A málnaszínű köd

A

A Barlangos fölött ragyogott a nap. Mindenki készülődött, nevetett, csomagolt, boldog nyüzsgésben. Már legalábbis azok, akik még nem utaztak el. Előző nap végződött a medveiskola, a szülők szándékosan ezzel a nappal kéreztek el a Messzi Málnásba, hogy ott töltsék azt a szűk két hetet, amennyiből a szabadságuk állt. A bocsok bolondozhattak bőven azután is, volt idejük a hibernálásra készülődni, a felnőttek azonban mindössze két hétig pihentek, mert a Nagy Mézőrző a hibernálást is pihenésnek tekintette, holott inkább a természet kényszerítette rájuk.

Egyszóval mindenki örült, csak Mutika nem. Kevés dolog volt, amit annyira nem szeretett, mint a vakációt. Az iskolában is meggyűlt a baja, mindenki tépte, cibálta, püfölte, gúnyolta. Mutika nem bánta, elvégre valóban megijedt a berbécstől a gyakorlati órán, ahogy az első embertől is a málnabokor mellett. És az iskolában idegenek voltak; ami otthon történt,

arra nem talált magyarázatot.

Sokszor nem történt semmi, minden a legnagyobb rendben zajlott, Mutika nem is hitte el, hogy ilyen is van a világon. Máskor azonban már délután elkezdődött, amikor Borízű Géza hazafelé tartott, és a bokrok között játszogató bocsok már jóval azelőtt felfedezték, hogy a barlangjuk elé ért volna. A messze földön híres medvehímnek rogyadoztak a lábai, a szemét mintha széttörték volna, s úgy rakták volna ismét össze, és olyan bűzt húzott maga után, hogy Mezaliansz is megérezte, pedig neki volt a legrosszabb a szaglása az egész telepen.

A többi bocs kárörvendő vigyora, legjobb, vagyis egyetlen barátja, Délceg Feri vigyázó félrenézése – mindez éppen elég lett volna, csakhogy más is történt. Amikor az apja belépett a barlangba, valamiféle feszültség kezdett terjengeni, és néhány perc múlva éktelen bömbölés hallatszott ki, Montyos Zenóbia sivalkodása, végül csend és hüppögés.

Mutika sok mindenben bízott már. Legelőször természetesen a Nagy Mézőrzőben, de Mezaliansz, akinek a szaglását az agya pótolta, elmagyarázta, hogy Nagy Mézőrző még örül is az egésznek, mert ha a medvét lefoglalják a maga bajai, akkor nem törődik a Barlangos közgondjaival. Ezt, hogy „közgondjai”, Mezaliansz felemelt mellső lábbal jelentette ki, így hát Mutika úgy tett, mintha mindent értene.

Aztán a szomszédokban.

Nem is annyira abban, hogy közbelépnek, mert Borízű Géza ilyenkor félelmetesebb volt, mint sudár pillanataiban, hanem a megértésükben. Látták, hogy mi folyik, de amikor Mutika összeszedte magát, és nagy izzadva odaállt Lilánis néni elé, ő előbb másról kezdett beszélni, aztán hirtelen azt mondta, „hagyd el a szüleidet, fiam”. Mutika ezt nem értette, hiszen ő nem tett semmit, bár kellett volna.

Nagymamáék még rosszabbak voltak. Rekezda mama mindent a Mutika anyjára fogott, Dűvölő mamát pedig egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy arról beszéljen, amiről az unokája kérdezte. 

A nagy kiábrándulás azonban még ezután következett. Egy délután, amikor az apja szarvasra ment, és tudni lehetett, hogy napokig nem jön haza, Mutika összeszedte magát, odament az édesanyjához, és azt mondta, „szerintem el kellene mennünk innen, anya”. Már azt is kigondolta, hogy hova: tőlük számítva az ötödik Barlangosban lakott a nagybátyja, Lémer Zuda. Beszélt is vele, s a nagybátyja jól fogadta az ötletet, már együtt tervezték a jövőt.

Az édesanyja ellenben váratlanul ideges lett.

„Nem értem, mit akarsz, fiam. Apád iszik olykor egy kicsit – na és? Mit tudsz te az életről? Még az iskolában sem állod meg a helyed.” Mutika azt akarta kinyögni, hogy „sírni szoktál”, de a célzás az iskolára megsebezte. Nem értette pontosan, mi az összefüggés az ő gyávasága meg a szülei rossz élete között, de be kellett látnia, hogy anyjának igaza van.

Azontúl nem próbálkozott semmivel. Minden medvének van hely a nap alatt. A gyávasága nem tűnt el, viszont ahogy cseperedett, egyre inkább szerette a mézbort. Amikor először hazajött pityókosan, az anyja felkiáltott: „mit vétettem én?!” Mutika azonban már mit sem adott az ilyen teátrális felkiáltásokra. Az anyját színpadot tévesztett primadonnának tartotta, az apját pedig legszívesebben meg sem ismerte volna.

A Barlangos visszavonhatatlanul ítélkezett fölötte. „Már az apja is ilyen volt”, hallatszott itt is, amott is, meg „ezek nem jók semmire”. Mutika józan pillanataiban érdekesnek tartotta, hogy Borízű Gézával még mindig barátkozott a többi medve, őt pedig egyre jobban kinézték maguk közül. Úgy döntött azonban, hogy nem megy sehová. Elviseli a tekinteteket, a susmogásokat, a szemforgatásokat és a látszólagos jótanácsokat („apád mégiscsak dolgozott”). Olykor arról álmodott, hogy minden megváltozik, a köd málnaszínű lesz, ő pedig rettenthetetlenül áll a berbéccsel szemben – de nem változott semmi. A medvelányok fejében az anyjuk meg az apjuk ült, nem szerethettek bele egy ilyen senkiháziba, hogy aztán olyan bocsokat hozzanak a világra, mint ő.

Telt-múlt az idő, meghalt Borízű és neje, Délceg Feri rég a szarvasölőket vezette, a Barlangos új, ismeretlen medvékkel telt meg. De még ezek az állatok is, akiket Mutika soha életében nem látott, tévedhetetlenül tudták, hogy kicsoda ő. Ha találkoztak, elnéztek mellette, csak éppen át nem harapták a torkát a tekintetükkel. Az alkonyat maradt egyedül, akkor még nyugodtan nézhetett körül. Aztán végleg besötétedett, és nem maradt semmi, csak a sötét a maga kérlelhetetlen sokértelműségével.


Magyar nyelvterületen nagy figyelmet kapott a Meseország mindenkié című könyv, amely több kortárs szerző meséjét tartalmazza, olyan meséket, melyek hősei marginalizált emberek. Még nagyobb figyelmet, amikor egy szélsőjobb politikus, Dúró Dóra ledarálta ezt, mert úgy értelmezte, hogy homoszexuális propagandát tartalmaz, s mint ilyen, veszélyes a gyerekekre. A Transindex szerkesztősége mélységesen elítéli a könyvpusztítást , éppen ezért erdélyi prózaírókat kértünk fel  olyan meseszövegek megírására, amelyekben minket, erdélyieket, romániaiakat érintő problémákat tematizálnak. Hogy bebizonyítsuk, a mese nem fertőz, mesélni bármiről lehet, és nagyon sok mindenről egyenesen szükségszerű is.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Demény Péter
Demény Péter

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória