Európa nem Orbánnak való vidék

E

A Fidesz fölénye Magyarországon továbbra is megkérdőjelezhetetlen, de Európában Orbán Viktor alaposan eltaktikázta magát. A Fidesz az új Európai Parlamentben a teljes elszigeteltségbe lavírozta magát, Orbán terve egy néppárti-szélsőjobboldali szövetségről dugába dőlt. Európát a következő öt évben a mérsékelt, EU-párti konzervatívok, szocialisták és a jelentősen megerősödött liberálisok és zöldek fogják meghatározni. A Fidesz feleslegessé vált, ennek pedig Magyarországon belpolitikai következményei is lehetnek.

„Tekintélyelvű egyensúly”

A Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztéséről írt márciusi cikkemben mutattam be a demokratikus szövetségi államokat gyakran sújtó „tekintélyelvű egyensúly” politikatudományi modelljét. A modell szerint a demokratikus szövetségi államokban korántsem szokatlan, hogy egyes tagállamokban gyakorlatilag tekintélyelvű egypártrendszerek alakulnak ki (jó példák erre az Egyesül Államok déli tagállamai az 1970-es évekig). Ennek sok oka lehet, de az egyik legfőbb ösztönző a helyi elitek számára egy ilyen rendszer kialakítására és megszilárdítására, ha jelentős szövetségi források állnak a tagállam rendelkezésére. A tekintélyelvű vezető és a „központ” között sajátos egyensúly alakul ki: a szövetségi szintű politikai szövetségesek számára jelentős és kiszámítható erőt jelent a tagállamot uraló „erősember”, akivel számolni kell, aki gyakran megkerülhetetlen, míg a tagállami tekintélyelvű rendszer stabilitása számára elengedhetetlen a szövetségi politikai befolyás megőrzése, illetve a központi pénzügyi források uralása.

Így paradox módon a szövetségi szint minél nagyobb demokratizálódása tagállami szinten ezzel ellentétes, antidemokratikus folyamatokat indíthat el. A tagállami tekintélyelvű vezető abban érdekelt, hogy minél légmentesebben uralja a tagállami és a szövetségi szint közötti politikai és intézményi csatornákat. Ha a tekintélyelvű vezető és helyi szövetségesei jól lavíroznak, ellenzékük sokszorosan hátrányos helyzetbe kerül.

A szövetségi szintű befolyás, az intézmények uralása, a központi pénzügyi források elosztása feletti teljes ellenőrzés, a tagállami intézmények és törvényhozás teljes uralása mellett az ellenzéket gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozza. A központi pénzügyi források ráadásul az uralkodó pártot és „üzleti köreit” politikailag és gazdaságilag is függetlenítik a valós gazdasági és társadalmi folyamatoktól – hiszen adóbevételek, jó kormányzás vagy üzleti sikerek helyett ezeknek a pénzeknek az elosztása, illetve az ezekhez való hozzáférés a politikai és gazdasági hatalom alapja.

A Fidesz és az Európai Néppárt, illetve a Fidesz uralta Magyarország és az Európai Unió között megfigyelhetjük a fent ismertetett tekintélyelvű egyensúly több jellemzőjét is (erről részletesebben szintén márciusi cikkemben írtam). Orbán Viktor magyarországi „illiberális” rendszerének egyik alapja a Fidesz és a pártelnök-miniszterelnök uniós és néppárti befolyása volt.

A sok tekintetben Orbán modelljét másoló – de nála sokkal vallásosabb és szociálisabb politikát folytató – lengyel Jog és Igazságosság párt példája mutatja, hogy az uniós szintű pártpolitikai befolyás nélkül az Európai Tanácsban is könnyen elszigetelődhet egy ország (még egy olyan nagy ország is, mint Lengyelország), hiába tud sok döntést blokkolni még mindig egy-egy kormány. Jarosław Kaczyński pártja ennek ellenére a mai napig a legnagyobb Lengyelországban, a vasárnapi EP-választáson is elsők lettek, de uralmuk kiépítésében korántsem tartanak ott, mint Orbán, folyamatosan uniós eljárások indulnak ellenük a jogállamiság megsértése miatt, és az ellenzékük pedig velük egyenlő erőt képvisel. Ha élvezhetnék a legnagyobb európai pártszövetség védőernyőjét, amelynek tagpártjai kulcsállamok kormányait vezetik, biztos sokkal jobb lenne a helyzetük, az ellenzéküké pedig rosszabb.

Felbomló egyensúly?

Nem tudjuk, hogy mi lesz a Fidesz sorsa az Európai Néppártban, de az biztos, hogy Orbán rossz lóra tett. A magyar miniszterelnök arra játszott, hogy a választásokon áttör a szélsőjobboldal, és az Európai Parlamentben a Néppárt a szélsőjobboldali pártokkal együtt többséget alkothat. Ebben az esetben pedig Orbán Viktor és pártja kulcspozícióba került volna az Európai Parlamentben. Ők lettek volna a híd, akik mindkét pártszövetségben befolyással bírnak.

Május 26-án azonban ennek éppen az ellenkezője történt. Bár mind a Néppárt, mind a szocialisták meggyengültek, szélsőjobboldali áttörés helyett liberális és zöld áttörés történt. A következő öt évben az Európai Parlamentben ez a négy frakció fogja meghozni a döntéseket, a szélsőjobboldal bár erősödött, elszigetelve marad, mindenféle befolyás nélkül. Ráadásul Orbán személyesen támadta a kampányban Manfred Webert, az Európai Néppárt jelöltjét az Európai Bizottság elnökségére. A Néppárt többségénél Orbán felégette a hidakat maga mögött, és most a Néppárt három olyan frakcióval tárgyal (a felfüggesztett Fidesz nélkül) a bizottsági elnökről – akit bár a Tanács jelöl, az Európai Parlament választ meg – amelyek mind az egész Uniót fenyegető, korrupt, antidemokratikus erőként tekintenek Orbánra és pártjára.

Weber már vasárnap este újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy a Néppártnak nincs szüksége a Fidesz tizenhárom képviselőjére ahhoz, hogy a legnagyobb frakciót tudják megalakítani az Európai Parlamentben. Weber pozíciója most éppen a Fidesszel szemben éveken át és az utolsó utáni pillanatig tanúsított kompromisszumkészsége miatt is bizonytalan. A szocialisták, a liberálisok és a zöldek egy sokkal karakteresebb, harcosan integrációpárti politikust látnának a Bizottság élén. Mindhárom pártszövetség Orbánéval teljesen ellentétes Európai Uniót képzel el. Az új erőviszonyok tükrében nehezen elképzelhető például, hogy az uniós forrásokhoz való hozzáférést ne kössék a jogállami kritériumoknak való megfeleléshez és az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz. Akár marad a Fidesz a Néppártban tehát – már, ha egyáltalán maradhat – Orbán befolyása az Európai Parlamentben megszűnt (maradt az Európai Tanács, amely nagyrészt vele ellenséges vagy legalábbis türelmük végére ért kormányokból áll).

Vasárnap tehát a Nemzeti Együttműködés Rendszere jelentős pozíciókat veszített el.

Ettől még Orbán fölénye Magyarországon továbbra is nyomasztó. De ahogy több magyarországi elemző is érvelt azonban (például Lakner Zoltán a 168 órában, vagy az Index értékelő cikkében), Orbán valójában a hazai eredményekkel sem lehet teljesen elégedett. Igen, a szavazatok 53 százalékát kapta meg a Fidesz, míg a második helyet megszerző Demokratikus Koalíció csupán 16 százalékát. Mégis, ez a Fidesz és a Fidesznek teljesen szemérmetlenül kampányoló magyar kormány nyomasztó pénzügyi és médiafölénye, illetve a beleölt propaganda, és soha nem látott, a tavalyi országgyűlési választásokon tapasztalt mozgósítás (ami különösen a kistelepüléseken valójában inkább szavaztatás) fényében nem kiemelkedő eredmény. Orbán a mandátumok kétharmadára számított (14-15 mandátumra a 21-ből), ettől végül azonban a DK és a Momentum váratlanul jó eredménye elütötte. Meggyőződésem, hogy a Fidesznek a Jobbik padlóra küldésével nem ez volt a célja. Intő jel lehetne a Fidesz számára, hogy a két legkérhetetlenebben Orbán-ellenes párt együtt a szavazatok 26%-át kapta.

A DK és a Momentum ráadásul úgy tűnik, értik az uniós szint fontosságát. A DK egész kampányát egy egyesült Európa ígéretére tette fel. A Momentum listavezetője, Cseh Katalin kedden tartott sajtótájékoztatóján pedig kijelentette, hogy a két képviselőjével a liberális ALDE-t erősítő Momentum csak olyan bizottsági elnököt tud támogatni, aki elhatárolódik a Fidesztől és a magyar jogállamiság visszaállítása mellett tesz hitet (egyébként a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért, vagyis az ALDE a múlt héten jelentette be, kizárja soraiból Tăriceanu pártját). Erről a feltételről pedig aligha kell majd győzködniük a Fideszt az elmúlt évtizedben talán a legélesebben támadó, idén pedig személyesen Orbán, Salvini és Le Pen ellen kampányoló ALDE vezetőségét és tagpártjait. Ezt jól mutatja, hogy – a Momentum bejelentésére rímelve – Emmanuel Macron francia köztársasági elnök pártjának egyik vezetője kedden úgy fogalmazott, hogy csak a Fidesz kizárása után tárgyalnak a Néppárttal (a République en marche párt a Coalition Renaissance pártszövetség tagjaként indult az EP-választáson; a szövetség pedig kulcspozícióba került az ALDE-frakcióban, miután 22 képviselői helyet ért el).

Címlapkép: az Európai Bizottság vezetésére pályázó politikusok csoportképe

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Labanino Rafael
Labanino Rafael

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória