Sárgamellényes lázadók Franciaországban – és Magyarországon

S

A sárgamellényesek lázadásának még mindig van lendülete, sőt. Hiába ígérte meg Emmanuel Macron elnök, hogy nem vezetik be az üzemanyagárra kivetendő adót, a majdnem népfelkeléssé duzzadt tiltakozássorozat aktivistái eltökéltek, hogy addig nem nyugszanak, ameddig ez a kormány és vele együtt az államfő meg nem bukik – vagy addig ameddig érezhető károkat nem okoznak abban a rendszerben, amely folyamatosan a gazdagok, a bankok és a vállalatok kedvében jár, a társadalmi haladás egyetlen lehetőségét a felsoroltak érdekeinek védelmében és támogatásában látja, és szemet huny a válságokat kiváltó adócsalás, a lopás, a hegemón termelési folyamatokban kódolt kizsákmányolás, a mindennapi emberi élet és a természethez való emberi viszonyulás folyamatos financializálódása (áruvá és fogyasztás tárgyává tétele) fölött.

A tüntetéseket, a kisebb-nagyobb utcai lázadásokat

tehát nem pusztán az üzemanyagadó tervezete váltotta ki. Ott lebeg fölöttük a Macron-kormány teljes neoliberális politikája, amely – ugyanúgy, mint Európa minden államában, így Magyarországon és Romániában is – a tőkének szolgáltatja ki az országban előállított tudást és munkaerőt: mind a nyugdíjrendszer, mind a tanügy újabb reformok elébe néz. A vállalatok és a bankok pedig adócsökkentésben és további állami támogatásban részesülnek. E folyamatnak csak a felszínét jelenti, hogy e reformok árát közvetve az adófizető polgárok fedezik, majd az általuk okozott károkét is. Ők állják az összes társadalmi és ökológiai kockázatot, amelyekért elsősorban a neoliberális embertípus gyártására szakosodott kormányzati és piaci intézkedések a felelősek.

A lázadás tehát a neoliberális kormányzatiság, azaz a kapitalizmus ellen irányul, hiszen a neoliberalizmus korunk kapitalizmusa – írja Pierre Dardot és Christian Laval A globálrezon című, lenyűgözően átfogó, 2009-ben megjelent elemzésében. Ugyanez érvényes a magyarországi rabszolgatörvény kiváltotta tüntetésekre, noha a Dardot–Laval-kötet megjelenése óta hatalomra került egy újfajta kormányzat, amelyet illiberalizmusnak nevezhetünk, a kapitalizmus egy nyíltabban autoriter és reakciósabb arca. 

Mindezt a tüntető tömeg – nem a tüntetésekre rátelepedni kívánó, a menetelések élén pöffeszkedő, és ugyancsak neoliberális pártemberekre kell gondolni – nem tudja a maga számára megfogalmazni. Ez akár a tüntetések eredménytelenségét vagy részlegesen eredményes kifulladását okozhatja, ami többnyire azt jelenti, hogy minden megy majd tovább a régiben – mind Magyarországon, mind Franciaországban. (E két ország párhuzamával éppen azt kívánom hangsúlyozni, hogy nincs lényeges különbség az Orbán Viktorék által képviselt és az Emmanuel Macronék által képviselt kormányzatiság között, legalábbis ami néhány strukturális elemét illeti.)

Ameddig azonban egyik-másik tüntetéssorozatnak lendülete van, adott a lehetőség, hogy együtt arról beszéljünk, milyen ez a rendszer, amiben élünk, milyen konstrukció a nemzetállam vagy az Európai Unió, mi a tőke, milyen a Dardot–Laval által „neoliberális embertípusnak” nevezett ember, hogyan válunk – kisebb-nagyobb mértékben – ilyenné, és így tovább. Ugyanis addig, amíg ezeket a kérdéseket nem vesszük komolyan és nem leszünk hajlandók velük foglalkozni, parányi esélye van csak annak, hogy tudni fogjuk, milyen jellegű változásokra van szükség – mind egyéni, mind csoportos gondolatvilágunk és életvitelünk szempontjából – ahhoz, hogy olyan, kifejezetten antikapitalista és demokratikus alternatíván dolgozzunk minél többen, amely radikálisan ellentétes a hegemón rendszer logikájával és működésével. Azon rendszerével, amely az egész emberi tevékenység fenntarthatóságát is komolyan veszélyezteti a Földön.

Hiba és tévedés volna az üzemanyagdíj elleni francia lázadást ökológiaellenesnek minősíteni.

A lázadás – amely még véletlenül sem egységes; láttuk, hányféle frakció, csoport és társadalmi osztály vesz részt benne –  a felszínen a dolgozók és adófizetők megmozdulása a fent említett általános kormányzati trendek és az általuk konkrétan tapasztalt megélhetési, létfenntartási viszonyok ellen. (Joshua Clover cinkos iróniával úgy fogalmazott a sárgamellényesekről írt cikkében, hogy aligha van ökotudatosabb cselekedet az autók rongálásánál.) Ezek az anyagi körülmények és feltételek pedig – ismétlem, a felszínen – arra szolgálnak, hogy a dolgozó osztályok biztosítva érezzék, illetve újratermeljék saját létfenntartásuk és reprodukciójuk lehetőségét.

Szóval egy olyan dolgozói lázadásról beszélhetünk – mind a franciáknál, mind Magyarországon –, amely a munkával és a termeléssel kapcsolatos. Követeléseik a dolgozó emberek munkájának árfeltételeire irányulnak, és azokat próbálják a politikai képviseletet kikerülve, direkt módon megszabni. Ami azt is jelenti – és ezzel egy fokkal mélyebbre hatolunk, illetve visszatérünk a fent említett neoliberális és illiberális kormányzatiság kérdéséhez –, hogy a tüntetések a termelés, a javak előállítása, azok forgalma, illetve a gazdasági-politikai részvétel (vagyis az egyenlőség és szabadság) kontextusában robbantak ki. Hogy ez a kontextus részleteiben mennyiben körvonalazódik a tüntető tömeget képező emberek fejében, a következőn múlik, bármennyire is banális mozzanatnak tűnik ez. Azon múlik, hogy akivel csak lehetséges, akivel csak tudnak, nyíltan elbeszélgessenek azok az antikapitalista csoportok (nem pártok!), amelyek ezeket a kérdéseket már elkezdték a maguk számára tisztázni, és megpróbálták megérteni a tőke, a termelés és az állam viszonyát. Hiszen a rövidtávú célok, a mindennapok kényszerítő szükségeinek kielégítése viszonylag rövid időn belül, nagy erőbedobással és szervezettséggel elérhetőek, de a holnap kérdése megmarad. Mit szükséges másképp csinálnunk ahhoz, hogy a küzdő nép, a dolgozók és a tőke ellentétéből fakadó állandó szembenállásban mi, a dolgozók ne kényszerüljünk folyamatosan a vállalati vagy gazdasági logika és törvények előtti re-aktív és a hatalommal szemben meghunyászkodó, már-már könyörgő pozícióba, hanem képesek legyünk az antikapitalista szerveződés kezdetben kis, lokális formáira, majd nagyobb léptékű, akár határokon átívelő közös ellenállásra? Ezeket a kérdéseket komolyan feltenni magunknak – a mai domináns szélsőjobboldali és liberális narratívák vakító villogásában – már felér egy kisebb győzelemmel.

A sárgamellényes mozgalom aktivistái éppen a napokban, lázadásuk VIII. felvonása során szólították fel a franciákat arra, hogy tömegesen vonják ki megtakarításaikat a bankszámlákról. Annak a reményében tették ezt, hogy Macron kormányát rábírják olyan jogszabályok bevezetésére, amelyek lehetővé tennék a termelés-fogyasztás kérdésével egységet képező, ellenőrizhetetlen és hierarchizált politikai döntéshozatal demokratizálását; olyan jogszabályokat követelnek, amelyek több esetben lehetővé tennék az állampolgárok számára a közvetlen szavazást egy-egy törvénytervezet kapcsán, illetve, hogy ők maguk is részt vegyenek a törvényalkotás bizonyos folyamataiban. A sokaság egy másik fontos és egységes követelése az ISF (impôt de solidarité sur la fortune), vagyis a vagyonadó újbóli bevezetésére vonatkozik, amelyet Macron kormánya törölt el még 2017-ben. Hogy mindezen követeléseknek milyen kimenetele lesz, azon múlik, hogy a továbbiakban Macron milyen eszközökhöz nyúl a tüntetőkkel szemben, és azon, hogy a tüntetők meddig mennyire elszántak és kitartók a barikádokon. Még az is lehet, hogy e több hónapja zajló lázadás többről fog szólni, mint amilyen jellegű követeléseket a klasszikus „kenyeret, munkát” jelszó tartalmaz, vagyis hogy képes lesz a létfenntartási reprodukciós érdeket annyira meghaladni, hogy a társadalmi igazságosság rendszermódosító – semmiképp sem forradalmi – elemeit be tudja csempészni az Élysée-palotába. Többre, egyelőre, nem számíthatunk.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Dobrai Zsolt Levente
Dobrai Zsolt Levente

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória