A könyvmoly király

A

A király nem volt boldog, amikor megcsörrent a telefon, és az udvari titkárnő jelezte neki, hogy a királyság főbírája sürgős ügyben szeretne beszélni vele. A királynak nem a hűséges főbíró személyével volt gondja – az időzítés miatt fintorgott. Pont most, amikor a tévé a kupadöntőt közvetíti! Pont egy ilyen észbontóan izgalmas focimeccs közepette!

Bosszúsan lekattintotta az óriásképernyős készüléket, majd átült az íróasztalához. Vaktában egy könyvért nyúlt, felütötte valahol, és amikor a főbíró bekopogott, úgy tett, mint elmélyülten olvasna.

– Bocsásson meg, Felség, hogy kedvenc tevékenysége közben zavarom – rebegte a köpcös főbíró csillogó fekete cipője orrát bámulva. – Igazán röstellem magam, hisz felséged könyvek iránti rajongásánál aligha van becsülendőbb szenvedély, de…

– Ha kérhetem, térjen a lényegre – szakította félbe az uralkodó, és önkéntelenül a tévé sötét képernyője felé sandított. Vajon még mindig döntetlenre állhat a meccs? Vagy időközben újabb gól született?

– Higgye el, nem fordultam volna felségedhez – emelte fel félszegen a tekintetét a főbíró –, ha nem egy olyan ügyben kellene ítélkeznünk, amely felséged szenvedélyét érinti.

– Hogyhogy? – vonta fel dús szemöldökét a király.

Bár hetente több estét a királyi birtok kertjében megbújó könyvtárépületben töltött, nem szerette, ha könyvekről akarnak beszélgetni vele.

– Egy fekete személyről van szó – mondta zavartan a főbíró. – Egy feketéről, aki regényt írt… egy fehér bőrű családról! Az a címe: Fehéren-feketén. Felséged talán már hallott róla, sőt talán olvasta is…

– Nem, még nem – felelte a király, és remélte, hogy rezzenéstelen maradt az arca.

– Megértem. Hisz annyi más érdekesebb, kedvére való művet találhat felséged. De az talán a fülébe jutott, hogy a regény milyen nagy felháborodást keltett politikusaink és sok tiszteletet érdemlő olvasó körében…

A királynak egyszeriben rémleni kezdett valami. Igen, Badia mintha mesélt volna neki erről egyik este, de ő szokás szerint csak fél füllel hallgatta a lányt… vagy negyed füllel, mert az egészből egy szóra sem emlékezett.

– Nos, hogy az ügy lényegét összefoglaljam: politikusaink és tisztes, fehér bőrű alattvalóink úgy vélik, egy fekete író nem írhat fehérekről. Különösen ilyen kritikus hangon nem, hisz hogyan is képzelhetné magát fehér bőrű polgártársaink helyébe? Hogyan is bújhatna a mi bőrünkbe valaki, akinek másmilyen a bőre színe?

A király zavartan hallgatott. Nemcsak azt nem szerette, ha könyvekről akartak beszélgetni vele, az is hasonlóképp feszélyezte, ha a feketék szóba kerültek. Bár királyságukban ez utóbbiaknak papíron ugyanolyan jogaik voltak, mint a fehéreknek, ezek a látszattörvények a külvilágnak szóltak. A többi országnak, a többi királyságnak, amely ezt várta el tőle és országától. Királysága jó alattvalói, rendőrsége és bírósága tagjai szinte kivétel nélkül azt gondolták a feketékről, hogy lusták, dologkerülők, és a vérükben van a bűnöző hajlam. Ráadásul egyre csak szülik a porontyaikat, akik aztán ugyanolyan lusták és dologkerülők lesznek. A végén pedig bűnözők. Ezért aztán a jó alattvalók elégedetten fogadtak minden hírt, ami feketék börtönbe zárásáról szólt. Persze ezek a hírek csak szóbeszéd útján terjedtek, az újságok és a tévé nem számolt be róluk nyíltan.

A király zavara még nagyobb lett, amikor meghallotta, hogy főbírája most arra kéri, az író ügyében ő maga ítélkezzen.

– Hisz felséged olyan nagy ismerője a könyveknek! – tette hozzá az alacsony, testes férfi. – Senki sem olvas annyit az egész királyságban, mint felséged!

A király feszülten mosolygott a bók hallatán. Időt akart nyerni, hogy beszélhessen erről az ügyről Badiával. És legfőképpen szerette volna látni a meccs végét. De a főbíró némi feszült topogás után közölte vele:

– A helyzet az, Felség, hogy a tárgyalás már egy órája zajlik. És a bírák, akik félnek ebben a kényes ügyben ítéletet hozni felséged megkérdezése nélkül, helyt adtak a vádlott kérelmének. Nevezetesen, hogy ügyében egy ilyen sokat olvasott ember döntsön, mint felséged.

Az uralkodó önkéntelenül elhúzta a száját. De nem volt mit tenni, kénytelen volt felállni és átsétálni a főbíróval a tárgyalóterembe. Kifelé menet szomorú pillantást vetett a televízió szürke, néma képernyőjére.

A vádlott értelmes tekintetű, ijedt ábrázatú, nagyon sovány fekete férfi volt. A király nehezen állta a pillantását, mert az író végig a szemébe bámult villogó fehér szemével, miközben saját védelmében e szavakat intézte hozzá:

– Felségednek, szeretett királyságunk legnagyobb olvasójának tisztában kell lennie az írói fantázia erejével. Hisz egy író éppen attól író, hogy bárkinek a bőrébe képes belebújni. Egy fekete emberébe, egy kutyáéba, egy képzeletbeli sárkányéba… és akár egy fehér emberébe is, hiába született ő maga feketének.

A király csendben, nyugtalanul hallgatta. Fejében lázasan jártak a gondolatok. Badiára gondolt, majd a királynéra, aki még a feketék pillantását is sunyinak találja, majd az alattvalóira, akik a feleségéhez hasonlóan gondolkodnak, majd a külvilágra, amely gyanakvóan figyeli a királyságukat.

A férfi elhallgatott, és az uralkodó érezte, hogy várakozó szempárok fordulnak felé. Nem maradhatott már sokáig csendben. Mély lélegzetet vett hát, aztán megköszörülte a torkát, és amennyire tudott, megpróbált a fekete férfi szemébe nézni:

– Nem – mondta mély, komor hangján –, nem és nem! Egy fekete író elképzelheti, hogy milyen belül egy fehér ember, de ez csak elképzelés marad. Nem a valóság. És a könyveknek – jutott eszébe egy mondat, amit Badiától gyakran hallott – a valóságot kell megragadniuk. Ezért elrendelem regénye eddig megjelent példányai bezúzását. És engedélyezem, hogy újra megjelentesse, de előtte minden fehér szereplőt át kell írnia feketére!

A sovány kis férfi döbbenten meredt rá okos, szinte világító szemével. Olyan váratlanul érték e szavak, hogy egy hangot sem tudott kinyögni.

A király ezt kihasználva gyorsan kislisszolt a teremből.

Még éppen elcsípte a focimeccs legvégét.

Aztán bőségesen megvacsorázott a királynéval, és közölte vele, hogy olvasni vágyik, az estét a könyvtárépületben tölti. A felesége szokás szerint duzzogott egy sort, amiért a könyvek fontosabbak nála, de aztán bekapcsolta a saját tévéjét, mert kezdődött a kedvenc török sorozata 9965. része.

A király átsietett a kerten a könyvtárépülethez. Pazar könyvgyűjteménye volt, igaz, soha egyetlen kötetet sem olvasott még belőle. Csak az alattvalói hitték könyvmolynak, meg a királyné.

Igazából ez Badiának, a királyi palota könyvtároslányának büszke birodalma volt. Gondozta a gyűjteményt, szabad perceiben pedig falta a betűket. Imádta a munkáját, és hálás volt a királynak, hogy mélyszegénységben töltött gyerekkora után most itt dolgozhat.

A király pedig hálás volt a sorsnak, amiért rátalált a lányra, erre a gyöngyszemre, és esténként nagy titokban ébenfekete bőrét csókolhatja, amely százszor, ezerszer illatosabb, mint a királynéé. Ha nem milliószor, gondolta magában, és fejét a lány puha, meleg hasára hajtotta.    ——————————————————————————————————————-

Magyar nyelvterületen nagy figyelmet kapott a Meseország mindenkié című könyv, amely több kortárs szerző meséjét tartalmazza, olyan meséket, melyek hősei marginalizált emberek. Még nagyobb figyelmet, amikor egy szélsőjobb politikus, Dúró Dóra ledarálta ezt, mert úgy értelmezte, hogy homoszexuális propagandát tartalmaz, s mint ilyen, veszélyes a gyerekekre. A Transindex szerkesztősége mélységesen elítéli a könyvpusztítást , éppen ezért  a magyar nyelvterületen élő prózaírókat kértünk fel  olyan meseszövegek megírására, amelyekben minket érintő problémákat tematizálnak. Hogy bebizonyítsuk, a mese nem fertőz, mesélni bármiről lehet, és nagyon sok mindenről egyenesen szükségszerű is.

Nyitókép:  Lysander Yuen, Unsplash

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Pacskovszky Zsolt
Pacskovszky Zsolt

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória