A szobordöntések másik oldala

A

Felbolydult a világ, nem csak az Egyesült Államokban. Divatba jött a tömegtüntetés, szobordöntögetés és a címkéző becsmérlés. És főleg az össznépi handabandázás, amit napjaink kommunikációs lehetőségei milliószoros erősítésben adnak tovább, miközben a józanabb vélemények bölcsessége elvész a hangzavarban.

Megtörtént, mi megesett, mondhatnánk Kányádi Vörös villamosát parafrazálva, és rendőri túlkapás miatt meghalt egy vétlen ember. Ez pedig vulkánkitörés-szerűen felszínre hozott rengeteg indulatot és társadalmi feszültséget, no meg forrongást és bűnbakkeresést. Előbb a rendőrség és annak módszerei kerültek célkeresztbe, aztán a búvópatakként jelenlevő faji megkülönböztetés.  Átszűrődött a hangzavaron némi felsőbb- és alsóbbrendűségek emlegetése, majd régi sérelmek bukkantak elő, és mindenki okosabb akart lenni a másiknál. Sőt, erkölcsösebb – Kaliforniától Brüsszelig és Skóciától a Földközi-tengerig. 

Ezen a ponton kezdtem el vitatkozni magamban a történtekkel és a köz véleményével.

Mert az rendben van, hogy egy érzéketlen, szerepét túllihegő rendőr kapja meg jogos büntetését. Netán az egész intézményt is feloszlathatjuk (bár akkor nem tudni, hogy ki fog vigyázni a rendre). Az is természetes, hogy pellengérre állítjuk az emberi lelkek bugyraiban még mindig ott lapuló szegregációs törekvéseket, és próbálunk tenni ellene valamit. De azt már égbekiáltó túlzásnak érzem, amikor egyesek Kolumbusz Kristóf szobrát is a tengerbe akarják hajítani, és (tökéletességük mámorító tudatában)

mindenkit gazembernek kiáltanak ki, aki nem makulátlan.

A konföderációs hadvezért, a belga királyt, a bátor felfedezőt és a dúsgazdag iparmágnást egyaránt. Mert találtak a múltjukban néhány olyan elemet, ami – mai szóhasználattal élve – politikailag nem korrekt.

Felróják X-nek és számonkérik Y-on, hogy miért nem lépett fel a rabszolgaság ellen (hisz bizonyára megtehette volna), miért nem halt mártírhalált az egyenlőség szent eszméjéért, és úgy egyáltalán, miért nem fogta meg a szarvánál és tiporta el a feudalizmust, miért nem vetett véget a kizsákmányolásnak, továbbá, ha a fentieket volt képe egytől-egyig hanyagolni (pfujj!), akkor hogy képzeli, hogy majd szobor formájában fog pöffeszkedni a város főterén? Nem ember az ilyen, kötelet a nyakára és vízbe vele, hogy örökre eltűnjék, de a biztonság kedvéért az emlékét is szórjuk be sóval.

A fentiekhez hasonló gondolatmenetekkel (a cél érdekében erősen sarkítva foglaltam össze) két bajom van. Egyfelől a mai szemléletünket és gondolkodásunkat (legyen az jó vagy sem) akarja ráerőltetni régmúlt idők szereplőire, s a mostani közgondolkodás mentén ítél meg egykori eseményeket. Másfelől nem tudja elválasztani valakinek az érdemeit a személyiségétől, továbbá mindenkitől, minden élethelyzetben a tökéletességet várja el, azt sugallva, hogy aki nem tökéletes, az zéró.

Csakhogy, miként az éremnek is két oldala van

(sőt egy pereme is), Napóleontól Kolumbuszig aligha találunk nem ellentmondásos történelmi személyiségeket. Csajkovszkij zenéjét sem vették le műsorról, amiért (uram bocsá’) a férfiakhoz vonzódott, pedig akkoriban ez még nem számított emberi jognak, mint manapság, és Adyt is a nagy költők között tartjuk számon, még ha magánéletében ennél jóval kisebbnek is bizonyult. Francis Drake közönséges kalóz volt, de működése Angliára nézve olyan áldásos hatással járt, hogy a királynő is elismerte érdemeit. II. Lipót belga királyt finoman szólva nem fogják imáikba foglalni a kongóiak, de saját hazáján nagyot lendített a gyarmatosítás révén. Érdekes módon azok, akik most minden szobrát eltávolítanák a közterekről, nem mondják azt, hogy ha már ez a szörnyeteg ily’ aljas módon kiszipolyozta afrikai testvéreinket, akkor adjunk nekik évi potom 1 milliárdot, mondjuk 30 éven keresztül, jóvátétel gyanánt. Ó, nem. A balhét vigye csak el őfelsége, földbe döngölt szobrok formájában, az összeharácsolt javak pedig inkább maradjanak. A legszebb gondolatmenet mégis az, hogy Kolumbusz a hibás Amerika minden bajáért, mert ha lett volna benne egy csepp becsület, és nem erőlteti mindenáron az Újvilág felfedezését, akkor ott most is földi paradicsom lenne, aztékokkal, indiánokkal és arannyal lennének borítva a wigwamokat összekötő sugárutak. Ez bizony alulról súrolja annak a rendőrviccnek a logikáját (ha még tetszenek emlékezni rá), melynek az a poénja, hogy akinek nincs akváriuma, az buzi.

És a legfurább az,

hogy sok esetben a saját nemzettársai döngölik földbe (szó szerint és képletesen is) egykor élt honfitársaikat, akikről az akkori közvélemény úgy gondolta, hogy szoborra és jó emlékezetükben való megtartásra érdemesek. De a mai utódok ezt már nem így gondolják, és el akarják tüntetni egykori nagyjaikat a lomtár mélyére. Mert mai értékrendünk s a mai közgondolkodás szerint (legyen az megalapozott és elfogadható vagy sem, ebbe most ne menjünk bele) már nem szalonképesek. De vajon helyes-e így gondolkodni ? Felülbírálni, valami mondvacsinált ürüggyel sőt egyenesen felülírni elődeink értékítéletét? 

Vagy nézzünk egy másik példát. Képzeljük el annak a tolvajnak az esetét, aki (éppen szabadlábon) kiment egy sodró hegyi patakból egy gyereket, de közben olyan súlyosan megsérül, hogy ő maga életét veszti. Állíthat neki a hálás közösség egy… ha nem is éppen szobrot, de emléktáblát? Vagy elnevezhetnek róla egy utcát a közeli faluban? A mindenkiben csak a rosszat látó hangoskodók biztosan azt mondják majd, hogy börtönviselt gazembernek nem jár semmi. Pont. Pedig éppen nem így van. Mert az illető emléktábla csupán egy kiemelkedő teljesítményre hívná fel a figyelmet és tenné azt maradandóvá, nem a megörökített személy egész életét. Morális értelemben senki sem hófehér vagy koromfekete, és nem is életszerű ilyesmit elvárni. Például Churchill világháborús érdemeit jottányit sem csökkentik, hogy voltak olyan kijelentései, amelyek sérthetik a ma emberének túlérzékeny hallását. Ettől még igenis emlékeznünk kell rá, s nemcsak rá, hanem rengeteg hozzá hasonló nagyságra. De ha már az ellentmondásos személyiségeknél tartunk, említsük meg Marxot is: sok elméletét nem igazolta vissza a valóság, de „a lét határozza meg a tudatot” megállapítása egyre igazabbnak tűnik. 

Ezért nem jó, ha kiragadunk személyeket (és tetteket) abból a történelmi kontextusból, amelyben éltek (és megtörténtek), s amely kontextus nagymértékben meghatározta személyiségüket és környezetüket. Ami nem azt jelenti, hogy üdvös dolognak kéne elkönyveljük a rabszolgatartást az 1850-es évek Amerikájában, de nem is kellene olyan főbenjáró bűnnek kikiáltani, ami lenullázza egy államférfi jeles tetteit. Legfeljebb azon érdemeit kell a szobor talapzatán hangsúlyozni, amelyek miatt akkor is megérdemli, hogy az utókor emlékezzen rá, ha sok tekintetben ő sem volt tökéletes. Amúgy a felszabadított rabszolgák jelentős részéből gyári munkás lett, akik éhbérért, létminimumon tengődve élvezték a szabad élet örömeit. Pontosabban: egy majdnem ugyanolyan embertelen, csak most már kapitalizmusnak nevezett rendszer kizsákmányolását. És ha így áll a dolog, akkor talán az egykori gaz tőkéseket is elő kéne venni, de  nem csak Cecil Rhodest (aki már műsoron van), hanem Carnegie-től Fordig mindenkit? Szobrok a vízbe, radírozás a történelemkönyvekből, és minden, amit csak a „közvélemény”, vagyis a hangosak, tüntetők és kiabálók jónak tartanak?

Egyre több kétségem van afelől, hogy a múltat ily hűbelebalázs módon átértékelő szemlélet valóban jó-e nekünk, s azon morfondírozom, hogy ha a mosdóvízzel együtt kiöntjük a gyereket is, mihez kezdünk majd az üres lavórral.

Szobor- és/vagy gyerekgyilkosság?

Black Lives Matter Erdélyben

Mit tanulhatna az erdélyi magyarság a Black Lives Matter tüntetőitől?

Tíz lélegzetvétel a fekete Amerikában

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Furdek Tamás

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória