Az SZFE, ahogy Kolozsvárról látszik

A

Az, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai összehozták az elmúlt évek legvidámabb és egyben legkomorabb tiltakozását, sokféle értelmezést kapott már. Nem is érezném magam határon túlról különösen alkalmasnak, hogy beleszóljak abba, ami zajlik, de lenne mégis néhány szelíd észrevételem.

Az egyetemfoglalás gesztusán nagyon sokan meglepődtek, és sokaknak zavar van a fejében azzal kapcsolatban, hogy ez a tett mit is jelent. A jobboldali, zavart megmondóemberek erőltetett cinizmussal azzal vádolják a diákokat, hogy e gesztussal átlépik a határokat. Az egyetem nem magánterület, hogy a diákok azt csináljanak, amit akarnak, hamarosan a diákok akarják majd megmondani, ki tanítsa őket, sőt, ők akarják majd osztályozni is magukat – körülbelül hangzanak a cinikus támadások a szélsőjobb állami médiában. 

Az egyetemfoglalások gesztusa legfőképpen az 1968-as diákmozgalmak idejére nyúlik vissza – igaz, akkor a Berkeley-n vagy a Sorbonne-on nem az egyetemi autonómiát kellett védeni, hanem a baloldalt győzelemre juttatni, na meg persze az oktatást demokratizálni, az oktatási körülményeken javítani és emelni a színvonalat. Más kérdés, hogy akkor a rendőrség brutális, diákok elleni fellépése majdnem elhozta az újmarxista forradalom győzelmét, merthogy 1968-ban a szakszervezetek is megelégelték, hogy húsz évvel a világháború után egy elnyomó rendben találják magukat.

Elvileg mégis ki a fenének lenne több joga beleszólni egy egyetem működésébe,

ha nem a diáknak?

Szögezzük le, a diák az egyetem polgára, megtiltani neki a részvételiséget körülbelül annyit tesz, mint azt mondani egy állampolgárnak, hogy ne szóljon bele abba, amit a feje fölött, a hatalmon lévők kavarnak azzal, hogy miként irányítják az országot. A diáknak ilyenképpen elidegeníthetetlen joga (és felelőssége) van részt venni és alakítani a közeget, ahol dolgozik, ahogyan az állampolgároknak sem csak négyévente kell az urnák elé járulniuk és ledobni vállukról a döntés terhét.

Másrészt a diákokat erre a lépésre rákényszerítették, miután az egyetem tanári karát többször megalázva, kipellengérezve vereségbe szorította a hatalom, az egyetemi szenátusi döntések kuratóriumi átruházásával az utolsó ütőkártyákat is kivéve a kezükből. Így az intézmény megvédésének egyetlen lehetséges és utolsó módja a radikális ellenállásnak ezen formája maradt.

Élőlánc 2020. szeptember 6-án Budapesten a SZFE épülete és a Parlament között (forrás: SZFE HÖK)
Élőlánc 2020. szeptember 6-án Budapesten a SZFE épülete és a Parlament között (forrás: SZFE HÖK)

Nem mintha Magyarországon ne lett volna már precedens arra, hogy diákok ilyen formában próbáltak tiltakozni. Sőt, az egészet a rendszerváltás közben a Fidesz kezdte el, amikor ülősztrájkot szervezett a Közgázra. No persze akkor még diákmozgalmárok voltak a mai tekintetes urak. Legutóbb Magyarországon az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának (ELTE BTK) hallgatói foglalták el egyetemi épületeik egy részét, szintén az oktatók elbocsátása, a felvételi helyek csökkentése és az akkor életbe lépő „röghöz kötés” ellen tiltakozva. Nem ördögtől való dolog ez tehát, hanem több évtizedes jogérvényesítési gyakorlat.

A Vidnyánszky-féle öngól

IIyen keretek között a Fidesz csapdába esett – az a Fidesz, amely hatalmas sikert könyvelhetett el azzal, hogy viszonylag könnyedén csinálta ki a több éve célkeresztben álló Index.hu-t (bár amennyiben a tiltakozásként felmondott újságírók új lapja, a telex.hu megvalósul, s szlovák mintára megerősödik a magyar polgárokban, hogy igenis felelősségük van a sajtó megvédésében és fenntartásában, ez a manőver még nagyon csúnyán visszaüthet).

A Fidesz nem számolt azzal, hogy miután mindenkit félkézzel sikerült levernie, pont a színházasok és a filmesek akadnak a torkán. Az imázskárt már nagyon elszenvedte a párt, amely a fiatalokat sehogy sem tudja megszólítani, most pedig sikerült egyenesen a barbár kultúraromboló figurájával azonosíttatnia magát. A Fidesz lett az, amely két kiüresített szót (kereszténység, nemzet) lobogtatva, semmit sem értő figuraként áll a Jackson Pollock-festmény előtt, és azt harsogja, hogy az igazi művészet az nem is ilyen, ezek csak pontok, pacák, úri huncutságok, semmi értelmük. Mondhatni, nincs ennél szomorúbb látvány: Matyóbanszületett Vidnyánszky pózol az egyik oldalon, Cate Blanchett, Eva Green és Salman Rushdie a másikon. Ha tovább nyomják az ügyet, és erőszakkal távolíttatják el a diákokat a SZFE épületéből, akkor csak rontanak a saját képükön, és örökre a nyereg alatt puhuló hús szagába pácolódnak. Ha meg visszalépnek – amely jelen helyzetben mégiscsak okosabb döntés lenne –, akkor gyakorlatilag precedenst teremtenek arra, hogyan lehet őket legyőzni – azaz foglalni kell:

tereket, intézményeket, gyárakat, akármit. 

Márpedig ha valamitől fél a Fidesz, az az erőszak alkalmazása, mert amíg ez meg nem történik, addig hangoztathatják a megmondóemberek, hogy bezzeg a Gyurcsány-kormány, na az szemeket lövetett ki; viszont utána az álmorális fölény rögtön eltűnne, másrészt a felgyülemlett társadalmi feszültségek könnyen kedvezőtlen irányba eszkalálnák a dolgokat. 

Sokkal inkább az tűnik elő, hogy a Fidesz inkább a kivárásra játszik; már el is kezdték mondani, hogy egy másik épületben megkezdődhet az oktatás. A diákság oldaláról pedig nem nyilvánvaló, mi a stratégiájuk abban az esetben, ha azt mondják nekik: oké, maradjatok csak az épületben, és aki közületek csak akar, az jöjjön át egy másikba tanulni.

Bár a diákok több ízben azt nyilatkozták, hogy tiltakozásuk apolitikus, ez egyszerűen tévút: nem lehet politikai távolmaradást várni akkor, amikor az elmúlt évek egyik legjelentősebb tiltakozó akcióját hozod létre, valósítod meg. Ilyenkor azon kellene stratégiázni, hogyan lehet a saját ügyüket minden más üggyel összekapcsolni, hogyan lehet a tiltakozásba bevonni azokat is, akik szintén veszélyeztetve vannak. Ahogyan ez már részben meg is történt, hiszen múlt pénteken más oktatási szereplők is bekapcsolódtak, olyanok, akiket a kormány jó eséllyel szeretne kivéreztetni.  

Nem vagyok optimista: az egyetemisták előbb-utóbb fel fogják adni. Viszont ez a példa nagyon jól mutatja, hogyan kell diákként fellépni az ellen, ha megfosztanak a minőségi oktatástól. Fel van adva a kolozsvári diákoknak a lecke, hogy kiharcolják a tanári visszaélések megszűnését – foglaljanak, szervezzenek fórumokat, s merjék hallatni a hangjukat. 

Erdélyben a csönd az úr

Erdélyben egyetlen intézmény állt ki intézményesen a SZFE ügye mellett, éspedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Ezen kívül kiálltak a BBTE és a marosvásárhelyi egyetem diákjai külön is. De a BBTE Színház és Televízió Karának nincs intézményes megszólalása (bár egy erős szolidaritási gesztust tettek azzal, hogy oktatóik nagy többsége már június közepén aláírt egy SZFE-t támogató, határon túli oktatók álláspontját tartalmazó nyilatkozatot), ahogyan nincs – és főleg nincs – a magyar állami pénzen fenntartott Sapientiának sem. Itt még a diákok sem vették a fáradtságot (voltak annyira bátrak?) hogy kiálljanak a gátra.

Ahogyan természetesen a színházigazgatók is (Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját leszámítva) hallgatnak. Az intézmények főleg. Nyilván mindez nem független attól, hogy mostanság ők is az anyaország köldökzsinórján lógnak. Erdély becsületét gyakorlatilag egy intézmény és néhány tucat bátor diák mentette meg ebben a kérdésben. Hát ennyi maradt. Kitartást mindenkinek!

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória