Pénzt vagy életet: miért nem tett többet a brit kormány?

P

Sokan elítélik az Egyesült Királyság kormányát, mert nem tett agresszívebb lépéseket a jelenlegi járvány megfékezésére. Bár mostanában sokat szigorítottak, még mindig messze járnak az olasz vagy spanyol kormány intézkedéseitől. Az igazság az, hogy egyelőre nem tudja senki pontosan, melyek a brit kormány indokai (hiszen a COBR, az angol sürgősségi kormánytanács titokban folyik). Az egyik legvalószínűbb magyarázat az, hogy viselkedéstani szakemberek ajánlására minél később szeretnének nagyon szigorú intézkedéseket bevezetni, mert úgy sejtik, az emberek többsége nem bírná pár hétnél tovább az otthonülést.

Az is nagyon fontos, persze, hogy sok szempontból precedens nélküli helyzetben vagyunk, és új megoldásokat kell találni, tehát bizonyos mértékben érthető, ha haboznak a döntéshozók. Viszont a legtöbb kormány bizonytalanságának van egy nagyon jól megalapozott oka. Ugyanis a kérdés az, mi az ára az olasz vagy spanyol mintára történő intézkedéseknek? Mi az ára annak, hogy mindenki „nyugodtan ül otthon, együtt a családjával, végre kicsit kikapcsol és elgondolkodik a számára fontos dolgokon”? Mi az ára annak, hogy „most egy kicsit (ami több hónap is lehet) megáll a világ”? 

Mi az ára egy olyan gazdasági válságnak, ami most rohamosan közelít?

Lássuk csak, pontosan miről is van szó. Megszoktuk már, hogy a gazdasági válságokat a piacok átláthatatlansága, a befektetők észszerűtlen döntései, csalások, rossz ösztönzők okozzák. A legtöbb válságot valóban ezzel magyarázzuk – nagyon ritka az, amelyik nem emberi kapzsiság, mulasztások vagy hazugságok miatt következik be. A 2008-as válság okait máig boncolgatják a közgazdászok, és ember legyen a talpán, aki átlátja az egész kérdést. Annyit viszont mégis lehet tudni, hogy az ingatlanárak irracionális növekedése, az jelzálogkölcsönökért felelős bankárok mohósága és a hitelminősítő intézetek surmósága fontos szerepet játszott. Éppen ezért most is sokan elkezdtek kutatni mélynél mélyebb okok és következmények után, mondván: a kapitalizmus, a globalizáció végzetes krízisével nézünk szembe, eljött a számadás órája. Furcsa módon a jelenlegi válság talán az egyik „legtisztább” az utóbbi száz évben: nem az emberi gyarlóság a ludas. Most nem arról van szó, hogy a szabályozás hiánya vagy a túlságosan szabad piacok ütnek vissza.

Ez a krízis egyszerűen azért jelentkezett, mert az új koronavírus tönkreteszi a gazdaság hálózatát. Ha az emberek nem tudnak a munkahelyükre bemenni, akkor nincs termelés: ez ilyen egyszerű, és ez hosszú távon nem fenntartható. A gazdaság nem csak azok miatt működik, akik reggel beülnek a kocsiba, vesznek egy lattét a Starbucksból, és estig töltögetik az Excel-táblázatokat a főnöküknek. Ezt a munkát el lehet végezni otthon, ha arról van szó. Gondoljunk most Romániára, de ez, kisebb-nagyobb változtatásokkal, érvényes más országokra. Vannak gyári munkások, vannak kisvállalkozók, bolttulajdonosok, bolti alkalmazottak, vannak gazdák, akik abból élnek, hogy a termést beviszik a városba és eladják a piacon, vannak emberek, akik tejfeldolgozó üzemekben dolgoznak, vannak a szórakoztatóipari alkalmazottak, színészek, zenészek, és lehetne sorolni még hosszan. Másképpen mondva: nemcsak a szolgáltatási szektornak az a része létezik, amit a középosztály ismer, hanem van egy másik része is, elsősorban az ipari és a mezőgazdasági szektor is, ami nagyon nagy veszélyben van.

A kormány hosszú távon nem tudja megoldani az ő problémáikat, 

sőt, valószínűleg középtávon sem. A jegybank, vagyis a BNR és a kormány meg tudta oldani azokat a kríziseket, ahol volt termelőerő, csak a piac rosszul osztotta el a tőkét és ebből következően a munkaerőt (tehát, ahol magyarán mondva ostobaságokat csináltak a bankárok és a befektetők). Az expanziós politika (vagyis a kormány pénzt ad a népnek) működik ilyenkor, például a 2008-as krízis idején bevált. Ez azért van, mert az emberek tudtak dolgozni, csak éppen sokan nem a megfelelő helyen dolgoztak – hogy nagyon leegyszerűsítsük az összefüggéseket. Most azért nem biztos, hogy mindez működni fog, mert fennáll az esélye annak, hogy meghatározatlan ideig megáll a termelés. Ha a járvány valóban májusban tetőzik (ami eddig a legoptimistább előrejelzés), akkor megtörténhet, hogy a megelőző intézkedéseket még több mint két hónapig érvényben kell tartani, de lehet, hogy még tovább. (Remélhetőleg hátha mégis hamarabb megoldódik a helyzet – talán oltással, vagy ha a fejlemények kapcsán kiderül, hogy fokozatosan lehet lazítani a legszigorúbb kényszerintézkedéseken.) 

Tegyük fel, hogy a kormány két hónapig gyakorlatilag az ideiglenesen bezárt cégek helyett osztja a fizetéseket – másképp a munkahely nélkül maradt alkalmazottak vagy vidéki termelők (akiknek megtakarításaik is alig vannak) nincs miből éljenek. Elsősorban azt a kérdést kell feltennünk, hogy honnan szerzi ezt a pénzt a már amúgy is rettenetesen eladósodott kormány? Másodsorban: ha nagyrészt csak élelemre és gyógyszerekre lehet költeni ezt az összeget, akkor pontosan az történik, amit látunk: felmennek az élelmiszer- és gyógyszerárak. A pánik miatt (is) nyugodtan feltételezhetjük, hogy az emberek a fizetésük sokkal nagyobb részét fogják erre költeni. És ha felmennek az élelmiszer- és gyógyszerárak, akkor mindenki arra számít majd, hogy a jövőben is tovább növekednek, ezért érdemes minél hamarabb bevásárolni, ami önbeteljesítő jóslattá válik: 

tényleg gyorsan fognak emelkedni az árak.

London külvárosaiban már a hiperinflációra emlékeztető körülmények tapasztalhatók: az élelmiszerboltokban csak akkor talál az ember bármit, ha nyitáskor megy be. Ez a jelenség pedig nehezen állítható meg – a fizetések értéktelenednek, és nem tiszta, hogy mikor ér véget az egész.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a tönkremenő cégeknek a tulajdonrészei, részvényei is elveszítik értéküket. A részvény-tulajdonosok rengeteget veszíthetnek, főleg, ha értékpapírjaiknak (a részvények mellett a kötvények) nagy része összeomlik. Ha ez a szóban forgó tulajdonos egy befektetési bank vagy befektetési alap, akkor nem egy ember veszítheti el a vagyonát, hanem több száz vagy több ezer, és ha a londoni vagy a New York-i befektetési bankokról beszélünk, akkor sokkal, de sokkal többen. És ez nem azért történik, mert „bóvlikötvényeket” vettek a befektetők, vagy mert valójában semmit nem értek az adott porfólióban szereplő részvények, cégek. Teljesen jól működő vállalatok mehetnek tönkre hirtelen, és azt is mondhatnánk, hogy senki sem „hibás” ezért.

Amikor egyesek azt állítják, hogy most „egy kicsit lecsendesedik minden”, valamiért elfeledkeznek azokról, akik most elveszíthetik munkahelyüket, fizetésüket, megélhetésüket, akik lehet, hogy nem tudnak pénzt keresni a családjuknak, akiknek nem biztos, hogy olyan jól jön most egy „kis vakáció”. De arról is megfeledkeznek, hogy egy gazdasági válságnak milyen hatásai vannak a jövőre nézve. Vegyük csak a munkanélküliséget, ami válság esetén garantáltan megnő. Tény például, hogy azok az egyetemisták, akik egy válság idején végeznek, és ilyenkor kell munkahelyet keresniük, azoknak lényegesebb kisebb lesz az átlagfizetésük – egész életük során! – mint azoknak, akik nem válság idején végeztek. Tény az is, hogy a munkanélküliség és az öngyilkossági ráta között nagyon erős kapcsolat (pozitív korreláció) van: a munkanélküliség stresszel, depresszióval és elkeseredettséggel jár (a munkanélküliség hatásairól röviden és egyszerűen itt lehet többet olvasni).

Mindezt nagyon jól tudja a brit kormány.

A holland kormány is nagyon jól tudja, de most minden cinizmust félretéve, valószínűleg a román kormány is. Vészhelyzetben az emberi élet csak egy szám, és a vezetők most azt mérlegelik, hogy mi veszélyesebb: a gazdaság összeroppanása vagy azok a halálesetek, amelyeket a vírus okozhat. A brit kormány ezért habozik.

Remélem, hogy tévedek és másképp fog alakulni minden. De éppen azért, mert a kormányok látják át a legjobban a helyzetet, most tényleg csak egyet tehetünk: be kell tartanunk az óvintézkedéseket, és ha lázadni akarunk, akkor tegyük otthon, ahol senkinek sem árthatunk. És még egy dologra szeretném figyelmeztetni mindannyiunkat. Mielőtt olyasmiket mondunk, hogy ez most egy „szünet” vagy egy lehetőség arra, hogy „mélyen magunkba nézzünk”, előbb gondoljunk arra, mások hogyan élik meg ezt az egészet.

Mindenekelőtt meg kell tanulnod valamit, s mindjárt jobban kijössz az emberekkel. Csak akkor értheted meg őket, ha az ő helyzetükbe képzeled magad. Úgyhogy valósággal bele kell bújnod a másik ember bőrébe.” (Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!)

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Markó Balázs

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória