Élhető Kolozsvár? Az RMDSZ városprogramjáról

É

A kolozsvári RMDSZ városprogramja a tisztelet fogalmával indít. Tisztelet ugyanakkor csak egyenlő felek között jöhet létre. Kolozsvár lakói viszont nem egyenlő felek, ez az egyik oka a város élhetetlenné válásának. Így a városprogram kritikáját egy jelszóban így lehetne összegezni: respekt helyett szolidaritást.

*

A városprogram több, valóban akut problémát nevez nevén, de nem köti össze őket, nem derül ki, hogy mi a kapcsolat köztük. Pedig van egy pont, ahonnan mindegyikük megfogható: Kolozsvár élhetetlenné válásának ténye. 

Mitől élhetetlen a város? Attól, hogy elveszik a lakóitól: a köztereket privatizálják és a fogyasztás tereivé alakítják. A lekövezett Főtér a fesztivál- és vásárbizniszt szolgálja ki, a Karolina tér a teraszokba fullad bele. A belvárosban alig lakik már valaki: bankfiókok, üzletek, vendéglők, Airbnb-lakások lepték el. Múzeum lett a városközpontból, ahol anélkül nem tudsz időt tölteni, hogy ne kelljen pénzt költened. Kevés valódi közösségi tér maradt.

A város nem a lakóké: a városrendezési tervek az ingatlanbefektetőknek kedveznek, akik lassan egész utcákat zsarolnak (lásd: Hídelve és a Vágóhíd környéke). A megvalósuló beruházások megdrágítják a környéket (dzsentrifikáció), a nem (vagy kevésbé jól) fizető rétegeket a külvárosokba és a város peremére száműzik (ennek szembetűnő példái az egyre inkább a perifériákra kerülő egyetemista albérletek, a pataréti romák helyzete, a fiatal családok szászfenesi, apahidai stb. lakópark-gettókba kényszerítése).

A program írói helyesen ismerik fel mindezeket a tüneteket. Felismerik, hogy „több decentralizáció kell”. Ugyanakkor magával a jelenséggel, a város szétterülésével nem kezdenek semmit. Azzal sem, hogy az üzleti szféra, a befektetők, a tulajdonosok kiszorítják a többieket. A város nagyobb része ki van szolgáltatva egy szűk érdekszférának.

Jelen kritika egy olyan többségi álláspontra hívja fel a figyelmet, amelyet a városi tanácsban levő pártok egyike sem képvisel. A javaslataim két pontba sűrűsödnek. Egyrészt olyan városi kultúra meghonosítása a cél, amelyben a lakók maguk rendelkeznek döntési jogkörökkel; a másik pedig a különböző, a programban amúgy helyesen felmért problémák integratív szemlélete.

1. Menedzserszemlélet nem, helyi autonómiák igen

A programban javasolt menedzserszemlélet azért problémás, mert azt sugallja, hogy a város úgy működik, mint egy cég, vagyis profitot termel. A cégnek hierarchikus vezetése van. A város ezzel szemben nem gazdasági egység, hanem élő- és lakóhely.

1) A program megemlíti az önkormányzat munkájába bevont civil szervezetek ötletét: ezt továbbgondolva az összes olyan szervezetet be kellene vonni az önkormányzat munkájába, amely a városlakók csoportjainak az igényeit csatornázza be a konkrét döntéshozatalba. Ilyenek többek között a következők: Căşi Sociale ACUM, Asociaţia Chiriaşilor Cluj, Musai-Muszáj, SOS Parcul Est, Asociația de Cicloturism Napoca. Skizofrén helyzet, hogy az RMDSZ deklaráltan a kolozsváriak véleményére kíváncsi, ugyanakkor nem hasznosítja azt a know-how-t, amelyet e helyi szervezetek felhalmoztak.

2) A programban a „szociális ügyek” mintegy utolsóként, értetlenül-kelletlenül jelennek meg, ami leginkább „a hajléktalanok” helyzetéhez kapcsolódik. Ezzel szemben az exponenciálisan dráguló lakhatás nem kizárólag csak a hajléktalanok és a meg sem említett romák, hanem a városlakók többségének a problémája. Javaslom az érvényben levő városrendezési terv radikális felülvizsgálatát, amely a befektetési célú lakásvásárlás, -építés és -kiadás (csak egy példa: Airbnb-zés) elé akadályokat gördít. A létező szabályozás abba az irányba hat, hogy a befektetők teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a szomszédok és más érintett felek igényeit (elég csak beleolvasni az Actual de Cluj urbanisztikai cikksorozatába, ahonnan kiderül, hogy az érvényben levő szabályozásokat is bőven lehetséges csűrni-csavarni lehet a befektetők javára). Az önkormányzat saját lakásai esetében is előnyben részesíti a befektetési célú kiadást. A lakásszövetkezeti forma önkormányzati támogatása is messzemenően üdvözlendő lenne.

3) Noha az RMDSZ városprogramjában szerepel a decentralizáció, a lakónegyedek önkormányzatisága, a helyi identitások erősítése, nem gondolja végig, hogy mit jelent a lakók minél teljesebb bevonása a helyi döntéshozatalba, s továbbra is közvetítő szerepet szán magának a „magyarok” gondjait illetően a városadminisztráció felé. Nem közvetíteni kellene, hanem teret biztosítani. Pozitív példaként a katalán Barcelona jelenlegi városvezetése több olyan intézkedést lépett meg, melyek arra fókuszáltak, hogy saját gondjaikat valóban a helyiek oldják meg. Ez a városlakók felelős magatartását erősíti, akik így maguknak érzik a környezetüket.

4) Vissza a köztereket: a jelenlegi gyakorlat a vendéglátóipari fogyasztásnak rendeli alá a belvárost (fesztiválokra optimalizált, belakhatatlan Főtér, teraszok által fojtogatott Mátyás király utca és Karolina tér, Airbnb-lakások a belvárosban), az ingatlanbiznisznek a negyedeket (Hídelve, Mărăști) és a külvárosokat (Szászfenes, Borháncs, Apahida). Az építkezési engedélyeket felül kellene vizsgálni, a teraszok bérleti szerződéseit felmondani, esetleg a bérelhető felületeket lecsökkenteni. A parkok „modernizálása” (felkészül az Armătura park) is fölöslegesen sok betont, mesterséges környezetet, kontrollt (lásd Sétatér) erőltet rá a terekre, amelyek megnyitják az utat a kereskedelmi célú ki- és felhasználás (az Untold és más fesztiválok a Sétatéren) előtt. A követendő példa itt azok a tájba való visszafogott beavatkozások lennének, amelyeket a Someş Delivery honosított meg: azt javasolnám, hogy az önkormányzat ne büntesse, hanem bátorítsa a lakosok ilyen irányú önszerveződését, városi térbe történő beavatkozását.

5) A programban szintén szerepel a városháza közhasznú ügyeinek „depolitizálása” – ha ezen a pártpolitikai alkuktól független pénzosztást értik, rendben. Ugyanakkor az nagyonis politikai kérdés, hogy az önkormányzat eleve utófinanszírozásos pályázati rendszere rengeteg értelmes kezdeményezést csírájában fojt el, így csak azok tudnak részesülni ezekből, akik már eleve tőkével rendelkeznek (a szisztéma kizárja a fiatalokat, szerényebb anyagi helyzetűeket stb.); a Com’On Cluj-féle kezdeményezések projektszemlélete pedig eleve lehetetlenné teszi tartós és hosszú távra szóló beavatkozások megvalósulását. Rövidtávú és projektalapú szemlélet helyett ötéves ciklusokban kellene gondolkodni, így a civil szféra energiái nem a hektikus projekt- és pályázatírásra mennének el, hanem az elképzeléseik megvalósítására. A rövid távú projektek rendszere azt mutatja, hogy a város hosszútávú fejlesztése kapcsán a városvezetés nem tekinti partnernek a lakosságot. Ne folyamatos pályáztatás legyen, hanem valódi partneri viszony, kiszámítható gazdálkodás!

2. Integratív gesztusok: mitől lesz élhető Kolozsvár?

1) Az élhető város negatív párjaként a programban a „beduguló város” szerepel. Ez a probléma leszűkítése, ugyanis a forgalom Kolozsvár valódi gondjának, a város szétterülésének, az agglomeráció felduzzadásának egyik tünete. Míg Kolozsvár duzzad és „fejlődik”, addig a körülötte levő vidék elnéptelenedik. Ehhez látszólag nincs köze a városi (magyar) oktatási hálózatnak, ugyanakkor a programban szereplő iskolaválasztási probléma orvosolható lenne azzal, hogy a belvárosi líceumok általános iskolai osztályai visszakerülnek a lakónegyedekbe és a külvárosokba. A helyben levő magyar iskolát is többen választják majd, a forgalom is csillapodik, és a negyedek alvóvárosokból élő helyekké válnak. Amúgy is már régóta szükség lenne arra, hogy a belváros magyar iskolái ne egymással konkurálva szolgálják kizárólagosan a középosztály érdekeit, hanem tevékenységeiket koordinálva lefedjék a magyar oktatásra vonatkozó összes létező igényt. Az iskolák és a forgalom összefonódásának ügye ugyanakkor csak egy példa az integratív szemlélet meghonosítására.

2) A „magyar ügyek” a város többi gondjától elkülönülve szerepelnek a programban, azt sugallva, hogy a nyelvi egyenjogúsítás kizárólag a magyarok ügye, elkülönülten kell kezelni, nem tartozik a románokra. A magyar kultúra, a város magyarul tudása nem csak a magyarok érdeke Kolozsváron. Az RMDSZ ugyanakkor itt se hasznosítja a nemkormányzati (NGO), a művészeti és a szakmai szférák létező és működő magyar-román kapcsolatait. Hihetetlenül nagy szükség van a kolozsvári önkormányzati kommunikáció és adminisztráció kétnyelvűsítésére, de ha ezt nem pártpolitikai alkukon keresztül szeretnék megoldani, akkor miért zárkóznak el attól, hogy magyar aktorokkal már együttműködő román szereplők felé is képviseljék ezt az igényt? Perek útján lehet táblákat kihelyeztetni, ugyanakkor valós, működő többnyelvűség csak lakossági nyomásra jöhet létre. A városi intézmények magyarul is tudó alkalmazottai, magyar lakosságnak is szánt programjai mellé a város román anyanyelvű lakosságát célzó elképzeléseket is meg lehetne valósítani. A magyar-román együttműködés pilot projektje lehetne, ha a kolozsvári önkormányzat támogatásával minden román tannyelvű iskolában lehetne idegen nyelvként tanulni a magyart.

3) Az urban gardening szép és jó elképzelés, de elszigetelt ötletként való kezelése nem old meg semmit. Kolozsvár történetében a hivatkozott hóstátok már betöltötték azt az igényt, hogy biztosítsák a város élelmiszerellátását. Egy ilyen programra ma is bőven lenne igény. A jelenlegi modellben ugyanis Kolozsvár rá van szorulva a munkalehetőségeket biztosító befektetőkre, akik a maguk során ismét munkaerőt vonzanak Kolozsvárra, bár emberhez méltó lakhatásukról nem gondoskodnak. Az önellátó város modellje ugyanakkor nem a város szétterülésének tüneteit kezeli, hanem a probléma gyökerét: hogy a városra vállalkozásként, cégként tekintünk. Amennyiben Kolozsvár hosszú távú víziója az önellátásra való berendezkedés, akkor a városrendezést nem a befektetők igényei, hanem a lakosság tudja majd alakítani.

4) A város emlékezete, a különböző emlékezetpolitikai viták hiánya szintén neuralgikus pont Kolozsváron. Az RMDSZ tervének üdvözlendő eleme ezeknek a vitákra való igény megfogalmazása. Ugyanakkor nem mindegy, miként veszünk ezekben részt. Mire szeretne emlékezni egy város közössége? A válaszadás nem a szoborállításokkal kezdődik: a szoborállítás egy lehetséges végkimenetel csupán. Ugyanúgy abszurd az is, hogy az utcanevek (a hivatalos román és a néhány esetben használt magyar) két különböző történelemkoncepciót jelenítenek meg, ahelyett, hogy a közös várost írnák le. A kolozsvári magyar-román kiegyezés katartikus pillanata lehetne a sértő szobrok elbontása mellett az utcák konszenzuális átnevezése.

3. A kolozsvári RMDSZ helye és szerepe

A városprogramból az derül ki, hogy az RMDSZ olyan intézményként tekint magára, mint ami a magyarság igényeit közvetíti a városháza felé. Ugyanakkor az RMDSZ is része a struktúrának, amit kritizál (kérdés, hogy a városi adminisztráció kétnyelvűsítése érdekében mindeddig hány kérvényt iktattak?) Illetve: az RMDSZ miért közvetít, miért nem inkább biztosít platformot arra, hogy az önkormányzatban a (magyar) városlakók, illetve a bizonyos problémákra szakosodott szervezetek mondhassák el, amit akarnak?

A tervezet elítéli a pártpolitikai alkukat, ugyanakkor a javasolt reformok jó részét csak úgy tudná elérni, hogyha az alulról szerveződő szereplőkkel szövetkezve nyomás alá helyezi a többi pártot. Jelenleg a kolozsvári pártpolitikai palettán nincs olyan párt, amely ennek a többségnek (munkás- és nyugdíjascsaládok, amelyeket ingatlanbefektetők terrorizálnak, egyre drágább és egyre kintebbre eső albérletet kapó egyetemisták, Szászfenesre kikényszerített fiatal párok, pataréti romák, a városból elköltözni kényszerülő értelmiség) az igényeit képviselné a befektetőkkel és a jelentős vagyonokat felhalmozó lakástulajdonosok és vállalkozók kisebbségével szemben.

Ez már az utolsó vonatok egyike: az etnikai politizálás egyre kevésbé sikeres, míg a magyarság specifikus problémái sorra megoldatlanul maradnak. A jó hír az, hogy a lakosságot partnerként, a döntéshozatalba beemelő szemléletnek a magyar igények is magától értetődő részei. A kihívás abban van, hogy az RMDSZ hajlandó-e felvállalni pár szelet helyett az egész tortát.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Székely Örs

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória