Nyomozás
Ahogy barátom mesélte régi emlékét, egyszerűnek látszott a dolog. Egyetemi hallgató volt, kíváncsi ember, és házkutatáskor találtak nála egy példányt a Mein Kampfból. Bevallotta, hogy az ószeren vette. Hihető. És megoldja a gondot, mármint a szekus főhadnagy gondját: a barátom náci, és mint ilyen, a román szocialista állam ellensége. Aztán szülővárosában a szülei lakásán is volt házkutatás. Csakhogy ott valami más került elő, amelyből kiderül, hogy barátom apját az akkori törvények szerint büntetőszázadba sorolták. Hogy mit büntettek, nem volt világos. Maga zsidó? – kérdezte aggódva a rosszat sejtő, mert tapasztalt főhadnagy, aki a házkutatást elrendelte és irányította, a Mein Kampfot olvasó náci apjától. – Az vagyok, hangzott a válasz. – Hát akkor tovább bonyolódik a helyzet. Mi legyen? Az egyszerű megoldás az lett, hogy barátomat eltávolították az egyetemről. Hogy mint nácit vagy mint zsidót – sosem derült ki.
Nemzeti kenyér
Nyolcvanas évek. Téli délután. Sorbanállás kenyérért. Mihályt hazaküldöm. Mellettem kopott, sovány férfi. Rámszól:
– Román kenyeret eszik! Aztán más nyelven beszél.
Én sem vagyok barátságos: – Azt a kenyeret eszem, amiért megdolgoztam. Mint maga. Együtt állunk a kenyérért.
Némi szünet. – Egyébként, az alkotmány szerint, beszélhetek a saját nyelvemen is. Vagy magának az alkotmány se tetszik? – kérdezem, mint egy igazi honleány. Csend. A kenyér késik. Vagyis a kenyérgyár teherautója. Várunk. Kell a kenyér. Akármilyen kenyér. Hallgatunk.
Másnap délelőtt. Vonzó pult Katonáék – patinás kolozsvári dinasztia – magánfalatozójában.
– Van még kaszinótojás?
– Nálunk, kérem – hangzik a higgadt válasz – kaszinó nincsen. De orosztojással szolgálhatok.
– Árt nekem a majonéz. És drága. De kívánom. Friss zsemlével szervírozzák.
(Részletek a szerző emlékiratainak készülő második kötetéből)