Mi és ők. A kisebbségi lét magánya

M

Köszönöm a Transindexnek, hogy felkért a szöveg megírására, és teret ad egy olyan párbeszédnek, amely érvek mentén közelít a Minority SafePack témájához, és túlmutat a leegyszerűsített álláspontokon.

Mi a célunk a Minority SafePackkel?

Ezen európai polgári kezdeményezéssel közös célokat akartunk meghatározni az európai őshonos kisebbségek számára, és közös fellépésre akartuk sarkallni a közösségeket – ez lett a Minority SafePack csomag és a köréje szerveződő európai kisebbségi szolidaritási mozgalom, amelynek eredményeképpen az aláírásgyűjtés során tizenegy uniós tagállamban sikerült átlépni az érvényességi küszöböt.

Politikai támogatást akartunk szerezni a kisebbségek ügyének. Nem vagyunk naivak: a kezdetektől tudtuk, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha a többséget is magunk mellé állítjuk. A folyamat a magyar Országgyűlés és számos kisebbségbarát régió támogatásával kezdődött, majd többek között a cseh kormányfő, parlamenti elnökök, több ország miniszterei, pártjai, és a holland parlament alsóháza támogatásában, a legbefolyásosabb tagállam, Németország egyöntetű Bundestag-határozatában, valamint az Európai Parlament háromnegyedes többséggel elfogadott állásfoglalásában csúcsosodott ki. 

Célunk a nemzeti kisebbségek számára kedvező jogalkotás beindítása volt az Európai Unióban. Ez egy, az MSPI kilenc pontján túlmutató cél, vagyis az, hogy az EU tegye meg az első gyakorlati lépést e téren, legyen olyan törvény, amely figyelembe veszi a mintegy ötven millió, kisebbséghez tartozó uniós állampolgár helyzetét. Olyan első lépést akartunk, amely precedenst teremt, és amelyet továbbiak fognak követni.

A hosszú távú célunk uniós kisebbségvédelmi keret megteremtése az európai térben. Mivel az EU-nak jelenleg nincs hatásköre ezen a téren – a nemzeti kisebbségek védelme tagállami hatáskör –, ehhez az Unió alapszerződésének módosítása szükséges. Az alapszerződés nincs kőbe vésve, a joganyag sokszor módosult az Európai Szén- és Acélközösség létrejötte óta, és fog módosulni ezután is. Ennek eléréséhez azonban szükség van a korábbi célok teljesítésére.

Mit sikerült elérni?

Nyertünk két pert az Európai Unió Bíróságán Luxembourgban, amelyek tétje az volt, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartoznak-e a Minority SafePackben foglaltak. Az első pert mi, a kezdeményezők indítottuk a Bizottság ellen, amiért a testület nem indokolta meg megfelelően a kezdeményezés bejegyzésének elutasítását, és indoklásából nem derült ki, hogy az MSPI tizenegy pontja közül melyekről gondolja azt, hogy nem tartoznak kompetenciájába. Mint kiderült, két olyan pontja volt a kezdeményezésnek, amelyről a Bizottság úgy véli, nyilvánvalóan nem tartozik a hatáskörébe. Így végül kilenc ponttal jegyezte be a kezdeményezésünket.

A második perben tulajdonképpen nem vettünk részt, de mi nyertük meg: ezúttal Románia perelte a Bizottságot, amiért az bejegyezte az MSPI-t. Ezúttal a Bizottságnak azt kellett bizonyítania, hogy a kilenc pont nem esik nyilvánvalóan hatáskörén kívül – és ezt sikerrel tette. Jogi szempontból sikeresek voltunk, hiszen bizonyítást nyert: annak ellenére, hogy a kisebbségvédelem tagállami kompetencia, nincs jogi akadálya, hogy a Bizottság az unió nyelvi és kulturális sokszínűségének érvényesítése céljából jogalkotást kezdeményezzen. Ez a Bizottság döntésében is visszaköszön, hiszen a kilenc pont egyike kapcsán sem erre az okra hivatkozva utasítja el a jogalkotást. 

Sikerült kreálni egy olyan ügyet, amely mögé felsorakoztak Európa kisebbségei.

Sikeresen használtuk a részvételi demokrácia eszközét, összegyűjtöttük az aláírásokat.

Azt is mondhatom, hogy amit a politikai térben el lehetett érni az MSPI-jal, azt sikerült elérni – hiszen az uniós polgárokat képviselők számottevő többsége a kezdeményezés mellé állt, és számos tagállamban is sikerült támogatókat szereznünk. Napirendre helyeztük ezt a témát, az Európai Parlament háromnegyede támogatta. A 2019-es EP-választási kampányban erre tettem ígéretet, tudtam, hogy a törvényhozásban lesz lehetőség álláspontunk sikerre vitelére, és így is történt.

Itt akár hátra is dőlhetnénk, és mondhatnánk, hogy sikeresek voltunk, kiemelhetnénk a Bizottság állásfoglalásából a pozitív részeket, amelyben nagyon szépen leírják, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűség alapérték, hogy mennyire pozitív a kezdeményezésünk, és különben is milyen aranyosak vagyunk mi, kedves kisebbségek. 

Csakhogy mi nem azért csináltuk ezt az egészet, hogy barátságosan hátba veregessenek. Mi konkrét, gyakorlati intézkedéseket vártunk. 

Miután a részvételi és a képviseleti demokrácia eszközeit is maximálisan használtuk célunk érdekében, úgy gondolom, a mostani döntés nem a mi kudarcunk, hanem az Európai Bizottságé.

Egy olyan Bizottságé, amely, úgy tűnik, leginkább a status quo megőrzésében érdekelt, nem szereti azokat a feladatokat, amelyek kintről érkeznek, és amelyeket nem az eurokrata boszorkánykonyhában főztek ki. Amely nem hajlandó elfogadni, hogy a törvényalkotást esetleg mások másképp gondolják, azt meg végképp nem, hogy ezeknek a másoknak esetleg még igazuk is lehet. Azt sem bánja az EB, ha döntésével következetlen és kettős mércét gyakorol – ilyen például a szexuális kisebbségek, a romák vagy a bevándorlók támogatása, és közben a nemzeti kisebbségek elhanyagolása. 

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy tisztázzak néhány olyan kérdést, amely a napokban (ismét) felmerült, többek közt a Transindex Bakó Bea jogásszal készített interjújában.

„EU-ellenesség”

Nem, nem vagyok és nem vagyunk EU-ellenesek. Az európai polgári kezdeményezésünket pontosan azért indítottuk el, mert bíztunk az Európai Unióban. Mostani csalódásunk ezen nem változtat. Kritizálni egy uniós intézményt egy döntése miatt nem EU-ellenesség, remélem, örökre magunk mögött hagytuk a történelemnek azt a korszakát, amelyben nem volt szabad az intézményeket kritikával illetni, döntéseit megkérdőjelezni. Az uniós szabályokat emberek hozzák, ott dolgozó emberek érvényesítik, és az emberek tudják megváltoztatni a szabályokat is.

Egyébként nemcsak mi kritizáljuk a Bizottságot a mostani döntésért, Németországtól Csehországig, Hollandiától Spanyolországig számos döntéshozó fejezte ki kiábrándultságát a döntés miatt – sokan nálunk sokkal élesebben fogalmazva.

Ha valaki azt hiszi, hogy az Európai Unió tagjának lenni azt jelenti, hogy mindig mindenre helyeslően bólogatunk, tévedésben él. Az Európai Unió folyamatosan változó érték- és érdekközösség, amelyben mi is arra törekszünk, hogy értékeinknek és érdekeinknek támogatást szerezzünk.

Számomra egyszerű a képlet: Európa az otthonunk, és otthonossá kell tennünk.

„Az egész polgári kezdeményezés egy blöff”

Az Unióban egyetlen olyan intézmény van, amely blöffként tekint az Európai Polgári Kezdeményezés intézményére, és ez az Európai Bizottság. 2012-ben ez az eszköz azért született, hogy beleszólási lehetőséget biztosítson az uniós polgároknak az uniós döntéshozatalba. Szomorú, hogy nyolc év és öt sikeres kezdeményezés után még mindig nincsenek kézzelfogható eredményei. 

Itt két dolgot érdemes figyelembe venni: az egyik, hogy a kezdeményezésünk elindításakor nem volt precedens, nem láthattuk előre, hogy a Bizottság sorban nemet mond az összes kezdeményezésre. A másik, hogy amikor már láttuk a hozzáállást, kivártuk a korábbi, 2019-ben leköszönt Bizottság távozását, és az új, Ursula von der Leyen vezette testületnek nyújtottuk be az aláírásokat és törvényjavaslatainkat – amely egyébként többször, határozottan állította, hogy új alapokra helyezi az uniós részvételi demokrácia eszközét és komolyan veszi a parlamentből érkező jogalkotási felkéréseket. 

„Miért tartott ilyen sokáig?”

A Bizottság első körben elutasította az MSPI bejegyzését, ez egy 2013-ban kezdődött, és 2017-ben lezárult pert eredményezett. Nem a mi döntésünk volt a négy éves huzavona. Az már a mi döntésünk volt, hogy az aláírások benyújtásával megvárjuk az új Bizottság kinevezését, s ezzel egy évet csúszott a folyamat. Hogy a Juncker-bizottság Frans Timmermans témafelelőse után a von der Leyen-bizottság Vera Jourovájával sem jártunk jobban, sima balszerencse. A koronavírus-világjárvány miatt hozott megszorító intézkedések egy újabb fél évvel tolták ki a procedúrát. Így lett a másfél éves procedúrából nyolc kemény év. 

„A kisebbségvédelem nem uniós hatáskör, ezért a kezdeményezés eleve esélytelen volt”

A kisebbségvédelem jelenleg valóban kizárólag tagállami hatáskör – hosszú távon ezen szeretnénk változtatni. Addig is, az MSPI olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek beleférnek a jelenlegi keretbe, a mostani bizottsági indoklás éppen azzal kérkedik, mennyi mindent tettek eddig is az adott téren a kisebbségek érdekében. Az az állítás, hogy az elutasítás oka ez az uniós kompetenciahiány lenne, egyszerűen nem igaz. 

A polgári kezdeményezés szabályzatában, de sehol máshol nem láttam, hogy egyrészt eleve halálra volna ítélve, és azt sem, hogy kisebbségekhez tartozó állampolgárok nem próbálkozhatnak vele. A demokrácia arról szól, hogy a rendelkezésre álló eszközöket hasznosítom, érvényesítem. A jelek szerint, aki a kezdettől tudta, hogy ezt az eszközt nem szereti, és nem akarja használni, az a Bizottság volt.

Azok pedig, akik most nagyon hangosan mondják, hogy ők már az elején megmondták, hogy ebből semmi sem lesz, elfelejtik, hogy annak idején ugyanilyen hangosan mondták, hogy nem érdemes perelni a Bizottságot, majd aztán, miután megnyertük a pert, hallgattak. Aztán ugyanilyen hangosan bizonygatták, hogy esély sincs összegyűjteni egymillió aláírást, pláne hét tagállamból. Majd hallgattak. Ezután azt állították, esélytelen politikai többséget felsorakoztatni az ügy mögé. Majd hallgattak, amikor a Bundestag és az Európai Parlament támogató állásfoglalást fogadott el. 

Ha az elején rájuk hallgattunk volna,  most nem lenne európai összefogás a kisebbségek között, nem lenne európai téma a kisebbségvédelem, és nem lennének azok az uniós kisebbségvédelmet szorgalmazó állásfoglalások sem, amelyekre hosszú távon építkezni lehet.

„Ez az ügy csak a magyaroknak fontos”

Az MSPI egyszerre magyar ügy és nemzetközi ügy. Magyar ügy, mert tőlünk, Erdélyből indult, mert a Kárpát-medencei magyar közösségekben gyűlt a legtöbb aláírás, és mert a magyarországi politikai pártok, nemzetiségek, de az egyházak és a civil szervezetek is az ügy mellé álltak.

Ugyanakkor nemzetközi ügy is: tizenegy tagállamban léptük át az aláírási küszöböt, száznál több nemzetközi szervezet kapcsolódott be az aláírásgyűjtésbe, plusz a régiós és nemzeti parlamentek támogatása stb. E szöveg írása közben pedig egy németországi szorb és egy franciaországi breton lapnak is interjút adtam. Annyira naiv senki nem lehet, hogy azt gondolja, a jelenlegi európai konstellációban a holland és a német parlament a magyarok kedvéért hozna egyhangú döntést bármilyen kérdésben is, az Európai Parlamentről nem is beszélve.

Az MSPI javaslatai közt is több olyan van, amely nem is érinti a határon túli magyarokat – mint például a Nyelvi Sokszínűség Központjának létrehozása, amely a kis regionális nyelvek számára nyújtana számottevő segítséget, vagy az állampolgárság nélküli kisebbségiek jogegyenlőségének biztosítása – amely a volt Jugoszlávia területén élő romák és a balti államokban élő oroszok számára fontos. Jól meg is válaszolta az EB előbbi igényünket, amikor a grazi székhelyű, az Európa Tanács alá tartozó Modern Nyelvek központjához küldött bennünket. A kezdeményezésben, mint ahogyan az EB válaszában, egyetlen kisebbség és egyetlen tagállam neve sem szerepel, nem véletlenül: az EU ötvenmillió polgárát érinti.

Bakó Bea azt mondja: „Ha azt akarjuk, hogy jobb legyen a határon túli magyaroknak, akkor erre nem egy európai polgári kezdeményezés a megfelelő eszköz. Azt a magyar kormánynak Romániával, Szlovákiával stb. kell megoldania.” Amellett, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk hosszú évek óta, hogy kettőn áll a vásár, még ha el is fogadnánk, hogy ez a járható út, hogy lehet ezt az „alapigazságot” levetíteni az erdélyi magyarok helyett a bretonokra, frízekre, arománokra és a többi, anyaország nélküli kisebbségre? Vagy hogy hangzana, ha azt mondanánk, oldja meg Oroszország a balti államokban élő orosz kisebbség problémáját?

A Minority SafePack kezdeményezés mögött egyenrangú partnerek hálózata áll, az alapító szervezetek, a Kezdeményező Bizottság, akiknek tagjai már személyüknél fogva is az MSPI rangját, hitelét emelik. Ott állnak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN tagszervezetei, amelyek minden jelentős lépésnél egyetértésüket adták a további munkához, közöttük is a legkitartóbban és egyértelmű kiállással a német tagszervezetek szerte Európából. Az eredmények mögött lelkes, hozzáértő szakmai csapat áll: munkatársak a FUEN-ben, az erdélyi, számos kampányban kipróbált csapat, közvetlen munkatársaim a képviselői irodából. Megtisztelő volt számomra a közös erőfeszítést koordinálni és vezetni.

Van még egy tétele Bakó Beának, amellyel vitába szállnék, éspedig az, hogy nem lehet elvárni, hogy mind a huszonhét tagállam egy olyan problémával foglalkozzon, ami a tagállamok többségében nincs jelen vagy ők nem érzékelik azt problémának. Máltát és Portugáliát leszámítva nincs olyan tagállam, ahol ne élne számottevő kisebbség (vagy anyaországként ne élne számottevő közössége határain kívül). Persze, vannak országok, amelyekben rendezettnek tekinthető a kisebbségi kérdés, de pontosan ők az ügy legelhivatottabb támogatói, a dél-tiroli és a dániai német barátainkkal péntek óta már több alkalommal beszéltem telefonon. Egyáltalán nem igaz, hogy a kisebbségek ügye csak néhány tagállam problémája volna.

Ugyanitt hangzik el a tételmondat: „Ha nem tudtuk a többséget meggyőzni, hogy ez fontos ügy, akkor ez van”. És pont itt van a kutya elásva, hiszen mi meggyőztük a többséget, a politikai akarat megvolt – mint ahogyan azt az EP állásfoglalása is mutatja. Akkora többség volt, hogy az még a román képviselőket is elbátortalanította, végül alig páran szavaztak a kezdeményezés támogatása ellen.

De a biztosok önjáróak, így hiába támogatja például az EP mellett a cseh kormány is az MSPI-t, mindez a cseh biztost, Vera Jourovát semmire sem kötelezi. Jogilag legalábbis.

Hogyan tovább?

A Minority SafePack története még nem ért a végéhez. Jelenleg a lehetőségeket elemezzük, és megyünk tovább. Az egyik út, amin biztosan elindulunk, a tagállami parlamentek megkeresése. A Bundestag határozatában van egy olyan passzus, amely arra kéri a német kormányt, hogy a Bizottság döntésétől függetlenül vizsgálja meg az MSPI-ban foglaltak életbe léptetését. Ez jó irány, errefelé el lehet indulni, főleg, hogy a döntés óta több hasonló megkeresés érkezett más tagállamokból: kérik, hogy találkozzunk, nézzük meg, miként lehet náluk is gyakorlatba ültetni kéréseinket.

Hosszú távú célunkat, az európai kisebbségvédelmi törvény megszületését pedig továbbra is követni fogjuk. A munka folytatódik.

Mi az igazi csalódás?

Az EB döntésének ismeretében azzal az illúzióval kellett leszámolnom, hogy az EU-ban a kisebbség és többség szembenállása értelmét veszti, hiszen valamilyen módon mindenki kisebbségben van. Sajnos a mi és ők szembenállás, a különböző államok és csoportok csőlátása megmaradt Brüsszelben is. Ahogyan a Minority SafePack kapcsán az otthoni kritikusok is csak magyar szempontból látják ezt az ügyet, és el sem tudják képzelni, hogy milyen lehet bretonnak lenni Franciaországban – már a nyelvüket sem beszélik a sikeres beolvadás miatt –, vagy micsoda energiabombát jelent Dél-Tirolban megtapasztalni a nyelvi egyenlőséget.

Brüsszelben nagyon sokan csak az otthoni problémáikra gondolnak, amikor a kisebbségi kérdésről hallanak, történelmi és egyéb érzékenységükön nem tudnak felülemelkedni. Ebben az értelemben nemhogy a huszonegyedik századba nem érkeztünk meg, de ez még a huszadik század elejének határokat féltő beidegződése. Ezért is hiteltelenek azok a politikusok, akik a nyelvi és etnikai korlátok feladása mellett érvelnek, és minden sarokból a nacionalizmussal ijesztgetnek, miközben ők, a többségi nemzeti lét biztonságából tudják, hogy az ő nyelvüket és kultúrájukat ebben az emberöltőben semmi veszély nem fenyegeti. Maradtunk tehát a mi és az ők egy következő fordulóig.

A szerző az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke, a Minority SafePack kezdeményezés koordinátora

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Vincze Loránt

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória