A megfigyelt emberek kapitalizmusa

A

Az ma már nem újdonság, hogy az információs kapitalizmus korát éljük, sőt, egy teljes generáció (1990 óta születettek) ma már a világ szinte minden táján gyermekkoruk óta a technológia és az internet bűvkörében nő fel olyan mennyiségű vizuális és információs forrást biztosít az embereknek, amelyhez fogható egyetlen történelmi korban sem volt eddig. Az információ-gazdagság társadalomra, politikai berendezkedésre és a demokrácia átalakulására gyakorolt hatásáról a neves Japán-kutató történész, Tessa Morris-Suzuki már az 1980-as évek végén és az 1990-es évek közepén számos munkájában írt. A mai japán társadalom számunkra, európaiaknak utópikusból disztópikussá lett világa az 1990-es évek elején még elkerülhető lett volna, ma már azonban a XXI. századi japán ember egy új, poszthumanista világkép termékének a prototípusa, amely az elmúlt húsz évben, különösen az 1991-2003 közötti időszakban (az elveszett évtized: Ushinawareta Nijūnen) alakult ki. Ebből a poszthumanista világképből és az információs kapitalizmusból nőtte ki magát mára a globálissá lett „megfigyelési kapitalizmus”, amely alighanem az antropocén kor egyik legnagyobb társadalmi krízisét jelenti az elkövetkező néhány évtizedben.

A „megfigyelési kapitalizmus” (angolul: surveillance capitalsm) egy viszonylag új fogalom, amely leginkább a neves harvardi közgazdászprofesszor és közíró Shoshana Zuboff 2019-ben megjelent kötetében (The age of surveillance capitalism: the fight for human future at the new frontier of power, New York, Public Affairs, 2019) került részletes elemzésre és nyert nemzetközi ismertséget. Zuboff szerint ma egy olyan korban élünk, ahol az információs kapitalizmust – ahol a gazdasági forrás még az átadott információ – felváltja a megfigyelési kapitalizmus, ahol a gazdasági forrás már mi magunk, emberek és digitalizált formában megalkotott paramétereink vagyunk. Olyan digitális klónjaink vannak a világ legnagyobb adat-gyűjteményeiben (Facebook, Google) amelynek alapján a világ közel 2,7 milliárd lakosáról ma már pontosan lehet tudni, mikor ébred, mikor használja telefonját, merre jár naponta, kik a közeli és távoli ismerősei, kikkel beszél szerelmi életéről, üzletről, bankügyleteiről, vásárlási szokásairól, kirándulásairól, egészségügyi állapotáról és

az élet szinte minden apró aspektusáról.

A megfigyelési kapitalizmus lényege, hogy úgy tart fent egy mamutcéget és annak digitális termékeit a piacon (internetes böngésző, email-postafiók, személyes internetes fiókok és megosztók), hogy a fogyasztó minden szokását és adatait gyűjti, figyeli és AI (mesterséges intelligencia – artificial intelligence) algoritmusok segítségével biztosítja a hosszú távú termékfüggőséget. A Google és a Facebook egymagában annyi információt tárol 2,7 milliárd felhasználójáról, amennyit az emberiség 15.000 éves civilizációs történelmében egyetlen birodalom vagy államforma sem birtokolt együttvéve. Összehasonlításképp, a történelem legnagyobb birodalma, a Brit Birodalom 1913-ban közel 460 millió lakost uralt és őrzött személyes, adminisztratív adatokat állampolgárairól, ezek azonban ma néhány száz kötetben elférnek. Ezzel szemben a Facebook 12 óriási, 15 millió négyzetméteren elterülő adatbankjai a világ számos pontján egyénenként átlagosan 30 Gb adatot őriznek és használnak fel minden egyes felhasználóról.

A Google például egy Guardian elemzés szerint 5,5 Gb (azaz 3 milliószor ez a cikk) adatot őriz minden egyes felhasználójáról, amelyek alapján pontosan lehet követni hol járunk, mit ettünk, kivel, mikor és miről beszéltünk. Nem véletlen tehát, hogy egy ötperces telefonbeszélgetés vagy pár mondatos Facebook chat után az ott elhangzott márkák és termékek azonnal megjelennek Facebook reklámjaink között. A 2,7 milliárd ember vásárlási preferenciájáért a Facebookon 2020-ban 60 millió cég versengett. Ki lehet számolni, hogy ez pontosan 162 billiárd reklámlehetőséget jelent.

Zuboff szerint a megfigyelési kapitalizmus alapelve arról szól, hogy „csinálsz, amit akarsz, amíg gyűjthetem az adatot rólad és megjósolható lesz a tevékenységed, addig nincs baj”. Ez elhozta az Alain de Vulpian által már 2008-ban megjósolt „harmadik modernitás” korát, azaz a magánélet, a politika, a szórakozás és a gazdasági szektor adatai együttesen, határok, jogi kontroll és szabályok nélkül globálisan figyelhetőek, gyűjthetőek és irányíthatóak. Zuboff kötetének ötletére épül Tristan Harris új mozgalma is, aki a Center for Human Technology vezetőjeként a megfigyelési kapitalizmus és adatgyűjtést szeretné megreformálni, kontrollálni és emberibbé, humánusabbá tenni. Harris és Zuboff ötletére építve nemrég készült el egy Netflix dokumentumfilm (The Social Dilemma – a Társadalmi dilemma), amely nagyon érzékletesen bemutatja az internethasználat és internet-függőség valamint kapitalista adatgyűjtés pszichológiai, társadalmi és politikai veszélyeit.

A Facebook, Instagram, Whatsapp, TikTok, PokemonGo, Snapchat, Pinterest, Twitter, Gmail és megannyi más telefonos applikáció azért jelent egy újfajta kapitalizmust, mert immár nem egy fizikai terméket nyújt, amit vagy megvesz vagy sem a potenciális fogyasztó: a termék nem maga a digitális applikáció, hanem a felhasználó lesz. Ez pedig úgy jön létre, hogy minden applikációt letöltő egyén azonnal ellátja adatokkal a gyártót, amely algoritmusok segítségével dopamin-függőséget okozva fogja a telefonhoz kötni a felhasználót. A cég akkor nyer, ha az ember függővé válik és minél több időt tölt egy-egy applikáción (screen time, képernyő-idő optimum). Ezért minden applikáció emberre szabott: más ad ki a Google kereső nekem és mást egy kenyainak ugyanarra a fogalomra. Más az én idővonalam és Facebook reklámképem és más egy amerikaié. Az egyénre szabott digitális termék pedig csakis úgy érhető és alakítható, ha

rólunk több gigabájtnyi adatot őriznek a világcégek.

Tristan Harris szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha a fogyasztók tiltakozásként letörölnék telefonjaikról az applikációkat és minimalizálnák az interneten töltött idejüket. Ez arra kényszerítené a mamutcégeket, hogy etikai bizottságaik tanácsait végre figyelembe véve szigorú módosításokat végezzenek az algoritmusok működési elvén. Zuboff könyvének egyik utolsó fejezetében hasonlóan vélekedik: úgy véli, hogy az embereknek vissza kell adni a védelem, a személyes határok, az intimitás szentségének és az otthon érzetének, az otthon liminalitásának régi világát. Grant Hildebrand építészt idézve mondja, hogy a menedék és a kilátás (értsd: a progresszívizmus) ellentétes fogalmak. A menedék kicsi és sötét, a kilátás nyitott és világos. Mégis, az embernek, mint szociális lénynek, mindkettőre szüksége van, zárt és nyílt terekre egyaránt, mert anélkül nem „működünk”. Zuboff szerint a megfigyelési kapitalizmus elvette tőlünk a menedék szakrális határait és az otthonérzet zárt, egyéni, intim jellegét azáltal, hogy minden adatot megőriznek rólunk és profitalapon használják fel hétköznapi életünk legalapvetőbb és legbanálisabb paramétereit is.

Zuboff kötete és Harris filmje kissé hasonló ötlettel indít, mint Edward Snowden paradigmatikus tevékenysége, aki 2013-ban kiszivárogtatott szigorúan titkos dokumentumok révén a világ elé tárta, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálatai – a világ számos más hálózatával együttműködve – óriási adatmennyiséget gyűjtenek, raktároznak és tudtunk nélkül használnak fel (telefonhívások, videó-tevékenységek, zoom-beszélgetések stb.).

Ma már egyre világosabb, hogyha egy élhető, még emberi társadalmat akarunk fenntartani, és nem kívánunk a cyborg-korszakba végérvényesen belépni, akkor fel kell venni a harcot ezekkel a mamutcégekkel és digitális termékeikkel, amelyek alapvető tulajdonsága, hogy függőséget okozva berángatnak minket egy virtuális megalopoliszba, ahol milliárdokkal együtt teljesen kiszolgáltatottakká leszünk. Az első lépés azzal kezdődhetne, hogy töröljük a telefonos applikációk egy részét a telefonról. Jómagam már néhány napja csak laptopról, igen ritkán használom a Facebookot és a telefonom képernyő-használata 60%-al esett vissza csak azáltal, hogy a Facebook applikációt letöröltem (napi 6 óráról 3 órára). Ezzel havi 90 órát nyerek, vagyis havi 3 teljes napot. Ez idő alatt van időm újra sportolni, sétálni, többet olvasni, írni és egy-egy vacsora vagy sörözés idején embertársaim szemébe nézve, telefonmentesen beszélgetni is. Zuboff egy nehéz, súlyos képpel zárja kötetét: míg az ipari forradalom elnyomottjainak hangja csak száz évvel később vált forradalmivá és érezhetővé, az információs forradalom és a megfigyelési kapitalizmus veszélyei ellen küzdők hangjai hallhatóak, láthatóak, de nem elég erősek még. Kötetével ezeknek a halk hangoknak akart szócsöve lenni. Figyeljünk rájuk, érdemes!

Árgus szemek

Photo by camilo jimenez on Unsplash

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

T. Szabó Csaba
T. Szabó Csaba

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória