„Finoman és nőiesen”, avagy hogyan írjunk nőkről nőknek

Ha már segíteni nem tud vagy nem akar, legalább ne bántson! Magamban szoktam ezt ismételgetni, mikor azt látom, hogy magukat újságírónak tekintő emberek írnak, mondanak, odavetnek szavakat az éterbe, papírra, képernyőre, amelyek fájnak, rosszul esnek, felháborítanak, letaglóznak –  mikor hogy.

Pár héttel ezelőtt újfent megjártam, de kivártam a reakcióval, pont azért, hogy ne a harag, ne az első felindulás vezessen. Kíváncsi voltam magamra is, hogy mikor lecseng bennem az első irgum-burgum, vajon még úgy érzem-e azt, hogy lenne néhány keresetlen szavam ahhoz a hölgyhöz, aki – állítólag jószándékkal (dehogy!), empátiával (ugyan!) és profizmussal (ja, nem!) – szállt bele páros lábbal (ráadásul az én számlámra… vagyis az anyukáméra) a lelkivilágomba.

Úgy döntöttem, hogy lenne.

El kell mesélnem neki, hogyan nézett ki a történet, itt, az én térfelemen.

Történt ugyanis, hogy ünnep közeledtével az édesanyám túl kicsinek ítélte az egyébként nagy logisztikázással beszerzett karácsonyi ajándékom, így hát kitalálta, hogy megfejeli egy Nőileg előfizetéssel.

Ha már az Angyal befizetett rá, jobban figyeltem a lap facebookos posztjait, hiszen most már hivatalosan hozzám is – mint előfizetőjükhöz – szólt. És akkor szembejött az azóta nagyot futott hormonterápiás cikk beharangozója, benne a következő csuda kedves mondattal: „A 45–50 körüli nők nem csupán legfőbb biológiai adottságuk szempontjából intenek búcsút nőiségüknek, számolniuk kell a száraz, illetve petyhüdt, ráncosodó bőrrel, a libidó csökkenésével, csontritkulással és így tovább.”


Velem együtt elég sokan vették a szívükre ezt a kis stratégiai, figyelemfelkeltő beharangozót, úgyhogy abszolúte nem szégyellem, hogy a szemöldököm szinte másodpercek alatt ment át kérdőjelbe.

Lévén, hogy maga a cikk csak a közvetkező lapszámban készült megjelenni, nem is volt ahol utánanézni, hogy bővebben hogyan is fejti mindezt ki a cikkíró. Őszintén, nem is voltam már kíváncsi rá, hogyan lehet ezt a kijelentést még további karakterekben ragozni, elég volt ez a kis „provokáció” (mint utólag a főszerkesztő volt olyan tündér nevezni).

Hát akkor nézzük, mit is provokált ki belőlem e marketingcélú akármi.

Elsősorban arra gondoltam, hogy nekem annyi: hónapokon belül nemcsak meddő leszek és ráncos, de még a libidóm is konyuló tendenciát fog mutatni.  Hát ennek fele sem tréfa!

Aztán azon méláztam el, hogy vajon miért írta ezt a szerző? Miért így fogalmazott, mit is akart vajon közvetíteni irányomba, mint olvasó-előfizető felé?

Az imént említett főszerkesztői bizonyítványmagyarázatból most már tudom, hogy éppen fergeteges tabudöntögetés esete forgott fent. Bátran, szókimondóan, hiánypótlóan íródott cikk az öregedésről, illetve az öregedésgátló medicináról s azon belül a hormonterápiáról, mint nem ördögtől való, ámbár mégis egyes orvosoknál szívhez való kapkodást előidéző  szakágazatról (nem én mondom, a cikk állítja).

Mondom, ezt utólag tudtam meg – akkor hirtelen csak a petyhüdt bőröm és a csontritkult libidóm jövőképe lebegett a szemem előtt. Na meg a kérdés, hogy MIÉRT???? Miért ír ilyet egy nő más nőkről, miért  fogalmaz úgy, mintha irtózna saját írásának tárgyától, miért ez az objektívnek beállított, mégis mélységesen szubjektív és ordító ítélkezés? Tényleg komolyan azt hiszi a Nőileg marketingstratégája, hogy bármely nő szívesen olvasna ledorongoló jelzőkkel ellátott kategorikus mondatokat arról, hogy hogyan dobhatja öt év leforgása alatt a kukába mindazt, ami jó az életében – a szépségét, a teste teherbírását, a szexualitását egy egyébként totál természetes folyamat során, amelyet óhatatlanul minden nő végigjár. Ja, és persze, a termékenységét! Na, hát hogy is felejthettem ki, az az első, ami eltűnik, és azzal szevasz a biológiai nőiességnek. (Csak tudnám, hogy utána biológiailag mi is lesz belőle…)

Eddig jutottam merengésemben, mikor érkezett egy, a női „konyec filmázás” miatt lamentálókat helyre tevő főszerkesztői cikk, és tiszta vizet öntött a keserű poharamba. Megállapította, hogy a lap elérte célját, a figyelemfelkeltés sikerült. Továbbá megtudtam, hogy mindannyian öregszünk, sőt meg is fogunk halni. Itt kicsit elsírtam magam, mert erre  tényleg nem számítottam, de könnyeim között is tovább olvasva megtudhattam, hogy ők szerkesztőségként sajnálják, ha valakinek ez a dolog bántó, és különben is – és itt jött a tulajdonképpeni fenyegetés – ez csak a témáról szóló hosszabb cikk bevezetője.

A pánikroham elkerülhetetlen volt. Mi jöhet még? – tettem fel magamban a költői kérdést, de nem kellett sokáig ritmikusan szuszognom, ugyanis a szerkesztőség úgy gondolta, hogy jól odadurrant nekem és hálátlan kommentelő társaimnak, és gyorsan feltette honlapjára a teljes cikket.

A 4293 karaktert mind.

És akkor minden kiderült.

Kiderült, hogy a szerző abszolút nem volt tisztában azzal, hogy az anti ageing medicina mivel és miért foglalkozik, pontosan kinek, mikor javallott, melyek az előnyei, hátrányai.

Az is kiderült, hogy a cikkíró igazából nem is tudta, hogyan viszonyuljon a saját témájához, olyannyira, hogy néhány bárhol fellelhető információ felsorolása után jobbnak látta, ha szakértői konzultációra tesz javaslatot. Nagy bánatomra nem fogadta meg a saját tanácsát, nem konzultált szakemberrel, nem tette fel a kérdéseket, amelyek bennem, és remélem, valahol benne is ott mocorogtak. Ennyi volt. Ja, és nyilván kiderült, hogy a szerző tényleg nem érzi a  különbséget faragatlanság és szókimondás között, így hát a cikk elején ott tündökölt a stratégiai mondat a petyhüdtségről.

Az viszont nem derült ki, miért került be a lapba egy félkész írás. Szerzőnknek hirtelen akadt valami fontosabb dolga a cikk megírásánál. Kiesett egy reklám, amire számítottak volna? Nem készült el egy beígért szöveg, amit gyorsan kellett pótolni? Ezt talán soha nem fogjuk megtudni. Bármi előfordulhatott, a lapcsinálás már csak ilyen. Elnéztem volna nekik.

Arra viszont nem tudom az egyelőre még feszesbőrű fejemet elfordítani, hogy a jelek szerint a Nőileg csapata még mindig nem érti, hol a baj. Ezért ír a főszerkesztő olyanokat, hogy „elnézést, DE”.

Bocsi, de ilyenkor nincs DE.

Ilyenkor az kellene legyen, hogy „bocsi, mielőbb jóvátesszük”. És mélyen elbeszélgetünk a kollégákkal arról, hogy mit tehetünk, hogy ez többet ne forduljon elő.  Nagyobb házaknál is előfordult már. Például a Nők Lapja meg tudta követni olvasóit, és a felpofozott feleséget, akinek az újságíró volt olyan kedves azt javasolni, hogy próbáljon meg játékosabban viszonyulni a különben is lestrapált férjéhez. Merem remélni, hogy akkor a Nőileg is talál rá módot, hogy úgy írjon az öregedésről, hogy egy halom klimaxos erdélyi asszony ne dőljön menten a fakanalába.

Hát így jártam.

Anyukámmal megbeszéltük, hogy ha legközelebb kisebbségi komplexusa lenne ajándékügyileg, inkább leül és vár, ameddig elmúlik neki.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Albert Antal Orsolya

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória