatalos hirdetőtáblák, mint hajdanában a mezőgazdasági termelőszövetkezetek faliújság-vitrinjei.

De készséggel elismerem, így legalább egyenlő eséllyel kampányol mindenki. Látszólag. Mert ugyanazok a pártok, amelyek ezt a több mint drasztikus törvényt megszavazták, rájöttek, hogy mit ad Isten, a tiltások csak a kampányidőszakra vonatkoznak. Egyébként mindenki annyi pénzt költ, amennyit bír, illetve amennyi van neki. Aki meg nem ezt teszi, lemarad a versenyben, nem fogják megválasztani, kimarad a parlamentből, nem lesz a jelöltje államelnök, és így tovább. Ezért aztán legalább egy hónappal a kampány kezdete előtt megtelik az utak mente óriásplakátokkal – valószínűleg tetszett látni az elmúlt hetekben, ilyen egy „normális ország”, ahogy ígéri éppen regnáló államelnökünk, mint akinek semmi felelőssége az elmúlt öt év „abnormalitásáért”. Egyébként mintha kampányon kívüli kampányplakátja is neki lett volna a legtöbb! (Sokkal több, mint bárki másnak.) Aztán, amikor kezdődik a hivatalos kampány, leszedik az egészet. Tetszik látni most óriásplakátokat valahol? Kampány van, nem látni ilyesmit. Ilyen egyszerű. Ismétlem, minden törvényt ki lehet játszani, minden alkotmányt meg lehet kerülni, ha feladjuk azt a minimális jóhiszeműséget, ami egy sok évszázados brit demokráciában éppúgy elengedhetetlen lenne, mint ezekben az újsütetű magyar, román stb. demokrácia-utánzatokban. 

*

Most veszem észre: abból, amit mondok, még azt találja hinni valaki, hogy nem jó alkotmányra és jó törvényekre van szükségünk, hanem jó erkölcsökre. Nem is hangzik rosszul, mégis veszedelmes teória. Mert jó alkotmány és jó törvények nélkül a jó erkölcsökkel sem megyünk sokra. Ám ez fordítva is így van. Maradjunk hát annyiban, hogy nemcsak a demokrácia betűjét, hanem a szellemét is tiszteletben kellene tartani, ha nem akarunk ismét egy diktatúrában felébredni. Innen a falvédőről ez így néz ki.