Ahol emberek égnek el a kórházakban, ott a politikusoknak is van miért aggódniuk

A

Nem hiszem, hogy van rosszabb halál, mint tűzben elégni. Nem csoda, hogy a büntetés-végrehajtás történetében is a legnagyobb bűnökhöz kapcsolták ezt a kivégzési módot: azokat sújtották vele, akik a vádlók szerint az isteni rend ellen vétettek (eretnekség, boszorkányság stb.). Az sem véletlen, hogy az önfelgyújtást az elnyomó rendszerek ellen való legfőbb tiltakozásként vetik be azok, akik öngyilkosságot követnek el, gondoljuk csak a szovjet típusú diktatúra ellen így tiltakozó Jan Palachra, vagy Thích Quảng Đứcra, aki buddhista szerzetesként az Ngô Đình Diệm féle rezsim vallási elnyomása ellen tiltakozott ily módon. Vannak erre hazai, kevésbé feldolgozott példák is, mint például a nagyajtai Moyses Márton esete.

E felvezetővel csak arra próbálok rámutatni, hogy tűzhalált halni a lehető legborzasztóbb távozási mód e világról, nem csoda, hogy kivégzésként ma már jórészt nem is létezik, és azok, akik önkéntesen vetnek véget az életüknek, a lehető legritkábban, csak szimbolikus mivolta miatt választják. Ezért is rettenetes, hogy Romániában az elmúlt években a politikai rendszer inkompetenciájának miatt emberek tucatjainak ez jutott osztályrészül: csak az elmúlt hónapokban többen is egészségügyi intézményeben haltak meg. A legutóbbi, eddig legalább hat halálos áldozatot követelő tűzvész egy olyan intézményben történt ráadásul, amely a román egészségügy egyik stratégailag kiemelt, az átlagnál jóval nagyobb mértékben finanszírozott intézménye.

Az, hogy ilyesmi megtörténhet, nem csupán azt mutatja, hogy az elmúlt 30 év kormányait mennyire nem érdekelte ez a kérdés, hanem

a teljes rendszer bénultságát is felvillantja.

33 éves vagyok, az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban igen kevés saját tapasztalattal. Életemben csak kétszer voltam kórházban: egyszer reumatikus panaszokkal – erre kevésbé is emlékszem –, s egyszer még középiskolás koromban, a szemészeten. Az nem az a hely, ahol az emberek meg szoktak halni, de tizenketten voltunk egy kolozsvári kórteremben, irtózatos bűzben, és a fő vizsgálatokat nem is tudtuk a kórházban elvégeztetni, ezeket külön ki kellett fizetni, mert a főorvos magánrendelőjében megvolt a berendezés, ami szükséges volt hozzá.

Viszont sajnos ezen kívül folyamatosan jártam kórházba. Egyszer éppen egy rokonnál voltam, amikor a szomszéd ágyban egy roma nő feküdt; kérdeztem, miért van bent, mondta, hogy benne felejtették császármetszés után a szikét. Több embert is ismertem, akik azért haltak meg, mert nem volt elég pénzük megkenni az orvosokat, és úgy gondolták, akkor meglesznek valahogy kezelés nélkül is. Nem sikerült. Egyszer egy megyeszékhely sürgősségi osztályán hét órán keresztül jajgatott mellettem egy vérző fejű férfi, mert megrúgta a ló. Bárkit kérdezel a hazai egészségügyről, lesznek horrortörténetei, ennek pedig mára az lett az eredménye, hogy aki teheti, elkerüli a közkórházakat, és inkább a magánkórházakat választja. Azzal együtt, hogy teljesen feleslegesen és kötelezően fizeti az egészségbiztosítást, amit így nem használ ki. Csak hát amikor koronavírus-járvány van, akkor nem választható lehetőség, hogy inkább egy magánszanatórium lélegeztetőgépén szeretnéd túlélni a fertőzést.

Nem csoda, hogy ma már van egy olyan réteg, amely lelkesen támogatja a kormánykoalíció második legizmosabb tagjának azt az ötletét, hogy privatizáljuk az egészségügyet, mondván, így az emberek választhatnak majd a szolgáltatások között. Már persze, aki megengedheti magának, hiszen ez esetben a társadalom létminimum környékén tengődő részének úgyis maradna az elavult, kevésbé képzett személyi állományú állami rendszer.

Lehet vitázni erről,

csakhogy abban a politikai hangulatban, ahol a miniszterelnök még mindig azt hiszi, hogy Milton Friedman a válasz mindenre, és miközben még az olyan, alapvetően jobboldali nyugati vezetők is, mint Emmanuel Macron, szintén kijelentik, hogy a piaci folyamatokban az állam szerepének további csökkenését meg kell állítani és gátat kell vetni az egyenlőtlenségek növekedésének, vagyis nem biztos, hogy a legokosabb válasz Romániában ismét csak a piac kegyeire bízni a megoldásokat.

Viszont valamit tenni kell, hiszen vérlázító, hogy az állampolgároknak jelenleg azon kell aggódniuk, hogyha a gyógyulásuk szempontjából elvben a legbiztonságosabb helyre kénytelenek kerülni, akkor vajon elkerülik-e őket a szuperbaktériumok, vagy éppenséggel, amíg alszanak, nem kap-e lángra valami mellettük.

Önmagában Romániában az már édeskevés, hogy a költségvetés egy bizonyos százalékát hajlandóak vagyunk-e rákölteni az egészségügyre, hiszen – kis túlzással – Ceaușescu volt az utolsó, aki hajlandó volt kórházakat építeni nekünk. Mihamarabb országos felújítási terv kell, hogy ne olyan áramhálózatokra legyenek a modern gépek beszerelve, amelyek esetleg nem bírják a terhelést.

Emellett a kórházi korrupció felszámolása lenne a legfontosabb. Szükséges méltányos bérezést adni az orvosoknak, viszont a hálapénzzel szemben zéró toleranciát kellene mutatni. És például súlyosbítani lehetne a büntetést azokban a korrupciós esetekben, amelyeket valaki az egészségügy kárára követ el. Emellett folyamatosan ellenőrizni kellene, hogy ne történhessen meg az, amit a Colectiv dokumentumfilmben is látunk, hogy valaki a kórháznak szánt állami támogatásból magánklinikát nyithat.

Az egészségügybe vetett bizalom elvesztése

olyan populista politikai csoportok felé terelheti a választókat, amelyek a teljes rendszert kérdőjelezik meg. Persze nem csoda, ha azoknak a nagy pártoknak, amelyek 1990 óta folyamatosan kormányoznak, de eszükbe sem jutott érdemben hozzányúlni a kérdéshez, nem szavaznak többé hitelt a választók. És mivel egyetlen jelentősebb rendszerellenes párt van ma Romániában, az AUR, így az sem csoda, hogy a néhány hónap alatt gerillakampányban felépített pártban a magukra hagyott választók elkezdtek fantáziát látni. Hogy nem feltétlenül a mélyortodoxia, a nacionalizmus lett szimpatikus a számukra, onnan is sejteni lehet, hogy sok ex-USR-szavazó látta meg bennük a lehetséges jövőt.

Hiszen aki harminc év hazai politikáját figyelve még reménykedik abban, hogy a közalkalmazottakon és a szerencsés üzleti alapokon nyugvó ágazatok képviselőin kívül valódi jövője lehet itthon, az nagyon naiv: nincs terv például a nyugdíjasok, a nem állami kulturális dolgozók és a kétkezi munkások helyzetének javítására sem, nem beszélve azokról, akiket az állam képviselői folyamatosan élősködőknek próbálnak beállítani: a létminimum alatt élő, segélyekre szoruló honfitársainkról.

Az állam szétrohadásának (és az egészségügy az egyik fő pillér) ára, hogy most már milliók hagyták el az országot. Akik maradtak – vagy akik valamilyen okból haza szerettek volna jönni –, szintén megelégelték, hogy a végtelenségig várjanak…

Úgy vélem, a politika milyensége szempontjából kulcsfontosságú időket élünk.

Hiszen amennyiben a következő kormányzati ciklusban nem indulnak el olyan folyamatok, amelyek az ország minden lakóját integrálják egy tervbe (és nem elegendő csak a társadalom felét, hanem a teljes társadalmi reformot kell megcélozni), ha nem a vagyoni egyenlőtlenségek felszámolására irányul a kormányzás, akkor hamarosan olyanok kezébe kerülhet a politikai hatalom, akik szélsőséges megoldásokkal fognak élni. Ha nem valósítják meg a fentieket a demokratikus pártok, akkor majd George Simionék előállnak a saját „megoldásukkal”. Így vagy úgy, de Románia a jelenlegi formájában nem funkcionális. Ha ezt a döntéshozóink nem látják be, akkor most már emberi fáklyák fényében vehetik szemügyre.

Lehet úgy tenni, mintha csak vakolásra lenne szükség, csakhogy már megrogyott a tető, és a víz kimosta a falakat. Vagy az újjáépítés jön, a még mindig tomboló piaci tobzódás megfékezése, és egy emberközpontú politika, vagy ránk dőlhet a rendszer. Újra ki kellene gondolni az országot, szinte minden vonatkozásában. Szerintem baloldali és zöld szempontok mentén, de persze lehet vitázni a hogyanról. Csak annyira sok időnk már nincs. Ha politikus lennék, komolyan aggódnék egy-egy ilyen eset után. Minimum a következő mandátumomért, de a közhangulat ártatlanok borzalmas halála után könnyen fordulhat rossz irányba.

Nyitókép: Az AUR által szervezett  bukaresti tüntetés, amelyen a Matei Balș intézetben történt tűzeset miatt az egészségügyi miniszter lemondást követelték. Fotó: Liviu Sova/Agerpres

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória