A kisebbségi lét mindennapos népszavazás. A Momentum tévelygéseiről

A

November folyamán elnökválasztás lesz Romániában (November 10-ei első-, november 24-ei második fordulóval), s belátható időn belül, 2020 februárjában parlamenti választások lesznek Szlovákiában. Ebben a két Magyarországgal szomszédos államban él a két legnagyobb határon túli magyar közösség. Az elmúlt néhány évben mindkét ország politikai színpadán feltűntek olyan hangsúlyosan Európa-párti, egyébiránt meg jellemzően neoliberális és elitista beállítottságú politikai alakulatok, amelyek már nem az ezen országokban megszokott etnicista jelszavak mentén próbálják felépíteni politikai brandjüket, s többek között a magyar kisebbséghez tartozó emberek esetleges szavazataira is igyekeznek ráhajtani. (A kampány finisében, amikor minden szavazatra szükség van, igyekeznek a kisebbségi, máskor nem igazán reflektorfénybe kerülő csoportok szavazatait elnyerni.)

A cikk olvasói levél. Szerzőjének a véleménye nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőség véleményével. Ezen, a korábban hangsúlyosan (és nem csak a szélsőjobboldal, hanem gyakorlatilag szinte a teljes politikai spectrum szintjén) etnicista román, illetve szlovák politikában újnak és egyedinek ható pártok modern politikai eszköztárában benne van, egy-egy nem befutó helyre magyar származású politikusokat tesznek listáikon s újabban az anyaországi magyar politikusok rendezvényeiken való szerepeltetése is. Ennek érdekében igencsak kapóra jön a számukra, hogy az utóbbi néhány évben a magyarországi politikai palettán feltűnt és egyre sikeresebbé váló Momentum Mozgalom láthatóan nyitott a szomszédos országok ezen, hozzá hasonló színezetű pártjai irányába s a régió neoliberális pártjainak egyfajta összefogásából igyekszik európai szintű politikai tőkét kovácsolni. Politikusai szívesen lépnek fel e pártok rendezvényein. Fekete-Győr András Kolozsváron, Donáth Anna pedig Komáromban állt ki a helyi neoliberális párt mellett mondván: nem kell feltétlenül etnikai alapon választani, hanem az USR, illetve a Progresszív Szlovákia jelöltjeinek támogatására szólított fel, mondván ezek a pártok is képesek megfelelően támogatni a magyar kisebbségi jogokat. (Utólag azért a kijelentéséért, miszerint a szlovákiai magyarok büszke szlovákok lehetnek, bocsánatot kért – szerk. megj.)

Ez a felfogás nem új, a rendszerváltás után hasonló vélemények szép számmal előfordultak a magyar politika baloldali és liberális spektrumain, elég, ha csak a néhai SZDSZ vagy épp Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök (ma a saját maga által grundolt Demokratikus Koalíció pártelnöke) meglehetősen zavaros nemzetpolitikai elképzeléseire gondolunk. Korábban pedig ezt a véleményt képviselte a Rákosi -, majd a Kádár-rendszer egészen Illyés Gyula 1977-es karácsonyi- újévi cikkéig. Eszerint a kisebbségi kérdésre a megoldás nem az etnikai alapú rendezés.

El kell ismernünk, hogy sem Fekete-Győr, sem Donáth nem vonta kétségbe a romániai, illetve a szlovákiai magyarok magyarságát, ellenben valamilyen hihetetlen naivitásról tettek tanúbizonyságot, már ha pozitívan állunk hozzá. Ha pedig negatívan, akkor be kell vallanunk, hogy totálisan érzéketlenül és érdektelenül európai politikai tőkét igyekeznek kovácsolni a határon túli magyarokból. Hiszen szerintük leginkább a liberális politikai felfogás s az általuk létező valóságnak megélt vagy legalábbis úgy interpretált európai identitás tudja garantálni a határon túli magyarság fent maradását, s ehhez pedig a legjobb politikai eszköz, ha a külhoni magyar az ő liberális „testvérpártjukra” szavaz. Szerintük egyébként nem csak az európai -, de a teljességében megélt kettős identitás is létező valóság, bárki egyszerre lehet magyar és szlovák-, német, cseh, kanadai, francia vagy akár román.

Teszik mindezt akkor, amikor Európa a mi régiónknál jóval kevésbé nacionalista alapbeállítottságú nyugati felének két államnélküli nemzete, a katalánok és a skótok épp függetlenedni akarnak, a Brexit folyamatosan napirenden van, s ez a tény az észak-ír kérdést is újra kiélezte. Még az sem teljesen kizárható, hogy Belgium, ami Brüsszel révén akár a neoliberálisok idealizált Európa-képének egyfajta szíveként is értelmezhető, valamikor a jövőben kettéválik a flamand-vallon etnikai határvonal mentén. Ha egy picit közelebb jövünk tájainkhoz, azt láthatjuk, hogy Lengyelországban a politikai spektrumot domináló két nagy párt közül a nacionalista-konzervatív beállítottságú sorozatban másodszor mosta le Európa-párti ellenfelét, Olaszországban, pedig ha most vasárnap választások lennének, azokat az észak-olasz regionalista gyökerű, ma leginkább olasz nacionalista beállítottságú Lega Nord nyerné meg.

Visszatérve a két momentumos politikushoz, akik a napokban nagy port kavartak megnyilatkozásaikkal, elég valószínűnek látszik, hogy Donáth Annának és Fekete-Győr Andrásnak fogalma sincs a kisebbségi létről, de a nemzet fogalmának értelmezéséről sem ezen országokban. Hiszen ma Romániában és Szlovákiában románnak, illetve szlováknak lenni azt jelenti, hogy annak kell lenned nyelvileg és kulturálisan; sőt Romániában az ortodox hit is elvárt egy jó románnál. Ezek, nemzetképek furcsán kombinálják a francia nemzetmodellt (azaz aki az adott ország területén születik, az automatikusan a politikai nemzet tagja) a némettel (aki kulturálisan és nyelvileg az adott etnikai közösséghez tartozik, az a nemzet tagja).

Tájékozatlanságuk részben érthető.

Valljuk be, 1920-ig Magyarország francia modellt követte, a Trianonban megcsonkított ország, pedig az ortodox zsidóság színe-javának a holokausztban történő megsemmisülésével s a svábság a német identitást felvállaló részének a második világháborút követő deportálásával gyakorlatilag etnikailag, nyelvileg, kulturálisan homogén országgá vált. A nagy létszámú roma kisebbséget a közösségen belüli kisebb csoportok közötti óriási különbségek miatt nemzeti közösségnek aligha tekinthetjük.

Visszatérve Romániára és Szlovákiára szerintük egyszerre lehetünk jó szlovákok és románok. Azonban fel sem merül bennük, mekkora adut nyomnak ezzel a román és a szlovák ÁLLAM kezébe. Hiszen értelmezésükben a jó román és szlovák csak az, aki a hivatalokban az ÁLLAM nyelvén intézi az ügyeit, a jó állampolgár egynyelvű egyetemet választ, az ÁLLAM nyelvén kívül nincs szüksége más nyelvű oktatásra, kétnyelvű feliratokra pedig pláne nem (éppen látjuk ma Romániában, hogy az USR mennyire támogatja a kétnyelvűséget, főleg Kolozsváron). Már pedig aki az ÁLLAMban akar érvényesülni, annak elég az ÁLLAM nyelvét kell beszélnie, így pedig szépen lassan a kisebbségi magyar identitás olyanná válik, mint egy kirakatbábú népviseletben, ami az ÁLLAMnak tökéletesen megfelel. Azaz a magyar olyan jelző lesz egy román vagy egy szlovák állampolgár számára, mintha valaki alacsony épp magas, vékony vagy molett lenne. Vagyis az asszimiláció végre elérne az utódállamok többségi nemzetei által mindig is vágyott szintre és két generáción belül már otthon sem használná senki a magyar nyelvet, hiszen pragmatikust döntést hozna neoliberális szellemben. Aki pedig ezt mégsem szeretné, rosszul dönthetne, az keresse boldogulását az anyaországban.

Őszintén reméljük, hogy a Momentum vezetői nem politikai előnyökért cserébe tettek ilyen kijelentéseket, hanem csak nem értik azt, hogy magyarnak lenni Magyarországon kívül mindennapos népszavazás.

Az írás olvasói publicisztika. 
Nyitókép: Momentum Facebook-oldala

A Momentum „tévelygéseiről”, még egyszer

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

György Árpád Botond, Kelemen Csongor

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória