Ostinato. Paul Goma író halálára

O

Nem lakott messze tőlünk a lágerben, Păuna grafitceruzával rajzolt térképe szerint legalábbis. Nekünk a Dunához, neki a telep központjához közelebb jelölték ki a barakkot, Praporgescu ezredes meg a két titokzatos özvegy, Maria Antonescu marsallné  és Lilica Zelea-Codreanu fővasgárdistané közvetlen szomszédságában. 

A Gherla – Lătești című, befejezetlenül maradt ikerregényében részletesen leírja első napját a lătești lágerben, és ebből a néhány oldalból az egész telep működése érthetővé válik: mintha egy koncentrált, lágernyi Romániával volna dolgunk, ahol semmi sem lehetetlen, ha az ember tudja, hova kell nyúlnia, és kiismeri magát a bonyolult, nagyonis változékony  hierarchikus viszonyokon. A különlegesen nagy értéknek számító öntöttvas platni beszerzését jegyeztem meg a leginkább – nekünk ugyanis bádogból készült, rozoga, szinte teljesen kiégett dobkályha jutott. 

Homályosan emlékszem rá, eljárt olykor a mi barakkunk előtt, ilyenkor a neve is elhangzott, hogy ti. ő Paul Goma, aki minden bizonnyal találkozhatott az apánkkal a szamosújvári börtönben. Legenda volt, de valahogy, noha közel került hozzánk, az is maradt.  

Goma kitöltötte a börtönéveit Szamosújváron, majd Lătești-en találta magát, a román gulág hírhedt barakktelepén. Börtönbüntetését egyetlen tollvonással több évig tartó kényszerlakhellyel egészítették ki. Különös ember volt, nem félt senkitől és semmitől. Nyíltan lázított, legalábbis szájalt a fegyveres őrökkel, mint aki sokkal keményebb iskolát járt ki a szamosújvári börtönben meg Jilaván, ahol sokszor kínozták meg és verték véresre, de ő az maradt, aki mindig is volt: 

renitens, öntörvényű, impulzív. 

A regény első – befejezett – felében nagy terjedelmet szentel Petrache Goiciu porkoláb, amiképpen ő maga írja, „életének és műveinek”, aki egyébként apám emlékiratában is fölbukkan. Valójában Goma regényét olvasva ismertem fel, min mehetett keresztül a szenvedéseit rendre elhallgató, vagy transzcendens-misztikus fénybe emelő apám a szamosújvári politikai foglyoknak kijelölt nevelőintézetben. Jó illatú ember volt ez a farkasnyakú Goiciu, tudtam meg a regényből, és azt is, hogy a politikai foglyok kínzása terén kivételesen nagy tehetséggel bírt ez az ember. És Paul Goma mintha örömét lelné a kínzásokban: tobzódik a részletekben, hangutánzó szavak, hangszilánkok özönével adja vissza a legperverzebb gyötréseket, leltárba veszi a szidalmakat és a verések alatt elhangzó, egy-egy szótagba sűrített, abszurd ideológiai vitákat.  

Paul Goma számára a börtön, vagy általánosabb értelemben a fogság a kimondás helye. A szereplői nem is cenzúrázzák magukat, ami a szívükön, az a szájukon, ezért aztán a szavakon akadnak fenn a leggyakrabban, a nyelv ugyanis nehezen tudja követni az érzelmeknek ezeket a szűk és zsúfolt cellákba szorított elemi kitöréseit. Harag, gyűlölet, bosszúszomj, honvágy, otthon maradt, beteljesületlen szerelmek, misztikus elragadtatások, erotikus gyötrődések. 

Leírásai, de naplói is tele vannak indulattal,

de rendszerint, főként a regények, mégis derűsek. Minden szóval szeret megküzdeni, ide-oda facsarja őket, és ha elégedetlen, új szót talál ki, hogy minél pontosabban érzékeltesse a történteket. Vaskos kötetet tesz ki az általa alkotott új román szavak gyűjteménye. 

Csonkolt szavakból álló csonkolt mondatok sorjáznak a regényeiben, virtuóz módon megszerkesztett párbeszédek váltják a különös ritmusú, levegő után kapkodó leírásokat. Megakasztott gesztusok, ütések, puffanások, nekicsapódások a zárka falának, vaságyak szörnyű zörgése, zárkazajok, légszomj: beszorítottság a fogság szűk, agresszív terébe és elszánt kitörni vágyás. Valamiféle folyamatos erőszak, ami az embereknek és a tárgyaknak egyként a sajátja. 

Radikális nyelvi kísérletek emelik a legjobbak közé a műfajilag nehezen behatárolható prózájának a legjavát: három-négy önéletrajzi regény, nem több, ezek közé tartozik a Gherla is, együtt a Lătești-töredékkel.

Romániában nem jelenhettek meg a könyvei ’89 előtt, ő viszont nem hagyta magát, így a legjobb német és francia kiadók adták ki lefordíthatatlannak tetsző regényeit. Nem is maradhatott sokáig az országban, a hetvenes években ismét letartóztatják, majd miután olyan személyiségek állnak ki mellette, mint Louis Aragon, Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Julia Kristeva vagy Italo Calvino, a román hatóságok megfosztják román állampolgárságától, Goma meg Párizsba költözik. Ahonnan nem szűnik meg folyamatos ágyútűz alatt tartani a Ceaușescu-rezsimet és kiszolgálóit, nem kímélve a legmenőbb írókat sem. 

Nagy, de egyenetlen életművet hagyott hátra. A Securitate által megszervezett, legendássá vált párizsi likvidálását túlélte, ám a kétezres évek elejére sikerült teljességgel kiszorítania magát a román és az európai irodalmi életből.  Az egykori „romániai Szolzsenyicin” – ahogyan Eugène Ionesco nevezte őt a hetvenes évek elején – a ’89-es fordulatot követően mindenkivel összeveszett, saját korábbi önmagával is szembekerült, vállalhatatlan kijelentések sorozatát tette, obskúrus és persze tragikus nemzetkarakterológiákba bonyolódott. Mint jelentős kortársai közül egyébiránt többen is, Szolzsenyicintől Milorad Pavić-ig. 

Az egyik regényének a címe: Ostinato.

Makacsság, igen: leginkább ez jellemezte őt. Amibe belerohant, abból sehogyan sem tudott kivergődni. Élete végére egyre mélyültek a sebei, elszigeteltségét vloggerként oldotta, rendszeresen posztolt videókban osztott ki mindenkit, aki útjába került. Nem tudott felejteni és megbocsátani, nem csak másoknak, önmagának sem. Az embergyűlölő Alceste, Molière tehetséges, szókimondó és tragikus mizantrópnak útját járja be, Párizsban éppen, a megbecsült írótól a magány feneketlen mélyéig.    

„Nem nagyon dicsekedhetünk a szabadság iránti szomjúságunkkal – hogyan is szomjaznál az iránt, amit nem is ismersz? Nem nagyon kínoz bennünket a szabadság iránti aktív szomjúság” – írja a Gherla-regényben, gondosan kiemelve a cselekvésre mutató jelzőt.  

Súlyos örökséget hagyott hátra: egy ellentmondásokkal terhes kor bonyolult mintázatú lenyomatát.

A koronavírus vitte el, 84 éves korában.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Visky András

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória