Ne panaszkodjunk a Nemzet Katedrálisa miatt. Nekünk kellett!

N

A centenáriumi év egyik legvitatottabb vívmánya a Román Nemzet Megváltása ortodox székesegyház, amelyet majdnem kész állapotban a hét végén avattak fel a fővárosban. Azt hiszem, rossz társaságba keveredtem, mert a Facebook-falamon kizárólag negatív kommentekkel találkoztam ezzel kapcsolatban. Pedig

én támogatom a katedrális ügyét.

Mielőtt bárki nekem esne, megmagyarázom, miért. A leggyakoribb ellenérv úgy szól, hogy hasznosabban is el lehetett volna költeni az építkezésre fordított pénzt. Millió és egy változatban, különböző csomagolásban jelennek meg fotók, lepukkant iskolákkal és kórházakkal egyfelől, és azzal a luxussal másfelől, amelyet az ortodox egyház főpópái használta autók jelenítenek meg. Végülis ez az érv megáll a lábán, hiszen – főleg vidéken – gyakoriak a beázott és túlzsúfolt kórtermek, az iskolában kabátban ülő tanulók, az udvarvégi fabudik. Ezekkel a képekkel könnyen és jogosan lehet felkorbácsolni az érzelmeket, és nem is kell valakinek reklám- vagy kampányszakembernek lennie, hogy mindezt kontrasztba állítsa a fekete limuzinok sorával, és feltegye a kérdést a közönségnek:

a beteg gyereket, a leszegényedett nagymamát támogatod, vagy az amúgy is dúsgazdag ortodox egyház legújabb heppjét, ami egy megaberuházásban csúcsosodik ki.

Aztán ott vannak a képsorok, amelyek az avató ünnepségen történt lökdösődést, dulakodást, ordibálást, jajgatást örökítik meg. Ezzel nem lehet azonosulni. Borzalmas volt a látvány – az istenadta nép megpróbálta áttörni a csendőrkordont, csupán azért, hogy az elsők között jusson be a frissiben felszentelt épületbe.

Két évvel ezelőtt a Taxi együttes A jámborságról (Despre smerenie) című dala   is kiverte a biztosítékot:

A szám üzenete az, hogy az óriási székesegyházban minden van, csak éppen a Jóistent nem lehet megtalálni benne, hiszen Ő a faépítésű, kis terű templomokat kedveli. Meglepően sok közéleti szereplő, jónevű színészek, énekesek, televíziós sztárok szerepelnek a klipben, s ezért is könnyű azonosulni a dal mondanivalójával.

Amikor a közpénzek kezeléséről beszélünk, könnyen belefuthatunk a legkülönfélébb populista lózungokba. Jól ismerjük a

„minden politikus rabló gazember, csak azért ül a bársonyszékben, hogy a hátunkon meggazdagodjon, és a gyerekét elhelyezze valahova”

megközelítést. A hivatalos adatok szerint a bukaresti templom-beruházás eddig mintegy 110 millió euróba került, azonban az összeg emelkedni fog, hiszen egy épületegyüttesről van szó, amelynek a katedrális a központi eleme, és még az is csak 95 százalékban készült el.

Egy átlagpolgár számára felfoghatatlanul sok pénzről van szó. Azonban állami költségvetés esetén nem a világvége. Ebből az összegből csupán 15-20 kilométer autópálya épülne! – ami semmi ahhoz képest, hogy Romániában néhány ezer kilométernyi pálya hiányzik. Közpénz esetén a döntéshozó felelőssége, hogy mire fordítja a rendelkezésre álló kereteket, amennyiben ezt törvényesen teszi. A választásokon gyakorlatilag felhatalmazzuk a kormányzó pártot, hogy a következő négy évben a nevünkben hozzon döntéseket, és ez azokra is vonatkozik, akik éppen másra szavaztak.

Miért állítom mégis azt, hogy csak ne panaszkodjunk, mert mindez nekünk kellett?

A Nemzet Megváltása székesegyház Románia bicentenáriumán is állni fog: ez az egyike azon nagyon kevés kézzelfogható megvalósításnak, amit oly sokan elvártunk a román államtól.

Hogy nem pont erre gondoltunk, az egészen más. Az igazi az lett volna, ha 2018-ban felavatják a Bukarestet a Nyugattal összekötő autópálya hiányzó szakaszát. Vagy ha átadták volna a forgalomnak az ország történelmi régióit összekötő autópályákat. Vagy ha minden megyeszékhelyen felújították volna a múzeumokat. Vagy ha kulcsrakészen átadják a terv szintjén régóta létező regionális kórházakat. Vagy ha a legkisebb faluban is bevezették volna a vizet az iskolába. Vagy ha felújítják minden nagyváros történelmi belvárosát.

Az lett volna az igazi, ha minél több kézzelfogható, maradandó dolog valósul meg 2018-ban vagy 2018-ra. De sajnos nem így történt. Rengeteg kulturális program, kisebb-nagyobb kaliberű kiállítás, emléktábla vagy zászlórúdavatás történt, de hiányoznak az 50 vagy 100 év múlva is felmutatható eredmények. Ezzel szemben a katedrális pont egy ilyen épület.

Evezzünk egy kicsit a „mi” vizeinkre.

Amikor a kolozsvári Szent Mihály-templomot építették, mindenki az udvar végébe járt pottyantani, most mégis mennyire büszkék vagyunk az ilyen kaliberű létesítményekre.

Vajon hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt tényleg a templomépítés volt legfontosabb? Vajon akkor nem a papoknak volt a legfényűzőbb hintójuk? Több mint fél évezreddel ezelőtt a Jóisten nem a faépítésű, kis terű templomokat, kápolnákat szerette?

Csak zárójelben, és nagyon csendben teszem hozzá: a Nemzet Megváltása székesegyházzal párhuzamosan nekünk is van egy folyamatban lévő beruházásunk a magyar nemzet katedrálisába. Csak a mi nagy, reprezentatív székesegyházaink felépültek pár száz évvel ezelőtt, sőt, a kicsik is; ezért most éppen közel 100 millió euróból felújítjuk őket. Emiatt nem tapasztaltam túl nagy háborgást.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kovács Péter
Kovács Péter

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória