„Nagyon fáj, hogy ilyen diákok is élnek Erdélyben!”

AZ ERDÉLYI LIBSI INVÁZIÓRÓL, A BÁTOR KÖZÉPISKOLÁSOKRÓL, A GYÁVA KOMMENTELŐKRŐL, AZ ELVAKULTSÁGRÓL, ÉS ARRÓL, HOGY NAGY A BAJ, MERT LASSAN MÁR CSAK A HÜLYÉK MARADNAK ITT.

Most már azt hiszem, a kommenthuszár csőcselék lassan letörli a szájáról a habot, és egy időre felfüggeszti a kiskorú középiskolások vegzálását és molesztálását. Most már talán ezért a bejegyzésemért nem is kapok halálos fenyegetést, de lehet, hogy még az anyaméhbe sem küldenek vissza. Szóval most már bátran írhatok. Várjunk csak… 2019, Európai Unió. Valóban fel kéne tennünk azt a kérdést, hogy írhatok-e bátran? Nem haltak meg elegen azért, hogy ne kelljen? Én mindezidáig bíztam abban, hogy ez a kérdés már nem létezik és ennek semmilyen szinonimája sem (kimondjam? meghívjam? vállaljam? beszéljek róla?). Még nem halt meg ez a bizalom, de az elmúlt napokban olyan erősen megrengett, mint még soha.

Arról van szó, hogy a nemrég lejárt XXV. DÖKSZAB (Diákönkormányzati Szabadegyetem) szakmai programjának részeként előadást tartott Fekete-Győr András, a magyarországi Momentum Mozgalom elnöke. Bevallom, de légyszi ne szúrjon le senki a sötét utcán ezért, két kedves barátommal együtt én is vastagon benne voltam ebben a meghívásban, ugyanis minket kért fel a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) elnöksége a tábor szakmai programjának összeállítására. Mindhárman már napok óta várjuk a momentumos pártkönyvünk érkezését, amihez a megegyezés alapján csatolnak egy rúzsfoltos zsebkendőt, amelyet személyesen Gyurcsány Ferenc készít nekünk, illetve egy kis Soros-pénzt, amiből végre meg tudom venni a harmadik malibui nyaralómat, mert a másik kettőnek az udvarán nem tudok leszállni a magángépemmel. Na mindegy, csak megérkezik egyszer.

Néhány napja az internet sötét barlangjaiban unatkozó trollok felfedezték az DÖKSZAB-os előadás tényét, és lecsaptak. Az uborkaszezon végére már annyira kiéheztek, hogy már mindegy volt, hogy középiskolás, az is, hogy kiskorú, csak vér folyjon. Így aztán eléggé jól szervezett, de még annál is alpáribb és nevetségesebb lejáratásba kezdtek, egy ideig egy helyben vergelődve, de hamar megjött a felmentés. Az Erdélyi Magyar Néppárt a hazaszeretet jegyében beszállt a harcba, és bebizonyították, ők is tudnak hülyeségeket kitalálni, dehát a cél szentesíti az eszközt, ha már az anarchista-kommunista-ultraliberális középiskolásoktól kell megvédeni a nemzetet. Miután aztán eltelt egy nap, és Facebook-közönségük nem reagált elég intenzíven erre a dologra, megtámogatták egy kicsit a bejegyzést, hogy több embert érjen el.

Nagyon okosan a legnagyobb mértékben az 55 év fölötti nőket célozták meg a hirdetéssel, mert köztudottan ők a legaktívabb, kommentelésre leghajlamosabb felhasználói kör a Facebookon. Aztán nyilván ment itt is a sápítozás, hogy jaj ezek a diákok, ez a megromlott generáció, tönkreteszik az erdélyi magyarságot stb. Bár rendkívül gusztustalannak tartom, hogy középiskolások zaklatásával szerez magának figyelmet egy lassan a feledésbe merülő, önmagát néppártnak címkéző, de ennek ellenére erőteljesen nacionalista párt, azért annyira nem lepődtem meg. Mindenesetre igazán bátor húzás volt kikezdeni a középiskolásokkal – a suliban is az a nyolcadikos a legmenőbb, aki minden ötödikest megver.

Most, hogy már (remélhetőleg) mindenki érti, hogy mi történt, térjünk rá arra, amit igazán mondani szeretnék. Itt a Kárpát-medencében komplett generációk lettek súlyosan traumatizálva. Mindenkinek megvolt a nagy fájdalma: a szüleink generációjának a 70-es, 80-as évek gyerekkora és a fiatalon megélt rendszerváltás, majd az utána következő nagy büdös semmi, a nagyszüleink generációjának 1947-48 után az egész aktív életüket kitöltő diktatúra, a dédszüleinknek a háború és így tovább. A huszadik század leamortizálta a Kárpát-medence lakosságát. Ezeknek a nemzedékeknek egy évszázadon át tömték a fejébe, hogy ne legyen véleményük, hogy ne döntsenek szabadon, hogy ne vállaljanak felelősséget, magyarán maradjanak gyerekek. Majd úgyis lesz egy jóságos apuka, aki megmondja, mit hogyan kell csinálni, s majd minden úgy lesz. És ezek a generációk valóban nem tudnak enélkül az apuka nélkül élni, amikor nincs aki betöltse ezt a szerepet, akkor mindenki jajveszékel, de amikor megvan a tökéletes apafigura, akkor semmi nem számít, csak az amit ő mond és tanít.

De aztán jött a 21. század, és jöttünk mi.

Mi, akik már a tévé és az internet közvetlen közelségében szocializálódtunk, akik számára a szabadság már nem luxus, hanem alapértelmezés. A mi életünk jóval kevesebb traumával jár, de attól még nem lesz egyszerűbb. Talán pontosan ez az elviselhetetlen könnyűség teszi nehezebbé. Egyvalamiben hosszú idő óta mi vagyunk az elsők: mi lehetünk az a generáció, aki végre igazán felnőhet, jóságos apuka nélkül.

A mi életünkben fontos az, hogy szabadnak és boldognak érezzük magunkat, hogy elhiggyük, bármit mondhatunk és vallhatunk, nem fog megállni a fekete autó vasárnap délelőtt a kapuban. Mi tudjuk, hogy így vagy úgy, de meg fogunk élni a fizetésünkből és azt is, hogy nem kell félnünk attól, hogy az orosz katonák végigvonulnak a városon és mindenünket elviszik. Minket végre nem kell senki megvédjen a nagy veszedelemtől, amitől félünk, mert nem félünk semmitől. Így aztán, ha valaki védeni próbál, azt rendesen vissza is utasítjuk. Nem tűrjük el azt, hogy valaki, aki egyértelműen alacsonyabban képzett és gyengébb képességű nálunk, taknyosnak nevezzen, csak azért, mert fiatalabbak vagyunk. Mi lehetünk az a generáció, akiknek a szólásszabadság fontosabb, mint a holnapi kolbász, mert tudjuk, hogy nincs olyan szcenárió, hogy holnap ne legyen kolbász.

Tudunk bízni magunkban, és meg is tennénk, de úgy látszik, ez a fentebb említett generációknak nem tetszik, és szeretnék, ha mi is gyerekek maradnánk, akárcsak ők. Az pedig, hogy lerántanak minket, a szánkat betömik és hozzákötöznek a földhöz, a legkártékonyabb dolog, amit tehetnek. Az előttünk járó generációknak egyetlen esélye van a felnövésre. Persze, egyénileg sokan felnőhetnek, ha leszakadnak a jóságos apuka kezébe való csimpaszkodásból, de a teljes generáció számára csak egy módot látok: hagyni minket felnőni. Hagyni minket megigazulni a saját látásmódunkban, tanulni tőlünk és elfogadni, hogy a mi generációnk nagyon más. És ha nekünk sikerül felnőni, akkor ők ezt a sokéves gyereklétet egyetlen döntéssel letudhatják, mégpedig azzal, hogy segítenek nekünk ebben a felnőtté válásban.

Hogy a mi generációnk mit tehet? Harcol a saját felnövéséért.

Tanul, mozgalmakban vesz részt, fejlődik és fejleszti a társait. Elkezd végre társadalomba szerveződni, megfelelő módon gyakorolja a demokráciát, a haladást pártolja, és közben folyamatosan gyomrozza az idősebbeket, hogy hagyják végre, hadd legyen már felnőtt.

Hogy készen állunk-e erre? Hát, nem hiszem. De kétségkívül ennek a gondolkodásmódnak a szorgalmazói már jelen vannak. És egyik közülük mindenképpen a MAKOSZ, és Fekete-Győr András meghívása is teljes mértékben ebbe az irányba mutat, függetlenül attól, hogy bármiben is egyetértünk-e vele vagy sem. A MAKOSZ néhány más szervezettel együtt azon dolgozik, hogy lassítsa azt a folyamatot, amely viszont egyértelműen a mi generációnk válasza a letaknyosozásra, és a felnőni nem hagyásra. Ez a folyamat pedig az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elhúzzuk innen a csíkot, ha lehet, minél messzibbre. Mert nekünk már nem a megélhetés nehézségei fájnak itthon, hanem az, hogy nincs kulturális, spirituális, intellektuális jövőnk, mert a felnőttkorunkat el akarják rabolni, és arra akarnak kényszeríteni, hogy gyerekek maradjunk. Az idősebb generációkból is, akiknek valahogy sikerült felnőniük, vagy igényük van rá, azok vagy már elmentek, vagy nagyon ezt tervezik. Így pedig lassan, de biztosan elérjük azt, hogy a Kárpát-medencét hülyegyerekek lakják, akik kikaparják egymás szemét, mert az egyik leborította a másik homokvárát.

(Remélem, nem) ez a jövő.

A cikk eredetileg a szerző blogján jelent meg. Fotó: XXV. DÖKSZAB

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Bukur Tamás

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória