Volt egy MOGYE, és mi marad utána?

V

Kétségbeesett tiltakozásba fogtak a napokban az egykori Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), ma már Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) diákjai. Több, mint 300 hallgató tüntetett a megváltoztatott vizsgaszabályzat miatt. Az újabb konfliktust az váltotta ki, hogy az egyetem új vizsgaszabályzatának értelmében a diákoknak egységes vizsgatételek szerint kell vizsgázniuk, tantárgyanként és tagozattól függetlenül. Hogy ez mennyire abszurd és milyen mértékben sérti a tanszabadságot, továbbá az egyes tagozatokon, különösen a magyar tagozaton folyó oktatás szabadságát, talán nem szorul különösebb magyarázatra.

Arra viszont már sürgősen magyarázatot érdemelne a közösség: hogyan és miért jutottunk ide? Azaz oda, hogy az egyetem diákjainak – főként a magyar tagozaton tanulóknak – már a vizsgaszabályzat miatt is tiltakozniuk kell, oktatóik pedig láthatóan vergődnek a tehetetlenség miatt (ne feledje senki, hogy a magyar tagozat csak formálisan létezik, annak ellenére, hogy az egyetem szenátusában a helyeknek kb. a 30%-át birtokolja), és közben

a teljes MOGYTTE magyar közössége magára van hagyva!

Hogyan lehetne másként értelmezni azt, hogy a MOGYE bő két évtized alatt lassan, a szemünk láttára MOGYTTE-re változott át, és az intézmény magyar tagozata odáig jutott, hogy az oktatási folyamatban lényeges, de nem a legalapvetőbb tevékenység, az oktatott tananyag számonkérésének folyamatára és menetére sem tud hatással lenni? A legutóbbi eseményekkel párhuzamosan az alábbiaknak lehettünk tanúi az elmúlt napokban, években és évtizedekben az erdélyi magyar prérin…

Tiltakozó feliratok az egységesített vizsgarendszer ellen a MOGYTTE-n
Tiltakozó feliratok az egységesített vizsgarendszer ellen a MOGYTTE-n

A marosvásárhelyi egyetemi hallgatók tiltakozásának kezdetét közvetlenül megelőzve vagy azzal egyidőben zajlott a közelgő EP-választások előkampánya, átadták az Ezüstfenyő-díjakat, megtartotta ülését az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, felavattak ezt-azt stb., stb. Mintha minden a legnagyobb rendben lett volna: zajlott a közélet. A mostani marosvásárhelyi helyzet okán az első napokban már egy darab közleményre sem futotta, pedig három politikai szervezet is versenyben van az ilyen alkalmakért. Még a virtuális térben is csak elvétve lehetett harcos hangnemű kiállásokat olvasni az erdélyi magyar állami felsőoktatás mellett. Egészen addig, amíg a diákok – valószínűleg már megelégelve a vizsgák körül kialakult egyetemi káoszt – több napon át tiltakoztak, magyarul, románul és angolul tanulók közösen. Azt gyanítom, ezzel lépéskényszerbe hozták mind a MOGYTTE vezetőségét, mind a már méltóságukban alaposan megsértett magyar tanári kart is.

Hogy a politikusok miért vártak ilyen sokáig, azt csak gyanítani lehet. Egyrészt könnyen elképzelhető, különösen a MOGYTTE vezetői, az egyetem magyar tagozatának vezetői, valamint a helyi és országos magyar politikai szereplők között nemrég lezajlott, javarészt sikertelen tárgyalás fényében: a politikusok nem akartak újfent megszólalni, és a marosvásárhelyi egyetem-ügyek megoldásának folyamatában újabb sikertelenséget elkönyvelni. Másrészt: az erdélyi magyar politikai szereplők ezúttal miért nem léptek olyan serényen (legalábbis a nyilvános térben nem) a már elképesztő hosszú ideje húzódó egyetem-ügyben? Erre az adhat némi támpontot, amit Novák Csaba Zoltán szenátor mondott a tárgyalások után: „a politikum álláspontja továbbra is az, hogy a magyar tagozat szakmailag felkészült képviselőit, bármilyen döntést is hozzanak, támogatják a maguk eszközeivel.”  

Megfontolandó hozzáállás,

főként az egyetemi autonómia miatt (is). Még akkor is, ha elfogadhatatlannak tartanék egy olyan eljárást, amely abban merül ki, hogy a már amúgy is meglehetősen megalázott helyzetbe hozott magyar tanári kar torkán valamilyen politikai megállapodást lenyomjanak, látni kell: a MOGYTTE működő magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzés az erdélyi magyar felsőoktatás egyedi és fontos eleme. Így a körülötte kialakult probléma jóval túlmutat a MOGYTTE magyar tanári karán. Ezért az úgynevezett „magyar ügyek” politikusainak leginkább érdekük, hogy a kialakult konfliktusban a szemben álló feleket egy olyan megoldás felé vezessék, amely garantálja a vitáknak az érvényes tanügyi törvény szellemének és betűjének megfelelő – és főként kisebbségi szempontból méltó – rendezését.

Ugyanis a MOGYTTE-n képeznek egyes-egyedül magyar nyelven orvosokat és gyógyszerészeket Romániában. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ez az egyik, azon kevés intézmények közül, ahol adott a lehetőség arra, hogy az ott zajló kutatásba és fejlesztésbe az erdélyi magyar fiatalok is bekapcsolódjanak. De legfőképpen azt jelenti, hogy az ott képzett orvosok és gyógyszerészek azok, akik révén igazán megteremtődik annak a lehetősége, hogy magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti szolgáltatások egyáltalán létezzenek Erdélyben. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a orvoslás olyan ágazat, amely jó megélhetést biztosíthat művelőinek. Nagyon egyszerűen fogalmazva tehát: ha biztosítani akarjuk az anyanyelvi jogokat az egészségügyben, akkor nem mondhatunk le arról, hogy magyar anyanyelvű orvosokat és gyógyszerészeket képezzünk.

Mindezt működhetne magánegyetemi keretekben is – gondolhatták egyesek, és talán ezért léptek ki szép lassan a marosvásárhelyi magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzés támogatóinak sorából. Ugyan a romániai magyar tannyelvű magánegyetemeknek megvan a maguk vitathatatlan szerepe – amennyiben valóban a hiányszakokra koncentrálnak, és nem értelmetlen módon kettőzik a már meglévő, állami keretek között működő szakokat (nem, nem vagyok a verseny ellenfele, de hosszú, ezen írást kereteit meghaladó érveket lehet felsorolni amellett, hogy miért fontos az állami keretek között működő egyetemi képzés és annak megtartása, ameddig egy minimálisan elvárható minőségen működtetni lehetséges).

Ellenben az orvosi és gyógyszerészeti képzés szinte elképzelhetetlen méretű pénzbeli, és legfőképpen klinikai feltételeket kíván, amelyeknek biztosítása még magyarországi segítség révén is meglehetősen kérdéses lehet. És akkor még nem is merültünk el egy egyetem működtetésének útvesztőiben, mint például az akkreditálás vagy egyéb állami jogosítványok megszerzése. Továbbá nagyon jól tudjuk már a CEU kapcsán, hogy egy magánegyetemet, legyen az akár az egyik világhatalomhoz kapcsolódó intézmény, milyen könnyedén el tudnak lehetetleníteni az állami szervek. Vajon ha a román állam áll neki a magánegyetemek mószerolásának a magyarországihoz hasonló módszerrel, legyen szó romániai bejegyzésű és romániai akkreditációjú magánegyetemről, a magyar külpolitika mennyire lesz hatékony az intézmény megvédésében? Mert ne feledjük: a magyar külpolitika – az érvényes romániai tanügyi törvény rendelkezéseinek ellenére – nem tudott semmit sem elérni

a MOGYE MOGYTTE-re változtatásának megakadályozásában.

Az sem elhanyagolható, hogy az évtizedes román–magyar huzavonára, és legfőképpen a magyar orvos- és gyógyszerészképzés elsorvasztására koncentrálás közben csupán azt érték el Marosvásárhelyen, hogy – még MOGYE néven – az egyetem a legutolsók között szerepel a hazai felsőoktatási intézmények 2018-as metarangsorában a hat orvosi- és gyógyszerészképzést nyújtó romániai intézmény között (a metarangsor a kilenc legjelentősebb nemzetközi rangsorolás alapján készült). A diákok legutóbbi tiltakozásának alkalmával sokan azt is felemlegették, hogy a rezidens állásokért folyó versenyvizsgákon is a marosvásárhelyi szakorvosjelöltek produkálják a legrosszabb eredményeket. Pedig lehetne az intézmény a legjobbak között is: mint a szintén többnyelvű, erős magyar tagozattal rendelkező kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, amely a fent említett rangsor első helyezettje.

A MOGYE színeváltozása MOGYTTE-re tehát nemcsak az intézmény magyar akadémiai közösségének a kudarca, amelynek egyes tagjai kifejezetten heroikus, akár saját szakmai fejlődésüket is kockára tevő küzdelmet folytattak a MOGYE-ért és az egyetem magyar tagozatáért, hanem azé az erdélyi magyar közösségé is, amelynek az intézménye (is) ez az egyetem, a politikusoktól kezdve az eliten át a sarki fűszeresig. Miközben szép lassan magára hagytuk egyik állami felsőoktatási intézményünket a három közül, minden fronton elképesztő stratégiai és taktikai éleslátással haladt az erdélyi magyarságért vívott harc. Épültek az akadémiák – igaz, nem a szó szoros értelmében vett oktatási intézmények, hanem a hoki-, foci- és ökölvívóképzést nyújtó létesítmények. Ezek körül olyan szorgosan bábáskodtak az erdélyi magyar közéleti szereplők, hogy nem értek rá a marosvásárhelyi történésekre figyelni, a közösség többi tagja is mással volt elfoglalva.

Így számunkra csak az maradt,

hogy az egykori MOGYE-t és annak teljes történetét, különösen az elmúlt évtizedek eseményeit számba vegyük, és ennek tükrében valamilyen, a jövőre vonatkozó döntésre jussunk az erdélyi magyar egészségügyi képzést, de úgy általában az egész erdélyi magyar oktatást illetően. Mert ez a szomorú történet jóval túlmutat egy intézmény történetén: azt jeleníti meg nagyon élesen, hogy jól kidolgozott, következetesen végrehajtott köz- és oktatáspolitika nélkül csak kiszolgáltatott gyarmat lehetünk, életképes, saját lábán megállni képes közösség aligha.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Silye Lóránd
Silye Lóránd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória