Miért van blokád a román és magyar progresszívek között?

M

Ha egy csecsemő három dolgot csinál: pisil, kakil és hasonlít valakire, egy romániai magyar értelmiségi ezen kívül még hármat tesz: őriz, harcol és gyanakszik. Az őrző-harcoló-gyanakvó mindset valahol minden romániai magyar értelmiségiben ott van, ez valamiféle nemzeti DNS-kódunk, ez az az ősminta, amihez igazodunk, idomulunk vagy menekülünk tőle. És ha menekülünk, azért menekülünk, mert üldöz. Ez az önbeteljesítő sorsszettünk, amely még a progresszíveket is meg tudja különböztetni román progresszív barátaink másként működő, de a maga módján szintén sajátos agyhuzalozásától. Ez olyan különbség, ami talán áthidalható – de vannak fenntartásaim.

Mit jelent az, hogy őrző-harcoló-gyanakvó?

Az őrző abból a védelmi rutinból lett, amit a román társadalom által kontrollált rendszer ellen fejlesztettünk ki. Ez mintegy a kozmológiánk része. Úgy tartjuk, a románok szívük szerint leginkább naponta feketelyukasítanák egy-egy bolygónkat, nebulánkat, üstökösünket. Mert nekünk van valamink, egy teljességünk és azt meg kell őriznünk. A magyar értelmiségi, amint megszületik, megkapja az objektumlistát, ott van rajta tételesen minden; átnézi, megérti és a dolga innen már nem sokkal több, mint hogy a felsorolt tételeket megőrizze, a korábban lenyúltakat pedig visszaszerezze. Ezt jelenti az őrző mindset: valamikor mindened megvolt és azt az állapotot kell visszahoznod. Mert van az értékeink leltára versus a világ értékeink elleni fellépése.

A harcoló azt jelenti, hogy létünk maga a világ elleni konfrontálódás. Mi harcolunk. Még ha ennek többnyire alig van köze a valós veszélyekkel teli csatákhoz, háborúhoz, inkább egy lassan lejtett, nem nagyon megerőltető harci tánchoz hasonlítanám, mi mégis úgy hisszük, harcolunk. Az egész inkább ritualizált, nem követ stratégiát, belső fogyasztásra van.

A gyanakvó azt jelenti, hogy mindent, ami szíves-örömest belépne az univerzumunkba, de kicsit is megzavarná bolygóink mozgását, alapvetően idegennek, és ezért inkább veszélyesnek tekintünk, mintsem felvennénk az értéklistánkra.

Ugyan az itt „őrző-harcoló-gyanakvó”-ként leírt szemlélet erős kritikára szorul, a progresszíveknek pedig pont az lenne a feladatuk, hogy ezt a kritikát szolgáltassák, mozgásterük korlátozott. Mert aki romániai magyar – legyen akár progresszív – ritkán tudja felszabadítani magát ebből a ritualizált, hosszú, körbenforgó beszédek által lefárasztott, tekintélyelvű, az időt erőforrásnak nem tekintő (sőt, az időt megvető) cselekvési keretből. Pedig az őrző-harcoló-gyanakvó csomagnak van egy frissített verziója is, az öngyarmatosító-leépítő-gyűlöletkeltő: ezt problémaként még komolyabban kellene vennünk.

Másfelől nagyon lényeges kérdés,

hogy a progresszív beállítottságú romániai magyar értelmiségi tud-e azonosítani a maga számára olyan kompetenciákat, amelyek minimálisan bár, de sikerélménnyel kecsegtetnek. Soha nem volt ennyire könnyű progresszívként kiszakadni a nemzeti logikából, mint mostanában. Ezért van az, hogy aktív progresszív romániai magyar politikus nem létezik. A nőmozgalmista gyorsan elmondja, hogy mindenki nyugodjon le, ő valójában nem feminista, a liberális arc pedig a nemzetközi illiberális autoritás üzenetét tartalmazó szórólapokkal házal kampányidőben. Progresszív vésztartalékaink az egyetemeken lelhetők fel, illetve a fiatal vállalkozó elit köreiben. Olyan, aki a hangjukon megszólalna, egyelőre nincs.

Mit jelent az, hogy az őrző-harcoló-gyanakvó mindset progresszív kritikára szorul? Ez a kérdés nálam avatottabb szerzőkre vár és szerteágazóbb elemzést érdemel. Vagy miért is ne? Leendő, progresszív érzékenységű magyar politikusaink stíluskészletét frissíthetné fel, vagy új műhelyeket és mozgalmakat ébreszthetne létre. A szempont, amit megfontolásra javaslok, mindössze azzal kapcsolatos, hogy minden látszat ellenére az őrző-harcoló-gyanakvó sokkal inkább passzív, mint ami a román értelmiségiekre jellemző, és a magyarok által inkább kigúnyolt, lenézett, mint megértett román mindset, az idomuló–adaptálódó–tetszelgő.

Miért passzívabb az előbbi mindset?

A románok kevésbé születnek azzal, hogy minden, ami értékes, eleve adott és hogy a feladatuk pusztán az lenne, hogy ügyeljenek a leltárra. A románok leltára nem adott, hanem benépesül. Az értelmiségieket kevésbé érdekli a leltár maga – inkább az, amit le kellene írni belőle, mert felesleges, vagy fel kellene venni, mert szükség van rá. Mi „tégla” logika szerint működünk, a románok „szivacs” logika szerint. Ezért mozognak otthonosabban, természetesebben a nemzetközi vizeken, legyen szó képzőművészetről, reklámról vagy akár diplomáciáról. A románok azzal születnek, hogy a dolgok mozgásban vannak, meg kell tanulni felismerni a mozgástípusokat, mert azok szállítják a lehetőségeket, át kell venni a formákat, és ezzel maguktól beépülhetnek a tartalmak is. A románok beépítenek, átépítenek, mi renoválunk és rekonstruálunk. A románok akarása nem merev, a miénk nem rugalmas.

Eleve más egzisztenciális reflexekkel indulunk. Ha ideje van a kritikának, a magyar progresszív úgy tartja, most már elég a fáradt gányolásból, a román pedig azt, ideje nagyon tiszta értékrendek szerint megfogalmazni közösségeink jövőjét. Mindkét program lehet alapvetően progresszív, ám csak a kényelmi zónában találkozhatnak, olyan nagyon biztonságos témák mentén, mint az illiberalizmus kritikája, a környezettudatosság, a neoliberalizmus-kritika vagy mondjuk a bicikliutak. És ez egyben válasz is a fel nem tett, de a mi szempontunkból nagyon fontos kérdésre: miért nem tud a magyar téma természetes módon progresszív témává válni román progresszív közegben, mikor ez egy tipikus progresszív téma is lehetne,

sőt, szinte kéreti magát.

Egyrészt azért, mert a román progresszívek számára annyira marginálisak – vagy inkább láthatatlanok – vagyunk. Nem érthetik a romániai magyar problémahorizontot, nem tájékozottak alapvető vonatkozásokban, mert „ugyan semmi bajunk a magyarokkal, de…”. A magyar progresszívek pedig nem rendelkeznek politikai hanggal, csatornákkal, intézményekkel és finanszírozással sem. Vannak, akik befogják az orrukat és meghasonulnak. A román és a magyar progresszívek számára az interetnikus modellépítés felfedezetlen és kiaknázatlan terület marad, még ha oly természetes is lenne, már amennyiben progresszívekről beszélünk.


kapcsolódó cikkünk

Az erdélyi magyar értelmiség kóborlása

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kelemen Attila Ármin
Kelemen Attila Ármin

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória