Hogyan írjunk véleménycikket?

H

Ez a szöveg azoknak szól, akik látnak fantáziát abban, hogy írásban fejtsék ki a véleményüket, ám eddig nem akarták megtenni, vagy nem látták értelmét. Kérdezz-felelek típusú összeállításunknak vállaltan generációs jellege van. Nap mint nap szövegekkel dolgozók javaslatai következnek azok számára, akiknek nem ez a fő fókuszuk.

Cikket. De miért?

Szerintünk igenis van értelme véleménycikkeket írni, mégpedig rendszeresen, és több okból.

Lassítás

A vélemény mint műfaj elképesztően népszerű – videós műfajként. Youtuberek és influencerek működésének (és üzleti modelljének) lényege, hogy van véleményük, s minél nagyobb közönséget igyekeznek rábírni a saját véleményük kialakítására/megváltoztatására/befolyásolására. Itt nem feltétlenül arról az esetről van szó, amikor az illető egészen gyakorlati eljárásokat, módszereket mutat be videón, hozzátéve, hogy az ilyen anyagok sem lehetnek mentesek vélemény- és ízlésbeli szempontoktól.

A mi értékelésünk szerint a videós közeg az élőbeszéd műfaja. Az élőbeszéd gyors, azonnali, tömör. A cél a minél hamarabbi hatáskeltés. Szerintünk a vélemények ilyen sebességű cseréjével (ütközésével, ütköztetésével, és itt a videók csak egy példa) hosszabb távon lehetnek problémák.

Persze a jelenség nem kikerülheteten, s a gyors, videóra vett, posztban megfogalmazott vélemények szükségtelenségén pörögni nem igazán érdemes. Elég, ha arra gondolunk, mennyire megnőtt a COVID-19 világjárvány alatt a videóchat-felhasználók száma. Ahogy a konferenciahívások, a videóbeszélgetések igyekeztek helyettesíteni az ellehetetlenült éttermi, kávézói, kocsmai, egyáltalán a közvetlen beszélgetéseket (tökéletlenül bár, s tulajdonképpen másfajta kommunikációt létrehozva), úgy a képpel, story-val, státusszal, rövid idézettel, vloggal közölt véleményeknek is megvan a szerepük. Közelebb hozzák időben-térben azt, akit éppen meghallgatnánk, nem kell a következő szemtől szembe alkalomig várni rá.

Viszont ezek a rövid és gyors közlések óhatatlanul megszűrik, néha korrumpálják is az üzenetek információtartalmát. Hiába az alkalmankénti hivatkozások, az ilyen típusú véleménnyilvánítások fő hitelét inkább a szerzőbe, a közvetítőbe vetett bizalom adja, nem feltétlenül az érvek alátámaszthatósága.

Mit javaslunk?

Vagyis igenis érdemes lenne lassítani. Ennek egyik eszköze szerintünk az írott szöveg, amennyiben nem pikk-pakk módon íródva nem azonnali reakciókat közvetít, és jó, ha kifejtős módon minél inkább benne vannak szerzőnek a szempontjai.

A demokratikus folyamatoknak, a fékek és ellensúlyok rendszereinek van egy nem kellően értékelt időbeli dimenziója. Időt kell (kellene) hagyni a higgadt(abb) beszélgetéseknek, nem kell minden álláspontot azonnal és erőből átvinni. A hatalom – de bármely érdekcsoport – képviselőinek be kell(ene) látniuk, hogy az ellensúlyok értük is vannak; hogy legyen idejük meggondolni magukat, még mielőtt végzetes és javíthatatlan hibákat követnének el.

Szerintünk a véleménycikk az így értelmezett nyilvános vita szerény eszköze. Nem komment, nem chat, hanem email. Fura, hogy ebben a vonatkozásban ilyen konzervatívak lettünk, de az a benyomásunk, hogy egész generációknak lett elegük a Facebookon vívott ideológiai háborúskodásból, az algoritmusok darálta álhíráradatból, a megfigyeltségből (és persze abból is, hogy ami egyszer kikerült a netre, már soha nem eltüntethető). Az ellenreakciók: a Snapchat eltűnő videói, az írógéppel írt levelek és fénymásolt kazettaborítók iránti hipszer vonzalmak, a végponttól-végpontig titkosítást alkalmazó üzenetküldők népszerűsége. És ellenreakció lehet egy email is, egy levelezés, az egymás álláspontjaihoz való lassú közeledés is.

Kinyilvánítás helyett meggyőzés

Lehet, hogy a fenti értékelés hibás, és félreértjük a helyzetet. Ha így is lenne, még mindig támaszkodhatunk arra a tényre, hogy a véleménycikkek cseréje (írok egy szöveget, válaszolnak rá, viszontválaszolok és így tovább) jó 200 évre visszamenő műfaj, és ha eddig működőképesnek bizonyult, bizonyára van benne valami. Tudjuk, ez nem a legerősebb érv és nem is a legvédhetőbb álláspont. Ismét a hagyományra hivatkozunk – szerintünk a hagyomány nem szilárd, mint a szikla (mely, mint tudjuk, porlik, egyre csak porlik), hanem újraértelmezhető és újrahasznosítható, és mindig meg lehet tudni róla valami izgalmas részletet.

Az a benyomásunk, hogy egy tipikus youtuber-anyag, és még inkább egy hozzászólás a videó alatt, egy Facebook- vagy Messenger- vagy stb. komment tétje elsősorban a saját vélemény (minél markánsabb) kinyilvánítása. Ez rendben is volna, ha a folyamat szemtől szembe zajlana, és a reakciók közvetlenek lennének. A közösségi oldalak felületei azonban eltávolítanak, folyamatosan közvetettséget termelnek, leegyszerűsítenek, és van már arról is kutatási eredmény, hogy a tartalmakat gyakorlatilag szerkesztő algoritmusok a polarizációt, a konfliktusok gerjedését/gerjesztését jutalmazzák. Ez szerintünk nem a jó irány: éppen hogy több szerénységre, kevesebb magabiztosságra, több belátásra, több empátiára, több fantáziára és kreativitásra, több tudásra, több arányérzékre, több rugalmasságra, és kevesebb indulatra lenne szükség. Nem leszünk mind bölcs rabbik, de egy, a mainál kevésbé frusztrált, szorongó és kevésbé lövészárok-hangulatú nyilvánosságot/közéletet azért könnyű elképzelni.

Szerintünk az a jó véleménycikk, amelynek nem feltétlenül a saját álláspont kinyilvánítása a lényege, hanem a meggyőzés. Annak a belátása, hogy a néző/olvasó/befogadó valószínűleg másképp gondolja (vagy éppen az adott témáról nincs különösebb elképzelése), tehát ajánljunk fel számára egy önmagában nagyjából ellentmondásmentes, jól körbejárt érvrendszert, ami, ha (meg)tetszik, akár a sajátjává is válhat. S ezzel a belátással együtt jár annak belátása is, hogy az olvasónak adott esetben nem válik érvrendszere részévé a cikkben kifejtett vélemény. Bár egy vélemény tud szembesítés, rámutatás lenni, soha nem lehet arrogáns, lekicsinylő – nem azért olvasunk szövegeket, hogy azokból megtudjuk, menthetetlenek és változhatatlanok vagyunk.

Provokálni azért lehet?

Persze, sőt; de nem árt átgondolni, hogy mi célból. Nyilván bizsergető izgalommal jár borsot törni valamely hatalom/hatalmasság orra alá, ebben mindig benne van a „Dávid egyetlen parittyalövéssel kiüti Góliátot” izgalma, és az ilyesmit a megcélzottaknak szabály szerint el kell viselniük. Szerintünk a provokációban is egyrészt az adagolás, az időzítés és a stílus a lényeg.

Másrészt az a benyomásunk, hogy most annyian utaznak ebben a műfajban, hogy egyre nehezebb érdekeset mondani és/vagy nagyobbat gurítani. Sőt, egyre inkább az van, hogy az tűnik ki a provokátorok és a trollok tényleg elképesztő tömegéből, aki képes higgadtan, száraz, visszafogott stílusban, szilárd tényanyagra (például többszörösen ellenőrzött kutatási eredményekre) hivatkozva előadni a mondanivalóját. Sőt mi több, a provokáció lassan-lassan annyira összefonódni látszik a gyorsközlés műfajaival, hogy egy érvelő szövegre ritkábban érkezik érvelő szöveg típusú válasz, s egyre gyakrabban válik rövid, velős és agresszív támadások célpontjává egy-egy platform, publicisztika vagy publicista, mindezt az eredeti szöveg által okozott vélt vagy valós sérelmekkel indokolva.

Miről?

Bármiről, amiről a szerzőnek (neked) személyes tudása (tudásod) van. Nem sorolunk fel lehetséges témákat, azért, mert nem szeretnénk korlátok közé szorítani szerzőink találékonyságát.

A véleménycikk amúgy is részben a meglepetések műfaja. Egyrészt szerzőként is érhetnek meglepetések, amikor elkezdesz utánanézni egy témának; a dokumentálódás rendszerint nem várt eredményekhez, belátásokhoz vezet. Másrészt, ha sikerül az olvasót egy olyan utcába becsalogatni, amelyre nem számított volna, az már siker. Szóval: ne igazold magad, vagy másokat, inkább zökkents ki.

Önmagában a téma terjedelme/közismertsége („mindenki erről beszél”), vagy ellenkezőleg, rejtett/alig ismert mivolta nem akadálya egy informatív, értelmes és szórakoztató véleménycikk megírásának. Pusztán az, hogy sokszor jártunk egy adott utcán, egyesek szerint még nem elegendő érv amellett, hogy más útvonalon menjünk haza – mások szerint pont ellenkezőleg.

Akkor érdemes véleménycikket írni, ha van olyan dolog, összefüggés, trend stb., amelyről bátor, releváns, eredeti, izgalmas, elgondolkodtató, inspiráló, provokáló mondanivalód van. Másfelől: nem szükséges egyetlen cikkbe beleírni az egész világszemléleted. Az olvasó hálás lesz, ha egy dologra fókuszálsz, s arról beszélsz minél transzparensebb nyelven, azzal a szándékkal, hogy más is érthesse, amit írsz. Ez másfelől nem azt jelenti, hogy kerülni kell a fogalmakat. A vélemény és az érvelés nem idegenek egymástól, sőt; a véleménycikk lényegében értekező próza. Hiba az érzelmekre ható szöveggel pótolni a fogalmi nyelv hiányosságait. Nagyon leegyszerűsítve: a jó véleménycikk nem siránkozik és nem cseszeget, hanem elmond, kifejt és magyaráz.

Milyen stílusban?

A gondolat jó, de kellenek hozzá mondatok is – a forma, a dinamika, a nyelvezet a barátod (vagy az ellenséged). Jó, ha a szövegnek van íve, tehát úgy, mint egy térképen, visszakövethető, hogy elindultunk A pontból, és B, C, D érintésével megérkeztünk E-be. Ez az ív lehet egyenes vonal, lehet görbék sorozata, lehet első olvasatban kusza gubancnak tűnő valami, de a lényeg a követhetőség. Vagyis a töredékes szöveg is lehet jó, sőt.

A véleménycikket érdemes erősen kezdeni, de még jobb erősen zárni. Másfelől nem muszáj feltétlenül törekedni a klasszikus irodalmi stílus önmagába zártságára (elindulunk a bevezetéstől, a kifejtésen keresztül eljutunk a végkifejletig, ahol nagyon örülünk). Az értekező szövegek sokszor nem véget érnek, hanem a gondolatmenet egyszerűen abbamarad, mert a szerzőnek elege lett, elfáradt, bármi; ez a nyitottság pedig másvalakit válaszadásra inspirálhat.

A vélemény szubjektív műfaj, de az olvasó nem szereti a túl sok nagyképűséget. Próbálj távolságot is tartani a véleményedtől, nem jó, ha mindenféle felesleges jelzőbe csúszik bele a penna, különösen kerülendők a töltelék jelzők (pl. „nagyon”), vagy a címkézés. Légy olyan rövid, amennyire csak lehet. Nem muszáj az adott témáról mindent egyben kifejteni. Maradjon muníció a következő cikkedre is.

Az összeállítás szerzői: Juhász-Boylan Kincső, Kelemen Attila és Sipos Géza.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Plakátmagány

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória