Ahol a te kincsed, édes Erdély, ott nincsen semmi

A

Én a Transindex nevű portált gyűlölöm, azért írok beléje, na nem gyakran, de néha. Kérdezte is egy alak (kommentáló), hogy rokona vagyok-é Vida Gézának, aki szobrász volt, igenvalóst jó, de nem vagyok, se kommunista, sem pedig a gyurcsányék táborába való (kicsi GY, korrektor, ha van, hezza ne nyúljon!). Gyűlölöm a Transindexot, mert keveset fizet, a múltkor is mondtam a könyvelőnek, hogy valamit ottan a nullákkal tessék lenni szíves cselekedni, mert na, ki fognak röhögni a többi lapoknál, hogy én ennyiért. De mondta, hogy a nullákkal ő semmit igazából intézni nem tud, hát akkor.

Meg a szerkesztő asszonynak is mondtam, hogy ha TGM is ír ebbe, akkor azt Erdélyországban túl sokan díjazni nem fogják, nullák ide vagy oda. Mert nem úgy van itt ám olvasva, hogy ki mit ír, hanem hogy ki írja a mit.

Ez is csak olyan, hogy amikor még autóstoppal volt lehetséges utazni, ki volt a papíromra festve, hogy: TGM (ez a marosvásárhelyi reptér rövidítése is). Megállott egy olyan magyar rendszámú terepjáró, amire nem is számítottam. Kérdezte a sofőr, azt írtam-e ki, amit lát? Magyar volt. Mondtam, hogy nem lát jól, ez más, románul van. Elhitte és elvitt. Ha ő nem, akkor a busz jött volna.

Ez is olyan, mint a többi lapok. Vagy jön, vagy nem. A többi lapok már nem nagyon kérnek. Van nekik annyi publicista, hogy csak na. 

Mikor például a román hírügynökség mondatait teszik át magyarrá, akkor szeretem én a világot. Hogy mennyire jól meg van tanulva ez a magyar nyelv. Mondtam is egyszer nekik, hogy járványt hirdetni, vagy kampányt. Az még nem ez a járvány volt, hanem egy másik. Meg a rádiónak is írtam egy időben (TGM), javítgattam az internetes híranyagukat. Sosem jeleztek vissza, ebből tudom, hogy szerették, azóta nagyot fejlődött a gugli. A magyar nyelv nem, az csak vissza.

Ezért is gyűlölöm én a Transindexot. Hogy mindig ezekkel a haladási dolgokkal nyomaszt, hogy például ne a román ortodox autokefál egyház (BOR – alapítva 1875) véleményét osszam gyermek, magyar iskola, család, tervezés, atomenergia, klímacucc, telefon, villanyszámla, medve és oltások ügyében. Hanem valami mást.

Mindig azt akarja ez a Transindex, hogy én valami holland vagy éppen belga mintát kövessek - Amerika. De a nullákot nem adja. Hát ilyen ez. 

Pedig én azt szeretném, hogy a Transindex a nullák dolgában a román autokefál orthodox egyház nézeteit kövesse, nem maga hasznára, másért cselekedje. Mert ha például a bukaresti kormánytól éppen a kisebbségi jogokat, a nyelvhasználat szabadságát (utcanevek, ajaj) meg a sajtót kérjük, és közben a magyar kormány illiberális demokráciáját éltetjük (utcanevek, ajaj), akkor éppen mit mondunk az autonómiákról, petőfiesen szabad unionista módra? Gyűlölöm ezért a Transindexot. Ezek mindig azt mondják, amit a román*[1].

Na most ez így elég ocsmányul hangzik, de van benne valami keresztényi, mert senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak. Miért ne szolgálhatna? Ki tiltja meg? Estefelé egy vasárnap.

Gyűlölöm a Transindexot, igen. Ne legyen!

Mióta megszűnt a Népszabadság, nem olvasok magyar napilapot, a világ nyugodtabb lett. Mióta eltűnt az (az) Index, már csak angol, francia és román hírportálokat lapozok, nem lett jobb a világ, de színes.

Pár hónap múlva kész lesz az új regényem, és már az Adatbankra sem lesz szükségem. Azután németül fogok tanulni, végül héberül meg sumérül, ez utóbbi rokon nyelv, csak nem beszéli már (még) senki. Az Arcanumra van előfizetésem.

Isten veled, Transindex, ha én kell megmentselek, az olyan, mint TGM Erdélyben, amikor egy kartonlappal kiálltam Kolozsvárott, és megkérdezte egy magyar sofőr, hogy jól lát-e?

Nem látott jól, itt minden csak optikai csalódás (Patyomkin-falu). A nullákkal pedig úgy vagyunk, hogy akinek pénze van, az nem lapot csinál, hanem pénzt. Mert ahol a ti kincsetek - édes Erdély -, ott nincsen semmi, volt szív, de az más.

[1] și cu pula-n pizdă și cu sufletul în rai nu se poate
(*TGM  – jelentheti Marosvásárhely román nevének, Târgu Mureșnek a rövidítését is)

Támogasd te is a Transindexet. Részleteket itt olvashatsz.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Vida Gábor
Vida Gábor

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória