Sok múlik most a vezetőinken – tulajdonképpen életek múlnak rajtuk. Figyeljük őket, fejtsük meg őket, és ha valaki igazi leader benyomását kelti, őt jól jegyezzük meg magunknak. A mostanihoz hasonló válsághelyzetekben nem azok lesznek a leaderek, akik annak építik magukat, hanem azok, akikre a közösségnek valóban szüksége van. Látni fogjuk – pontosabban már látjuk is –, hogy vannak olyan politikusaink, akik a járványt kommunikációs opportunitásnak tekintik, túlreagálnak, teátrálisak, olyan frissen vasaltan, peckesen, porszívóügynökösen energikusak, ájult ötleteket dobnak be, és helyet szorítanak maguknak a hírfolyamban. Kár lenne a leadereket közöttük keresni. Lesznek még az óvatoskodók, a mindenkivel egyetértők – ők lesznek túlsúlyban – ők sem leaderek. Vannak még a cinikusok is: „mit nekem az ostoba nép!”. És persze ők sem válnak leaderré soha.
Az a kép kísért, amikor a pestis alatt a vezetők egy része bűnbocsánati körmenetekre buzdított, ahol persze majd’ mindenki megfertőződött, mindeközben ők maguk vidéki rezidenciáikon húzták meg magukat. Egyes krónikák szerint a vidéki rezidenciák apokaliptikus orgiáknak is helyt adtak, mert ha már mindegy, akkor legalább legyen kövér! Félreértés ne essék, az elvonulás mellett is vannak érvek, talán az apokaliptikus orgiák mellett is. Válságban más az idő természete. Pestis nélkül Newton nem vonult volna vissza szülőfalujába, és talán nem alkotta volna meg a gravitáció elméletét, nem vitte volna előre az optikát és a színelméletet, és így tovább. De Newton nem volt politikus.
Milyen lehet most egy igazi vezető? Mindenek előtt érti az aktuális helyzetet, megérti a lehetséges dinamikákat, tud prioritizálni, terv- és akcióképes, és nem utolsó sorban tud úgy kommunikálni, hogy oldja az emberek feszültségét, sőt, megfordítsa a hangulatot, és pozitív energiákat szabadítson fel. Persze nem lehet minden politikus Churchill, de egy kissé minden leadernek Churchillnek is kellene lennie. A teljes politikai osztályunk vizsgázik most, és mint ahogy az elmúlt 24 óra fejleményei mutatták, a legtöbben nem tudnak semmit sem elgondolni a politikai játékon kívül, ami az egyedüli játszóterük, így a pálya széle kognitív határuk is egyben. Talán azt látjuk majd, hogy a rendíthetetlen ünnepnapi szónokok angolosan lelépnek, a kis szürkék pedig, akiket senki nem vett komolyan, igazi védőkké válnak. A vezetőink most vizsgáznak igazán, és ha igazi ledereket látunk, ne felejtsük el őket akkor sem, amikor a baj után nagy lendülettel visszaállnak a hordókra a jól megszokott arcok, és minden érdemet maguknak követelnek.
