A Transindex közölte a hírt, s hozzá a videót itt, tessék elolvasni, megnézni: nagydarab fehér férfi (sofőr?) veri söprűnyéllel nyilvános területen a huszonöt esztendős roma fiatalasszonyt, akinek a karján a csecsemője; láthatólag a kisgyereknek is oda-odasóz.
Van még egyéb is (a hatóság nem lép közbe stb.), nem akarom elismételni.
Ha ezt valaki elolvassa, megnézi – gondolhatnánk – , örökre kigyógyul a rasszizmusból. Hiszen ez olyan egyszerű. Olyan világos.
Tudjuk, hogy nincs így.
A fajgyűlölet, fajüldözés megint egyre intenzívebb (s érdemes idesorolni a vallásfelekezetek, kultúrák, nemzetiségek üldözését is, mert az üldözés és népirtás logikája ma egyértelműen rasszista) a világ sok részén, nem sorolom föl őket. Mindez tudható, leírt, lefényképezett, dokumentált, megsiratott, majd megunt, elfelejtett, holt anyag.
Ez a cigányasszony még szerencsés, másutt egykönnyen megölhették volna. Romák elleni atrocitások vannak Nyugat-Európában is.
Mindegy, Zilah közel van, könnyebben elkeseredünk rajta, mintha messzebb esett volna meg.
Vasárnap délután elmentem a Szépművészeti Múzeumba (Budapesten), csak néztem képeket, nem volt különös esemény, az állandó kiállítás – mondjuk Bécshez vagy Münchenhez képest – szerény, de így is nagyon boldogító volt. Régen elvetettük azt a gondolatot, hogy a művészet és a filozófia „nemesít”, jobbá tesz bennünket, de bevallatlanul ott a remény mégis. Rá kell jönnöm, ez esett annyira jól. A banális érzés, hogy megtisztul az ember a jó művészettől. Az eltagadott remény.
Tegyünk le róla.
Én múzeumba megyek, nem messze nőt vernek Zilahon.
Hiába beszél Jézus meg Masaccio meg Bach meg Kant meg Beethoven.
Megverik, mert cigány. Halál nyugodtan, komótosan, magabiztosan üti a pasas a söprűnyéllel, nem zavarja, hogy megláthatják. Érzi, hogy mellette a közvélemény.
Brancacci-kápolna?
Kiűzetés a Paradicsomból?
Masaccio is tudta. Tudta, hogy megverik a cigányasszonyt a söprűnyéllel.
Minden hiába.
Mindenkire sor kerülhet.
Én is voltam egyszer a Santa Maria del Carmine templomban, ott van a Brancacci-kápolna, ott vannak Masolino, Masaccio, Filippo Lippi freskói. Sok millió ember járt már ott, akkor is rengetegen voltak. Csak meg kell nézni. De még tökéletlen reprodukciókon is minden látszik, ami kell a lelki üdvösséghez.
Sok ember imádkozott abban a szép templomban.
A túlvilágon talán hasznukra vált, idelenn azonban nem történt sok jó. Gyötrik az embereket, ártatlanokat és vétkeseket vegyest, szégyelljétek magatokat, nyomorultak. Szégyelljük magunkat, nyomorultakat.
Nincs példa, nincs minta, nincs tanulság. Tudom a jót, a rosszat cselekszem, mondja az Írás (Róm. 7, 15).
Voltaképpen nem bonyolult, mit kellene tenni, hogy ne így legyen. Csak nem akarja az emberiség, hogy ne így legyen.
Megvertek egy cigányasszonyt Zilahon. Kit érdekel. A segélyhívót nem, a rendőrséget nem, annyi még borzalmasabb dolog történik minden percben. Véletlenül elém került egy hír, meg nemsokára filmfesztiválra megyek éppen Zilahra, ahol antifasiszta és antinacionalista mozikat fogunk nézni és vitatni nemzetközi (de főleg bukaresti és kolozsvári meg persze szilágysági) közönség előtt, pl. Radu Jude és Kincses Réka filmjét. Nevetséges, igazán. Majd bizonyára szóba hozom ezt az esetet, ha addig el nem felejtem, de nem, mert pár hét múlva lesz csak, addig talán mégse. Semmi értelme nem lesz, ahogyan ennek a kis jegyzetnek sincsen semmi értelme. Írni szoktam, hát írok, mi egyebet tehetnék.
Mindenki föl van háborodva, hogy már megint szabálytalanul kötött ki Olaszországban egy menekülteket szállító hajó. Igen, szabálytalan. Jogsértő. Önkényes. Sokan szeretnék – Firenzében is, ahol a Brancacci-kápolna található – , hogy a menekültek fulladjanak bele inkább a Földközi-tengerbe. Hát persze. A templom szerkezetét megerősítik, a freskókat gyöngéd szeretettel és hihetetlen hozzáértéssel, akríbiával restaurálják. Úgy is kell. Masaccio és Masolino nélkül nem lehet élni, én legalábbis nem szeretnék. De úgy se lehet, hogy a műveik léteznek. Még az is lehet, hogy rosszabb így. Ha az emberiség olyasmire képes, mint a Brancacci-kápolna, akkor hogyan engedheti meg magának, hogy söprűnyéllel verje a cigányasszonyt a zilahi buszállomáson? Ez ugyanis, barátaim, ugyanaz az emberiség, nem másik, hiszen csak egy van belőle.
Hitler is az embertársunk volt, hívő felebarátaink az ő föltámadásáért is imádkoznak, nincs kivétel.
Nyitókép: Masaccio: Kiűzetés a paradicsomból, 1425 körül, részlet / Wikipedia
