Sajtószabadság, egyetemi autonómia – minek az nekünk? 

S

Az európai kultúra évszázadokon átívelően olyan intézményi struktúrákat hozott létre, amelyek révén biztosítani lehet az értelmesen élhető élet feltételeit. Nem valamiféle úri huncutságról van szó, hanem az európai kontinensen több mint háromezer éve dúló véres háborúk iszonyatainak, és az önkényuralmi rendszerek borzalmainak a tapasztalatáról. Európa háromezer éves történelmében aligha találunk egy nemzedéknyi olyan időszakot, amelyet ne háború vagy kegyetlen önkényuralmi rendszer jellemzett volna – a béke korszaka a legutóbbi két évtized volt, ha nem számítjuk bele az ukrajnai fegyveres konfliktust (13 ezer halálos áldozat).

A világ összes háborúja (a Cottereau Youtube-csatorna adatvizualizációja)
A világ összes háborúja (a Cottereau Youtube-csatorna adatvizualizációja)

Zsarnoki politikai hatalom alatt, és/vagy háborús helyzetben csak túlélni lehet, de az értelmesen élhető élet lehetősége nagyon korlátozott, s csak nagyon kevesek számára adott. No de mi az élhető élet? – fogadjuk el válaszként, hogy már a kérdés megvitatásának a béke és a szabadság a feltétele. Azt is tudjuk, hogy a háborúzásnak sokféle ürügye lehet,

de konkrét oka többnyire politikai és/vagy gazdasági.

Az európai kultúra ez ellen számos intézményes keretet hozott létre, amelyek elvileg az értelmesen élhető életet feltételeit biztosítják, ami egyszersmind azt jelenti, hogy igyekeznek bebiztosítani azt, hogy ezeket az intézményi szférákat a politikai hatalom és a gazdasági szektor fenntartsa, támogassa, de ne szóljon bele: mert céljai hosszabb távúak, mint az éppen uralkodó rendszer, és végső soron az emberiség szolgálatában állnak. 

A jeles szociológus és gazdaságtörténész, Immanuel Wallerstein két alapintézményt nevez meg, amelyek strukturálisan szemben állnak a politikai-gazdasági hatalommal:

„Természetéből fakadóan különösen két intézmény hivatott arra, hogy örök ellenállásban legyen a kormányzattal, amennyiben hivatásukhoz méltó módon viszonyulnak. E két intézmény az egyház és az egyetem. Azért kell ezeknek örök szembenállásban lenniük, mert elvileg mindkettő olyan értékekhez fordul, és még hangsúlyosabban olyan normákhoz, melyek egy bizonyos társadalom szociális meghatározottságain kívül vagy ezeken túl helyezkednek el. Nem azt állítom, hogy az egyház vagy az egyetem maradéktalanul teljesíti hivatását. Igen gyakran, sőt, az esetek többségében nem így történik. És ezen a ponton elvesztették becsületüket.”

Az egyház és az egyetem mellett, úgy vélem, ilyen intézménynek tekinthetjük a sajtót is, amely a széles nyilvánosságot tájékoztatva biztosítja a társadalmi viták lehetőségét, és így kontrollt gyakorolhat a mindenkori hatalom felett. 

Magyarországról az utóbbi hónapokban két éles közéleti vita hullámzott át Erdélybe, az Index-ügy és a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye. E beszélgetésekben folyamatosan felmerül a sajtószabadság és az egyetemi autonómia eszméje. A közösségi médiában és a sajtóban állásfoglalásokkal és értelmezésekkel lehet találkozni, jobbról is, balról is. A romániai magyar társadalom egy része, főként a nagyobb városok értelmiségi elitje – és néhány intézmény – is megnyilvánult a vitában.

De ezen ügyekről a közönség többsége jóformán nem vett tudomást. Valamit talán hallott, de egyrészt bonyolult, másrészt távoli dolgokról van szó: mi a magyar sajtószabadság, magyar egyetemi autonómia, magyar politikai hatalom? Magyarországon élnek azok, akiknek meg kell oldaniuk ezeket a problémákat, hát majd elintézik. 

Románia lakosságát nemzetiségi hovatartozástól és a politikai véleménytől függetlenül sokkal jobban foglalkoztatja a Covid-19 járvány, és az is, hogy nyakunkon az iskolakezdés. És hogy ki lesz a polgármester – „a primár”. A romániai magyar pártok a járvány miatt beszűkült térben javában kampányolnak, mozgósítanak.

A budapesti kormány is beszállt a kampányba, Szijjártó Péter külügyminiszteren keresztül üzeni: „Arra kérem a magyarokat, hogy vegyenek részt a választáson, és támogassák az RMDSZ-t!

***

Az Elmúlt jelen kiállítás megidézi a romániai magyar közösség utóbbi 50 évét, s a tárlaton elmerengtem néhány összefüggésen. A diktatúrában Erdélyben jelen volt annak igénye, hogy minőségi és szabad sajtónk legyen, ezért szólt sok helyen a Szabad Európa Rádió, ezért íródott az Ellenpontok, a Kiáltó Szó, ezért volt Erdélyi Magyar Hírügynökség, amely akciók miatt meghurcoltak sokakat. A forradalom a romániai magyarság számára is történelmi fordulópont és lehetőség volt, lehetőség adódott, hogy létrejöjjön a saját kisebbségi politikai érdekképviseletünk, amelyben tagadhatatlanul jelentős szerepet játszottak a magyar egyházak: a fiatal Tőkés László református lelkészként volt gyújtópontja volt a romániai forradalomnak. Az éppen megalakult RMDSZ-nek jelentős szerepe volt abban, hogy a hazai magyar oktatást bebiztosítsa: és emellett egyöntetűen felzárkózott a magyar közösség. A sok évforduló mellett a ’90-es években zajlott tüntetésekről is meg kellene emlékeznünk: gyertyával és könyvvel a kézben demonstráltunk, és határozottan hangot adtunk annak, hogy szükségünk van autonóm felsőoktatási intézményre. És bár ezt a törekvést megpróbálta elfelejtetni velünk a fekete március, nem sikerült. Van magyar felsőoktatás Romániában. 

Én, mint a ’89 után szocializálódott generáció tagja – ugye, „akik még nem ültek asztalhoz a Gecsemáné kertben, / hanem egymással beszélgetve várnak” – csodálkozó borzongással nézem, hogy mi történik.

A kiállítást nézve az a benyomásom, hogy az erdélyi értelmiség évtizedekig dolgozott azon, hogy megszervezze önmagát. És nem akárhogy, hanem európai igénnyel: azaz létrehozva és intézményi autonómiával bebiztosítva jelenét és jövőjét – ami a politikai és a gazdasági hatalomtól függetlennek kell lennie. Mintha erről szólt volna a ’90-es évek munkája, amelyben fontos szerepe volt az értelmiségnek: egyetemi hallgatók, írók, költők, tanárok, mérnökök, képzőművészek, orvosok, színészek, zeneszerzők, papok nyilvános beszélgetései mentén

formálódott a jövőkép. 

Ma a pesti kormány külügyminisztere mondja meg, hogy kire szavazzanak a romániai magyarok, amikor saját településük vezetéséről van szó – mivel ő az elfogadott politikai hatalom birtokosa, és az erdélyi intézményrendszer gazdasági támogatója. Ma, amikor Magyarországon a politikai és gazdasági hatalom felülírja a sajtó szabadságát, amikor lábbal tiporja az egyetemi autonómiát, Erdélyben megbélyegző megjegyzéseket kap az, aki ez ellen kiáll.

Az erdélyi nagyvárosokat végigturnézó Elmúlt jelen kiállítás elsősorban nem a múltunkról szól, nem egy történelmi múzeum tárlata. Inkább intő jel, emlékeztető, hogy milyen, amikor a politikai hatalom mondja meg, mi a sajtó, mi az irodalom, mi az egyetem, mi a művészet. És ami nem tetszik, elnyomja, kirekeszti, megbélyegzi. Emlékeztető, hogy diktatúrában és háborús körülmények között (annak tekinthető a fekete március és a bányászjárások?) mennyire lehetetlen az értelmesen élhető élet – bár persze túlélni éppenséggel lehet.  

A romániai magyarság számára – úgy tapasztalom – a legjelentősebb nemzeti ünnep nem augusztus 20., hanem március 15., nem teljesen függetlenül a marosvásárhelyi márciusi eseményektől, ahol a független magyar oktatásért álltak ki a tüntetők. A szabadságharc és a forradalom emléknapja mellett ez a nap a magyar sajtószabadság napja is.

***

Nemrégiben Bakk Miklós politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense az Index szerkesztőségének kiállása kapcsán azt magyarázta, hogy a sajtószabadság illúzió (írása a Főtér blogján jelent meg).

Érvelése szerint a sajtószabadság nem a sajtó munkásait, hanem a tulajdonost illeti meg – azaz az adminisztratív gazdasági hatalmat. A szerző fura ellentmondásba keveredik, hiszen érvelése szerint nem a saját véleményét képviseli, írja, hanem a Főtér tulajdonosáét, azaz fenntartójáét. Azaz a magyar kormány szócsöveként lép elő, hiszen közismert, hogy a kiadó, az Erdélyi Médiatér Egyesület fenntartója a magyar kormány. Érvelése így szól:

„A sajtószabadság jogosultjai a média »tulajdonosai« (magánvállalkozók, intézményfenntartók stb.) is. Ők alkalmazzák és bocsátják el az újságírókat, szerkesztőket, ők határozzák meg a médium politikai irányvonalát. A »tulajdonosok« – összességükben – a véleményklíma fő alakítói. Bár a médiában az újságírók, műsorvezetők, szerkesztők közölnek, illetve az ő hangjuk hallatszik, a »tulajdonosok« némák maradnak, azonban az előbbiek kiválasztásával mégis az utóbbiak határozzák meg a véleményklíma alakulását.”

Ebből a pozícióból úgy ítéli meg, hogy álnaivitás azt gondolni, hogy létezik szabad sajtó, azaz működnek olyan szerkesztőségek, ahol – s idézi az Index lemondott főszerkesztőjét – „nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni”.

Bakk Miklós szerint mítosz a független és objektív újságírás: „»független objektivitás« az élet, a világ tényeinek és eseményeinek a leírásában akkor sem létezik”, ha a megrendelésre írt szövegektől eltekintünk. E szerint nem objektív tény, hogy Bakk Miklós politológus és egyetemi tanár.

A szerzőnek abban kétségkívül igaza van, hogy ebben a kérdésben megjelenik egy hatalmi vonatkozás.

Mostanában főként úgy, hogy azt a kérdést, hogy mi a sajtó, vagy hogy mi az újságíró feladata, nem szakmai fórumokon határozzák meg tapasztalt újságírók, hanem a politikai és gazdasági hatalom. Vagyis többek között a budapesti kormány magának vindikálja a jogot, hogy megmondja, mi az újságírás. Ámde – bármennyire fájdalmas a budapesti és a romániai politikai és gazdasági szereplőknek elfogadniuk – ezt nem teheti meg. 

Sem a magyar kormány, Erdélyben pedig sem az RMDSZ, továbbá sem a politikai erők gazdasági holdudvarai nem mondhatják meg, hogy mi sajtó és mi nem az. Bakk Miklós téved: a sajtószabadság nem illúzió, hanem olyan eszme, amit ha feladunk, akkor kiszolgáltatjuk magunk a hatalomnak – ami pedig az önkényuralomnak és a háborúskodásnak teremt lehetőséget. Annak, hogy az Index szerkesztősége kollektíven felmondott, biztosan vannak politikai-ideológiai vonatkozásai is, de a lényege ezektől független. 

A szerző akkor is téved, amikor mítosznak nevezi a sajtó függetlenségét és objektivitását.   Ez ugyanis nem a végtermékre – azaz hírekre, cikkekre és véleményanyagokra – vonatkozik, hanem az újságírók munka közben használt eszközeire.

A „függetlenobjektív”-ként, balliberálisnak – azaz hiteltelennek – címkézett sajtóorgánumok arról írnak, hogy ma Magyarországon jelentős mértékben sérül a sajtószabadság és az egyetemi autonómia, és ezen keresztül az emberi jogok, mert az uralkodó kormánypárt felülírja önrendelkezésüket, és saját hatalmi törekvéseinek rendeli. Ez esetben az objektivitás azt jelenti, hogy a sajtó ezt konkrét, ellenőrizhető tényadatok mentén írja meg, attól teljesen függetlenül, hogy Orbán Viktor és ideológiai csapata azt állítja, hogy ez valami „Soros-ügynök, nemzetidegen, hazaáruló” cselekedet. 

***

Amikor a Transindex megírja, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli bonyolult eseménysor folyamatában megsértik az egyetemi autonómiát, akkor azt nem politikai-ideológiai „vonal” mentén teszi. Hanem objektív, ellenőrizhető tényadatok mentén, és attól függetlenül, hogy erről mit gondolnak az olvasók és a politikai-gazdasági szereplők. 

Közismert, hogy Európában a felsőoktatási rendszerek össze vannak hangolva, ez az ún. bolognai rendszer. Azt viszont kevesen tudjak, hogy az európai egyetemek vezetői 1988-ban az olasz városban aláírtak egy olyan dokumentumot, amelynek címe: Magna Charta Universitatum, amit a jelenleg az EU-ban működő egyetemi intézmények elfogadnak, elismernek, és irányadónak tartanak: a SZFE is, a BBTE is, és a Sapientia–EMTE is.

Az európai egyetemek első alapelve tehát a következő:

„A földrajzi helyzetből és a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpen megszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai és gazdasági hatalommal szemben erkölcsi és szellemi vonatkozásban függetlennek kell lennie.”

Most Budapesten nem arról van szó, hogy a SZFE vezetősége nem akart tárgyalni a modellváltásról, nem ezért mondtak le. Hanem azért, mert augusztus 28-án kézhez kapták az alapítványi fenntartásba került egyetem nélkülük megfogalmazott alapdokumentumait, amelynek értelmében szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé nem dönthet saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, és nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

E miatt a sajtószabadság eszméjét fontosnak tartó újságírók – objektíven és attól függetlenül, hogy a politikai hatalom kiszolgálói mit nyilatkoznak – megírják, hogy Magyarországon felszámolják az egyetemi autonómiát. 

Mivel a romániai magyar társadalom számára is alapvetően fontos érték a sajtószabadság és az egyetemi autonómia elve, a politikai-ideológiai véleménykülönbségeken túl ezt tudomásul kell venni. A témáról cikkezni szükséges, és az erdélyi felsőoktatási intézmények részéről elvárható, hogy alakítsák ki erről az álláspontjukat. 

Mert az éppen regnáló hatalmak jönnek-mennek, a Fidesz is, az RMDSZ is

– hozzanak helyes vagy helytelen döntéseket –, a romániai közösség azonban marad. Ennek biztosítékai kell legyenek a független egyházak, a szabad sajtó, s az autonóm egyetem. Akkor is, ha most éppen magyarországi támogatást kapnak. 

Mert 1989 előttről tudjuk, hogy a politikai és gazdasági hatalomnak behódolt egyházak, felsőoktatási intézmények és a sajtó nem tudja segíteni az értelmesen élhető életet. Akkor már csak a túléléshez nyújthat támpontokat. 

Vagy persze, miért ne, szolgálhatják ezen intézmények a zsarnokságot, de azt nem egyháznak, nem egyetemnek, és nem újságírásnak nevezzük.

SZFE-ügy: a kávéháztól a nemzetközi háttérhatalomig

Az SZFE, ahogy Kolozsvárról látszik

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória