Jo napot kivanok, peszede

J

Mint tudjuk, a romániai parlamenti mechanika következtében a bukaresti képviselőház – ahogy a magyar politikai-jogi nyelvben mondják – szavazás nélkül „áttette” a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezetet a szenátushoz, amely a döntésben így az egyedüli illetékes. Ez nem jelenti azt, hogy a törvénytervezetet „elfogadták”, ez csak látszat, amelyet valóságnak tekinteni: egyszerű csalás.

Ebben a helyzetben állt a kamerák elé Klaus Johannis romániai államelnök, és mondott valamit, ami elemzésre szorul.

Az elnök elsőrendű taktikai célja az volt, hogy ártson fő ellenfelének, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD). Erre azt a szokványos, világszerte régóta elterjedt módszert választotta, hogy az ellenfelet hazaárulónak és „idegenszívűnek” állította be. Egyrészt azt állította, hogy a PSD támogatja az autonómiatervet (nem igaz), másrészt azt, hogy a PSD ebben megegyezett az RMDSZ-szel (nem igaz), harmadrészt, hogy a PSD Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ügynöke (nem igaz), negyedrészt pedig azt, hogy a székely autonómia azt jelenti, hogy „Erdélyt odaadják a magyaroknak” (nem igaz).

De ezek a politikai rágalmak kevésbé jelentősek, mint az etnicista retorika, amelyet a romániai államelnök alkalmazni merészelt.

Miután először barátságosan azt mondta hallgatóságának, hogy „bună ziua, dragi români”, gúnyosan hozzátette, „jo napot kivanok, peszede” (ebben a mondatban a „PSD” betűszót rossz, magyar akcentussal ejtette ki), mintha magyarul köszönni vagy magyarul beszélni anomália lenne, nem normális, egyben nevetséges, gyanús és ellenszenves dolog, ami rossz fényt vet arra, aki így beszél vagy arra, akivel így beszél(het)nek.

Klaus Johannis elfelejti – illetve dehogy felejti, tudja, de kellemetlennek találja – , hogy mint Románia államelnöke, több nemzetiségű állam vezetője, és a legnagyobb romániai nemzetiségről mint az állam ellenségéről nyilatkoznia (nyílt etnikai megvetéssel és ellenszenvvel!) megengedhetetlen. Államellenes merényletnek föltüntetni azt, hogy román párt egyezséget köt az RMDSZ-szel (akár igaz ez, akár – mint ebben az esetben – hazugság) avval egyértelmű, hogy a romániai magyarság: ellenség, amelynek az egyik szervezetével együttműködni nemzet- és államellenes bűntett.

Ilyen hangon beszélni a romániai magyarságról, a romániai magyarság helyéről Románia politikai szerkezetében: nagyon súlyos politikai lépés – arról nem szólva, hogy gusztustalan ostobaság, alantas politikai hízelgés a szélsőséges román nacionalizmusnak, rosszhiszemű manipuláció. És tragikus lenne, ha nem volna nevetséges.

A székelyföldi autonómia jelenleg megvalósíthatatlan tervéről nyilván lehet vitatkozni, de a „jo napot, Csolaku” stílusban bizonyosan nem. Johannis nem vitatkozik, hanem – a képviselőházi többség lejáratása érdekében, amelyet mint alkotmányos államfőnek, respektálnia illenék – a romániai magyarságot illeti tiszteletlen gúnnyal, a romániai magyarságot tünteti föl egyetemlegesen a román állam ellenségének. A támadott PSD meg a többi román párt (már amelyik megszólalt) gyáván gazsulál mindehhez (frissítés: az USR néhány képviselője kivételével). Az RMDSZ persze tiltakozik, mit tehetne egyebet.

Nyilván sokan lesznek, akik kacagni fognak az egészen vagy legyintenek rá. Igen, a dolog részben nevetséges. De a szándék – ezt a magyar nyelvhasználatnak mint a honárulás megfelelőjének a szarkasztikus fölidézése jelzi – világos: a magyar nemzeti kisebbség egyenlő jogainak és egyenlő méltóságának, államalkotó mivoltának a kétségbe vonása. Ennek pedig a fele se tréfa.

A cikk román nyelven itt olvasható a Critic Atac oldalán
Nyitókép: Johannis Csíkszeredában 2017-ben, ajándékával

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória