Disclaimer. Mi lehet a gond az Elfújta a széllel?

D

Azzal is kezdhetném, hogy az egyetemi szakdolgozatomat disclaimerekből írtam, és ez csak kicsit lenne lódítás. Ez volt a címe a dolgozatnak: Beszédmód és irodalomszemlélet összefüggései a Tanulók Könyvtára sorozat Kosztolányi-előszavaiban. Klasszikus befogadástörténeti munka volt, ami azt vizsgálta, hogyan próbálja a romániai államszocializmus magyar könyvkiadása keretezni, megmagyarázni az előző, történelmileg gyanús korszak, a polgári dekadencia egyik fontos írójának munkásságát. Kosztolányi „homo aestheticus” volt, az irodalom társadalmi hasznosságát zászlójára tűző korszakban ezt valahogyan ki kellett egyensúlyozni.

Romániában és Magyarországon a korszakban bevett gyakorlat volt egyébként előszavakkal és utószavakkal látni el hasonlóan „gyanús” könyveket. Isaac Asimov Második Alapítvány című kötete is egy efféle, disclaimergyanús utószóval ellátott kiadásban van meg nekem. Az utószó lényege, hogy Asimov pesszimista: emberszemlélete „a tőkés világrendszer ösztönszerű önfenntartási törekvéseiből, társadalmi viszonyainak tartósítási vágyából” magyarázható egyebek mellett – fejlődő technika mellett változatlan emberi magatartással számol, mondja az utószóíró, egyértelműen feddőleg.

Valószínűnek tartom, hogy aki Asimovot olvasott Magyarországon és Romániában az 1970-es években, nem az utószóra vetette rá magát a regény olvasása helyett, s talán a Kosztolányi-regényeknek sem az előszava volt a legfontosabb a Kosztolányi-olvasók számára. A hasonló előszavak súlya akkor nőtt meg, amikor a Kosztolányi-mű átkerült oktatási szituációba. Épp ezért tartottam relevánsnak szakdolgozati témaként – mert arról mondott valamit, ahogyan a hatalom egy értelmezési sablont próbált minél szélesebb körben, hatalmi hálózatokon keresztül, monopóliumszerűen érvényesíteni. Ennyiben tehát – noha az Asimov-utószó és a Kosztolányi-előszavak szövegtípusként nagyon hasonló munkák – más-más hatást feltételezhetünk a két szövegtípus esetében, hiszen egyik magánhasználatra készült könyvbe került, a másik pedig az alapműveltség részeként, a nemzeti kánon darabjaként tételeződött.

2020 júniusában az amerikai HBO Max egy ideig elérhetetlenné tette

szolgáltatásában az Elfújta a szélt, majd a hónap végén egy négy és fél perc hosszú videófelvezetővel, illetve egy külön elérhető egyórás kontextualizáló beszélgetéssel kapcsolta össze a filmet – lényegében mindkettőnek a megnézése opcionális maradt a nézők számára. A szöveg talán legrelevánsabb része a következő: „A film a nosztalgia szemszögéből tekint erre a világra, és ez tagadja a rabszolgaság szörnyűségeit, illetve a faji különbség örökségét”.

A kérdés, ami felmerül: mi következik egy hasonló gesztusból. Mennyire hatékony ez a disclaimer? Melyek azok a tartalmak és kontextusok, amelyekben műalkotások környezetében indokolt hasonló figyelmeztetéseket elhelyezni?

Lefordítható-e ez a történet európaira? Netán erdélyi magyarra?

Promóciós fotó az Elfújta a szél sztárjairól: Hattie McDaniel, Olivia de Havilland és Vivien Leigh (MGM/Wikimedia Commons)
Promóciós fotó az Elfújta a szél sztárjairól: balról jobbra Hattie McDaniel, Olivia de Havilland és Vivien Leigh. McDaniel első afroamerikaiként kapott Oscar-díjat (MGM/Wikimedia Commons)

Induljunk ki abból, hogy hasonló disclaimerek elhelyezésével kapcsolatban van némi tapasztalatunk Kelet-Európában – ahogy ezt a bevezetőben jeleztem. Fontos különbség viszont a két helyzet között, hogy az államszocializmusban sikerült olyan monolit eszmei hátteret tételezni (utópisztikusan), ahonnan a dolgok ilyennek vagy amolyannak látszanak. A nyilvánosság akkor egyneműsített volt, a hatalom legalábbis erre törekedett.

A kortárs nyilvánosság viszont töredezett szerkezetű, a totalitárius társadalmakra jellemző egyneműsítés nem jellemző rá, és ezt nem is tartja senki kívánatosnak. Ebben az esetben viszont a minimálkonszenzusok terepére érkezünk: melyek azok az értékek, amelyek kapcsán a társadalom legkülönbözőbb rétegei képesek egyetértésre jutni? Tegyük fel, hogy a rasszizmus kérdésében, netán az antiszemitizmus kérdésében eljuthatunk ilyen konszenzusokig. Ez a konszenzus a legkülönbözőbb országok törvénykezési rendszerében is jelen van, persze kérdés, hogy valóban világszintű konszenzusról van-e szó. Ha ezt a konszenzust létezőnek is tartjuk, még mindig kérdés viszont, hogy milyen jellegű tartalmakat lássunk el disclaimerrel? Melyik könyvekhez, filmekhez, szobrokhoz indokolt lábjegyzetet, utószót, kiegészítést illeszteni?

És mit old meg ez?

Nézzük meg egy pillanatra a disclaimer fogalmát. Alapvetően jogi érvényű jelzésről van szó, egy szűkebb értelemben például figyelmeztetés a fogyasztó/vásárló számára, hogy a megvásárolt termék káros vagy felkavaró hatást válthat ki a használóban. Európai kultúrkörben leginkább a szexuális és erőszakos tartalmak „korhatáros” jellegére szoktunk gondolni hasonló esetben, esetleg a gyűlöletbeszéd hatálya alá eső kérdésekre.

Melyek volnának az európai kultúrkör Elfújta a széljei? És mely alkotások kapcsán juthatnánk európai, netán globális konszenzusra?

Tartok tőle, hogy Shakespeare gyorsan elbukná a sztereotip ábrázolás próbáját. A vihar Kalibán-figurája kapcsán régóta jelzik az értelmezők a sztereotip ábrázolás problematikusságát. Bizonyára A velencei kalmár is disclaimergyanús lehetne. A magyar irodalmi klasszikusok közül Gárdonyi Géza Egri csillagokja több irányban is sztereotipizál. Alighanem Petőfi is a János Vitézben, ahogy számos Jókai-regény is.

A fenti művek etnikai, illetve faji sztereotípiák miatt kaphatnának disclaimert. Ha a Föld népességének felét képező nők sztereotipikus ábrázolását is bevonnánk a vizsgálódásba, további művek kaphatnának szükségszerű kontextualizáló kíséretet, az európai klasszikus irodalom legnagyobb része például.

És mi a helyzet a kifejezetten nemzeti sztereotípiákkal?

Lehet-e az egyik kelet-európai nemzet hőse egyben a rivális nemzet hőse is? Avram Iancu jelentheti-e ugyanazt a magyar és a román nemzet számára? Kossuth Lajos lehet-e egyszerre elfogadható az egykori Osztrák-Magyar Monarchia összes nemzete számára szimbólumként? A rendszerváltás előtt kiadói szokás volt Ady Endre vagy József Attila összes verseinek köteteiből kihagyni néhány verset „a szomszédos népek érzékenységére való tekintettel”. A rendszerváltás óta ezt cenzúrának éreztük volna – az Összes versek pedig azóta valóban összes versek lettek.

Meddig terjedjenek tehát a szólásszabadság határai? Milyen tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban? Hogyan viszonyuljunk saját történelmünkhöz?

A rövid válaszom: európai szemmel nézve az Elfújta a szél-ügy kapcsán Amerikában bevezetett disclaimer naivnak tűnik. Ami nem azt jelenti egyben, hogy például felháborító volna, inkább csak annyit, hogy nagy valószínűséggel hatástalan. Vagy pontosabban: nem lényegi, nem a megfelelő kontextusban felvetett kérdés.

A Tanulók Könyvtára előszavak példája arra figyelmeztet, hogy a kulturális tartalmak kérdése akkor válik izgalmassá, amikor hatalmi gesztusok, kizárólagos értelmezési javaslatok kapcsolódnak hozzájuk. Ha valaki az Elfújta a szél kapcsán hasonló hegemón értelmezés gyanúját tapasztalná, joggal háborodna fel. Az értelmezések pluralitásának természetes helyszíne az oktatási rendszer: a mű keretezésének, megvitatásának az oktatási szituáció jól belakható terepe. A Shakespeare-művek problematikus pontjainak megbeszélésére ideális lehetőség nyílik az irodalomórákon, ahogy a nemzetépítés romantikus korszakának elfogultságai is precízen elhelyezhetőek minden európai nép történetében.

Minden sztereotip ábrázolás gyűlöletbeszéd-e egyben?

Erről szívesen olvasnék egy szakmailag megalapozott, Európára kalibrált értelmezést. És hogy ugyanolyan megítélés alá essen-e egy sztereotípiákra építő szöveg, amelyik 1500-ban, vagy amelyik 2020-ban íródott. Amikor például a diákjaimmal Eginald Schlattner kortárs erdélyi szász író regényét, a Fejvesztett kakast szoktuk olvasni, általában arra jutunk, hogy a regény az erdélyi népek kapcsán egyebet sem tesz, mint sztereotip etnikai képzeteket vetít egymásra. A trükkje éppen az, hogy ezek a sztereotípiák dialogikus helyzetbe kerülnek és egymást oltják ki, hiszen a szászok, románok, magyarok, zsidók, romák egymásról is vélekednek a műben. Ha a regényből készült filmet a HBO Max vetítené, bizonyára disclaimerrel kellene ellátnia.

A személyes véleményem mindezzel kapcsolatban röviden az, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek jelenbeli megszüntetése az a reális cél, amiért érdemes küzdeni. Ha ez sikerül, annak nem kell azt eredményeznie, hogy visszamenőleg törlődjék az egyenlőtlenség az emlékezetünkből – ez egy realitás, amit érdemes tudatosítanunk és tényszerűen elfogadnunk.

A sztereotip beszéddel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, ha úgy érezzük, hatalmi pozícióból szólal meg, és a sztereotipizálás által egyben diszkriminál és homogenizál is. Ha a hatalmi pozíciót demokratizálni tudjuk, ha le tudjuk bontani esszencializmusát, akkor egyben lehetőségünk van rá, hogy helyén kezeljük, hogy relatívnak tekintsük. A probléma inkább az, hogy jelenleg a relativizmus felől újraélesített esszencializmusok időszakát éljük, ebből fakadnak korántsem egységesíthető értékrendjeink paradoxonai.

Beszédes gyűlölet

Az antifát megállítani nem kell félnetek jó lesz

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Balázs Imre József
Balázs Imre József

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória