Főzzünk békát! – Gondolatok az online oktatásról

F

Ha ezt a szöveget olvasod, akkor azon szerencsések közé tartozol, akik a munka, a család és mindenféle online-ság (iskola, meetingek, konferenciák) mellett tudsz olyasmit is csinálni, ami csak úgy jó neked. Képes vagy új információt befogadni. Ha ezt olvasod, akkor azt jelenti, hogy én, a szerző, azon szerencsések közé tartozom, aki a család és a munka mellett valahogy (valami csoda folytán) tudtam ilyesmivel foglalkozni. Nem taglalom, hány megszakítással írok le egy mondatot, ez most nem releváns.

Ugyan napok óta nem hagy nyugodni sok gondolat, egyetlen erős, visszatérő és nyugtalanító képet emelnék most ki. Most, amikor három napja elvették a fűtést, így az amúgy is kicsinek bizonyuló lakás/iskola/munkahely/étterem most konkrétan egyetlen szobába zsugorodott, oda, ahol egyetlen elektromos fűtőtesttel be tudunk melegíteni. Nem akarok belegondolni abba, hogy mi lesz, ha az áramot is elveszik (nem lesz internet, mondjuk, és akkor vis maiorunk van hiányozni az online iskolából –nem is olyan rossz!). 

A kép, ami a jelen életemben fölülírja az összes kisebb bosszúságot, az az, hogy miként tudunk megfőzni egy élő békát.

Nem viccelek, tényleg ez foglalkoztat a leginkább.

A békát nem lehet élve megfőzni úgy, ha egyenest a forró vízbe dobod, ugyanis kiugrik. Érzi, hogy veszélyes neki az a környezet, és még képes elmenekülni. Az élő békát akkor tudod megfőzni, ha hideg vizet öntesz a fazékba, beleteszed, és begyújtasz a fazék alá. A víz lassan felforr, vele együtt megfő a béka, mert nem veszi észre a felerősödő, lassan, alattomosan az életét veszélyeztető faktort.

Sosem néztem utána, hogy tudományosan igazolható-e ez az olcsó, közösségi médiában számtalanszor megosztott életbölcsesség. De foglalkoztat. És nem azért, mert féltem a békákat – nem hiszem, hogy reálisan befolyásolná e kétéltűek kihalását az, hogy emberek hideg vizes fazekakban összefogják a populációt és lassú tűzön megfőznék az összes egyedet. 

De elhiszem, hogy én magam béka vagyok. 

És elhiszem, hogy engem meg lehet főzni élve. 

Már elkezdett bugyogni körülöttem a víz. Online iskola. Rendszerint az egész házban halljuk, ahogy a tanító néni próbálja a figyelmet fenntartani. Ritkán sikerül. És az is hangosan sikerül. Most persze, hogy halljuk, mert fűtés hiányában egy szobába zsúfolódtunk mindannyian. Az amúgy is (többnyire) frontális iskola most virtuális-frontális lett. Én is kiabálok a képernyő innenső oldalán, mert a lányom nem akar (nem tud) mindig figyelni. Most interaktivizálnak, épp lisztet kellett önteni egy fekete tepsibe. A szobában, a kicsiben, amit ki tudtunk fűteni. Itt vagyunk mind. Apa, anya, nagytesó, középső, és a kicsi, még baba. Próbálok dolgozni. A kicsi próbál aludni, a nagy – hál’ istennek, nem fázékony – kimegy, jön-megy a házban. Neki csak két órán át kell számítógép előtt ülnie, azt is délután. A nap fennmaradó óráiban veszekedünk, merthogy nem gépezhet.

A lányom befejezte a lisztbe írást. Elsős, így tanítják írni. Mert írni szigorúan meg kell tanulni, most, ilyen körülmények között is, mert szerepel a tantervben. Nem, nem mondok semmit a késleltetett írásoktatásról. Vajon ki fog elpakolni, felporszívózni? A lányom napi öt órát ül a gép előtt, még plusz napi egy óra házizás. Mert az (is) kötelező. Este nyolcig vissza is kell tölteni a felületre. Enyhe követelőzés a szülők felé: tedd oda a gyereket öt óra egyhelyben ülés után még házizni. Ha nincs meg a házi, meg is mutatják, miként jelenik meg a felületen. Absent, neevaluat – ilyesmiket mondanak, amitől az anyuka gyomra szűkül, a szája pedig kiabálásra szélesedik. Kiabálás a gyermekre, persze, nem a tanító nénire. Arrafelé csak bólogatásra hajlandó a fej.

Bugyog a víz. Legfőképpen a fejemben, gőzölög az agyam, és félő, hogy

nem a fülemen fog kinyílni a szelep.

A nagyot ki akartam venni az iskolából, ne csináljuk, ne játsszunk így, mert se ő, se én nem bírjuk. Nem engedték. Fenyegetőztek, hogy illetékeseknél jelentik az esetünket. Nehéz megérteni, hogy pontosan melyik esetet jelzik: azt-e, hogy otthon tanulunk, vagy azt, hogy nem megyünk iskolába. Mert a kettő ugyanaz. Csak nem az előírt ütemben csináltuk volna, hanem a sajátunkban. Hát, mint kiderült, saját ütemben nem csinálhatjuk.

Most már elég forró a víz. Vajon mennyi idő szükséges, míg teljesen megfövök? Észreveszem, hogy mi az, amit már nem szabad elviselnem, vagy bugyogni fogok én is a vízzel, és engedem, hogy szépen megpuhuljak? Te is béka vagy? 

 

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Aczél Dóra
Aczél Dóra

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória