A zöld-sárga-piros iskolakezdés

A

Csíkszereda egyedüli jelzőlámpával ellátott útelágazásában, piros fénynél várakozva, gépkocsimban üldögélve Iohannis államelnök sajtótájákoztatóját hallgatom az iskolakezdésre vonatkozóan. Az államfő bejelentette, hogy szeptember 14-én kezdetét veszi az oktatás, a legtöbb diák iskolába mehet. A rá jellemző monoton-alapos hangsúllyal ismerteti az immár közismert „forgatókönyveket”. Közösségi oldalon pörgetek végig. Idővonalamon számos bejegyzés, hír jön szembe, s virtuális rikkancsok hirdetik: „megvan az iskolakezdési forgatókönyv”, „bejelentették, hogy miként kezdjük a tanévet”, „ha kizöldülünk, kezdődhet a tanév”, „decentralizálják a döntést” stb. Engedem, hogy eluralkodjon rajtam is az ünnepihez hasonló érzés, majd eszembe jut a romániai rendszerre jellemző híres mondás: „Tout pour le peuple, et non par le peuple.” (Mindent a népért, de semmit a nép által.), s a mindennapi oktatásirányítási tapasztalatokra alapuló józan ítélőképesség (vagy szkepticizmus talán?) ünneprontó gondolatokat támaszt bennem.

Nem szeretnék sem ünneprontó lenni, sem akadékoskodni, de a bejelentett „zöld-sárga-piros” helyzetek az iskolakezdés kapcsán NEM forgatókönyvek és NEM jelentenek (valós) decentralizációt. Ahogyan a néhány hete emlegetett három oktatásszervezési „szcenárió” (100% online – 50% online és 50% osztálytermi jelenlét – 100% iskolai oktatás) SEM biztosít a helyi változatosságokat kellőképpen kezelendő, valós decentralizált mozgáslehetőséget az iskoláknak.

El lehet adni ezt megváltó gesztusnak, kampányszövegnek, vagy egyes intézmények létigazoló demagógiáját lehet belecsomagolni, de a helyzet továbbra is változatlan: nincsenek digitális eszközök, sok helyen nincs internet/térerő, a továbbképzésre jóformán nincsen ráfordítás, az osztályok túlzsúfoltak, pluszterem nincs; a kerettantervet csökkentik, de a tananyagot nem, a kerettanterv csökkentése amatőr „faricskálás”, sok helyen képtelenség biztosítani az egy méteres távolságot,

s a tanügy továbbra is a legalulfinanszírozottabb az Európai Unióban.

A „zöld-sárga-piros” nem forgatókönyv, inkább nevezném helyzeteknek vagy állapotoknak. Olyanok inkább, mint a kedvezőtlen időjárást jelző színkódok. Vagyis rossz időjárás biztosan lesz, csak nem mindegy, hogy sárga, narancssárga vagy vörös az előrejelzés. Az elsőnél elég az esernyő. A másodiknál a viharkabát és gumicsizma. A harmadiknál a homokzsák és katasztrófavédelem.

A Wikiszótár ezt írja a „forgatókönyv” szócikknél: Végrehajtási terv, amely egy rendezvény, műsor eseményeinek egymásutánját részletekbe menően megadja. Kiemeltem, hogy formailag hol „hibádzik” még a dolog. Tőlünk nyugatabbra vagy északabbra eső országokban (Észtország, Írország, Dánia stb.), de furcsa és valahogy elkeserítő módon keletebbre is (Moldova Köztársaság) hetekkel vagy hónapokkal ezelőtt pontos és részletes útmutatókat tettek közzé az oktatás újrakezdésének előkészítése érdekében. Sőt, számos nemzetközi szervezet, mint az UNESCO és az UNICEF kerettervei is napvilágot láttak már ez év áprilisában.

A „zöld-sárga-piros” hiú reményeket kelthet számos közösségben. A közösségi oldalakon szülők, pedagógusok, politikusok bejegyzéseikben a bejelentéssel majdnem egy időben közösségi szolidaritásra szólították fel ismerőseiket, hogy „fogjunk össze, zöldüljön ki” a megye, város, település. Ellenben amennyiben az iskola osztálytermeiben nem lehet biztosítani a minimum egyméteres biztonsági távolságot a padok között, lehet bármennyire pozitív a település, a megye járványügyi helyzete, automatikusan a sárga állapot lép érvénybe.

Azt is kihangsúlyoznám „ünneprontó” hangulatomban, hogy a „zöld-sárga-piros” bejelentésre már rég vártunk, és nem csak iskolakezdési témában, hanem MINDEN témában. Minden bizonnyal a „lazítások” időszakát ezzel kellett volna kezdeni, vagyis: ha a megye zöld, kinyithat minden strand, vendéglő, szálloda, masszázsszalon, kocsma, megtartható koncert, fesztivál, s minden fajta feszt igyál esemény. Ha ellenben vörös a település, a fent említettek mind bezárnak. Sárga „kód” esetén csak a teraszok, csak a gépkocsis mozi marad stb. Talán ez motiválhatott volna akkor mindenkit, és minden bizonnyal ma nem lenne kérdéses a gyermekeink iskolakezdése.

Ami a híres, egyesek szerint hosszan „kidolgozott” oktatásszervezési „szcenáriót” (100% online – 50% online és 50% osztálytermi jelenlét – 100% iskolai oktatás) illeti, csak néhány megjegyzés a helyesség kedvéért:

Ötödik osztályban, ha azt a feladatot adtam volna a diákjaimnak, hogy döntsék el adott történelmi helyzetből ítélve egy konfliktus, háborús helyzet alakulásának „szcenárióit”, minden bizonnyal, hogy minimum a következő valószínűsíthető helyzetekkel álltak volna elő:

A. 100%-ban kitör a háború.
B. 50%-ban igen és 50%-ban nem.
C. 100%-ban nem lesz háború.

Egyben vicces és szomorú az „50% online és 50% osztálytermi jelenlét” „szcenáriót” hibrid oktatásnak nevezni olyan körülmények között, hogy a konkrét, tanfelügyeleteken keresztül, a szaktárca által előrevetített lehetőség abban állna, hogy a fél osztály az iskola padjaiban tanul, a közösség másik fele élőben, otthonról követi ugyanazt a tanórát. Pont olyan, mint amikor a labdarúgóedzést fél csapatnak a pályán tartom, másik fele meg otthonról nézi. Biztos mindkettő ugyanúgy megtanul szabadrúgást lőni…

Ez ismét egy fontos „mércéje” a hazai közoktatási döntéshozatal és a „dâmbovițai” nézőpontot lihegve követők „hozzáértésének”.

No de mi is a hibrid oktatás? Tőlünk nyugatabbra így látják:

„A hibrid oktatás egy olyan oktatásszervezési módszer, amelyben a hagyományos, osztálytermi gyakorlatokat kombinálják a tapasztalatalapú tanulási célokkal és a digitális eszközök, módszerek nyújtotta lehetőségekkel. Ez az oktatási rendszer előírja, hogy az egyes tanulási célokhoz a legjobb, legmegfelelőbb lehetőséget kell használni, alkalmazni. A blended rendszerű oktatáshoz képest, amely a szemtől szembeni oktatást, az online oktatással egyenlő mértékben kezeli, a hibrid osztálytermek nagyban különböznek az oktatott tantárgy és az egyes tanulók csoportjainak igényei szerint.”

Természetesen, ennek megvalósítása, implementációja széleskörű (vagy legalábbis szélesebb körű) helyi döntési jogosítványokat igényel. A decentralizáció elvei szerint a helyi (önkormányzati, iskolai) döntéshez felelősséget, hatáskört, lehetőségeket (forrásokat) és elszámoltatási, számonkérési mechanizmusokat rendelnek. Az ily mód kialakított „mozgástérben” a helyspecifikus problémákat, helyi megoldásokkal orvosolják, s nem korlátozzák be a központi szinten meghatározott, előregyártott megoldások közötti választási lehetőségre, mert akkor nem beszélhetünk a döntés valós decentralizációjáról. Egy decentralizált és nem csak deklaratív szinten működő helyzetben valós mozgásteret biztosítanak a kerettanterv, a tananyag, a finanszírozás, a humánerőforrás-menedzsment, a helyi igényekre épített alapos, rendszeres továbbképzés és az iskolai oktatásszervezési szabályok terén. Lehetőségeket és nem korlátokat és kötöttségeket teremtenek, hisz bizalom képezi az alapját.

Szomorúan summázom magamnak ismét, hogy egy hónappal ezelőtt a moldovai oktatási tárca hét modellre strukturált oktatásszervezési forgatókönyvet publikált közösségi oldalán, amelyben meghatározott mozgástérben változatos és egymás között kombinálható forgatókönyveket ajánl a helyi, tanintézményi döntéshozóknak. Irigykedve jegyzem meg, hogy Írországban, Skóciában, a skandináv államokban a magas eddigi költségvetési ráfordítás mellett központi forrásokból újabb eurómilliókat költenek a közoktatási rendszerükre, a minél biztonságosabb és hatékonyabb iskolakezdési feltételek megteremtése érdekében. Nehéz belegondolni, hogy vannak helyek, ahol a normális iskolakezdés melletti döntés alapjául szolgáló legfontosabb érv a gyermekek szociális, érzelmi és társadalmi jóléte.
Nekünk (legalábbis egyelőre) a „lenni vagy nem lenni” közötti választási lehetőség jutott. Az állandó huszonkettes csapdája, a lehetőségek nélküli elvárás és felelősségre vonás, a jelzőlámpa színei közötti tévelygés.

Hangos és hosszú dudálásra ocsúdok. A hátamnál egy luxusautóban valaki ráfeküdt a dudára, a visszapillantóban látom, hogy idegesen kiabál és gesztikulál. Magamra veszem a jelzést, indulnék. Előttem egy rozoga mikrobusz vastag füstöt lövel ki s nem indul. Lefulladt. A lámpa zöld. A duda hangos. A lámpa sárga, majd piros. Egy helyben állunk még mindig.

A szerző a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke.

Nyitókép: Feliphe Schiarolli on Unsplash

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Ferencz-Salamon Alpár

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória