A nap, amikor egy erdélyi református lelkész lebozgorozta a pápát…

A

…és én nem tudtam szó nélkül hagyni

Egy volt évfolyamtársam a teológiáról nyilvánosan a következőképp fogalmazott egy arról szóló cikk alatt, hogy a pápa, aki a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra látogat, nem akar találkozni Orbán Viktorral:

“Húzzon vissza Dél-Amerikába, ahová való, ne rontsa többé itt a levegőt.”

Most ne menjünk bele abba, hogy mi köze a pápához egy református lelkésznek. Tegyük fel, hogy van, még ha egy másik egyház vezetője is. Most abba se menjünk bele, hogy nem Erdélyről van szó, a kongresszus Budapesten lesz. Ez egy egyházi rendezvény, a pápának, mint az egyháza vezetőjének, joga van ott lenni, egyházfői minőségben.

Hogy emellett udvariatlanság-e, hogy nem akar Orbán Viktorral találkozni, ez értelmezés kérdése, ebbe se menjünk bele.

Mert tudom, hogy az internet. Merthogy sokkal kevésbé érzékenyen fogalmazunk. Meg indulatosak vagyunk. Mert felment a cukorkánk és nem jött le, még mindig fent van. Mert nincs, ahol levezetnünk. Nem fogjuk vissza magunkat, ezt is tudom.

És különben is, ki nekünk a pápa, mi vastagnyakú kálvinisták vagyunk, beszólunk, megmutatjuk neki, fontosságunk teljes tudatában, érted, ha akarja, ha nem, nem kell vele együtt élni, ugye. Hogy sok más erdélyi honfitársunknak, katolikusoknak ki, az nem számít, csak hogy odahányjuk kevésbé cizellált véleményünket az internet bugyraiba. Nem akarunk ebben a kérdésben érzékenyek lenni, nem számít, hány másik erdélyit sértünk meg, noha velük együtt kell élni.

És tudom, hogy a frusztráció. Hogy lebozgoroztak, sokszor. Hogy szenvedünk, mert kisebbség vagyunk. Mert a kardunkba dőlünk inkább, úgy hordozzuk a mártíromságunkat, mint a véres kardot Mohács előtt.

És tudom, hogy a nemzeti érzés. Nekem is van, átérzem, még akkor is, ha számotokra csak egy libsibolsi femináci vagyok, egy áruló, ahogy sokan és sokféleképp a megfogalmaztátok már, akit, egy volt teológiai tanára szerint “csak azért tűrünk el, mert szült négy gyereket”.

És persze, nem szeretitek a véleményemet, érthető, majd jól kitárgyaljátok a levelezőlistán, hogy már megint ez a nő, már megint, érted, nem tudja befogni. Régóta tudom, kedves kollégák, akik most úgy érzitek, hogy a mi kutyánk kölykét már ismét bántják, és meg kell védeni,  én pedig  páros lábbal beleszállok megint az egyházba, párhuzamosak vagyunk. Ti meg én, már régóta párhuzamosak vagyunk, beláttam ezt akkor, amikor megszüntettem a munkaszerződésem, és sokatokkal a baráti-jóismerősi viszonyt is. És hiába prédikáltok nekem, hiába jöttök nekem azzal, hogy milyen alapállásból szól a prédikáció, hogy ti az egyház felkentjei vagytok, és megtehetitek, hogy elbújtok a palást és a Biblia tekintélye mögé, ahogy megtettétek sokszor.

Ugyanazt a dogmatikát tanultuk, ti meg én. Ismerem az érveket. Semmit nem ér ez az egész, mert – Máraival fogalmazva – “Nem beszélgethetsz délután öttől fél hatig Istennel, ha éjjel és napközben úgy éltél, mint egy disznó.” Isten igazságos és irgalmas szeme elől, akinek a pápa a katolikus hit szerint a földi helytartója, nem bújhattok el. Mert mi van akkor, ha Isten kedveli Ferencet és vele ért egyet ebben a vitában? És titokban mulat rajtatok, vagy esetleg haragszik, amikor nyilvánvalóan szembementek mindazzal, amit Krisztus olyan csodálatosan megfogalmaz az Újszövetségben?

Az az Egyház, amelyhez én tartozni akarok, nem gyűlöl, hanem szeret, mert ez Krisztus parancsa. Ez az egyetlen parancs. Nem lehet megváltoztatni, felülírni. Nem lehet másképp csinálni. Nem lehet viszonylagossá tenni. Jézus nem mondja, hogy csak az egyik felebarátodat szeresd, a másikat utáld. A szereteted, ha keresztény vagy, mindenkinek jár, azért a csodálatos, utánozhatatlan áldozatért, amelyet Krisztus hozott, amikor az életét adta érted. Az az egyház, amelynek én az asztal végén ülő, utolsó tagja szeretnék lenni, akit rongyos ruhában hívtak be a menyegzőre, nem terjeszt gyűlöletbeszédet. Nem bozgoroz le senkit. Nem-nem, még a románokat és a cigányokat sem, mert eszébe jut az irgalmas szamaritánus, ahogy Krisztus egy páriát állított példaképül a megigazultak elé. Nem ítélkezik, mert eszébe a jut Mária Magdolna, meg Zákeus. A kurvák és az árulók. A legkisebbek, akikkel ha nem cselekedtétek meg, akkor minden hiába. Nem terjeszt gyűlöletbeszédet. Nem gyűlöli az ellenségét sem, nemhogy a pápát, akinél kevés “reformátusabb” pápa volt az utóbbi időben.

Az az egyház, amelyben én hiszek, mint Krisztus földi menyasszonyában, noha sok hibája van, törekszik a jóra, és tisztában van a saját esendőségével és felelősségével, ezért nem nyilatkoztat ki ex cathedra és nem feszít ellentétet a hit és a nemzeti érzés közé. Az az egyház, amelyben én kereszténnyé nőttem, a tisztelet, az empátia, a befogadás, a megértés, a szeretet, a gyengékért és esendőkért való tenni akarás egyháza. Mert ha az Egyházban, és azon belül minden egyes tagjában nincs szeretet, akkor semmi az: az épületek, a pénz, a palástos felvonulások, a talmi csillogás, az adventi gyertyák, a tengernyi munka, a felépített gyülekezeti házak, a bibliaórák: minden semmi, olyanná lett, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. Akkor a bennetek levő világosság: sötétség. Akkor hiába a prédikáció, a hegyeket megmozgató hit, mert semmit nem ér az, akiben nincs szeretet. Odavetheted gőgödben a tested, de minek. “A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.”

Aki lelkész, az egész nap lelkész, és egész életében lelkész, még akkor is, ha megszűnt a munkaszerződése, mert az esküt nem lehet visszavonni, az igent nem lehet nemmé tenni, mert ott álltunk akkor Isten előtt és komolyan gondoltuk, nem veti le a lelkészi jellegét este a palásttal, vagy amikor bekapcsolja az internetet, még akkor is, ha a közösség kivetette magából. Aki lelkész, az nem csak ember, hanem egy közösséget szimbolizál. Én, az áruló kell benneteket erre figyelmeztesselek, hogy viselkedjetek lelkészi méltóságotokhoz mérten?

De ha nem is lelkészről lenne szó, hanem általánosabban fogalmazva, az emberségről. A gyűlöletbeszéd emberen aluli, emberi méltóságon aluli. A gyűlöletbeszéd nem azt alázza meg, aki ellen irányul, hanem azt, aki mondja, még ha az illető nem is tud róla. Az a tény, hogy egy erdélyi magyar, akit lebozgoroztak, maga is megteszi ezt egy másik emberrel, méltóságon aluli.

Nem mentség az, hogy mindenki ezt csinálja. Nem kereshetsz kifogásokat a gyűlöletre, sem emberként, keresztényként főleg nem. Keresztényként, az írás szerint, amire esküt tettünk, az egyetlen lehetséges válasz az, hogy odatartod a másik arcod is, nem pedig az, hogy te alázol meg másokat.

És Isten, a maga végtelen irgalmában és kegyelmében, amellyel minden nap felénk fordul, és elnézi nekünk a tökéletlenségeinket, megbocsát nekünk. És ebből az következik, hogy “lehetetlen, hogy aki igaz hit által Krisztusba oltatott, a háládatosság gyümölcsét ne teremje”.

Nyitókép: Vatican Media

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Gyöngyösi Csilla
Gyöngyösi Csilla

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória