Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács úgy döntött, megemlékezést tart a Temesváron kitört ’89-es forradalom harmincéves évfordulóján. Emlékezés – mondom – de tulajdonképpen nem az, sokkal inkább mítoszteremtés.
Ehhez elsősorban elég volt csak ránézni az esemény plakátjára, amelyen Orbán Viktor és Tőkés László áll szemben egymással, és máris látszik az üzenet: a néző kezelje egyenlő félként a romániai és a magyarországi történelem két ikonikus alakját. Hiába, hogy kettejüknek – legalábbis ebben az értelemben – nincs sok közük egymáshoz. Tőkés makacs, az emberi és kisebbségi jogokért kiálló lelkész volt 1989-ben, Orbán pedig még forrófejű, fiatal liberális politikus. Persze egy plakát sosem a múltról szól: az EMNT szubtilis vágyát tükrözi inkább, hogy egyenlő félként láttassa Orbán Viktort és az általa éppen ez évben „leépített” Tőkés Lászlót. Mert a magyar miniszterelnök az EP-ben Fidesz-listán eltöltött öt év után végleg félreállította az expüspök-politikust – ám az már önmagában egyfajta parkolópálya volt.
De ha ennyi az egész, akkor miért foglalkozom mégis ezzel a jelenséggel?
Ugyanis több baj is akad vele. A legszomorúbb azt látni, hogy a Fidesz prominensei nélkül nem lehet már megszervezni egy ünnepséget Erdélyben, a Bánságban vagy a Partiumban. És nem az a probléma, hogy eljönnek, hanem hogy olyan számban vannak jelen (miniszterek, parlamenti képviselők, EP-képviselők, válogatott cigánylegények), hogy gyakorlatilag az erdélyi magyarság képviselete olyan pódiummá alacsonyodik, amelyre a magyarországi prominensek felállhatnak (ez persze taposással jár), és onnan szórhatják szerteszét irreális víziókat.
Orbán Viktor például kijelenti Temesváron, hogy újra felépíti Közép-Európát, és az lesz az új Kánaán. Mindezt úgy, hogy az általa vezetett kormánynak többnyire azon múlik a külpolitikai sikere, hogy tud-e olcsó munkaerőt biztosítani a német multiknak, és azon, hogy e folyamat során a német politikum elnézze neki, amint határokat feszegetve illiberálkodik. De hogy pontosan miért a Temesvárról indult forradalom évfordulóján jeleníti meg vízióját Orbán, az titok. Csak arra lehet gondolni, hogy egy jól csengő brandet szeretne elhappolni. Igen ám, de mi marad abból, amit Orbán elhappol? Sikerült egy eksztatikus pillanatot összefideszeznie. Az örök szabadságharcos miniszterelnöknek nem elegendők a saját rendszerváltó és Brüsszel-ellenes szabadságharcai, a szomszéd országéi is kellenek.
Tőkés Lászlót elporlasztja a rozsda…
Tőkés László az elmúlt harminc évben efelé a pillanat felé tartott: addig-addig erodálta magát, hogy mára a romániai forradalom hőse “kifutófiúvá” vált a magyar nagyvezír árnyékában: felmondja a mantrát, ha kell és alig hallhatók a saját gondolatai. Ha az EP-ben migránsozni kell, akkor migránsozik, ha békülékenynek kell lenni, akkor békülékeny.
A temesvári forradalomról szóló EMNT-megemlékezés hatalmas mulasztása, hogy tovább növeli a szakadékot a román és a magyar közösség között: míg a magyar kormányfő jelen van, és magyar állami pénzből épített templomot avatnak, addig egyetlen román kormánytag sem kószál pont Temesváron. Olyan, mint egy mini-Tusványos, néhány izgalmas beszélgetéssel, de olyan véletlenül néha Tusnádfürdőn is akad július harmadik hetében. És abban is hasonlít a kettő, hogy Orbán megint víziót hallucinál a hívei elé.
Másrészt az elmúlt időszakban tovább szélesedett ez a szakadék. Ezt jól jelzi éppen az, hogy visszavonták Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az erdélyi magyar politikum legjobboldalibb (?) fele erre nem azt a választ adta, hogy akkor megpróbálja megértetni magát, megmagyarázni, mit is jelent az autonómiatörekvés, mit is akarunk, milyen jogaink nincsenek betartva, hanem megsértődött és meghatványozta a fideszes jelenlétek számát.
Másrészt hatalmas cinizmus és szervilizmus kell ahhoz,
hogy valaki éppen Orbán Viktorral ünnepelje a felszabadulást. Nem hiszem, hogy sokat kell érvelnem ezen állításom mellett: a magyar kormányfő egyre inkább hasonlít egy szektavezérre, a híveiről lepattog bármilyen, az irányába megfogalmazott kritika. Az viszont tény, hogy a magyar társadalom jó része azzal szembesül, hogy Orbán hétről hétre valamelyik szabadságjoggal cicázik – legutóbb éppen a független alkotóművészek érezhették, hogy a miniszterelnök a fejük felett lengeti Damoklész kardját, de az évek alatt ledarálta a civileket, rabszolgatörvényt küldött a munkásokra és kormányának számolatlan intézkedése van, amely társadalmi csoportok sokasága számára nem éppen a felszabadítással egyenlő.
Olyan politikus jelenléte, aki a fél- vagy egészen autokrata rezsimeket tartja követendő mintának a liberális demokráciák helyett, meglehetősen furcsán hat egy rendezvényen, amely a diktatúrától való megszabadulásról szól.
Mert – és ez a legnagyobb cinizmus –, támogatni az orbáni törekvéseket, az általa fenntartott félautokrata, hibrid rezsimet, valamint a demokráciát: tetszik vagy sem, de egyszerre nem lehet. Az EMNT Orbán meghívásával és szerepeltetésével az 1989. decemberi forradalom ünneplését üres és jelentéktelen gesztussá változtatja, és azt üzeni, hogy gyakorlatilag a román nacionalista elnyomó rendszert könnyen és szívesen felcserélnénk egy magyar etnicista elnyomó rendszerre, és hogy a nemzetiségeken felülkerekedő szolidaritás, amelynek a temesvári polgárság és munkásosztály a jelét adta 1989-ben, mára semmit sem jelent.
Márpedig, ha ilyen rendezvényeken is csak hőstörténeteket mesélünk, és nem próbáljuk meg az akkori rendszert kontextualizálni, akkor egyáltalán nem garantálható, hogy az egyének morális tartása megmaradjon akkor, ha valaki manapság illiberálissá hajlítja körülöttük a teret. Tőkés László harminc évvel azután írta át magát jelentéktelenné, amikor ő volt a legnagyobb főszereplő.
